Szittyakürt, 1985 (24. évfolyam, 1-11. szám)
1985-03-01 / 3. szám
6. oldal «IttVAKÖfct 1985. március Odescalchi, Pallavicini, Seckendorf, Sina, Waldeck és egyéb jövevények százainak nagy vagyona mind a török kiűzése után, a 18. század első felében keletkezett. A Habasburg kormányzat 1702-ben 500.000 forintért a Jászkunságot is elzálogosítotja a német lovagrendnek, az ott élő népet jobbágyul adva. Míg idegen jövevények és a császári kormányzat bőségben él, addig a magyar nép legszörnyűbb nyomorban tengődik. Az egész ország területét elözönlő császári zsoldos hadak úgy az ország, mint a lakosság vagyonát és a népet szabad prédának tekintve, mérhetetlen szenvedést okoztak. Az akkori szomorú helyzetet hűen jellemzi Flämitzer Miklós hadbíró jelentése, mely szerint “Magyarország tele van a német katonaság szörnyű zsarolásával, önkénybe menő arcátlansággal, embertelen összeütközésekkel.” A magyarság a német katonaság elnyomása alatt oda jutott, hogy “előbb ökreit, aztán földjeiket, s végül feleségüket és gyermekeik testét kénytelenek eladni barbár rabszolgaságba”. A főparancsnokok maguk is a leggonoszabb kihágásokra adnak katonáiknak botrányos példát. Minden őrség tisztje külön vámhelyet állít fel. Útleveleket ad ki és követel. Jurisdictiot gyakorol, vasra ver, botoz, elképzelhetetlen kegyetlenségeket gyakorol, mintha a magyarok a háborúban elfogott rabszolgák volnának. Kollonics érsek javaslatában többek között kéri, hogy az adóbehajtást helyezzék vissza a vármegyék kezébe, melyek azt sokkal emberségesebben és becsületesebben látják el, mint a katonák, akik A lipótvári börtönben senyvedő magyar protestáns lelkészek Magyarországot, mint valami ellenséges országot a katonaság kényére bízva, minden szabály és rend nélkül a legnagyobb konfúzióban zsákmányolják ki annyira, hogy lakói, egyháziak, nemesek, polgárok, parasztok naponként halálukat látva maguk előtt, remény és félelem között várják, mikor lesz vége nyomoruknak”. A katonai végrehajtás a legrosszabb eszköz, mert a jobbágy tudja, hogy a katonák mindenét elveszik, házából kiűzik és hiába sír, jajgat, nyomorékká verik, ennek következtében előre megszökik az executio elől. “Legutóbb is Komárom és Fehérvár között 5 falu futott az erdőbe az executio hírére, 9 gyermek az úton maradt megfagyva és valószínű, hogy az 5 falu népét hasonló sors érte.” Mindezeket a magyar barátsággal éppen nem vádolható Kollonics érsek írta le. A vázolt körülmények között nem csoda, hogy a szegény népnek elkeseredése a végletekig csapott. A nép csoportokba verődve erdőbe, mocsarakba és pusztába bujdosott az elviselhetetlen terhek, ütlegelések, kínzások, megalázások, égetések és katonai behajtások elkerülésére. Miután rabszolgának kellett eladniuk a gyermeküket, a szegényes motyójukat elvették, viskójukat felégették a császár katonái, így ezeknek puszta létükön és rongyos ruházatukon kívül nem maradt semmijük sem. Ezek elvesztettek mindent, otthont, hazát, még az Istenbe vetett hitüket is. Számuk évről-évre egyre nő, kik erdőben, sziklák barlangjaiban, földbe ásott vermekben, éhezve, dideregve, bujkálva várják az alkalmat a megtorlásra. Reménykedve várnak valakire, aki életük meddőségére a megérdemelt jobb, dicsőbb sorsot, a szabad hazát hozza. Az előbbiekben vázolt 16. és 17. századbeli történelmi eseményekről való tájékoztatás azért vált szükségessé, mivel a leírt előzmények az 1703-ban elindult szabadságharcnak az indító okai. • A Rákóczi család történelmi kiemelkedése az egri várat 1552-ben vitézül védő Rákóczi Zsigmond várkapitánnyal indul el, aki bátor harci cselekedetei elismeréséül báróságot kap. Birtoka mellé még néhány uradalmat és a zboroi várkastélyt is megszerzi. Bocskay István halála után az erdélyi rendek Rákóczi Zsigmondot választják meg Erdély fejedelmévé, de erről egy év múlva lemond a Fiatal Báthory Gábor javára. Báthory Gábor után Bethlen Gábor lett Erdély fejedelme, ennek halála után pedig a rendek kívánságára Rákóczi Zsigmondnak protestánsá vált fia, Rákóczi György került Erdély fejedelmi székébe, aki a Habsburg-ellenes németországi harcokat kiváltó 30 éves háború koalícióhoz csatlakozott. Rákóczi György feleségének Lorántffy Zsuzsannának tekintélyes hozományával a családi vagyon egyre gyarapodott és ennek fia, II. Györgynek Báthory Zsófiával történt házasságával az annak örökölt magyarországi és lengyelországi birtokaival együtt a Rákóczi vagyon szinte országnyi nagyságúvá bővült. A birtokukat képező makoviczi hercegség határos a magyarországi zboroi uradalommal, melytől le egészen a Közép-Tisza vidékéig, Sáros, Szepes, Mármaros, Ung, Ugocsa, Zemplén, Abaúj, Borsod, Heves, Szabolcs, Szatmár, Bihar, Középszolnok megyék területének nagyobb része a Rákóczi család tulajdonát képezte. Ezenkívül Erdélyben, Felvidéken és Dunántúlon lévő egyes birtokok növelték a család birtokállományát. Ez időben Magyarországon több, mint 2000 falu tartozott a Rákóczi család tulajdonába. E roppant nagy vagyont 1660-ban II. Rákóczi György fia, I. Rákóczi Ferenc örökölte, aki “Erdély Örökös Fejedelme” címét viselte. I. Rákóczi Ferenc Zrínyi Ilonát vette nőül, kinek apja Zrínyi Péter és anyja Frangepán volt. E házasság révén a rokoni kötelék a horvát bánok családjai felé tágul szélesebbre. I. Rákóczi Ferenc és Zrínyi Ilona házasságából két gyermek származott, úgymint Júlia és Ferenc. II. Rákóczi Ferenc 1676. március 27-én a borai kastélyban született, apja pedig ugyanabban az évben meghalt. A Habsburg-ház mindkét család ágának sok fájdalmat és bánatot okozott. Wesselényi Ferenc nádor vezetésével a szabadság érdekében létrejött szövetkezésben való részvétel miatt börtönbe került II. Rákóczi Ferenc édesapja I. Rákóczi Ferenc, továbbá nagyatyja Zrínyi Péter és nagybátyja Frangepán Ferenc. Zrínyi Pétert és Frangepán Ferencet Nádasdy Ferenccel együtt a császár 1671-ben Bécsújhelyen lefejeztette. I. Rákóczi Ferenc a vérpadtól széleskörű rokonsága közbenjárására, valamint a felajánlott nagy összeg ellenében mentesült. A bécsújhelyi börtönből csak hosszú éveket ott eltöltve szabadult ki, de az átélt súlyos szenvedések 31 éves korában való korai halálát okozták. Zrínyi Péter bátyját, Zrínyi Miklós költő- és hadvezért a híresztelés szerint vadkan szaggatta szét, de mivel rajta lőtt sebet találtak, így ez bizonyság arra, hogy az ő láb alól való eltételére a bécsi udvar a vadászatot használta fel ürügyül. Zrínyi János, a nagybátyja sem kerülhette el sorsát, aki a gyanú elterelésére a császári hadban szolgált mint kapitány, de az ausztriai ház nem bízott benne és ártatlanul 25 éves korában börtönbe vetették, ahol elborult az elméje, és így többé ki sem engedték. A felsorolt esetek a Habsburg-háznak csupán egy vezető egyénű család ellen elkövetett bűnlajstromát mutatják. Zrínyi Ilona I. Rákóczi Ferenc özvegye, aki másodszor Thököly Imre felesége lett, Munkács várát 3 évig védte az osztrákok ellen. A vár feladásakor kötött megállapodásra a Habsburg-ház fittyet hányva, annak egy pontját sem tartotta be. Gyermekeit Júliát és Ferencet tőle elszakítva, zárt egyházi nevelésbe vették. Zrínyi Ilonát pedig 3 évi börtönéből Thököly Imre, a második férje váltotta ki a foglyul ejtett Heister tábornok visszaadása ellenében. II. Rákóczi Ferencet a bécsi udvar az édesanyjától 12 éves korában vette el, akivel többé már nem is találkozott és így teljesen elhagyatva nevelkedett a szigorú és rideg csehországi jezsuita konviktusban. Ugyanakkor, mikor II. Rákóczi Ferencet az édesanyjától elválasztották, a nővérét Júliát Kollonics érsek a bécsi Orsolya szüzek zárdájába vitte és mivel nem akart a zárdába bemenni, az érsek úgy rugdosta be. II. Rákóczi Ferencet az udvar szerzetesnek, Júliát apácának szánta. E réven az utódlás kizárásával az egyház a nagy vagyonhoz való jutását is biztosította volna. Júliát — Kollonicsnak Rómába utazásával történt távollétét felhasználva —, gróf Aspremont altábornagy a zárdából kiszöktette és vele megesküdött. Aspremonték Bécsben nagy házat vittek. II. Rákóczi Ferenc a jezsuita kolostorból 18. évének betöltésekor Júlia nővére segítségével kiszabadult és nagykorúsította magát. Nem sokkal később, Júlia közvetítésével 1694-ben, 19 éves korában a 15 éves hessenrheinfelsi Karola Amália hercegnővel házasságot kötött és az Eperjes közelében levő nagysárosi kastélyba költöztek. II. Rákóczi Ferenc Magyarországra visszamenve, a Sáros-megye főispáni beiktatásával magyar környezetbe került és tapasztalnia kellett a népnek a császári hatalom embereitől elszenvedett kegyetlenségeket, valamint a nemzetnek a sorsa jobbra fordulására a benne való nagy bizalmát és egyetlen reménységét. Sáros megyében az őt körülvevő magyar társadalomból különösen a 10 évvel idősebb Bercsényi Miklósnak, Ung-megye főispánjának az addig ismeretlen hazai viszonyokról adott felvilágosításai maradtak mélyen a leikébe. Ő maga alapjában véve békés természetű, aki nevelése révén gyámjának, I. Lipót császárnak jó szándékában bízva, hozzá hűen viselkedett, de a császári kormányzat részéről való állandó bizalmatlanság és figyeltetése is hajtja őt a felkelésbe. Rákóczit a mély vallásosság jellemzi: apját Pázmány Péter térítette vissza a katolikus hitre és így lett ő is katolikussá. Mivel az édesanyai szeretetet nélkülözve, rideg körülmények között nőtt fel és idegen vérű feleségének meg nem értő viselkedéséből eredő egyedüllét érzése mély nyomot hagyott egyéniségére, így az elhagyottak, mostoha sorsúak iránt nagyon megértővé vált, különösen a parasztok iránt nagy szeretetet érzett. A jobbágyfalvak nagy nyomorúságának látása döbbenetesen hat reá. Velük együtt érezve, felderülnek előtte az akkori kor szörnyű igazságtalanságai. Rákóczi szabadságharca az előző hadi mozgalmakat jellemző közjogi és rendi felkeléssel együtt népi megmozdulássá is vált. Az ő felszabadító küzdelme a parasztokkal indult el, melyhez a nemesség szélesebb rétege csak később csatlakozik. A jobbágyoknak a német hatalom részéről ért bántódása sokkal nagyobb volt, mint amit a nemeseknek kellett elszenvedni. így különösen a parasztságnak volt reménytelenebb és keserűbb a balsorsa. A magyarság különböző érdekeit képviselő rétegeinek összefogása a nagy cél elérésére nagy nehézséggel járt. A dunántúli nemesség békét akart, a protestánsok gyanakvással éltek Rákóczinak jezsuita nevelése miatt, az erdélyiek féltették 150 éves önállóságukat. A nemesség csatlakozásának elhatározására különösen befolyással volt Rákóczinak az egyszerű népi réteghez való vonzódása. Viszont a parasztságnak a szabadsága elérésében Rákóczi volt egyetlen reménysége. Ez ad magyarázatot arra, hogy amerre kocsija elhaladt, a nyomorgó nép térdre esve, összetett kezekkel kérte, hogy ne hagyja el őket. Rákóczit már ifjú kora óta forró rajongással szeretik és dalokba szőtt, legendás hőssé emelik. Rákóczira g tettekre való elhatározáshoz — a már elmondottakon kívül — döntő hatással volt a nagyműveltségű, igaz, jó barát, Bercsényi Miklós, aki Felsőmagyarországon királyi biztosi hatáskörrel bírt. Bercsényi mikor látta javaslatai ellenére az alkotmány be nem tartását és a kegyetlen katonai zaklatások tovább folytatását, akkor a császári kormányzat ellen fordult. A sátoraljaújhelyi vásáron 1697-ben Kabay Márton és Tokaji Ferenc ref. lelkészek vezetésével kirobbant felkelést még Bercsényi a megyei bandériumokkal veri szét. Három év múlva 1700-ban azonban már Rákóczival együtt tanakodnak a császári hatalom ellen szükségessé vált tennivalókon. II. Rákóczi Ferenc a magyar nyelven kívül beszélte a horvát, rutén, latin, német, cseh, lengyel és francia nyelvet. Úgy őneki, mint Bercsényinek, a lengyel vezető réteggel való széleskörű rokonság és összeköttetés révén biztos forrásból eredő értesüléseik vannak Európa politikai helyzetéről, tehát a nemzetközi viszonyokról állandóan tájékozottak. A szabadságharc elindulása idejében az akkori viszonyokat jellemzi, hogy a politikai hatalom Európa mediterrán részéről az Atlanti-óceán mellékére tolódott át, ahol Franciaország és Svédország képviseli a vezető hatalmakat. Anglia és Oroszország hatalmának
