Szittyakürt, 1981 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1981-03-01 / 3. szám
10. oldal n imAKökt 1981. március hó Kommunista merénylet, vagy baleset áldozata-e a porrá égett canberrai Magyar Az Ausztráliai Magyar Szövetség a három legnagyobb ausztráliai magyar településén — Sydneyben, Melbourneben és Adelaideben — három évenként felváltva rendezi meg az északamerikai kontinensen is jól ismert magyar találkozóit. “ Találkozóink rendezését az a felismerés tette szükségessé — közli Nagy Ákos, az adelaidei magyar találkozó egyik rendezője, az Örökségünk címszót viselő emlékalbumban —, hogy utódaink magyarságtudata csak komoly élménnyel kelthető fel. Ezért földrészünk minden elérhető magyar tudósát, kutatóját, művészét és ifjúságunk színe-virágát összehozzuk három évenkint és történelmi-, nemzetpolitikai előadásokon, vitaest keretében igyekszünk magyarság-ismeretünket kiszélesíte• )) ni. Az Ötödik Magyar Találkozó rendezősége, a canberrai magyarság széleskörű bevonását tervezte: az A usztráliai Magyar Szövetség elnöke Majláth György és főtitkára Csapó Endre Canberraibe látogatott. A canberrai részvétel részleteinek megbeszéléséről Cs. E. az ausztráliai Magyar Elet 1980. nov. 20-i számában “Canberrái látogatás” címszóval tájékoztat bennünket az eseményekről: “Az első csalódás az volt, hogy a Klub vezetői az igazgatóság tagjain kívül senkit sem értesítettek az eseményről. Szerencsére magánértesülésből néhányan tudtak a dologról és így szűk körben bár, de híre ment az összejövetelnek — annyian mindenesetre voltak, hogy egy általános képet lehetett kapni a canberrai helyzetről. Előre kell bocsátani, hogy a canberrai helyzet közügy és a nyilvánosság elé tartozik, ez a canberraiak kifejezett kívánsága is, de még egy más körülmény is közüggyé teszi: a Magyar Népköztársaság követségének jelenléte. A nyugati détant-politika következtében a Szovjetunió budapesti kirendeltsége, a Magyar Népköztársaság nevet viselő társaság Canberrában követségi irodát nyithatott négy évvel ezelőtt. A Canberrai Magyar Klub, az alapítók álma szerint épült-szépült és összefogó intézménye és kellemes, elegáns gyülekezőhelye volt a magyar közönségnek, mindaddig, amíg négy évvel ezelőtt el nem indult az egyenetlenség bomlasztó szelleme. Ez a panasz nem újdonságként hangzott el a november másodikán megtartott nyilvános gyűlésen, de a bajok nyílt és határozott feltárása szinte drámai jelenetekben nyilatkozott meg, ami a helyzet komolyságára utal. Annyit mindenesetre javára kell írni ennek a gyűlésnek, hogy mindkét oldalról nyíltan és őszintén beszéltek. A Magyar Klub négy megjelent igazgatója közül három úgy nyilatkozott, hogy a kommunista népköztársaság követét szívesen látják a klubhelyiségben, mert hát végülis az is magyar ember. Egyik kijelentette, ő szeretné legjobban, hogy az oroszok kimenjenek Magyarországról, de a követet itt szívesen látja, mint olyant, aki képviseli az én népemet és rokonaimat. Nos, a rokonait lehet, de a magyar népet csak olyan kormány embere képviselheti, amit a magyar nép választott. Egyébként a fenti vélemény nem olyan ártatlan, mint amilyennek hangzik — és ez is őszintén megnyilatkozott, mert Canberrában nagyon is köztudott dolog, hogy amióta a követségi idegen állampolgárokat az ausztráliai magyarok klubjában szívesen látják, azóta nagyon sok klubtag és korábbi látogató elkerüli a helyiséget. Hogy ez a Klub szempontjából milyen üzletvezetés, az a Klub tagjainak a gondja, de az, hogy egy magyar intézmény nem töltheti be többé azt a feladatot amire nagy áldozatokkal létesítették, már közös magyar ügy. A szende naívsággal kijelentett vélemény mögött (hogy azok is magyar emberek, miért ne jöhetnének közénk) sunyi szándék lapul, mert nagyon jól tudják, mindenki tudja Canberrában, hogy pontosan ez a vitapont az ami okozza a canberrai magyarságnak nem kétfelé, hanem háromfelé szakadását. Mert azok mögött, akik nyíltan ellenzik a magyar népet nyomorgató rendszer Ausztráliába kiküldött hivatalnokainak becsempészését a canberrai magyar társadalomba, ott van az a nagyobb réteg, amely néha távolmaradásával fejezi ki ugyanazt a véleményt. Az eredmény: szétesik egy olyan magyar kolónia, mely adottságánál fogva a legkedvezőbb körülmények közt volt az összes ausztráliai magyar telepek közt ahhoz, hogy idegenbeszakadt életüknek kellemes és harmonikus közösségi életre alkalmas környezetet tudtak létesíteni. Világosan látszik mindenki előtt Canberrában, hogy a muszkavezető kormány kiküldötteivel fraternizáló akciócsoportnak az a szerepe, hogy itt, szabad földön se nyilatkozzék meg nemzeti érdekű vélemény — mint ahogy Magyarországon sem nyilatkozhatik meg —, az ország megszállása, a magyar nép szabadságának megcsorbítása, a magyarországi munkásellenes kormányzat korruptsága, az elszakított részek magyarságának pusztulásában való bűnrészessége nagy kérdéseiben. Az elhallgattatásnak, a megfélemlítésnek az emigrációban mindenütt alkalmazott eszközeit itt különösen erősen lehet érezni, ebben az aláaknázott közösségben. Az otthonnal fennálló kapcsolataink dollárvámján felül itt Canberrában azért sikerül az otthoni bolsevista rezsimnek a bomlasztás terén is eredményt elérnie, mert a hivatalos követi-konzuli ténykedésen túl, társadalmi viselkedésünkre és megnyilatkozásunkra is korlátozóan hatni tudnak. A hazautazás erkölcsi vámját a szende naívsággal(?) gyakorolt személyi kapcsolatok emelik tűrhetetlen magas árfolyamra. És ezen a téren a hivatalos szervek nyilvánvaló viselkedésén túl az aládolgozók tevékenysége és szerepe a felháborító, mert nélkülük a szándék eredménytelen lenne. Elég megemlíteni a fentiek érzékeltetésére azt a módot, ahogyan a canberrai etnik rádió magyar adása kezelte az 1956-os szabadságharc évfordulóját. A november 2-i nyilvános gyűlésen valaki úgy jellemezte, hogy ez a megemlékezés ugyanígy elhangozhatott volna a mai budapesti rádióban is. Ez a vád nyilvánosan hangzott el és a jelenlevő rádió műsorszerkesztőjének nem volt ellenvetése. Canberrában, a túlnyomórészt 1956-os nemzeti emigráció társadalmában olyan cenzúra működik, melynek a központja a föld túlsó felén van. Ez mindent megmagyaráz és Canberrában ezzel telt be a pohár. Visszatérve a canberrai látogatás céljaira, az Ausztráliai Magyar Szövetség elnöke és titkára ezen a gyűlésen kifejtette azt a kívánságot, hogy a canberraiak csatlakozzanak az Ausztráliai Magyar Szövetséghez. Hogy a dolog lényege a megjelentek előtt tisztán álljon, Majláth György ismertette a Szövetség alapszabályait, működési elveit, álláspontját a kommunizmussal és a magyarországi kormányzat itteni képviselőivel szemben. Ez utóbbira kapott olyan választ a Klub három igazgatójától, Vida Károlytól, László Antaltól és Potas Ervintől, mely szerint ők a Kádár-kormány követét és a követségi tisztviselőket szívesen látják a Klub helyiségeiben. Véleményükkel szemben határozott közvélemény nyilvánult meg, és az is kifejezésre jutott, hogy ennek a néhány embernek ez a célzatos viselkedése okozza azt a politikai telítettségű feszültséget, melynek során emberek egymást kommonistázzák, fasisztázzák. A gyűlés további során felvetődött, hogy ilyen körülmények között a feladatra jelenleg alkalmatlan Klub helyett a társadalmi egyesületeknek egy létesítendő közös szervezete által kapcsolódjék be szervezetileg a canberrai 56-os nemzeti emigráció az ausztráliai magyar emigrációs szervezetek körébe. Ezt követően, és minden bizonnyal ennek a fordulatnak a hatására, Potas Ervin klub-igazgató a közvélemény hangulatának irányában szólalt fel és bejelentette, hogy a Klub legkö-A montreali The Gazette febr. 11-i számában Simcha Jacobovici “How Romania has managed to duck the Soviet paw” címen igen figyelemre méltó képet festett Románia kül- és belpolitikai viszonyairól. Jólehet a magyarokat meg sem említi, mivel a nyugati lapokban ritkán lehet olvasni ilyen őszinte, valóságnak megfelelő riportot Romániáról, szabad fordításban közlöm a cikk lényegi részét: Ha szovjet tankok bedübörögnének Varsóba, Bukarestben is megremegne a föld, mert Románia a szovjet bűnlistán mindig a “következő”, jóllehet ennek ellenére még egyszer sem került rá a sor. Románia, ez a latin (?!) ország, a szláv tengerben, függetlenkedő politikájával szerzett magának hírnevet és tekintélyt: ő az egyetlen kommunista ország, amelyik diplomáciai kapcsolatot tart Izraellel, jóviszonyban van Kínával, az ENSz-ben nem szavaz együtt a Szovjetunióval, elítélte 1968-ban Csehszlovákia, most pedig Afganisztán orosz megszállását. 1968-ban, a “Prágai Tavasz” idején, Ceausescu elrendelte a honi fegyveres gárda felállítását az ország függetlenségének megvédésére és mindent megtesz az ország teljes mozgósítása érdekében egy esetleges támadás kivédésére. (Itt külön ki kell emelni, 56-ban Ceausescu egy árva szóval sem tiltakozott a magyar szabadság vérbefojtása ellen. Sőt, mindent elkövetett, hogy azt mielőbb és minél kegyetlenebből letörjék.) Ennek ellenére a Szovjetunió még nem tört be Romániába és nem is fog mindaddig, amíg Ceausescu ura a román a helyzetnek. Bukarest külpolitikai függetlenkedésének az ára a moszkvai típusú kommunizmus lemásolása. Csehszlovákiát nem azért szállta meg a Szovjetunió, mert független külpolitikába kezdett, hanem azért, mert antimarxista rendszer volt kialakulóban. Paul Goma szerint — a Helsinki egyezmény betartását követelők vezérét bebörtönözték, és abban a kiváltságban részesült, hogy a belügyminiszter személyesen verte össze, végül is száműzték — a románok a legszerényebb szólásszabadságot sem élvezik. Aki ellenkező véleményen van, azt ki is meri mondani, a titkos zelebbi taggyűlésén, mint az igazgatóság javaslatát, pártolólag fogja előterjeszteni a Camberrai Ausztrál- Magyar Klub tagságát az Ausztráliai Magyar Szövetségnél, és alapszabálymódosító indítványt tesz, hogy a jövőre vonatkozólag a követség tagjainak megjelenése a Klub helyiségeiben nem kívánatos. ” * * * A canberrai Magyar Klub 300 ezer dolláros értékű helyisége, 1981. január 9-én, a kora reggeli órákban tűzvész áldozata lett. A hivatalos kivizsgálás a legutolsó értesülésünk szerint még tart. Kommunista merénylet, vagy baleset áldozata-e a porrá égett Magyar Klub? Annyi bizonyos, hogy a tűzvész napján László Antal és Potas Ervin — mindketten magyarajkú zsidók — a leégett Magyar Klub igazgatói, népes küldöttséggel (30 fő), a népköztársaság kommunista nagykövetségén folytattak megbeszéléseket... a Szerk. rendőrség azonnal bebörtönzi, elmegyógyintézetbe utalja vagy kiűzik. A nemzetiségeknek pedig se utazási, se kivándorlási, se vallási, se sajtó, se kulturális szabadságuk nincs. Romániában a sztrájkot semmilyen formában nem tűrik. 1977 augusztusában Lupényben 35 ezer bányász lépett sztrájkba, 17 pontba foglalták az ellátásuk, a munkaviszonyok javítására vonatkozó követeléseiket és követelték, hogy Ceausescu személyesen tárgyaljon velük. Ceausescu el is ment oda és mindent megígért. Mikor eltávozott, 2 ezer katona és a civilruhás titkos rendőrök százai szállták meg a vidéket. Néhányszáz bányásznak és családjának az ellátását feljavították, viszont több mint 4 ezret azonnal elbocsájtottak és eldeportáltak, a hangoskodókat pedig bebörtönözték, vagy elmegyógyintézetbe zárták. 1979. márc. 5-én, a román munkások megalakították a “Román Munkások Szabad Szakszervezetét”, a munkaviszonyok megjavítására, és hogy a munkásoknak joguk legyen független szakszervezetet alakítani. Az új szakszervezet vezetőségét márc. 28-án már be is börtönözték. Románia, mint a többi kommunista ország, egypárt rendszerű állam, de csak formailag, mert a valóságban “egycsalád” rendszerű állam. Ceausescu a kulcsállásokat a feleségével, fiával és rokonaival tölti be. Ha Lengyelország lemásolná a román viszonyokat, Moszkva bosszankodna, de nem szállná meg. Ellenkező esetben, Moszkva egy adott pillanatban ki fogja jelenteni, hogy a lengyel kommunista párt nem ura a helyzetnek és habozás nélkül bevonul. És amikor a tankok bedübörögnek Varsóba, a föld Bukarestben remegni fog. Ceausescu ennek ellenére elítéli a megszállást, s Moszkva bosszankodni fog, de nem lépi át a román határt, mert Bukarestben nagyon jól tudják, hogy a külpolitikai függetlenkedés ára a szigorú belső kommunista egység és rend, aminek Ceausescu a biztosítéka. Goma szerint a románok realisták és így nagyon jól tudják, hogy nincs mód és lehetőség vágyaik teljesülésére és ezért csak azt szeretnék, ha a nyakukba vetett hurkon egy kicsit lazítanának. (Folytatás all. oldalon) ROMÁNIA A LENGYEL ESEMÉNYEK ÁRNYÉKÁBAN
