Szittyakürt, 1985 (24. évfolyam, 1-11. szám)
1985-01-01 / 1. szám
1985. január «ItTVAKOftT 15. oldal Dr. Kovács Ernő: A magyarországi népi mozgalmak és 1956 Köszönöm, hogy itt lehetek közöttetek, együtt emlékezni és ünnepelni veletek. Jelenlétetek tanúbizonysága annak, hogy nem a gyorsan és könnyen felejtők közé tartoztok. Mert ilyenek is vannak, sajnos sokan. Otthon a hatalom haszonélvezői között, de itt kint is a szabad és nemzetinek mondott emigráció soraiban. Nemrég egyik újság főszerkesztője azzal adta vissza Trianonról írott emlékeztetőmet, hogy múlthavi számában már hozott egy cikket erről. Mintha nem minden alkalommal, nap mint nap, óráról órára, percről percre erről, történelmünk legnagyobb nemzeti katasztrófájáról, kellene emlékeznünk? Hisz végeredményben ezért vagyunk számkivetésben is! A hamis, esztelen, gyűlölködő “béke” következménye a magyar történet mindenjelenkori eseménye. Igen, a “nem, nem, soha” jelszava helyes volt és helyes ma is, mert “sehonnai bitang ember” és nemzet az, mely az őt ért nagy igazságtalanságról, történelmi csapásokról, fiainak, őseinek áldozatairól elfeledkezik. Soha ne lehessen kitörölni a nemzet emlékezetéből Trianont, de a tanulságokat is le kell vonnunk és cselekednünk okosan, bátran. Nem, soha nem felejtünk és hozzuk az emlékezés megszentelt virágát 1956 novemberének gyásznapjaira. Ám nem az örök magyar temetés és tetemre hívás, a balladai sors és a Végzet tragikus játékáról, hanem a győzelemről emlékezünk! Arról, a magyar ifjúság szent vérével és életével szerzett hétnapos szabadságról, amely a modern világtörténelem fordulópontjának vérrel és arannyal beírt dátuma. Hőseink példája, a magyar név bejárta az egész világot. Leleplezte a bolsevizmus embertelen, természetellenes, ördögi doktrínáit és főleg gyakorlatát. És hogy az nem semmisült meg a felismerés és leleplezés izzó lángjaiban, Budapesten és globálisan, az nem a jó amerikai nép velünk érző, cselekedni kész akaratán múlott, hanem a “katona” elnök és “nagy antikommunista” államtitkár pipogyaságán. Egy másik történelmi napra is emlékezünk: Negyven évvel ezelőtt, 1944. október 15-én fordulópontra jutott az ún. “szegedi”, ellenforradalmi állami és politikai rendszer, vele országunk és nemzetünk. Horthy és bizalmi köre, munkatársai, a Parlament megkérdezése nélkül (mint háborúba lépéskor!) a Szovjet Vörös Hadserege és román, bolgár csatlósaik előtti kapitulálást és az országot velünk együtt védő német hadsereg megtámadását választotta. Mások, a Parlament és Felsőház többségét kitevő nemzeti csoport, a Honvéd Vezérkar nemzeti érzésű, tisztán látó tagjai, a Hungarista Mozgalom, Szálasi Ferenc vezetésével, a Keleti Arcvonal Bajtársi Szövetsége, mindenki, aki a történelmi felelősség elől nem tért ki, forradalmi úton távolították el az önmagával, múltjával meghasonlott államfőt és uralmi rendszerét. A harcot tovább harcoltuk, mert különben soha nem mosta volna le rólunk semmiféle választóvíz a hazaáruló nevet, mint Károlyi Mihályékról, akik ellenállás nélkül nézték, hogy felszúrt, véres hólyagként omlik össze ezredéves államiságunk, zsugorodnak össze határaink, szedett-vedett alacsony harcértékű ellenséges hadsereg nyomására. Éppen a Horthy-rendszer propagandája hangoztatta legerősebben a hazaáruló nevet és harsogta, hogy “nem lesz mégegyszer 1818”, és íme, a Fővezér, suta kísérletével maga csinál majdnem országvesztő forradalmat. Szálasi folytatta a harcot, mert három magyar hadsereggel és német bajtársakkal remény volt arra, hogy visszaszerzett országrészeinket megvédhetjük, maradék hazánkat megtarthatjuk és a pillanatnyilag ellenséges megszállás alá került területeinket ismét felszabadíthatjuk. Továbbá, hogy népi, magyar szocialista rendszerű Magyarországot építhet fel a nagy háború után. Végül, de nem utolsó sorban, hogy az ország népét megvédje attól a rettenetes orosz megszállástól, amely máig tart és nincs magyar család, mely nem lett volna áldozata vagy az első, vagy a második szovjet inváziónak. Meg volt a siker reménye, melyben osztozott az oroszoktól remegő ország nagyrésze. Ha elbuktunk, legalább harcoltunk a Végzet ellen, nem a németekért, hanem szeretett hazánk és népe védelmében. Akkor is, mint később, 1956-ban, fiatal gyerekek páncélököllel pusztították az orosz tankokat a főváros védelmében, a sorkatonaság veteránjainak csodálata mellett; de erről ma szemérmesen hallgatnak az emigráció berkeiben. Pedig ez történelem, nincs szégyellnivaló benne, pláne az öregebb kibujdosottaknak, annak a milliónyi szerencsés kitelepítettnek, akik a továbbharcolóknak köszönhették, hogy nyitott kapukon, rendben és a visszatérés reményével hagyták el az országot Nyugat felé, nem jiedig marhavagonokba zsúfoltan Észak-Kelet irányában, mint foglyok, elhurcoltak. A harcok után, mint nem egyszer történelmünk folyamán, jött a győztesek zsarnoki megtorlása: akasztás, halál, börtön, szibériai vagy otthoni kényszermunka. Aztán lassan az egész ország nem lett más, mint sötét fogház, a muszka vezetők és kiszolgálóinak boszszú-birodalma. E szervezett magyarirtás ellen keltek fel 1956 októberének ifjai és vénei. Szabadságharcuk ismét fényessé és tisztává tette a magyarság nevét széles e világon. Olyanná, amilyen az 1849-es szabadságharcosoké volt, akiket épp úgy cserbenhagytak a nagyhatalmak, mint az ötvenhatosokat! A novemberi gyászban elmélkedjünk arról is, hogyan történt mindez; lehetett volna másképp? Tényleg utat tévesztettünk, mint jóslatok idejében jelezték, vagy utólagos bölcsek mondják? “Itt régik a bűnök, itt régik a vétkek ”— írta Ady a népi mozgalmak mély magyar hangja. De mi maradjunk az újabbaknál. A harmincas évek forrongó ébredésével két népi mozgalom indult, illetve teljesedett ki Magyarországon. Az egyik irodalmi volt Szabó Dezsőben és Móricz Zsigmondban gyökerezett, Erdélyi Józseffel, Sértő Kálmánnal, a felvidéki, erdélyi, délvidéki költőkkel, Nyírővel, Tamási Áronnal, a falukutatókkal; Németh Lászlóval, Illyés Gyulával és a fekete bojtárral Sinka Istvánnal ért csúcsba,országos szellemi mozgalommá vált. Tragédiája, hogy csak feltárta, megmutatta a magyar valóságot, de nem öltött testet, politikai tömörülést, pártot nem hozott létre; pedig politikai jogokat, eredményeket, rendszerváltozást kiharcolni más úton nem lehet. Ugyanebben a korszakban jelentkezett az új politikai népi mozgalom, szintén Szabó Dezső vetéseként (ha a Mester meg is tagadta őket), mely teljes rendszerváltozást, népi Magyarországot, a magyar nép megerősödését és a trianoni helyzet gyökeres megoldását a kis népekkel való összefogással, connacionalizmussal. Átmeneti állomásai voltak követőinek a Bartha Miklós Társaság, Nemzeti Radikális Párt, Magyar Nemzeti Szocialista Párt, (a Szász Béla vezette) Hungarista Mozgalo, egymás után feloszlatott alakulatai, Égyesült Magyar Nemzeti Szocialista Párt(N.A.P.), Nyilaskeresztes Párt, Nemzeti Front, hogy végül is legnagyobbként a Nyilaskeresztes Párt legyen az ellenzék zöme a Parlamentben. Két legkiemelkedőbb személyisége a mozgalomnak Matolcsy Mátyás, a radikális földreform legfelkészültebb szakértője, és megnemalkuvó harcosa és Szálasi Ferenc, aki példájával új színt és eszméket vitt be a magyar politikai élet állóvizébe; munkás, paraszt és értelmiségi híveivel pedig ténylegesen az egész magyar nemzetet felölelte mozgalmába és pártjába. A magyarság tragédiája ez volt, hogy a két mozgalom nem ötvöződött egybe és akár parlamentáris úton, akár a már száz éve esedékes magyar forradalommal, még a béke éveiben nem bírt rendszerváltozást kicsikarni és a Népi-Magyarországot megvalósítani. Áz események vészes iramban követték egymást és az irodalmi népiség csak a háború utolsó évében alapította meg a Nemzeti Paraszt Pártot, és így nem lett politikai tényező, csak az ország orosz megszállása után. Akkor is taktikai tévedés következtében nem az egyetlen jelentős nemzeti jellegű tömörüléshez, a választásokban fölényesen győző Kisgazda Párthoz csatlakoztak, hanem a megszálló hatalom kegyét élvező Kommunista Pártnak szekundáltak. Eredmény: Veres Péter lejáratása hadügy és más miniszteri tárcákkal és a két kriptokommunista Erdei és Darvas minisztersége, akik viszont önmagukkal együtt pártjukat járatták le. A népi írókat éppúgy félreállították, vagy börtönbe tették, minta jobb-, közép- illetve baloldali magyarokat. Ebből csak a szabadság kitörése hozott változást, amikor az egy évtized óta hallgatásra kény szeritett Sinka István megírhatta ódáját: "Üdv néked Ifjúság”(Buda, 1956. október 26.) címen és a sokat próbált Veres Péter felolvasta a 12 pontot. A következő terror a népi írók egy részét ismét hoszszabb-rövidebb fogságba vetette, de a legjava kitart a meggyőződése mellett. Abban mindenki megegyezik, még talán a kormány is, hogy a mai relatív szabadság, a gazdaságit is beleértve, az ötvenhatos forradalom vívmánya. És talán még egyet meg kell látnunk nekünk is; mind több és több paraszt származású magyar szorítja ki a magyar élet porondjáról a nem odavaló elemeket. A magyarság sok-sok vesztett csatái után kis győzelmeket könyvelhet el, kint és bent. De a legnagyobb katonai hatalommal szembeni helytállás 1956-ban, világraszóló győzelem volt, még mindmáig végeláthatatlan következményekkel. Az56-osforradalomnak nincs vége. Ezt üzenik a piszkos pesti utca kövei alatt szunnyadó gyerekemberkék. Jeltelen sírjaik parancs a jólétben szabadon élő, könnyen felejtő magyar nemzeti emigrációnak. Hirdetnünk kell a magyar igazságot: tiltakozni minden nap világneveken Trianon, Yalta és Párizs esztelen rendelkezései ellen, amelyeknek következménye volt 1956, ifjúságunk megtizedelése és a most is kitartó politikai és gazdasági szovjet megszállás, kizsákmányolás. A magyar emigráció szétszórtságában még hatalmasabb lett, mert egyedei kulcspozícióban befolyásolhatják a nemzetek közvéleményét. Éreznünk kell, bármerre is élünk vagy járunk a világban, hogy egy ősi nemzeti közösség tagjai vagyunk. Ez a láthatatlan szálakkal összekötött magyar szolidaritás 17 millió magyar akaratát és szabadságvágyát kell, hogy jelentse s akkor népünk újra szabad, nagy és boldog lesz, egy korszerűen rendezett Kárpát-Dunatájban. (Elhangzott a H.Sz.M. clevelandi Szabadságharcos Emlékünnepélyén.) Ml DR. KOVÁCS ERNŐ: r es a V tó... című tanulmánya. A magyarság és szomszédos, még távoli nemzetek viszonyát vizsgálja, a múltban és jelenben. Jövőnket az egész világra kiterjedő magyar szolidaritás kialakításában látja a szerző. Munkája kapható helyi könyvterjesztőknél. Megrendelhető: Kossuth Bookshop, 14025 Lakota Avenue, Cleveland, Ohio 44111, vagy Fabó László, 22 Hancock St., San Francisco, California 94114. Ára: 10.00 dollár. II. RÁKÓCZI FERENC halálának 250. évfordulója alkalmából a Hungária Szabadságharcos Mozgalom 1985. március 31-én, vasárnap a Nyugat-oldali Magyar Református Egyház nagytermében (150 St, és Puritas Ave. sarkán) “Minden magyarok vezérlő fejedelme” címmel emlékünnepélyt rendez. Az emlékünnepély előtt A Szittyakürt Baráti Köre 12.30 órakor tartja Baráti ebédjét Minden rendezvényünkre szeretettel váijuk minden magyar testvérünket! Hozzájárulás személyenként 10.00 dollár, .... . , gyermekek részére az ebédjegy 4.00 dollár. a HSZM Központi Vezetosege Ebédjegy rendelhető a 228-5562,476-1696 számokon.
