Szittyakürt, 1981 (20. évfolyam, 1-12. szám)

1981-10-01 / 10. szám

6. oldal

egy diplomáciai küldetése során. Feltételezésem szerint 1550 és 1560. közt írhatta a Tárih-i Üngürüszt.

— Mit tartalmaz ez a krónika? Hogyan olvassuk majd, ha megjelenik?

— A Tárih-i Üngürüszben jó néhány elnagyolt rész, hézag található, ami arra vall, hogy az alapul vett latin források maguk is töredékesek voltak. A szultáni tolmács csak ott színezte, regényesítette az anyagot, ahol ezeket a réseket kelett befoltoznia. Éppen ezért nagy hiba lenne Terdzsüman krónikáját teljes, bizonyító értékű történeti forrásként kezelni. Hogy mennyi benne a történeti mag, azt majd a történészek kiderítik. A Tárih-i Üngürüsz legalább annyira szépirodalmi műis mint amennyire történelmi, de mindenféleképpen figyelemre méltó alkotás. A krónikán természetesen nem változtathattam. Lefordítottam becsületesen és pontosan azt, amit Mahmúd Terdzsüman írt, úgy, hogy az ne csak a szakemberek, de a művelt olvasók számára is élvezhető legyen.

A török krónikás az üngürüsz névvel kezdi, sohasem beszél magyarokról, avarokról, hunokról, mindig csak Hunor népét emlegeti, az üngürüszöket, vagyis azokat, akik Hunortól származnak. Aztán leírja a csodaszarvasmonda, a magyarság eredetmondája két változatát, ezek sok tekintetben eltérnek a Kézai-féle történettől: reálisabbak, részletesebbek, aprólékosabbak annál.

Terdzsüman szerint Hunor népe már Attila előtt elfoglalta Pannóniát, méghozzá egy Katar nevű vezér vezetésével. De hadd idézzem a krónikát: “Amikor Kattar meghalt, mindnyájan feketébe öltöztek, keservesen gyászolták őt, drága testét rózsavízben megmosták és betették a föld mélyébe. Ezek után Sikambria, Mahmúd írásában Szikamberija (azaz Óbudai) trónja előtt összegyűltek Kattar bégjei, előkelő emberei és így szóltak: ‘Ennek a tartománynak a megszerzése előtt, annyi időn át, oly sok fáradtságot, megpróbáltatást viseltünk el, hogy végül Allah kegyelméből alkalmat találtunk az elfoglalására... Most újra döntő pillanathoz értünk, tehát az volna a jó, ha egy közülünk való, előkelő nemest ültetnénk a trónra, mert akkor nem kellene félni, hogy elveszítjük ezt az országot. ’ Ezek után tanácskoztak, a gondok tengerébe merültek és megválasztották Attilát vezérükké.”

Hogy mennyi idő telt el Attila halála után, nem tudjuk. Terdzsüman csak annyit mond, hogy az üngürüszök újabb hulláma érkezett Pannóniába, s hogy az ott talált emberek az ő nyelvükön — kimondhatjuk tehát: magyarul — beszéltek. Majd újabb fehér folt következik, aztán újra megjelenik Hunor népének egy Szkítiában lakó ága: Álmoséknak a Pannóniában élő rokonok üzenték meg, hogy jöjjenek utánuk. A krónika leírja, hogyan választották meg Álmost, majd Árpádot, s hogyan jöttek be honfoglaló őseink és foglalták ela Duna —Tisza közét, majd egész Magyarországot.

— Ezek szerint a Tarih-i Üngürüsz adatokkal szolgál a kettős, sőt a hármas honfoglaláshoz. Hogy aztán mennyire hitelesek ezek az adatok, az más kérdés!

— A krónika a kettős honfoglalást teljes egészében bizonyítja a hármast pedig valószínűsíti. De más török források is megemlékeznek a Kárpát-medence népeiről, s azok szerint is három magyar hullámot lehet megkülönböztetni.

— Mi történt Árpád után?

— Terdzsüman épp hogy csak megemlíti Árpád fiát és unokáját, aztán mindjárt rátér Géza fejedelem és Szent István uralkodására. Az Árpád-házi királyokról minden benne van a krónikában, egészen a tatár«imAKökT

1981. október hó

járás utánig. Akkor Terdzsüman ismét rövidít, bizonyára itt ért véget az a latin nyelvű forrás, melyből a szerző ezt a részt fordította. Szerencsére a mohamedán fanatizmus hiányzott Mahmúd Terdzsümanból elismeréssel szól Szent Istvánról, IV. Béláról meg azt írja, hogy kiváló szervező volt, okos és jóindulatú, népéhez kegyes, V. István viszont összeférhetetlen, részeges király... III. Endre korát megint részletesen tárgyalja, és érdekes módon szimpatikussá teszi az utolsó Árpád-házi királyt. S aztán sorra veszi Vencelt, az Anjoukat, Zsigmondot, V. Lászlót, Mátyást és a Jagellókat. Ezeket az adatokat nem szophatta az ujjából! A mondák és legendák kivételével az évszámok, események általában pontosak és fedik a valóságot, persze vannak tévedések is, például Durazzói (Kis) Károlyt megteszi Nagy Lajos fiának, de az ilyesmi könnyen korrigálható, s annak a török szemléletnek az eredménye, hogy a családfa-levelezés ne szenvedjen törést.

— Terdzsüman egyaránt élt a keresztény és a mohamedán Európában. II. Lajos apródjaként kezdte és a szultán bizalmasaként végezte életét. Vajon hogyan vélekedett a mohácsi csatavesztésről?

— Nem nagyon boncolgatja az okokat, inkább a csata lefolyását meséli el. Annyit mégis megemlít, hogy a szultánt nagyon felháborította II. Lajos viselkedése, mert a király két ízben is visszautasította a török békeajánlatot, méghozzá 1520- ban és 1524-ben. “Gonoszlelkű papok beszélték rá ezt a jóindulatú királyt, hogy szegje meg az esküjét. Márpedig a szerződésszegés becstelen dolog, mely büntetést érdemel” — írja Terdzsüman. A török birodalom biztosítani akarta a hátát, míg keleten a perzsákkal hadakozott, éppen ezért Szülejmán szultán egy semleges vagy még inkább törökbarát Magyarországot szeretett volna, melyet nem fűznek szoros kötelékek a Habsburgokhoz. Terdzsüman ide vonatkozó megjegyzései teljességgel igazolják Perjés Géza feltételezését a szülejmáni békeajánlatról.

— Hát nem is a törököknek jelentett katasztrófát Mohács!

—- Két világhatalom, két világvallás, két ideológia harcának a következménye volt ez, melyért a török nép aligha hibáztatható. Nemzeti tudat, nemzeti elképzelés ebben a korban még nem játszott szerepet. Az egyházak mindkét oldalon szították a gyűlöletet. A török hadsereg zöme szírekből, arabokból, albánokból, szerbekből, bolgárokból állott, no és persze ott voltak a janicsárok... Csak az számított, hogy valaki mohamedán-e vagy keresztény.

— Kérem, mondja el, milyen nehézséget okozott önnek a Tarih-i Üngürüsz fordítása.

— Terdzsüman arab betűkkel írt, de török nyelven. Közönséges folyóírás volt ez, abban az időben bármelyik írnok el tudta volna olvasni. Ma azonban ez különleges feladat, mert csaknem ötszáz éves kéziratról van szó, amely az akkori nyelvformát rögzítette, s a nyelv azóta sokat változott. A másik gond az arab betűs írás, mely nem ismer kis- és nagybetűket, írásjeleket és szavakat is két-három olykor négy betűcsoportba tagolódnak, emiatt nem lehet tudni, hogy hol kezdődik vagy végződik a szó. Némelyik betűcsoport többféleképpen is értelmezhető, s az igazi megoldás csak az illető szövegrész elemzése után derül ki. Újra és újra el kellett olvasnom az egészet, míg meg nem bizonyosodtam a valódi jelentésről. Ennél sokkal nagyobb gondot okoztak egyéb irányú kutatásaim, például az adózásra vagy a hadi felszerelésekre, mozdulatokra vonatkozó iratok. Ezek valóban titkosírással készültek, s már annak

dosok szörnyű kegyetlenkedései után viszonylagos nyugalom költözött erre a vidékre. A török helyőrségek megvédték a falvak lakóit a rablóktól, a nép maga választhatta bíráit, persze a magyar bíró alá volt rendelve a török hatóságoknak és kádiknak. De a kádi maga is igyekezett elejét venni minden rendbontásnak. A török katonák nem fosztogathattak büntetlenül, terményt is csak pénzért vásárolhattak és nem volt szabad betelepedniük a faluba. Huszonöt év alatt egyetlen gyilkosság történt ezen a vidéken, két jobbágy összeverekedett a vásárban, és az egyik belehalt sérüléseibe. A török kádi a gyilkost nyolcvan ezüst megfizetésére ítélte, ami iszonyatos összeg volt abban az időben, de az illető mégis össze tudta valahonnan kaparni a pénzt. Persze, csak békeidőben volt ez így, amikor valami hadjárat indult, megkezdődött a szenvedés... Mindezt meg is írtam egy könyvben, és én ezt a könyvet tartom életművem legfontosabb darabjának.

*

Jules Michelet, a zseniális történetíró abban látta a történész feladatát, hogy megmagyarázza azt, ami csodának tűnik, körülvegye azokkal az előzményekkel, körülménekkel, melyek előidézték és visszavezesse a természethez. Blaskovics professzor szerint körülbelül hetvennyolcvan-millió kézirat hever a Török Állami Levéltárban, ebből kétszázezret dolgoztak fel, s úgy hárommillióról sejtik, hogy mit tartalmaz. A vaskos irattekercsek még sok “csodát” rejtegetnek, a Tarih-i Üngürüsz kedvet csinálhat a fiatal tudósoknak a további kutatáshoz.

HORVÁTH TAMÁS

Örömmel

jelentjük,

hogy prof. Paposi Jobb Andor szabadságharcos bajtársunknak — a HSzM vezetőjének — és kedves feleségének Zsuzsikának, 1981. szeptember 21-én, a clarioni (Pa.) kórházban kislányuk született.

Szeretettel köszöntjük a kis Tamana-Magdolna-Tündét és a HSzM nevében a magyarok Istenének áldását kérjük P. Jobb Andor testvérünk családjára.

A Szerkesztő

OLVASÓINK

SZÍVES

FIGYELMÉBE!

A NUMISMATICA HUNGARICA által vert PRO LIBERTATE HUNGÁRIÁÉ emlékérem (adományozó diploma nélkül) díszes nemzetiszín dobozban, magánforgalomban is megvásárolható. A 60 mm átmérőjű, 90 gramm súlyú érem ára (tokkal együtt):

Bronz patinával 55 DM — $25 Ezüstözött bronz 75 DM — $35 Színezüst 295 DM — $135

(1000/1000 AG, 24 K)

Az érmek árában nincsen benn a postai szállítás költsége. Az alapárhoz hozzá kell adni a postai szállítás költségét, s a megrendeléssel egyidejűleg ezt az összeget kell elküldeni csekken:

Numismatica Hungarica Postbox: 73-0302 D—6000 Frankfurt 73

idején is csak a különleges kiképzett írnokok tudták az ilyesmit elolvasni. Hogy miért fontosak az adóösszeírások? Fontosabbak, mint a Tárih-i Üngürüsz! 1664-ben, miután a törökök elfoglalták Érsekújvárt, hétszáz falut írtak össze a Felvidéken. Melyik faluban hány ház van, hogy hívják a családokat, hány felnőtt, munkaképes férfi lakik egy-egy házban, kinek milyen vagyona van, hány lova, ökre, birkája, mit termelnek és mennyi adót fizetnek utána. Valóságos kincsesbánya! Kialakul a kép arról, amit mindig elhanyagolt a történelem: vagyis arról, hogy hogyan éltek a jobbágyok a hódoltság idején.

— És hogyan éltek?

— A jobbágyság sorsa a hódoltság első évszázadában tragikusnak mondható. A hadjáratok és háborúk során tucatszámra perzselték fel a falvakat, a lakosság tízezreit fűzték rabszíjra és hurcolták el. A legértékesebb zsákmány a munkaerő volt. Megváltozott azonban a helyzet a XVII. század második felében, amikor már az ozmán birodalom hanyatlóban volt és a gazdasági romlás erős jelei mutatkoztak, ekkor már csínján kellett bánniuk a “fejőstehénnel”, vagyis a meghódított területek lakosságával. Főleg vonatkozik ez az oszmán birodalom határvidékeire, vagyis ebben az esetben a mai Dél-Szlovákia területére. A törökök célja itt az volt, hogy ne pusztuljon ki a lakosság. Termeljen csak a jobbágy és fizesse az adót! Más nem kellett nekik. Két hónap alatt mind a hétszáz község önként meg is fizette az adót, mely csak feleakkora volt, mint amit annakelőtte a császáriak a parasztokra kiróttak. A császári zsol-