Szittyakürt, 1982 (21. évfolyam, 1-12. szám)

1982-04-01 / 4. szám

6. oldal_______________ «IttVAKÖftt 1982. április hó

rásos szövegek szerint Baú Ninurtában hét lányt szült, ezek mind bőséget árasztó isteni jótevők.

A magyar hagyomány Nagyboldogasszonyának legifjabb és szűz lánya a Kisasszony. Mezopotámiában is átvette volt későbbi korokban Baú egész szerepét egy ifjabb szűz istennő, Innana-Istar. Maga a Nagyboldogasszony azonban nem a szüzesség, hanem a szaporodás pártfogója. Kitűnik ez egyik sok változatban ismert népi játékunkból. Leányai körűltáncolják a földi anya megszemélyesítőjét, aki pöröl a körön kívül járó Boldogasszonnyal:

— Boldogasszony, mit kerülöd, mit fordulod az én házam táját?

— Azt kerülöm, azt fordulom, lányod kéretem, lányodat kéreteml

— Nincsen nékem olyan lányom, ki eladó volna.

— Ó ne tagadd, ne tagadd el!... — mondja a Boldogasszony, aki e szimbolikus táncban egyenként viszi el a földi anya lányait, a maga gyönyörűséges szolgálatára.”

A BOLDOG-ASSZONY elnevezés megtalálható az ékiratokon, mint ahogyan dr. Gosztonyi “Dictionnaire D’Étimologie Sumerienne et Grammaire Comparée” c. munkájában a 132. szófejtés alatt a sumir BA-DUG összetételt azonosítja a magyar BÓDOG szavunkkal és ASAN— “istennő”, uralkodónő.

Bobula ezt az összetételt három sumir gyökből veszi így:

BAU —“élelemadó”. DUG —“jóságos” és ASAN —“istennő” és így mondja:

“A sajátos magyar összetétel egybeforradása bizonyára a néma évezredben történt meg. Ez kb. Kr. e. 500 és Kr. u. 500 közt lehetett, mikor az árva népet csendben vezette a Boldogasszony csillagszekere a dunavölgyi igéretföld felé.”

Hát nem csodálatos mindaz, amit Bobula Ida bizonyít...? Az ember szinte érzi, miként magasztosul lelkében a magyar öntudat.

Szeretném az olvasók részére kiegészíteni egy kicsit Bobula nagyszerű meglátásait oly adatokkal, melyek ma már sokak előtt ismeretesek ugyan, de szorosan hozzátartoznak a Boldogasszony tiszteletét magába foglaló Árpádi, magyar hitvilágunkhoz, valamint Hazánkhoz is, amit Bobula Ida “Ígéret földjének” nevezett.

Ennek az “Ígéret földjének” égboltját jól ismerő néphit a “hajnalcsillagban” látta a Boldogasszony fényét és jelenlétét, de az “est-hajnali csillag” is O volt... mint a Magyar Nép Édesanyja... Ahogy a nép mondta sumir nyelven: “a zid-es”. Ez a hagyomány oly iszonyú erős volt, hogy a római vallás magyar hívői — még hétszáz évvel a “szentkirály” után és még ma is így énekelnek a templomban:

“Édesanya, Nagyasszonya igaz magyar fiáknak.

Patrónája, pártfogója régi magyar hazáknak.”

És még azt sem felejtették el s éneklik ma is, hogy:

“Te vagy földi éltünk Hajnalcsillaga..."

Itt teljesen lényegtelen az a részlet, hogy az értelmezés már Jézus anyjára — Máriára — vonatkozik, mert a Máriára illesztett imádság és kegyes gondolat — mint hitvilági elem — a “térítés előtti” Magyar Osvallásban gyökerezik.

A sumir ékiratok olvasatában ma már felismerhetjük jól ebben az “Árpádi Magyar Vallásban” a MAH-GAR Osvallás csaknem minden részletét. De — ahogy a Magyar Boldogasszony szent alakja változást szenvedett az idők sodrában és a világ történeti eseményeiben, úgy észre kell vennünk ennek az ékiratokon írt Ósvallásnak — melyet Gudea (i.e. 2200) — Mah-GAR Papkirály — a SZERETET VALLÁSÁNAK nevezett — szintén egy óriási változását.

Ugyanis ez a szeretet vallás testet öltött a názáreti Jézusban és anyjában — Máriában.

Mert miképpen a Mah-Gar ősvallásban a szűzi állapotból — tehát Szűztől született a “világ világossága” — az Isten egyszülött fia — EN-LIL, aki a SZERETETET elárasztotta a földön és NAP-ként életet sugároz az égről, ugyanúgy szűztől született HÉ-IZ-u. (az Isten Lelkének Temploma sumirul), akit mi — a semita átértékeléssel — egyszerűen csak Jézusnak hívunk.

“A Sumir-Mah-Gar Hitvilág” c. könyvemben részletesen leírom ezeket és közlöm az eredeti ékiratokat is. Itt legyen most annyi elegendő, hogy a názáreti Jézus születésével mindazok a népek, akik a sumir-mahgar ősvallást követték és a “magaslatokon építették templomaikat” (mint a Biblia írja) az Istenanya tiszteletére, egyszeribe tudták, hogy az ősi és ékirattal írt “isteni kinyilatkoztatások” megvalósultak. Az Isten Fia — a Világ Világossága — testet öltött és szűztől születve, leszállt a földre. Ezek mind a Gallileaiak és a nem-zsidók. Jézus érthetően megmagyarázza az ősi “szeretet vallás” tanait és Apostolokat nevelt, akiket tökéletesített ennek a tannak a hirdetésére. Az Apostolok el is indultak, de mindegyik a keleti országokban végezte feladatát — tehát Ázsiában és egyetlenegy sem lépett római területre. Ez az igehirdetés és evangelizáció szervezte meg a Jézus-Hit, a Szeretet Vallásának egyházait, amelyet “Keleti Kereszténység” név alatt ismer a történelem.

AJézusi kereszténységet Péter Apostol és Apostol társai szervezik— mint mondtam — Keleten, Ázsiában. Ennek a Jézus-Hitnek utolsó maradványa volt az Árpádi Magyarság, aki ősi nyelvében — tehát a nyelv lelkiségében — megőrizte a régi vallás hagyatékát, hiszen éppen úgy beszéltek, mint ahogy az ékiratok hirdetik és beletartoztak azokba az országokba, ahol — szintén az ékiratot szerint — az Isten Egyszülött Fiát, a Világ Világosságát — egy azonos nyelven imádták.

Nekik a Világ Világossága — az ékiratok Én-LIL-je — a názáreti Jézusban szállt a földre és úgy tudták, hogy Jézus a Napból jött és oda tért vissza. Ez a Jézus-hit, az ősi próféciák testet öltött Napkirálya, a Boldogasszony édesanyával volt az Árpádi Nép hitvilága, amit a sauli, római judai-keresztény “térítők” “pogányságnak” neveztek.

Amikor tehát a “szentkirály” elrendeli a rovásírással írt hitvilági tudáskincs elpusztítását, tulajdonképpen a semita gyökerű judai-kereszténység adott kegyelemdöfést a Péter Apostol által szervezett, de Jézus által testet öltött “szeretet-vallásnak”.

Nincs többé szeretet, hanem a “másvallásúaknak” éppen olyan kiirtása, megégetése és pusztítása, mint — a szintén semita gyökerű, ábrahámos iszlám is végzett a saját “térítésében”. És a tragédia az, hogy a “keresztény élettérben” már csak a rovásírásos magyarság az egyetlen, mely — semita gyökerű vallások szerint — “másvallású”. Árpádnak sikerült kimenteni népét az iszlám pusztításból. Megvédte nyugat ellen is.

A SZERI szentélyben alkotmányt adott népének a vérszerződéssel, de az ősi hitet elhagyó utódok judai kereszténysége ezeréves szolgaságot, nyugati világból eredő világi és egyházi feudálkapitalizmus jármát tette a magyarságra.

És milyen kár, hogy az “emigráns” Bobula nem élhette meg, hogy nem

olvashatta azt a tudósítást, amit az otthoni kutatók írnak ma a magyarság ősi, Árpádi és “pogánynak” nevezett hitvilágáról, melynek BAU-DUGASAN-jához éppen ő — Bobula — találta meg az utat. így, éppen Bobula kutatási eredményeinek igazolását látom a magyarországi “FORRÁS” c. folyóirat 1981. novemberi számában, Kunszabó Ferenc írásából, amit bizony nem vagyok rest a következőkben idézni:

“...Luitiprand cremonai püspök 910-ben e szavakat veti papírra: ‘A magyar nemzet nyilvánvalóan Krisztushívő’... Semmi feltételezés, semmi megszorítás — ám a ‘nyilvánvalóan’ kitétel arra utal, hogy az érdemes püspök nem mindjárt jött rá erre. Előbb bizonyos zavaró momentumokat kellett tisztáznia. Ezek mibenléte pedig a korábbi krónikások feljegyzéseiből derül ki. Az tudniillik, hogy a magyarok abban az időben a keresztény vallásnak nem a római, de nem is a bizánci rítusát követték, hanem azt a változatot, mely a Kazár birodalomban és egyáltalán a Közel-Keleten akkoriban igen elterjedt volt, sőt, a mai napig is megtalálható a grúz egyházban meg a libanoni keresztényeknél. Mégis, hivatalos történetírásunk — már idestova egy évezrede — úgy tartja számon, hogy Árpád törzsei pogányokként jöttek be a Kárpát-medencébe, s kereszteletlenek voltunk mind az ezredfordulóig...Miért...?”

Nos, ennek a sem római, sem bizánci Jézus-hitnek tartalmát és vallási szemléletét nagyrészben az a Boldog-Asszony kultusz töltötte be, amit Bobula Ida vezetett vissza a sumi-mahgar BAU-DUG-ASAN-ig s minek ismertetésével annyi lapot betöltöttem már az előbbiekben.

Sokan talán csodálkoznak, hogy igen részletesen bemutattam a Szűzanya-Boldogasszony kultuszunk hagyományait. Tudatosan tettem ezt, mert ez a magyarországi “Mária-kultusz” az egyetlen az egész kereszténységben, mely átmentette az utókornak az ősi “Istenanya-Édesanya” megbecsülés és imádat fenségesen szép tartalmát.

Ugyanis éppen ez az ősi “Istenanya-Édesanya” tisztelet volt az, amit a sémiták valójában irtottak. A Bibliában lépten-nyomon találkozunk ennek a kultusznak üldözésével, hiszen az Astarte-Ashéra szimbólumok megégetését rendeli el ez a “szentírás” és az Istenanya tiszteletére épített templomokat a “korrupció helyének" nevezi a judai teológia. Viszont Mária — a názáreti Jézus anyja — pontosan egy ilyen “Istenanya-tiszteletre” épített templomban nevelkedett és azzal az isteni csodával, hogy szűzen fiat szült, tulajdonképpen megtestesítője lett az “Istenanya-Édesanya” tisztelet sokezeréves próféciáinak, amelyek a sumir-mahgar népnél — szájhagyományként és leírva is — a hívők lelkében azon nagy várakozást tartották ébren, hogy En-LIL

— a Világ Világossága — szűztől születve, emberi testben fog megjelenni a földön.

Jézus is egy ilyen “Istenanya” templomba járt imádkozni, ahogy az evangéliumok mondják: “szokása szerint imádkozni ment az Olajfák Hegyére”. Itt is egy ilyen templom volt és a korabeli zsidó dokumentumok az Olajfák hegyét is — éppen ezért — szintén a “korrupció helyének” nevezik.

A názáreti Jézus mellett tehát Édesanyja — Mária — is ellensége lett a patriarkális beállítottságú judai ideológiának, ahol Jehova egyedül — minden isteni, női, teremtő erő nélkül működik és a héber nyelvnek még szava sincs az “istennő” kifejezésére.

Nem így azonban a nemzsidó népeknél, ahol — Jézus születésekor és munkásságának idejében — létezett a Naptisztelet és mellette az “Istenanya-Édesanya” kultusz. Palesztinában megszemélyesítői voltak: Baál

— mint Napisten és Astarte-Astoreth-Ashéra — mint Istenanya. A Pártos Birodalomban pedig: Mitra és Anahita.

A názáreti Jézus megszületésével egyszerre megszűnik a Napisten kultusz. Meghal Baál és meghal Mitra, mert a “Napbaöltözött Isten-fia”

— szűztől születve — leszállt a földre. Ez a magyarázata a Jézus születése előtt már két hónappal útra induló “három királynak” — akik a Pártos Birodalomból mentek az ősi hitük szerint földreszálló “Világ Világosságát” köszönteni és nem a zsidók királyát, miképpen az “átértékelt” bibliai írásokban található.

Jézus születésével édesanyja — Mária — igen fontos alakjává válik a sokezer éves “Istenanya-Édesanya” kultusznak. Életében az imádatig menő tiszteletet kapja mindenütt a “nemzsidó” és ősi hitű néptől és fia — Jézus — is “királynődnek nevezi. (Prof. Aisleitner tanította a budapesti teológiai szemináriumban, hogy:

“János evangéliumában az a rész (2,4.), ahol Jézus anyjához szól és a biblia-fordításokban ilyen szöveggel szerepel: “mi közöm nekem tehozzád

— óh Asszony”... téves fordítás és magyarázat, mert az eredeti görög szöveg szerint Jézus a következő, kedves és megtisztelő módon fordul anyjához: “Mivel lehetek szolgálatodra Királynőm.”)

A Péter Apostol és Apostol társai által alapított és szervezett “Keleti Jézus-hitű” és a Szeretet Vallását gyakorló egyházakban Jézus anyja azonnal beillesztődik az ősi “Istenanya-Édesanya” kultuszba és az ősi BAU-DUG -ASAN...BOLDOGASSZONY egyik “leányaként” tisztelik. (Helyes tehát a magyar néphit által megőrzött ősvallásbeli “Kisasszony” ünnepe Mária tiszteletére.) Mária tehát már a Kr. u.-i első évektől kezdve, a Pártos Birodalomból terjeszkedő ún. “Keleti Keresztény Egyház” szent alakja.

Nézzük most meg, hogy mi a sorsa Máriának a Saul-Szent Pál által alapi tott római-judai-kereszténységben.

A legszembetűnőbb az, amit mindenki azonnal megállapíthat, hogy a Szent Pál iratokban (Saul írásaiban) Mária egyetlenegyszer sincs megemlítve. Ha ennek az egyháznak történetét vizsgáljuk, megdöbbenéssel kell látnunk azt a tényt, hogy a római-judai kereszténység kánonjában — a Jézus születése utáni 400 évben Mária nem szerepel és a vallás Máriát nem tiszteli és nem ismeri.

A jóra törekvő és nem zsidó származású teológusok iszonyú harcot vívnak e “négyszáz” év alatt azért, hogy Mária tisztelete be legyen iktatva a római-judai kereszténységbe éppenúgy, miként az a minden judaiságtól mentes, Keleti, Péteri Kereszténységben már ekkor — immár 400 éve — megtalálható és az Istenanya-tiszteletben — kánoni részletként — gyakorlatban van.

Végre aztán 431-ben, az Efezusi zsinaton győznek “Mária hívei” és a zsinat ugyanazt a titulust szavazza meg Máriának, amit az egyiptomi vallás ISIS-nek tulajdonított. Ettől az időponttól kezdve a római-judai kereszténységben tehát Mária “Istenanya” címmel lesz kanonizálva...de ennek a vallásnak tulajdonképpeni központjában, a “szentföldön”, Jeruzsálemben csak a Kr. u.-i VI. században építik meg az első szentélyt Mária tiszteletére és pl. Afrikában még a Kr. u.-i VIII. században sincs “Mária-Ünnep.”

Ezekből az adatokból kiviláglik, hogy mit köszönhet az egész Keresztény Világ Árpád Népének, aki oly “Istenanya-Édesanya” kultusszal jön a