Szittyakürt, 1982 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1982-01-01 / 1. szám
8. oldal «itmicöirr 1982.január hó Az észak-szibériai népek — ugor rokonaink kivételével — mind úgy tudták, hogy az égi Szarvasünő (a Göncöl) elrabolja a napot, azért van náluk félesztendeig tartó éjszaka. Mikor egy mitikus vadász, akit sokszor medvének neveznek, megöli az ünőt, megkezdődik a féléves nappal. Ez akkor érvéget, mikor az ünő borja megnő s az megint elrabolja a napot. — A napot elrabló szarvas és a szarvast üldöző medve mítoszát az észak-amerikai indiánok is ismerik (lásd Krickeberg, W.: Indianermärchen ausNordame-FINNUGOR MEDVEÁBRÁZOLÁSOK II. TERHES MEDVE-ANYA, ILLETVE ANYA „RÖNTGEN-KÉPE” 1. URAL-VIDÉKI BRONZ AMULETT (V—IX. SZÁZAD). 2. MANSZI NŐ ERSZÉNYE. VARRÓSZERSZÁMÁT ÉS TERHESSÉGE IDEJÉN VÉDŐSZELLEMÉNEK APRÓ BÁLVÁNYÁT HORDJA BENNE. 3-4. MAGYAR KELENGYÉS-LÁDÁKON (SZEKRÉNY). III. URÁL-VIDÉKI BRONZ LELETEK (V—IX. SZÁZAD). A MEDVE ÁBRÁZOLÁSÁNAK KÜLÖNBÖZŐ TÍPUSAI. IV. VÉSETT KÉPEK MAGYAR KELENGYÉS-LÁDÁKRÓL. AZ URÁLI TÍPUSOKKAL EGYEZTETHETŐ MEDVEÁBRÁZOLÁSOK. rica. Jena 1924. 81 és 377. I.), de ezt a szarvast nem azonosítják a Göncöl csillagképpel. Ebből arra következtethetünk, hogy Szibériában később kapcsolták össze a mítosszal. Erre vall az is, hogy a szarvast itt a hét csillag közül csak négy képviseli (nálunk ezek a szekér kerekei), a másik három csillag a vadászokat jelöli. A medvét a görögöknél is vadász fenyegeti, a Medvecsillag mítoszában. Egyik változat szerint Artemisz akarja megölni a medvévé változtatott szépséges KalIisztó tündért, mert engedett Zeüsz csábításának, másik változat szerint viszont a fia, Árkász akarja lelőni, nem ismerve fel anyját a medve képében. Zeüsz, hogy megmentse szeretőjét, annak fiát is medvévé változtatta. Ő a „Kismedve” csillagkép, anyja a „Nagymedve” (lásd Peez i. m. I. k. 355.). Az obiugoroknál, mint láttuk, leendő veje öli meg a medvét, mert az általa szült Mósznőt ő veszi feleségül. De Mósznő törvénytelen szerelmi viszonya bátyjával és halállal bűnhődése is a görög mítoszokra emlékeztet. Minden szálát kibogozni bajos volna ezeknek a távoli összefüggéseknek, de az bizonyosnak látszik, hogy a csillagkép eredeti neve egész Euráziában „Medve” volt. A „Szarvas” neve és mítosza újabban szorította ki a „Medvé”-ét, s az csak régi hazájának perifériáin (= eldugott zugaiban) maradhatott emlékezetben: a Balkánon és Észak-Amerikában. Ismeretes, hogy az európai népek nem ősi soron jutottak a „Nagymedve” csillagnévhez, hanem az ógörög hagyományból merítettek a latin irodalmi nyelv közvetítésével. Ezért nem ismerik a medvecsillag mítoszait sem. Bár ennek az újabb társadalmi változások sem kedveztek. — Nálunk, magyaroknál úgy látszik, először a „Szarvas”, azután a „Szekér” (különböző jelzőkkel) váltotta fel a csillagkép eredeti „Medve” nevét. — Ismerve a Medvecsillag társadalmi gyökerű mítoszait, nem csodálkozhatunk rajta, hogy a társadalom átalakulása folytán a csillagkép értelmezése és neve is megváltozott. A matriarchális őstársadalomban fogant medvekultusz nem sokáig maradhatott fenn a patriarchális rendszerben, s csak félreeső helyeken, pl. a görög Árkádiában és obiugor nyelvrokonainknál élt tovább az emléke. A Szarvascsillag mítoszának hőse, a vadász, férfi (ugor szóval: Hímfi), tehát már a patriarchális társadalom szülötte. A csillagkép nevének újabb változása nálunk a nemzetségi társadalom felbomlásával és a nyugatról betelepített társadalmi osztályok, lovagok és polgárok kiváltságos helyzetével hozható kapcsolatba. Német és francia nyelvterületen a kései középkorban Nagy-Károly szekerének nevezték az Ursa maiort. De a magyar Göncöl név német származtatása igen valószínűtlen, mert a csillagkép német nevében sehol sem szerepel a Kunz és a Künzel név. A magyar csillagnévben csak újabban kapcsolhatták össze a „szekér” nevével, mert sokszor e nélkül emlegetik. Alighanem a ruhafélét jelentő gönc és ennek (állati csont, meg nősténydisznó jelentésű) vastaghangú párjai: konc és koca vezetnek helyes nyomra. Ruhafélét jelentő szavaink nem egy esetben emsét jelentenek vékonyabb hangon: gúnya — gönye, gölye guba — gäbe, gebe. A disznó bőrét azonban sosem használtuk ruhának, valószínű tehát, hogy ezek a nevek eredetileg a medvére és a szarvasra vonatkoztak, és a bőrükből készült bundát jelentették másodlagosan. A csillagkép magyar Göncöl nevében tehát az ősi mítoszok emléke sejthető. Ilyen bonyolultnak látszik a költészet egyetlen témájának alakulása is, ha sokezer éves történetét összezsúfoljuk néhány papírlapra. Pedig a valóságban még ennél is sokkal változatosabb és bonyolultabb volt ez a történet. De ilyen nagy múltba visszatekintve csak néhány fényesebb csillag lehet az útmutatónk. Ilyennek bizonyult obiugor rokonaink költészete, mert lehetővé tette, hogy társadalmi funkciói közben figyelhessük meg évezredekkel ezelőtt élt elődeink költészetét. A medveanya képzőművészeti ábrázolásai napjainkig éltek az ugor népeknél, nem csak az Ob, hanem a Duna mellékén is, az asszonyok kelengyés ládáin, dobozain és hímzett ruhadarabjain. Ezek némelyike a csillagképek formájára is emlékeztet. Művészi funkciójuk mellett mindenütt megállapítható a szülés megkönnyítését célzó alkalmazásuk is, a nehéz szülést ugyanis az irigyek rontásának tulajdonították, s ezt, többek közt, hasonló varázserővel felruházott képekkel vélték elháríthatni. Bizonyos, hogy az őskori mítoszoknak és ábrázolásoknak is volt hasonló funkciójuk is. (Minderről bővebben írtam két nagyobb tanulmányomban, melyek egyike azóta meg is jelent az Orvostörténeti Közleményekben, 1976-ban). Budapest, 1974. JUHÁSZ PÉTER A NOMÁD SZERZŐDÉSKÖTÉS RÍTUSA AZ ÓBOLGÁROKNÁL ÉS A MAGYAROKNÁL Theophanesz krónikájának folytatója följegyezte, hogy 815-ben V. Leó császár, amikor Omurtag bolgár kánnal megkötötte a 30 évre szóló békeszerződést, bolgár szokás szerint nem Istent, Krisztust és a többi égi hatalmat hívta tanúnak, „hanem mint valami Istentől elrugaszkodott barbár lélek, kutyákat, amiknek az istentelen népek áldoznak, efféléket hívott fel tettei tanúbizonyságául, és vagdaltatott össze”. Á tárgyi és írott források egyaránt azt tanúsítják, hogy a pogány magyarok is kutyárafarkasra esküdtek. Ennek emlékét őrzi Theotmár salzburgi érsek (874—907) IX. János pápához írt levele, amelyben a Rómában járt morva papság vádja ellen védekezik. „Ami azt illeti, hogy az említett szlávok azzal vádoltak bennünket, hogy mi a magyarokkal megsértettük a katolikus vallást, és kutyákra vagy farkasokra és más istentelen és pogány dolgokra esküt tettünk és békét kötöttünk velük ... ha a Te színed előtt tárgyalhatnék . . . nyilvánvalóvá válnék az ő hamisságuk, és bebizonyosodna a mi ártatlanságunk . . . Ők ugyanis azt a bűnt, amelyet hamisan ránk fogtak, hogy egyszer elkövettünk, sok éven keresztül elkövették.” A magyarok kutyaesküjével kapcsolatban értékes Widukind (kb. 925—1004) vesztfáliai történetíró feljegyzése is. Amikor a kalandozó magyarok 933 tavaszán Madarász Henrik német király (919—936) ellen indultak, a korábban szövetséges Elba menti dalamancok (más néven dalemiuc vagy glomacs) földjén haladtak keresztül, akiknek segítségét kérték a támadáshoz. „Azok pedig tudván, hogy Szászországba sietnek, és hogy a szászok felkészültek a velük való harcra, a segítség helyett egy nagyon kövér kutyát vetnek eléjük.” A kövér kutya említése annak az emlékét őrizheti, hogy a szlávok kettévágott kutyára tett esküvel erősíthették ugyan meg szerződésüket a magyarokkal, de egyébként nem segítették őket. Theotmár salzburgi érsek IX. János pápához írt levelének állítását, hogy a magyarok és a morva szlávok „kutyákra vagy farkasokra és más istentelen és pogány dolgokra” esküdtek, régészeti leletek is hitelesítik: Mosaburg meghódítását a régészeti leletek szerint felvagdalt kutyára tett esküvel pecsételték meg a szerződő felek. Fehér Géza a zalavári templom területén elföldelt, gyöngyökkel díszített kutyafejet a magyarok és a szlávok szerződéskötése emlékének tartotta. A kutyafejben talált gyöngyök a pogány csuvasoknak azt a rituális szokását juttatja eszünkbe, hogy a halott szájába gyöngyöt és agátot tesznek. „A HALOTT BESZÉLGETÉSE TÚRA ISTENNEL” (Nem mondják, hanem rituálisan így értelmezik. A halottat felkészítik erre az elképzelt párbeszédre: szájába gyöngyöt és agátot tesznek, szemét selyemmel födözik be, fülét is betömik selyemmel.) TÚRA Sok rosszat szólottái te az emberekről. Gonosz beszéddel sokat vétettél. A HALOTT Én rosszat nem szóltam, számat ki se nyitottam. Lásd, gyöngy van a számban. Gonoszát sem beszéltem. Lásd, agát van nyelvemen.” A honfoglaláskori sírokban talált kutyacsontvázakat is áldozati szertartás nyomának tekinthetjük. Az eddigi ásatások során az alábbi X. századi sírokban figyeltek meg kutyacsontokat: Szegedtől északnyugatra mintegy három kilométerre fekvő Öthalomnak nevezett dombcsoport alatt feltárt temető 1—5 sírjaiban az emberi csontvázak mellett ló-és kutyacsontot találtak; Hódmezővásárhely-Kopáncs I. temető 30-ik sírjában a kutyacsontok az emberi lábaknál voltak; kókai honfoglaláskori lovassírokban és a Nagyhalász-Kiszomborhegyen három sírban az emberi fejtől jobbra 20—30 cm távolságra voltak a kutyacsontok; Nagyhegyes-Mikelapos, Piliny-Leshegy 2. sírban kutyacsontokat, valamint Székesfehérvár-Szabadságtér: 3 sírban kutyafogakat találtak. (Folytatás a következő számunkban)
