Szittyakürt, 1982 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1982-11-01 / 11. szám
8. oldal St lííVAKÖfcí 1982. november zet akkor, ha az ékiratos, sumír táblák szövegeinek tartalma megerősíti mindazt, amit mi eddig csak “mondái tartalomnak” véltünk? Hiszen már George Smith, az ékiratok egyik első megfejtője, aki az ékiratos, sumír “özönvíz táblát” olvasta le és közölta “Assyrian Discoveries” c. könyvében, (Sampson Low, Warston, Low and Searle, London, 1875.) így ír Gilgamesről, akinek nevét ő — sumír nyelven — IZ-DU-BAR értelemmel olvassa le az eredeti ékiratról: “Izdubar is, however, nothing more than a makeshift name, and lam of opinion that this hero is the same as the Nimrod of the Bible.” (A megnevezett munka 166. oldalán.) Izdubar pedig semmi más, mint egy behelyettesítő név és nekem az a véleményem, hogy ez a hős azonos a Biblia Nimródjával. Megint az európaiak felé fordulok és azt kérdezem az olvasótól, hogy az indo-európaiak, vagy a sémiták eldobnák-e maguktól az ilyen “mondái” adatokat, vagy örömmel használnák fel a saját történelem szemléletük kiegészítésére? Biztos vagyok abban, hogy felhasználnák, hiszen a legkisebb vonatkozást is kiértékelik a saját nagyságuk hirdetésére. Például: éppen a Gilgames éposz adatait igyekszik Cyrus Gordon — egyik nagyon közismert munkájában** — egyeztetni a héberek történetének epizódjaival és ebben még azt a lényegtelenséget is fontosnak tartja, hogy: “Absalom hosszú haját — Enkidu örökségének" ismerje fel. De még ennél is tovább megy, mert “nagyszerű parallelizmust” lát abban, hogy Gilgames anyja éppen úgy “istennő” volt, miképpen a bibliai hősnek, Samgarnak az anyja, Anath is az. (Bírák 3:31.) A nemzetközi nagyságként ismert, illusztris szerző azonban elsiklik a történelmi valóság felett és nem tartja fontosnak megemlíteni azt, hogy Anath nem a héberek istennője, hanem a kánáni — autoktón — népé és azt sem, hogy a héber nyelvnek nincs szava az “istennő” kifejezésre. Ezt a példasort csak azért említem, hogy bemutassam a más népek módszereit, akik még a hiányos mondaköri adataikat is “átértékelik” a saját történelmi adataik erősítésére, sőt még az elfoglalt területek népeinek mitologikus értékeit is felveszik a saját történelmük értékének az emelésére... és akkor a magyar szakemberek, a “hivatalos” történészek miért fosztják meg a “magyar” történelem oknyomozási eljárását — a néphagyományban is megőrzött — mondakörünk adatainak a felhasználásától? Azt hiszem, itt a “jóakarat és a magyari öntudat” hiánya a feledésre serkentő, de — talán — az “északi” álláspont egyoldalúsága hozza létre azokat a lényeges tudásbeli űröket, mellyel a finnugorisztika várában tanyázók azért rendelkeznek, mert egyáltalában nem törődnek a “déli” származáskutatás által felmutatott és bizonyított történelmi adatainkkal. Jó lenne tehát a jelenleg fennálló “vitamódszerbe” beiktatni a jóakaratot is és a “déliek” adatainak ismeretét is. Ugyanis csakis így szűnhet meg a “hivatalosak” által eddig alkalmazott fölényeskedő és lekicsinylő bírálati modor, amelyet pl. a “Forrás" cikkírói kénytelenek elviselni a más állásponton lévő “hivatásosok”-nak így nem nevezhető “hivatalosaktól”. Mert ebben a helyzetben a “Forrás” cikkírói hiába bizonyítanak “déli” adatokkal. Hiába valóságos és igaz mindaz, amit állítanak, mert a “délre kanyarodó” történelemszemléletük így már “sumíros... és több képtelen hamisítást” is tartalmaz az egyoldalú és csak "finnugor” ismeretekkel rendelkező cáfolok bírálataiban... miképpen azt olvasom a “Kortárs” 1982. évi 6. számában (június) — a 990 oldaltól kezdődő — “Hunok Svájcban és egy lépéstévesztés” c. cikkben — Bereczki Gábor elkövetésében. Ezt a cikket pedig azért böngésztem ki és azért említem itt, mert a fölényeskedő tudatlanság “elrettentő példájaként” kívánom az olvasók elé terjeszteni. Kunszabó védelmében semmit fel nem hozok, mert az ő — nálamnál jobb tolla, gazdagabb tartalmú válasszal szolgál majd. A tudományosság álcáját kívánom bemutatni. Hát lássuk együtt és ne legyen ezúttal “felségsértés”, ez az igyekezetem azért, mert pontosan a “pesti egyetem finnugorisztikai tanszék vezetőjének. Bereczki Gábornak a cikkét veszem bonckésem alá. Bereczki Gábor a “Kortárs” megnevezett számának 993. oldalán írja, hogy “megvizsgálta Kunszabó Ferenc “Hunok Svájcban” c. cikkének első 500 szavát és azokból 333 szónak ‘finnugor’ eredetét állapította meg”. Némi könyörületet is gyakorol Kunszabóval szemben soraiban így: “Nem vettem külön figyelembe az igekötőket. Ezek nagyon kevés kivétellel finnugor eredetűek. Ezekkel jóval 70% fölé emelkedne az eredeti szavak gyakorisága.” Ezzel a “cáfolattal” Bereczki Gábor tiltakozik az ellen, hogy Kunszabó a finnugorisztika “beszűkülését” fedezte fel... “hol van itt a beszűkülés?” — felkiáltással. E sorok írója örömmel válaszol egy magyarországi “hivatásos” nyelvész állításaira, még akkor is, ha a megnevezett — saját magát — nem “hivatásos”, hanem “hivatalos nyelvészinek nevezi. (Ami nem egy és ugyanaz.) A válaszom egyszerű, így: “A beszűkülés az Ön tudásában van Tanár Uram!” Mert: 1. Hogyan eredeztetheti Ön Kunszabó 500 szavából a 333 szót finnugornak, amikor az uráli nyelvek legjobb ismerője — Collinder Björn — azt írja abban a könyvében, ami a “finnugorisztika” egyik bibliafélesége: (“Comparative Grammar of the Uralic Languages.” Stockholm, 1960.) “A finnugor hangkészletből hiányoznak a következő magyar fonémák: á, é, cs, gy, í, ly, ny, ó, ő, sz, ty, ú, ű, zs.” Kihagyta-e Tanár Úr Kunszabó szövegének szavaiból ezeket a fonémákat, vagy a “hivatalosítás” által finnugornak ítélt szókészlet alapján bírál...? — Ha igen, úgy ez valóban “beszűkülés”, mert így a finnugorisztika egyik alaptételét hagyta figyelmen kívül. Ugyanis — ha a “hang” nem létezik a finnugorban — nemlétező hanggal nem lehet “szavakat” formálni. Kunszabó szavai tehát “magyar” szavak. 2. Ön “finnugor igekötőket” is említ Tanár Uram. Elkerülte volna a figyelmét, vagy tudatosan negligálja azt a valóságot, ami — már vagy 100 éve — a “déli" irányú származás-kutatást szorgalmazók legerősebb és perdöntő ellenvetése a finnugor hipotézissel szemben, nevezetesen az, hogy: “A finnugor nyelvek nem rendelkeznek igekötőkkel!” A meg-, ki-, be-, el-, fel-, le-, rá, stb. magyar igekötőknek azonosa nincs sem a finnben, sem a többi — finnugornak nevezett — nyelvben. Miképpen fedezett fel Ön “finnugor igekötőket” Kunszabó Ferenc magyarul írt szövegében — amikor a finnugor nyelvek igekötőkkel nem rendelkeznek? E sorok írójának az a véleménye, hogy ez már több, mint “beszűkülés”. Esedezve kérem tehát Bereczki Gábor tanár urat és a “hivatalosakat” arra, hogy ne “szűkítsük be” az igazságot és ne “hivatalosítsuk” azt, ami ellenkezik a tudomány igazságával. A kifejezésre, a szavakra, vigyázni kell. Nem mindegy, miképpen használjuk őket, és hadd idézzem itt a Lagas-i sumír papkirálynak — Gudeának — egyik ékiratos szövegét, melyet mint a “Tudás Népének” szent hagyatéki üzenetét, igyekszem szövegi pontossággal közölni: “Csodálatos kehely szállt alá az égből. Az ember-gyerek elkapta — elejtette. Csörömpölve tört szilánkokra — szavakra. De nem sok a szó — mert csak EGY a kehely, Mely újra- és újra alászáll az égből. A szó hordozza a Fényt. Az igaz szó súlyos, mint a búza. Kikelhet bennünk és magját szétoszthatjuk. A hazug szó súlytalan. Könnyű —mint a pelyva. Buenos Aires, 1982. Nagyboldogasszony napján. *** * Komoróczy Géza könyvére válaszoltam: MAH-GAR A MAGYAR c. és Pusztay János állításainak cáfolata megtalálható: “A Sumír-Magyar Nyelvazonosság Bizonyítékai" c. — 400 oldalas — könyvemben. ** Gordon, Cyrus: The Common Background of Greek and Hebrew Civilizations. (W. W. Norton and Company Inc. New York, 1965.) Balkáni határváltozások Fél évezredes oszmán hódítás után, a 19. század során a Balkán keresztény népei sorra felszabadultak és önálló államokat hoztak létre: Szerbia, Görögország, a két dunai fejedelemségből egyesült Románia, utolsónak Bulgária (ez forma szerint már csak 1908-ban nyerte el a függetlenséget). Meg kell még említeni a gyakorlatilag régóta független Montenegrót is. Kis nemzetállamok voltak mind, roppant alacsony gazdasági szinten, sok belső nehézseggel, a törökök elleni harc nehézségein nevelkedett ravasz politikusokkal, meg a nagy európai dinasztiák szegény mellékágaiból nekik juttatott uralkodókkal (ez alól csak Szerbia volt a kivétel, ott két tősgyökeres helyi dinasztia vetélkedett a hatalomért). Nemzetállamok voltak, s ez azt jelentette, hogy egy-egy országon belül valóban az illető nemzet tette ki a lakosság zömét, mondhatnánk úgy is, csak belőlük állt a lakosság. Szerencsés dolognak látszhatott ez, ha a szomszédos soknemzetiségű birodalmakra gondulunk, a Habsburg monarchiára, meg Oroszországra, ahol egymásba keveredve számos kisebb-nagyobb nemzet élt együtt, és próbálta volna előbb vagy utóbb a balkáni példát követni. A balkáni lakosság azonban még egy szomszédos soknemzetiségű birodalomra gondolt ekkor elsősorban: az oszmán birodalomra. Mert a félsziget jó része még mindig annak a kezében volt és ezen a területen olyan lakosság élt, amely rokona volt a balkáni nemzetállamok lakosságának, sőt számos esetben vele azonos nemzetiségű. Volt még egy nép, amelyik teljes egészében a törökök fennhatósága alatt állt: az albánok. Közülük viszont még csak kevesen gondoltak az állami önállóságra. Az albánok eléggé pontosan elkülönithető területen laktak, de a félsziget közepén ott volt Macedónia, a maga vegyes lakosságával, Bulgária, Szerbia és Görögország közé beékelve. Mindegyik megtalálhatta ott a maga rokonát vagy vélt rokonát, és ezen az alapon igényt is tartott a területre. Bulgáriában már 1894-ben létrehozták a Legfelső Macedón Bizottságot azzal a feladattal, hogy a területet felszabadítsa és egyesítse az anyaországgal. A Macedóniában élő szlávok az ottani lakosság többségét tették ki, magukat ekkor bolgároknak tekintették, létre is hoztak az előbbitől független forradalmi bizottságot. Ennek is a terület felszabadítása volt a célja, de úgy, hogy az valamilyen formában önálló legyen, mivel bármelyik szomszéd országhoz való csatolása felborítaná a balkáni egyensúlyt. 1903. augusztus 15-én felkelést is kirobbantottak, ezt azonban az oszmán hatóságok véresen elfojtották. A szomszédok nagy propagandát folytattak Macedóniában, végül is mindegyik a maga számára kivárna ezt megszerezni. A lakosságot igyekeztek meggyőzni arról, hogy voltaképpen az illető anyanemzethez tartoznak. A propaganda és az egyéb tervezgetések azonban — mint az 1903-as felkelési kísérlet is mutatta — az oszmán birodalommal szemben eleve reményteleneknek tűntek, különös tekintettel arra, (Folytatás a 10. oldalon) Magyar pénz avar temetőben! Szenzációs leletre bukkantak az idén, a Tolna megyei Gyönkön egy avar temető már több mint tíz éve folyó feltárása során. A temető egyik sírjából I. Péter magyar király által vert ezüst pénz került elő. Mint ismeretes, Péter Szent Istvánt követően kétszer: 1038—41 és 1044—46 közt uralkodott. Amint az ásatást vezető dr. Rosner Gyula régész elmondotta: a Petrus rex Pannoniae feliratú ezüstérme az első korhatározó magyar pénz, melyet avar temetőben találtak. Feltételezi, hogy az egykori avar halottat nem temethették el korábban, mint az érmét verték, s e lelet teljesen más megvilágításba helyezi az avarság történetét. Azt látszik bizonyítani, hogy az avarok közt éltek olyan csoportok, amelyek megérték a honfoglalást, a magyar államalapítás korát. (MTI) 1 Újra megszólal a Zrínyi-harang Történeti múltunk különös hagyományát elevenítik fel Szigetváron: megkondul ismét a legendás Zrínyi-harang. Minden szombat estéjén — úgy, ahogyan valaha is volt — megszólal az öreg harang, emlékeztetve az 1566-os hősi várvédelemre, Zrínyi Miklós és katonái halálára. Hazánkban egyedülálló népi hagyomány ez, eredetét Lengyeltóti János helytörténész kutatta fel. Ma már nem lehet tudni: mikor született meg a Zrínyi-harangszó hagyománya, azaz az öreg harang szokatlan időpontban való megkondítása kései hírmondójául a várvédők hősi tettének, de a legöregebb szigetvári emberek is mint régi szokásra emlékeznek rá. A második világháború idején némult el a Zrínyi-harang. A katonai hatóság betiltotta a napi harangozások rendjétől eltérő kondítást arra való hivatkozással, hogy a lakosság esetleg légiriadó jelzésének véli. Azfidén tartják Szigetváron a 150. Zrínyi-emlékünnepséget. Ez alkalomtól és attól kezdve minden szombat este kilenc órakor megkondítják a híres harangot. (MTI)
