Szittyakürt, 1981 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1981-12-01 / 12. szám
1981. december hó «ITtVAKOftT 3. oldal MAGYARORSZÁG ÉS MI A The Wall Street Journal 1981. október 2. számában Douglas Sutton tollából egy terjedelmes cikk jelent meg: HUNGARY AS A TRADING PARTNER (Magyarország, mint kereskedelmi társ) címmel. Sutton beszámol Amerika és Magyarország között mind nagyobb léptekkel kibontakozó kereskedelmi és gazdasági kapcsolatokról, valamint a legjelentősebb, már megkötött üzleti egyezményekről és tervekről. Mindkét állam részéről kulcsemberek nyilatkoztak az üzleti kapcsolatok kiszélesítésének fontosságáról, a lehetőségek legmesszebbmenő kiaknázásáról. De nem feledkeztek meg, a fennálló politikai világnézet különbözőségéből eredő és a gazdasági-kereskedelmi viszonyra károsan ható nehézségekről sem. Magyar részről a leginkább azt fájlalják, hogy a legmagasabb Vámkedvezmény Egyezményt (The Most Favored Nations Treaty) az USA. kongresszusa évenként hosszabbítja meg, s nem háromévenként, ahogy azt Budapest szeretné. A három év tartamú egyezmény, egy kiegyensúlyozottabb politikai-gazdasági-kereskedelmi viszonyról tanúskodna Amerika és Magyarország között, ami lényegesen megkönnyítené a hazaiak helyzetét az amerikai üzletemberek előtt. Tudnunk kell ugyanis, hogy az amerikai üzletembernek jogos kételyei vannak, egy nagyobb összegű és hosszútávú befektetés helyességét illetőleg, egy Szovjet csatlós államban. Érthető tehát, hogy Budapest igyekszik az USA. kongresszusát meggyőzni Magyarország politikai stabilitásáról és gazdasági-kereskedelmi szavatosságáról. Nem lehet kétséges, hogy kelet-nyugat viszonyában, egy új kor küszöbéhez értünk, s annak körvonalai mind erőteljesebben kezdenek kibontakozni. A magyar emigrációnak is számot kell hogy vessen önmagával: mi tévő legyen? — legyen karba tett kezekkel szemlélője az eseményeknek, válassza az ellenzéki — vagy ellenséges — álláspontot, avagy kapcsolódjon be korunk politikai-gazdasági-kereskedelmi áramlatába? Mielőtt azonban rátérnénk a lehetőségek és a különböző álláspontok megvitatására, vessünk néhány pillantást a külföldi magyarság és Magyarország-, Magyarország és a mai magyar állam viszonyára. Induljunk ki a másodiknak említett viszonyból. Ha feltesszük a kérdést: azonos-e a mai magyar állam Magyarországgal? — válaszunk, a minden kétséget kizáró, nagyon határozott: NEM! A mai magyar állam ideiglenes —minden állam az — és nem azonos a magyarsággal, hanem egy elnyomó hatalom kiszolgáltatottja, így nem képviselheti, mint ahogy nem is képviseli, a magyar nemzet érdekeit. Ezzel szemben Magyarország azonos a magyarsággal, ezért az örök, vagyis egyik a másik nélkül nem létezhet. Ebből adódik az, hogy, míg a külföldi magyarság fáradságot, időt és anyagiakat nem kímélve harcol a magyar nemzeti érdekek szolgálatában, addig a mai magyar állammal szemben az ellenséges álláspontra helyezkedett. Ezen állásfoglalás több ellentétes szemponton alapszik, de nem utolsó sorban azon, hogy a külföldi magyarság, még magyarnak mondható rétegének túlnyomó többsége, éppen e rendszer politikai menekültje. A fent elmondottak bármennyire logikusak is, elvi-szekerünk kerekei mégis szálkát vetettek. Igaz ugyan, hogy ez nem a régi igazságok elavulásából adódott, hanem a természet törvényszerűsége szerint állandóan változó politikai-gazdasági-kereskedelmi világrendből. Ezt érezhette meg a külföldi magyarság néhány évvel ezelőtt, mikor a USA. kongresszusa a Legnagyobb Vámkedvezmény ügyét tárgyalta Magyarország részére. Ekkor ugyanis, félre tettük a mai magyar állammal szemben tanúsított állásfoglalásunkat, és támogattuk Magyarország kérelmét azon az alapon, hogy “a románoknak már megvan, miért ne legyen meg a magyaroknak is”. Vagyis, hajlandók voltunk támogatni a magyar nemzet érdekét még akkor is, ha az elnyert javakból a nemzet ellenes állam is részesült. Igaz ugyan, hogy ez volt az az idő, mikor a külföldi magyarság előtt a kádári gulyás-kommunizmus üstököse a legmagasabbra szőkéit. A hatvanas évek végzetesen alacsony születés arányával szemben, a hetvenes évek első felében a születések száma a megnyugtató és elfogadható szintre emelkedtek. Úgy hírlett annakidején, hogy Kádár az erdélyi magyarság ügyében, ha nem is derekasan, de legalábbis egyenlő félként tárgyalt a román diktátorral. Mitöbb, egyesek szerint Kádár még olyan kijelentést is tett volna, hogy: Magyarország nem mondhat le az elszakított területekről. Csupa jó hír! Úgy tűnt rövid időre, mintha az elvtársak magyarsága elveik fölé kerekedtek volna. Sajnos, azóta sok minden megváltozott. Pontosabban, lehullott az álarc, a kádári arculat mögötti nemzetellenes “aczél” hatalomról. Budapest nem lett védelmezője az elszakított területek magyarságának, ellenkezőleg, azok tervszerű irtása ellen egy szót sem emel, míg a hazai ifjúság elmagyartalanítása szándékos kormány terv lett, miközben anyanyelvikonferenciásdít játszanak. Mindezzel párhuzamosan, a születések aránya kétségbeejtően alacsony szintre zuhant. Ez tehát a mai tényállás, amiből meg kell keresnünk a kiutat! Vegyük tehát szemügyre lehetőségeinket, melyek kiértékelése alapján kíséreljük meg, teendőnket megállapítani. Vegyük elsőnek az ellenséges megoldást, amely elvünk és szívünk parancsa szerint a legkézenfekvőbb. Igen ám, de ezzel nem csak a mai államhatalmat károsítanánk meg, hanem hazánkat is. Mi gátolnánk meg azon lehetőség kibontakozását, hogy Magyarország legalább részben függetleníteni tudná magát a Szovjet kizsákmányoló gazdaságpolitikájától. Továbbá azt sem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy a nyugati államok és Magyarország közötti gazdaságikereskedelmi kapcsolatok kiszélesedése, természetszerűleg hozza magával a politikai liberizálódást is. Amint látjuk, az ellenséges álláspont nem a legésszerűbb megoldásnak mutatkozik. Bizonnyára a hazai törekvések támogatása célra vezetőbb lenne? Ezzel a lépéssel viszont az a baj, hogy nemcsak hogy jóváhagynánk a mai államhatalom nemzetgyilkos politikáját, de még támogatnánk is azt! Na, és ha a semleges szemlélő álláspontját választanánk? Azzal végeredményben szintén Budapest szekerét tolnánk, s a csendes társ szerepét töltenénk be, így akaratlanul is részesei lennénk nemzetünk irtásának. Nehézségeink nyilvánvalóan azon a pokoli állapotból erednek, hogy nem tudjuk Magyarország gazdasági-kereskedelmi érdekeit támogatni anélkül, hogy azzal ne segítenénk párhuzamosan a mai államhatalmat is. Ahhoz, hogy egy eredményre vezető nemzetpolitikai keretet teremtsünk, tudomásul kell vennünkazt a súlyos tényt, hogy emigrációs politikánk az elmúlt harminchat évben, nemcsak meddő-, hanem meddősége miatt káros is volt a magyar nemzetpolitikában. Az eredménytelenség és egyhelyben topogás azon rövidlátó érzelempolitika következménye volt, amely elhesegette az értelem tárgyilagosságának józan ítélőképességét. Megelégedtünk a megszálló bolsevista hadak és a Rákosi idők gaztetteinek ismételt fölpanaszolásával, de nem voltunk hajlandók tudomásul venni, hogy a nyugati nagyhatalmak — kik e vérszomjas szörnyetegeket reánk szabadították — legalább olyan bűnösek voltak, mint azok, akik elkövették ellenünk a gyalázatot. Nem, mi nem voltunk hajlandók tudomásul venni a rideg tényeket! Zsarnokaink cinkosaitól vártuk felszabadításunkat! Ha nemzetünk javát akarjuk szolgálni, megkell tanulnunk politizálni. Mindenek előtt tudnunk kell, hogy a Nyugatra mi nem számíthatunk, és mégkevésbé bízhatunk benne. Kizárólag saját erőnkre, szellemi és fizikai képességeinkre támaszkodhatunk. Magyarok, szerte a világban, már sokszorosan bebizonyították, hogy szellemi téren a legjobbak közé tartozunk. Meg kell tanulnunk, hogy kell e hatalmas erőforrást nemzetünk szolgálatába állítani. Ha ezt megtesszük, és meg kell tennünk, mert csak így leszünk képesek sorskérdéseink megoldására. Az imént elmondottakból világosan kitűnik, mint, ahogy minden életerős nép számára, úgy a mi számunkra is, egyetlen járható út van: be kell kapcsolódnunk korunk politikai-gazdasági-kereskedelmi áramlatába, mert csak azon belül harcolhatjuk ki mind azt, amit eddig ezüsttálcán másoktól vártunk. S ha ez megkövetelné azt, hogy szóba kell állnunk a mai magyar államhatalom hivatalnokaival, azt is meg kell tennünk. A hazaiaknak tudniok kell azonban, hogy mi nem a népi demokratikus bográcsból elénk löttyintett koncért politizálunk, hanem nemzetünk jövőjéért, vagyis, a valamit valamiért alapon. Hajlandók vagyunk Budapest azon célkitűzéseit támogatni, amelyek párhuzamosak a magyarság érdekeivel is, de ezeket sem feltétel nélkül. Itt van például a Legmagasabb Vámkedvezmény kérdése! — amint korábban kifejtettük, annak három évenkénti megújítása nem csak az államhatalom érdeke, hanem a magyarságé is. Ragadjunk tehát papírt és tollat, és írjunk szenátorjainknak és képviselőnknek. Hozzuk tudomásukra, hogy mi magyar származású amerikai állampolgárok, támogatjuk a Magyar Népköztársaság kérelmét a L. Vámkedvezmény ügyében, amennyiben Budapest hajlandó megtenni a megfelelő lépéseket a nemzetgyilkosság megszüntetésére. Föltételezzük, hogy ez a Magyar Népköztársaság belügye, tehát feltételünk figyelembe vétele nem áll hatáskörükön kívül. Amennyiben az illetékesek megteszik a szükséges lépéseket, és a születések aránya ismét eléri legalább az elfogadható szintet, úgy az alapja lehet egy gazdasági jellegű együttműködésnek. Ha viszont Budapest figyelmen kívül hagyja álláspontunkat, úgy Regan elnök külpolitikájával párhuzamosan, mi is felújíthatjuk a hidegháborút. Követelhetjük a Legmagasabb Vámkedvezmény viszszavonását, a hazalátogatások lelassítását és így tovább. Éljünk lehetőségeinkkel! Bodrogi * (A fent közölt cikkünk a Magyar Szabadságharcosok V. Kongresszusának vitaindító előadása volt, a zárt ülésszakon. — Szerk.) A State Department öt nap alatt válaszolt H A Szittyakürt novemberi számában közöltük a State Departmenthez intézett levelem, melyben a Freedom of Information Act alapján kértem az 1956. október 4-én, John Foster Dulles és Koca Popovic külügyminiszterek közötti találkozásról készült okmányoknak titkosságuk alóli feloldását. 1981. október 23-án kelt, biztosított ajánlott levelem október 26-án érkezett a külügyminisztérium megfelelő ügyosztályába. m 4B0S A választ október 30-án, Peter M. Sheils, az Operations Staff Information Access Branch főnöke írta alá és kért, hogy tekintsek el a soronkívüli elintézéstől. Jelenleg háromezer körüli hasonló és még elintézetlen kérelem előzi meg az enyémet. Ha a kérelmem teljesíthető, az elintézés idejét egyedül a külügyminisztériumba érkezésének a sorrendje fogja meghatározni. Az ügydarab száma: 8103955. Dr. Acs Imre KELLEMES KARÁCSONYI ÜNNEPEKET ÉS BOLDOG ÚJ ESZTENDŐT KÍVÁN OLVASÓINAK, ELŐFIZETŐINEK ÉS LAPTERJESZTŐINEK W A SZITTYAKÜRT &
