Szittyakürt, 1982 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1982-10-01 / 10. szám
10. oldal «ITTVAKÖRT 1982. október során 41—47% közötti választás esett a turanid típusra, sorozatválasztásnál 60—70% között. Többen ezt a szimpátiaválasztást meg is indokolták, „olyan, mint apám”, „olyan, mint én”, „olyan, mint mi”, „szélesarcú, barna”, a turanid típusban tehát felismerték azt a jellegegyüttest, mely a palócokra elsősorban jellemző. Érdekes, hogy a turanid után a legtöbb választás a pamiri típusra esett, mely a palócok között a második leggyakoribb jellegegyüttes. Az unszimpátiaválasztáskor a palócok között ritkán észlelhető típusok vonásaira hivatkoztak. Szerintük az előázsiai nagyorrú, az északi túl szőke, túl hosszú fejű, túl hosszú arcú, a keleti mediterrán és mediterrán túl sötét bőrű és cigányos. Az eredmény nem volt számomra meglepő, mert Kelemen András sárrétudvari szimpátiavizsgálatai során is a legtöbben a turanid típushoz tartozókat találták szimpatikusnak és az általam vizsgált területen a mutatóba kivitt tanulmányokban a többségnek a turanid típushoz soroltak, valamint a turanid és a pamiri típusok átmeneti formái tetszettek, viszont külön jelentősége van annak, hogy a palócföldi vizsgálatokat szakképzett pszichológus végezte szabályos felmérés során. A palócok között a mindenkivel szemben érvényesülő, barátságos, közvetlen, udvarias magatartás minden népességre jellemző volt. A palóc centrum egyik községének plébánosa szerint magatartás szempontjából némi különbség van az egyes palóc népességek között, szerinte a tiszta palóc eredetűek öntudatosan udvariasak, a szlovák származásúakkal kevert palócok egyes katolikus falvakban alázatosan udvariasak, ezért nem fogadta el az áthelyezést egy olyan faluba, melynek népére az utóbbi magatartás a jellemző, mert 30 éve megszokta az öntudatos udvariasságot. Én a magam részéről említésre méltó különbséget nem észleltem e téren a palóc falvakban, de lehetséges, hogy papokkal szemben egyes községekben eltérő lehet a magatartás, elsősorban az idősebbek részéről. Vizsgálataim során a palócok túlnyomó többsége — elsősorban a nők — nemcsak udvariasan, hanem türelmesen is viselkedtek. Bárnán egyik alkalommal 25 őslakost kísértek be segítőim a vizsgálati helyiségbe, egy 30 év körüli asszony maradt utoljára, aki két és él fórát várt minden megjegyzés nélkül, csak suttogva beszélt a többiekkel, hogy munkámban ne zavarjon. Ezzel szemben az ingázók többségére — mint általában az általam vizsgált egész területen —, elsősorban a férfiakra, a türelmetlenség volt a jellemző, ami különösen szembetűnő volt a kiemelkedően udvarias és barátságos palócok között. Érdekes lenne összefüggéseket találni az egyes embertípusok és a magatartásbeli különbségek között, de ezen problémák csak teljes bonyolultságukban, a társadalmi, gazdasági helyzet és az egyes néprajzi egységek hagyományait egyaránt figyelembe véve vizsgálhatók. Azt azonban módom volt tapasztalni, hogy hasonlóan, mint a többi népességeknél, a turanidok és a pamíriak kissé nagyobb arányban érdeklődtek a vizsgálat célja, az előző eredmények iránt és kérték előjegyzésüket a falujukat érintő kiadvány vásárlása céljából, mint a vizsgáltak átlaga. Valószínűnek látszik azonban, hogy a palócokra, a Kalocsa környékiekre, a kunokra és a jászokra jellemző magatartásnak elsősorban nem embertani, hanem társadalmi és történelmi okai vannak. Ugyanis bár a típusok összetétele szempontjából a Kalocsa környékiek közelebb állnak a kunokhoz, öntudatosan barátságos közvetlenségük szinte teljesen megegyező a palócokkal és eléggé eltér a rátartinak tartott és az idegenekkel szemben általában bizalmatlan kunoktól. A kunoknál és részben a jászoknál is bizonyára a több évszázados kurtanemesi, redemptusi, szabad paraszti származás járult hozzá döntően az öntudat és a „nékem nem parancsol senki” szavakkal népdalban is kifejezésre jutó magabiztosság kialakulásához, ezzel szemben a palócok nagy többsége jobbágyként élt, meglepő módon viszont a kurtanemesi származású palócok (pl. Mikófalva, Egerbocs, Domaháza) szívélyessége és közvetlensége semmiben nem tér el a többi palócoktól, bár a köznemesi származás tudata még él köztük. A palócok magatartását elsősorban az embertársaival szemben megnyilvánuló szeretet és segítőkészség határozza meg, a nagycsaládi, rokoni kapcsolatokat a kisebb, közlekedésből kieső falvak népe fokozottabban őrzi, a hagyományok ápolásában az asszonyok járnak az élen. Munka közben általában énekelnek, a mai napig szinte érintetlenül tovább él a palóc népművészet, a kollektív szórakozás, kikapcsolódás és szereplés vágya, valamint a népi táncok iránti érdeklődés. Nem véletlen, hogy a két világháború között a gyöngyösbokrétás tánccsoportoknak, az utóbbi években pedig a „röpülj páva” énekkaroknak országos szinten is kiemelkedő szerepük volt és van a magyar népi kultúra fenntartásában és népszerűsítésében. Jelenleg a palóc népi kultúra újjászületéséről és fénykoráról beszélhetünk, armben a nők járnak az élen. Míg általában az alföldi, zömében református őslakosságra a kb. 150 év óta a külsőségektől, így a népművészettől való tartózkodás volt a jellemző, amiben a néprajzi kutatók szerint a kálvinizmus puritán felfogásának jelentős szerepe volt, mely a művészetet is haszontalan cifraságnak, uraknak való időtöltésnek tekintette, de bizonyára hátrányosan befolyásolta az alföldi népművészet t GYÁSZJELENTÉS Fájdalomtól megtört szívvel, de Isten akaratában megnyugvó lélekkel jelentjük, hogy a nagyon szeretett férj. nagybácsi, sógor és rokon, TRIPOLSZKY ANDRÁS okleveles elektro- és gépészmérnök, aki 1904 június 11-én Péterrévén, Bács Bodrog vármegyében született, hosszas szenvedés, majd a halotti szentségekkel történt megerősítés után 1982 szeptember 18 án a lakewoodi kórházban visszaadta lelkét Teremtőjének. Amerikában nyugdíjba vonulásáig a "General Motors Corporation's Allison Army Tank Automotive Plant" tervező mérnökeként dolgozott. Az emigrációban is hazájához hű. tevékeny magyar maradt. Munkásságáért a Magyar Harcosok Bajtársi Közössége koszorús jelvénnyel tüntette ki. a Konstantin Rend és a Szent László Társaság és Rend lovagjává avatta. A Magyar Társaság alapító, a Szent Imre Kultúregylet választmányi, az Árpád Szövetség, a Lengyel- Magyar Társaság és az Erdélyi Világszövetség rendes tagja volt. A Bodnár A. Lajos és Fia Temetkezési Otthon kápolnájában ravataloztatok fel. ahol ft. Orley Richárd és a magyar egyesületek vezetői szeptember 20-án búcsúztatták. A feltámadás miséjét szeptember 21-én ft. Kárpi Ferenc, a Szent Imre római katolikus magyar egyházközség plébánosa mutatta be. Gyászolják: felesége: Tripolszky Andrásné Dombrády Dóra elhunyt leányának volt férje: Vajda Tamás Magyarországon unokatestvérei és rokonai az Egyesült Államokban: Balassa Imre és családja. Horváth Lajos és családja sógora: dr. Dombrády Gyula és felesége, Vilma Ausztráliában: Lehoczky László és családja. LehoczkyJános, Turner Péter és családja Magyarországon és a Délvidéken: a Tripolszky-, Balassa és Faltum-családok tagjai. Bandi, kérünk, könyörögj az égben a te forrón szeretett, szétszaggatott, elárvult magyar hazádért. IMÁDKOZUNK ÉRTED! ISTEN VELED! ÜJDONSÄG! ÚJDONSÁG! ÚJDONSÁG! Megjelent az emigráció “szamizdatja’’! A LELEPLEZETT KAPITALISTA Kapható: Fabó Lászlónál 22 Hancock Street, San Francisco, California 94114, U.S.A. vagy Kossuth Bookshop 14025 Lakota Avenue, Cleveland, Ohio 44120, U.S.A. Ära: $10.00 fejlődését a török megszállás alatti létbizonytalanság, mikor a fennmaradásért való állandó küzdelem kötötte le az emberek szinte minden idejét és figyelmét. Érdekes volt Veres Péter egyik könyvében olvasni, hogy egy ideig ő is az alföldi puritán álláspontot képviselte a népművészettel szemben is, akkor ébredt rá annak kifejezetten pozitív voltára, amikor együtt dolgozott matyó summásokkal és azok munka utáni táncai, énekei során tapasztalta, a kollektív kikapcsolódás által a matyók nem hogy elfáradtak volna, valósággal felfrissültek, új „erőre kaptak”. . . A palóc lelkületnek a hagyományőrzéshez és a népművészethez való ragaszkodásán kívül egyik legfontosabb része a vendégszeretet, az adakozás és mások segítése. A vendégszeretet, önzetlen barátság és ajándékozás több, a palócokra jellemző vonását módom volt a bulgáriai tatárok között is tapasztalni. Mind a palócoknál, mind a tatároknál általános, hogy nem csak a látogató visz ajándékot, hanem a vendégül látók is ajándékot adnak és azt küldenek a vendég családtagjainak is. A palóc humanizmus egyik jellemző megnyilvánulását Mátramindszenten volt módom tapasztalni, amikor háziasszonyom barátságból felajánlotta egy az Alföldre almát szedni induló cigány házaspárnak, hogy több hetes távollétük alatt főz a gyermekeiknek. Karancsságon palóc és cigány származású tanulók őszinte barátságáról hallottam segédeimtől. Nem lehet véletlen, hogy a Palócföld egyike hazánk azon vidékeinek, ahol a cigány réteg igen jól érzi magát. De a palóc lelkületnek és magatartásnak vannak negatív következményei is. Ugyanis a más vidékiek szemében túlzottnak tűnő önzetlenséghez, vendégszeretethez,ajándékozáshoz, pompa- és divatrajongáshoz sem a két világháború között, sem a felszabadulás utáni években a palócok legalább 90%-ánál nem voltak meg a kellő anyagi alapok. A palóc életfelfogáshoz legtávolabbi, beosztó szemléletet képviselő sváb származásúaktól, akiknek házas társa palóc, hallottam, hogy a palócok az ország legél hetetlenebb népessége. Tapasztalatom szerint a közlekedésből kieső, ősi közösségeknél általában a palócokra jellemző életfelfogásnak alig vannak negatív hatásai, mert az egész közösség kötelezőnek fogadja el a palóc „altruista” szemlélet íratlan törvényeit, de a járási székhelyeken és a városokban gyakori eset, hogy a nem palóc eredetűek elfogadják ezen életfelfogás előnyeit, de saját maguk magatartására nézve azokat nem tartják kötelezőnek. (Általában a palóc nők olyan helyzetet teremtenek, hogy a palóc szemlélet előnyeit nehéz nem elfogadni.) Bár az adakozás és vendéglátás mértéke családonként változó volt, de a kiegyensúlyozottabb alföldi magyar vendégszeretettől elsősorban a szegényebb palócoknál észlelt forma tért el. Pásztón általában annyi tál süteményt hoztak be egyszerre, amennyi az asztal közepén elfért, mert a bőség látványa is egyik fontos kelléke volt a palóc vendéglátás külsőségeinek. Különösen az utolsó két évtizedben jelentős életszínvonal-emelkedés tapasztalható, ami elsősorban a lendületes palócföldi ipari fejlődés eredménye, de egyes vidékek egyelőre kimaradtak a fejlesztésből. Ez elsősorban Pétervásárán és környékén tapasztalható, ahol hajnalban távozik a falvak 80%-a, mégpedig igen távoli, ipari munkahelyek felé, Nagybátonyba, Salgótarjánba, Egerbe és Bélapátfalvára. Taián majd a recski új rézérctelep feltárására épülő helyi ipar kifejlesztése és a környékbeli erdőségek fájának helyi, ipari felhasználása javulást hozhat, de a rádióból értesültem, hogy az új recski bánya kiépítése lelassult, Váraszón pedig egyelőre csak a termelőszövetkezet fűrészüzeme működik, mely csak félkészárut termel. Nem utolsó szempont lenne a fejlesztéshez az sem, hogy Pétervására a városok mellett a Palócföld egyik fő kulturális és népművészeti központja. A török megszállás után a palóc őslakosság elsősorban a kiszélesedő, tágasabb völgyekben tömörült, így a XVIII. századi szlovák betelepülők nagyrészt a hegyvidék szűkebb völgyeit népesítették be, ezért nehéz volt a szlováknak tartott, apró falvak közül olyanokat kiválasztani, melyekben a tüdőszűrésekkel párhuzamdsan, kellő számú 24— 60 év közötti férfit és nőt lehetett vizsgálni a törzsökösök közül. Szlovák származásúakat első ízben Lucfalván vizsgáltam, akik ősei a XVIII. század első felében Zólyom, Túróc, Liptó és Árva megyéből települtek. A vizsgáltak szülei között 18%-ban magyar, 14%-ban német és latin eredetű családneveket találtam. (A latin hangzású „Sartoris — Szartorisz” nevet azok a németországi egyetemeken tanuló diákok kapták, akiknek az eredeti családneve Szabó, esetleg Krajcsir vagy Schneider volt, hasonlóan, mint a Halász nevűek a Piscatoris, a Kovács nevűek a Fabricius, a Csizmadia nevűek a Sutoris és a Borbély nevűek a Tonsoris nevet.) A lucfalvaiak között gyakoribb a szikár felé hajló alkat, mint a palócoknál, őseik különböző vidékekről származtak, így lényegesen nagyobb arányban volt kimutatható köztük az erősen kevert, meghatározatlanok száma, mint a palócoknál, viszont magatartásuk és szívélyességük semmiben nem tért el a palócoktól. A helyi szépségideál-vizsgálat során — a palócokhoz hasonlóan— legtöbben a turanid típusúakat választották ki, mint a legszimpatikusabbakat. Az utóbbi évtizedekben fokozatosan beleilleszkedtek a palóc környezetbe, a nagy többség már magyarnak vallja magát, sokan magyar nevet vettek fel (ezek nincsenek a 18%-ban). Egy ma 45 év körüli asszony az alábbiaknak megfelelően mondta el magyarrá válásának történetét: „Bár tudatában voltam annak, hogy őseim szlovák eredetűek, de a magyarok körében én is és családom tagjai is jól éreztük magunkat, semmilyen hátrány nem ért szlovák származásom miatt. Budapesten módom volt azt is tapasztalni, hogy minden magyar udvariasan és előzékenyen viselkedett a külföldiekkel szemben, üzletekben előre engedték őket, a csehül és szlovákul beszélőket is.” A településtörténeti adatok szerint a XVIII. század első felében Vácegresre (a volt „Zsidó” nevű falura, mely a részben zsidó vallásra áttért kazárok közül kivált kabar törzs egyik nemzetségének emlékét őrizte) érkező szlovákok magyar őslakosságra telepedtek rá. Valószínű, hogy a telepesek között is lehettek magyarok, mert az általam vizsgált vácegresi törzsökösök között apai és anyai ágon 48%-ban mutathatók ki magyar eredetű családnevek, 2%-ot pedig a Huszár és a Kristóf név tesz ki, mely mindkét nyelvben ugyanazt jelenti, bár az utóbbi a szlovákban rövid o-val. (Tapasztalatom szerint a fenti két családnév inkább a magyar eredetűek közé lenne sorolható, mert ezekkel a nevekkel csak olyan szlovák népességeknél találkoztam, melyek magyarokkal vegyesen, vagy magyar népességek szomszédságában élnek. A tiszta szlovák környezetben a foglalkozási és keresztnevekből képzett családnevek általában -ik kicsinyítő képzővel jelennek meg, pl. nem Kovács, hanem Kovácsik, nem Huszár, hanem Huszárik, nem Lukács, hanem Lukácsik, nem Adam, hanem Adamik stb.). A harmincas években a vácegresiek többsége már magyarnak vallotta magát, mind gyakoribb manapság az összeházasodás a szomszéd palóc falvak népeivel, ami korábban a törzsökösök evangélikus vallásé része számára a katolikus palócokkal nehezebben megoldható volt. Vácegresi háziasszonyom említette, a fia palóc faluból akar nősülni és ebbe ők már bele is nyugodtak. Egyébként a vácegresi szlovák származásúnak tartott törzsökös népesség, mind az embertípusok megoszlása, mind a testalkat, mind a barátságos, szívélyes viselkedés szempontjából közel áll a palócok átlagához. E cikk keretében elsősorban etnikai embertani vizsgálataim alkalmával észlelt, nem szakmámat érintő adatokkal, megfigyelésekkel, jelenségekkel kívántam foglalkozni. Bár a cikk az olvasó közönségnek szól, de a több, egymáshoz szorosan kapcsolódó tudományágat foglalkoztató problémák összefüggései felkelthetik a kutatók egy részének érdeklődését is. Ugyanis ezzel az írással Is azon kutató kollégák álláspontját szeretném erősíteni, akik szerint egy-egy jelenséget soha nem ajánlatos egyetlen irányból és csak egy tudományág részéről megközelíteni, hanem az összefüggéseket a maguk bonyolultságában, összetetten, az összes érintett tudományágak bevonásával ajánlatos együttesen vizsgálat tárgyáva tenni. Ebben az irányban eddig a néprajzosok és a folkloristák jártak az élen. Mint a Bács-Kiskun megyei nemzetiségkutató munkaközösség tagja, fontos feladatnak tekintettem a hazánkban élő nemzetiségek vizsgálatát is és úgy érzem, e téren is tudtam új adatokkal szolgálni. Azt hiszem, e cikk az olvasókat is meggyőzi arról, hogy a valóság csak az egyes, hazánkban élő magyar néprajzi csoportok és nemzetiségek településtörténeti, társadalmi és kulturális kölcsönhatásainak együttes vizsgálata Útján közelíthető meg. (Forrás, XIV. évfolyam, 1982. augusztus)
