Szittyakürt, 1981 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1981-04-01 / 4. szám
1981. április hó «ITTVAKÖftT 7. oldal Dr. Püspöki Nagy Péter A Szlovák Tudományos Akadémia Történettudományi Intézete AZ “OSI NYITRA TANULMÁNY VITÁJÁNAK 1976 telén felkért, hogy az “Ősi rpi ^ j g j Nyitra...” c. tanulmányomban fog. . . Iáit nézeteim megvitatása céljából vagyis az ősi Nyitra megrendezendő vitán vegyek részt. és Nagymorvaország néhány problémája kapcsán kifejtett állásfoglalásom A téziseket a pozsonyi Szlovák Tudományos Akadámia Történettudományi Intézete által 1977. április 25-én megrendezett vitán mutattam be. A vitán részt vett: 1. a Szlovák Tudományos Akadémia Történettudományi Intézete 2. a Szlovák Nemzeti Múzeum Régészeti Intézete 3. a Comenius Egyetem Egyetemes Történelmi és Régészeti, valamint 4. a Csehszlovák Történelem és Levéltártan Tanszéke az egyik oldalon, és Dr. Püspöki Nagy Péter a másik oldalon. A magyar kiadás elé A nagymorva kérdés — mely a 9. századi Európa történetének egyik jelentős mozzanata — a szlovák történetírás legközpontibb, sokakat érdeklő témái közé tartozik. Időrendben az Avar Birodalom felbomlása és az Árpád-féle honfoglalás közt helyezkedik el. A hagyományos szemlélet szerint a Nagymorva '‘Birodalom” alapjait I. Mojmir vetette meg 833-ban, amikor Nyitráról elűzte Pribinát. Országának központja a Morva és nyugat-szlovákiai részeken feküdt volna. Később — 873 után — Szvatopluk innen terjesztette volna ki hatalmát Pannóniára és a Duna—Tisza-közére, majd Csehországra. E szemlélet hazai gyökerei a 18. század elejéig, a nagyszombati és kassai jezsuita kollégiumok jelentéséig, Timon Sámuel atyáig (1675— 1736) nyúlnak vissza. Timon atya az “Imago antiquae Hungáriáé... Kassa 1733” c. könyvében a morva történet — első összefoglalója — a humanista Aventinus fános (1477— 1534) Annales Boioruma alapján, annak minden hibáját átvéve, fogalmazta meg. Timon rövid, nem a forrásokra, hanem azok első, sok tekintetben felületes értelmezőjére támaszkodó összefoglalása a napjainkig élő és közkedvelt szemlélet alapjává vált. A szlovák nemzeti ébredés korának neves költői, írói és névtelen munkatársai ezt a képet még itt-ott jobban kiszínezve vitték át a köztudatba, melyet az érthetően szívesen fogadott. A kialakuló szlovák történetírás pedig ehhez a tudathoz igazodott. A hagyományokra építő nemzetébresztő célokat követő történetírás mellett azonban igen korán feltűntek a forrásokat jobban figyelembe vevő történészek munkái is. Elegendő, ha közülük a cseh Dobner Gelaziust (1719—1790) és a szlovák Sasinek Frankót (1830—1914) említjük. A saját koruk szintjén és eszközeivel a tudományos hitelesség érdekében már akkor kifogásolták a hagyományos vagy klasszikus nagymorva elképzeléseket. Ok már felismerték a két — csupán Szvatopluk alatt egyesített — Dráva—Száva közi és az észak Morvaország létét, de józan törekvéseik a fényes ősi múlt lelkes híveinél nem találtak visszhangra. Az első Csehszlovák Köztársaság idején, 1933-ban megrendezett Pribina emlékünnep, illetve a ‘‘Morva Birodalom” alapításának ezerszázéves évfordulójának megünneplése után a hagyományos történetszemlélettel szembeszállni nem volt ildomos. A II. világháború után a csehszlovák történetírás alapvető átalakuláson ment át. Módszereiben és szemléletében a marxista történetírás útjára lépett. A nagymorva kérdés is fokozatosan új fogalmazást nyert. A politikai történet mellett megszületett a morva társadalom osztályviszonyainak és gazdasági életének történelmi vizsgálata is, de a morva szemlélet a lényegét tekintve továbbra is változatlanul a nemzetébresztők hagyományait követte. Időközben a csehszlovák történettudomány és régészet több komoly eredményt is mutatott fel. Köztük — koraközépkori vonatkozásban — a legjelentősebbek közé tartozik a brüni egyetem által kiadott, Havlik Lubomir szerkesztésében megjelent, négykötetes “Magnae Moraviae Fontes Historici” (1966—1971) forráskiadványa. A forrásmű kiadása megteremtette a feltételeket, melyek elengedhetetlenül szükségesek voltak a tárgyalt kor tudományos igényű kritikai elemzéséhez. Már az említett forrásgyűjtemény első kötetének megjelenése idején — sőt korábban is — felismerhető volt, hogy a hagyományos morvaszemlélet és a források tanúságai közt szokatlanul nagyok az ellentétek. A korszakkal foglalkozó hagyománypárti történészek közül többen kellemetlen helyzetbe kerültek: életművük, vagy munkásságuk jelentős része kétessé vált. Ekkor lendült fel a középkorral foglalkozó szlovák történetírás új irányzata, mely az írott források helyett a tágabb értelmezést megengedő régészeti anyagot helyezte előtérbe. A források és a hagyományos Morva szemlélet közt mutatkozó ellentéteket azonban a régészet nem képes áthidalni. A forrásokra épülő új szemléletet, mely szerint Mojmir és Rasztiszlav fejedelmek nem Csehszlovákia területén, hanem a Dráva és Száva közti területen és környékén uralkodtak, sőt a Cirill és Metód féle hittérítés is oda irányult, alapos tudományos monográfiában a Washington Állam Egyetemének professzora Boba Imre 1971-ben tette közzé. Alapvető munkájának megjelenését a hazai szakemberek máig tartó döbbent hallgatása kísérte. Ilyen körülmények közt jelent meg 1976 februárjában az “Ősi Nyitra” című tanulmányom. Annak ellenére, hogy azt a tanulmányt Nyitra korai — 21 és 1111 közti — történetének elemzése céljából készítettem, mégis a két Morvaország, ill. a Dráva—Száva-köz környéki Nagymorvaország problémájának hazai vitaindító tanulmánya lett. A város — melyet a hagyományos szemlélet Pribina városának tart — történetének felvázolásában saját többéves forráskutatásaimra támaszkodtam. Ezért természetesen szembekerültem a forrásokat kellően figyelembe nem vevő hagyományos történetszemlélettel. Nyitra történetével szorosan összefonódó avar és morvaszláv kérdések kapcsán röviden kifejtett és bizonyított nézeteim Boba Imre munkaterületénél hol tágabb, hol szűkebb körben mozognak, de vele lényegében azonos állásfoglalást képviselnek. A felkérést a vita hangszalagon való rögzítésének feltételével elfogadtam. A vitára a tanulmány megjelenése után több mint egy év elteltével, 1977. március 25-én került sor. A vitán — mely a hagyományos elmélet képviselői részéről rendkívül indulatos volt — bemutattam az alábbi téziseket és azokat részletes bizonyítékokkal támasztottam alá. A A Nagymorvaország szirmiumvidéki fekvését bizonyító érvekkel szemben a jelenlevők nem tudtak sikeres ellenérveket felállítani. Ezt az elnöki zárszó is kénytelen volt elismerni: “olyan problémákról beszéltünk, melyeket azonnal nem oldhatunk meg, azonban itt sok minden hangzott el, ami megfontolásra érdemes”. A vita eredménye alapján felkértem a szlovák Történettudományi Intézetet, hogy a morva-kérdésre vonatkozó nézeteimet tudományos igényekkel összefoglaló, készülő munkámat adja ki. Az intézet a tanulmány megjelentetését hajlandó ugyan mérlegelni, de feltűnően ke* * * Például DOBNER G. (1719—1790), SASINEK F. (1830—1914), a magyar történészek közül csak KATONA Istvánt (1732—1811) említjük. A közkedveltségnek örvendő hagyorüli a csehszlovák szerzői jogban a megállapodás érvényességéhez előírt követelmények kellő teljesítését. Ennek ellenére szeretném feltenni, hogy az intézet vezetőiben a tudományos igazság szeretete legyőzi majd az egyik-másik munkatárs tekintélykomplexusait és a morva kérdés új szemléletét magába foglaló tanulmányom szlovák nyelvű, a hazai történészekhez szóló változatát csorbítatlanul és halogatás nélkül megjelentetni. Az elmondottak után nem is szükséges talán hangoztatni, hogy az alábbi tézisek a szlovák történettudomány jelenlegi megnyilvánulásaival kapcsolatosak. A tézisek tárgya nem konkrét személyek nézeteivel, hanem már a reprezentatív, szintézises művekben és tankönyvekben általánosan terjesztett “hivatalos” értelmezéssel szemben kifejtett állásfoglalásom rövid és szabatos összegezése. A tézisek alábbi szövege megegyezik a vitán bemutatott szlovák nyelvű szöveggel. Mindössze a III. Tézis “Források” c. tétele tér el az eredeti szövegtől. Az itt közölt változat a vitán valóban előadott források fontosabb csoportjainak rövidített jegyzéke. Pozsonyban, 1977. szept. 17-én. Dr. Püspöki Nagy Péter mányos szemlélet miatt a források kritikai módszerekkel történő kutatása csak néhány évvel ezelőtt indult el, úttörője Boba Imre: Moravia, s History Reconsidered... Hága 1971. A vita megrendezésére “Az ősi Nyitra a kortársak híradásai és a történészek elképzelései nyomán” című, a pozsonyi Irodalmi Szemlében megjelent tanulmányom alapján került sor (Irodalmi Szemle, XIX., 1976., 2. szám, 119 — 139. old.). A tanulmányban — mint a címben is utalok rá — a szlovákiai Nyitra történelmi múltjának alakulásában mutatkozó néhány alapvető problémát vizsgáltam az írott források közvetlen tanúságai alapján az időszámításunk kezdetétől a Nagymorvaország bukásáig terjedő időben: 1. szűkebb értelemben — a város története szempontjából ( ezek az A- jelzésű tézisek); 2. tágabb értelemben — a nagymorva történet szempontjából (ezek a B- jelzésű tézisek). Mindkét területen — hiszen a hazai történettudomány és régészet számos remek eredmények érdeme, hogy a források tanulmányozása és értékelése segítségével új eredmények elérése vált lehetővé — a történelmi igazság keresésének útján olyan felismerésekhez jutottam, melyek gyökeresen különböznek a “hagyományos” hazai történettudomány szemléletétől. A fentemlített tanulmányom és ezek a tézisek nem a témájuknál fogva újak — hiszen a két Morvaország létének kérdése már a 18. század óta ismert* —, hanem a kutatás módszere, a források kritikája és a bizonyítékok felállítása miatt. Ez az új értelmezés egyben a legteljesebb mértékben tiszteletben tartja a mai régészet által nyújtott összes tárgyi bizonyítékot. Az új szemléletet, legalapvetőbb szempontjait az alábbi tézisekben mutatom be. * I. TÉZIS Ptolemaios Geográfiájának a többi korabeli írott forrásokban foglalt kiegészítő bizonyítékokkal megerősített adatai lehetővé teszik annak a feltevésnek komoly megfontolását, hogy a kvád királyok székhelye Singona Nyitra körzetében feküdt, sőt azonos is lehetett a Nyitra-Szentmártonhegyi földvárral. I. Források: a) közvetlen adatok: Ptolemaios Geographia Lib. II. Cap. X. és XIV. b) kiegészítő források: Plinius Secundus: Nat. Hist. IV. 80. — Tacitus: Annál. Lib. II. 63. és Lib XII. 29. — Marcus Aurelius editationes I. II. Problémák-, mekkora a Ptolemaios-féle adatok információs értéke — milyen a pontosságuk — hogyan lokalizálható Singona? III. Kritika: A szerzők többsége Ptolemaios Geográfiáját elbeszélő forrásként használja fel. Néhány kivételes esetben ugyan kísérlet történt adatainak térképre való átvetítésére, de a célra modern térképet használtak. Tulajdonképpen mindkét eljárás zavart és bizalmatlanságot keltett. Ptolemaios adatait helyesen csak az eredeti, általa megszabott kartográfiai rendszer szellemében értelmezhetjük. Az így elért eredményeket a ptolemaiosi és modern kartográfia eltéréseinek figyelembe vételével kell átvetítenünk a mai földrajzi képbe. NB.: a ptolemaiosi földrajzi adatok felhasználási módszerére nézve lásd a “Limes Romanus na Slovensku” (A római limes Szlovákia területén) c. tanulmányunkat, mely a Duna Deutsch-Altenburg és Vác közötti szakaszát elemzi. — Historica, Sbornik FFUK Bratislava XXL (1970) 129 — 175. II. TÉZIS Az úgynevezett “avar kultúrájú” csontvázas sírok etnikai hovatartozásának értelmezésében a szlovák egyértelmű jellemzéseiből kell kiindulnunk, melyeket a korabeli és ahhoz közelálló írott források nyújtanak: a) A szláv—avar szimbiózis elméletének igazolására felhozott bizonyítékok nem tartalmaznak kellő érveket és elégséges tényeket. — NB: A szlávavar szimbiózist igazolni kívánó érveket a Slovensko I. — Dejiny reprezentatív kiadvány foglalja össze a 166. lapon. Ezeket számszerűen négy pontban emeltem ki és sommás kritikával együtt közöltem a vitaindítóvá lett tanulmányom 125 — 127. lapjain. b) A történelmi források fényében — s ezt a régészeti leletek is megerősítik — a Morva és Garam folyók közében a szláv elem túlsúlyba jutásának kezdetét csak 795 — 805 közötti évekre helyezhetjük. c) Válogatott források: Conversio Cap. 10 és Cap. 6, — Annál, regni
