Szittyakürt, 1981 (20. évfolyam, 1-12. szám)

1981-10-01 / 10. szám

4. oldal

«ITTVAKOfcf

1981. október hó

44.000 HŐSI HALOTT- VÁLASZ GRÓF BET

Nevezett “Die Heilige Stephans-Krone” címmel cikket írt a német nyelven megjelenő Politische Studien Zweimonatsschrift Für Zeitgeschehnen Und Politik 238. számában (1978. márc/ápr.), amelyben Szálasi Ferenc nemzetvezetőt és koalíciós kormányának tagjait a zsidó Kun Bélával és terrorista társaival azonosítja, akik az 1919-es rémuralom idején igaz magyarok tízezreit végezték ki. Azt a 172 napos időszakot, amikor felvéve a Horthy kormányzó által eldobott fegyvert, megkíséreltük megvédeni hazánkat és nemzetünk ősi becsületét, “Schreckenherrschaft” (Borzalmak uralma) kifejezéssel vádolja olvasói előtt.

A három évvel ezelőtt megjelent cikkre mindeddig nem válaszoltunk. Vártuk, hogy a gyermekszobájában feltehetőleg jellemességre, tisztességre és becsületességre nevelt serdülő, emberré fejlődése során több tapasztalatot szerez, követi az illendő társadalmi magatartásnak azt az íratlan törvényét, hogy csak cáfolhatatlan bizonyíték birtokában emel vádat; vártuk, hogy ráeszmél: nemzeti mártírjainkat alaptalanul gyalázta és kiigazító nyilatkozatot tesz. Mivel erre nem került sor, mi, az 1944. okt. 15-i események életben maradt résztvevői kötelességünknek tartjuk, hogy az alaptalanul vádaskodó cikkíróval szemben leszögezzük és bizonyítsuk a valóságot, ahogyan az áldozatot vállaló, mártírhalált halt magyar Elit erkölcsi igazsága megköveteli. — Kérjük Olvasóinkat, tájékoztassák erről ismerőseiket. Hiteles történelmi ismertető munkákat — amivel a cikkíró is próbálkozott — általában tanult történészek, alapos kutatással szerzett tapasztalatokra támaszkodva, vagy az eseményekben résztvett szemtanúk szoktak írni. Lehet, hogy a cikkíró is tanulta történelmünket, de semmi esetre sem bír annyi hozzáértéssel, hogy tárgyilagos ítéletet mondhatna a vádjának tárgyát képező ügyben, írása messze jár a tárgyilagosságtól és személyes gyűlölködést tartalmaz. Az eseménynek sem lehetett résztvevő szemtanúja, hiszen azokban a tragikus időkben még faparipáját lovagolta és az ABC ismeretére oktatta tanítója.

E tények ismeretében joggal kérdezzük, honnan vett bátorságot, erkölcsi alapot ahhoz, hogy vádat emeljen a nemzeti Elit mártírjai ellen? Hogy merészelte hazug hasonlítással szennyezni emléküket? Ha mindenáron a politikai erkölcs-bíró szerepében akart tetszelegni olvasói előtt, álláspontja “bizonyítására” nem jól választotta a “bizonyító anyagot”, C.A. Macartney történész, oxfordi egyetemi tanár 1961- ben kiadott “Oktober Fifteenth” című könyvét, mert abban egyetlen mondat sincs, amelyre hivatkozhatna a mártírok ellen emelt vádja alátámasztására. Macartneyt éppen azért támadta a liberális baloldal, mert tárgyilagosan a valóságot írta, nem hamisított.

Vádja elvetésére, igazunk bizonyítására elegendő rámutatni arra a tényre, hogy 1944. okt. 15-én Szálasiék mellé állt a nemzetnek mintegy 85%-os többsége. Csak 15% kisebbség: a zsidóság; a vörös paradicsomot hazudozó agitátorok által félrevezetett nincstelenek csekély hányada; a plutokrata, liberális nagytőkések és a feudális arisztokrácia zöme — amelyből a cikkíró is származik —, vagyis a nemzet belső ellenségei álltak velük szembe.

A cikkíró megbocsájthatatlan vádaskodásával szemben módunkban van még egyéb, a mártírokat igazoló, cselekedeteikhez erkölcsi alapot szolgáltató politikai tényről is beszámolni. A Hungarizmus megalkotóján, Szálasi Ferencen kívül más igaz magyarok is szervezkedtek a Felsőházban és a Képviselőházban, az ország két legmagasabb közjogi és politikai szervezetében. 1944. szeptember 28-án, két héttel Szálasi Ferenc okt. 15 hatalomátvétele előtt

nemzeti összefogásra irányuló szervezkedés kezdődött. Szász Lajos, a Horthy rendszer kereskedelemügyi minisztere elnökségével megalapítottuk a “Nemzeti Szövetséget”. Az összefogásra való felhívás népszerűségét mutatja, hogy az összefogást szabályozó szerződést már a felhívás napján a két háznak mintegy 150 tagja írta alá. Az aláírók között volt József főherceg és fia, József Ferenc főherceg is, számos prominens felsőházi taggal egyetemben. Parlamenti képviselőtársaim közül meg kell említenem, hogy az Erdélyi Párthoz tartozó gróf Bethlen László — a gyalázkodó cikkíró apja — is csatlakozott a Szövetséghez. Az aláírók között szerepelt többekközött a neves író, Nyíró József és az a Pál Gábor nevű képviselőtársunk is, aki 1944. őszén a költségvetési vita során két órás beszédben kárhoztatta a

Az ismertetett Egységkormánynyilatkozat bizonyítja, hogy sem a Nemzeti Szövetség felhívása, sem Szálasi Ferenc Nemzetvezető hadparancsa nem politikai babérokat és személyi érdekeket szolgáló döntések voltak, hanem a Haza, a Nemzet mentését szolgálták. Ezt bizonyítja, hogy a nemzet többsége melléjük állt, elkerülhetetlennek, végszükségnek tartották a meghirdetett harcot.

Hogy a nemzet többsége Szálasiék mellé állt, tényként bizonyítja

rendszernek a belső ellenség érdekét szolgáló politikáját, amelyet a hallgató képviselők a nemzet temetési gyászbeszédének nyilvánítottak.

Cáfolatlan tény, hogy 1944. okt.

15. nem kizárólag a nyilasok-hungaristák hatalomra törő akciója, hanem az ország két alkotmányosan működő, legmagasabb politikai szervének — a Felsőháznak és a Képviselőháznak — Szálasi Ferenc hazát mentő tervével találkozó közös elhatározása volt. Felvenni az eldobott fegyvert! Tovább harcolni a nemzet becsületéért a gyáva megalázkodás helyett!

A “Nemzeti Szövetség” felhívását az összefogásra a következő mondattal indokolta: “A HAZA VÉDELMÉT SZOLGÁLÓ HARCOT A LEGNAGYOBB ÁLDOZATOK ÁRÁN IS FOLYTATNI KELL!” Megértettük Deák Ferenc mondását: “Amit egy nemzettől a balszerencse elvesz, azt egy szerencsés fordulat visszaadhatja, de amiről önként lemondunk, örökre elveszett".

A “Nemzeti Szövetség” komoly elhatározását bizonyítja az alant idézett “Egységkormány”-nyilatkozat is, amely a következő tartalommal látott napvilágot:

Budapest 52 napig tartó védelmi harca, amely olyan világra szóló hadi teljesítmény, hogy nem sok hasonlót tud a történelem feljegyezni. A védelmi harcokban részt vett úgyszólván mindenki, az iskolás gyermektől az aggastyánokig; a fiatal leányoktól az öreg asszonyokig; honvédségünk tisztjei és legénysége; a hazánkhoz mindvégig hű maradt csendőrség; a rendőrség; a hungarista légiósok; a Mozgalom más áldozatkész, szervezett tagjai és számos polgári személy. Életüket ál-EGYSÉGKORMÁNY!

A Magyar Országgyűlés alulírott tagjai, áthatva annak tudatától, hogy a bolsevizmus és az angolszász hatalmak és szövetségeseik által halálosan fenyegetett Magyarországot minden fegyveres és gazdasági erejének egy akarattal való harcbavetésével lehet csak megmenteni;

áthatva továbbá attól a meggyőződéstől, hogy ezt a harcot minden határainkat fenyegető ellenséggel szemben — bárki legyen is az — egyforma elszántsággal kell megvívni;

áthatva végül annak bizonyságától, hogy a tetőfokát most elérő világnézeti küzdelmet csakis német, olasz és japán szövetségeseink iránti törhetetlen hűségben és velük mindvégig vállvetve küzdve tudjuk eredményesen befejezni;

jelen szerződést kötők ezennel ünnepélyesen a világháború teljes tartamára kötelező erővel kijelentik, hogy a nemzeti erők totális összefogása és a döntés küszöbén álló bolsevista-ellenes élet-halál küzdelemben való maradéktalan beállítása érdekében minden erejükkel összefognak:

1. a független Magyar Nemzet nacionalista és szocialista közösségének;

2. a népek élet-, társ- és sorsközösségének a megépítésére.

Abban a meggyőződésben, hogy ez a munkánk a Nemzet túlnyomó többsége akaratának felel meg, megalapítjuk a:

Nemzet Akaratának Frontját és vérünk ontásával is készek vagyunk megpecsételni azt az önként vállalt kötelezettséget, hogy:

1. minden erőnket és képességünket a belső és külső honvédelem szolgálatába állítjuk; ezért legfőbb és legsürgősebb kötelességünknek tartjuk:

a) a “Mindent a honvédségnek” jelszó tettre váltását;

b) a termelőképességnek a honvédelem érdekében való totális beállítását;

c) Magyarország nacionalista és szocialista rendjének, nyugalmának és fegyelmének biztosítását.

2. Minden politikai személyeskedést és pártvillogást megszüntetünk.

3. Nemzet-mentő munkánhoz és nemzet-építő akaratunkhoz örömmel fogadjuk minden becsületes és önzetlen magyarnak testvéri együttműködését, bármely párthoz is tartozott korábban.

Ezeknek fehér lapot adunk, melyre jövőbeni magatartásukkal írhatják rá, hogy milyen értékek a Nemzet akaratának szolgálatában. A hungarista, nemzetiszocialista és egyéb nacionalista mozgalmak harcos, a rendszer részéről méltatlan elbánást szenvedett tagjainak erkölcsi, szellemi és anyagi elégtétel adásra való jogát elismeijük és gondját viseljük annak, hogy a jóvátétel mielőbb bekövetkezzék.

Jelen szerződést aláírás után az Államfőnek és a Képviselőház Elnökének tudomásul végett bemutatjuk, azért, mert az ezt aláíró törvényhozók a

Képviselőház többségét jelentik. 1944 szeptember havában.

* * *

dozva próbálták megmenteni hazánkat, nemzetünket a szovjet rabságtól.

Budapest védelmi harcában a szovjet T34-esek lánctalpai alatt fővárosunk romjain HŐSIHALÁLT HALT 20.000 MAGYAR HONVÉD; 2500 MAGYAR CSENDŐR; 500 MAGYAR RENDŐR; 1000 HUNGARISTA MAGYAR ÉS

10.000 POLGÁRI SZEMÉLY! A nagyszámú áldozat bizonyíték arra, hogy népünk inkább életét adta, hogysem a szovjet rabság szenvedéseit válassza.

A cikkíró által vádolt védelmi harcnak egyéb pozitív tényei is vannak. Az időnyerésért folytatott harc tette lehetővé 15.000 vagon anyagi érték nyugatra mentését; többekközött a Nemzeti Bank-2 és(4 vagon aranykészletét és a Szent Koronát. A pótolható anyagi értékek mellett sokezer pótolhatatlan emberi életet is menteni lehetett. Ha a megvádolt mártírok nem vállalják a harcot a nyugatra mentett érték mind szovjet hadizsákmány lett volna, amelynek ha vissza is került volna bizonyos hányada, helyette a rabságban sínylődő, dolgozó nemzet verejtékével termelt értékeket kellett volna adni. Ez csak az anyagi értékekre vonatkozik, mert az 1944 —45-ös menekültek közül, akik a dollárral irányított nyugati szabadságot élvezik, kevesen maradtak volna életben, ha a Szovjet kezébe kerülnek. Legtöbbjük az országot 10 éves miniszterelnöksége során pusztulásba konszolidáló és 1944-ben Horthy kormányzónak a szégyenletes fegyverletételt tanácsoló gróf Bethlen István sorsára jutottak volna, aki bízva, hogy Horthynak a Szovjet érdekét szolgáló tanácsot adta, otthon maradt. A Szovjet nem kegyelmezett neki a fegyverletétel mellett való állásfoglalása ellenére sem. Elhurcolták Szibériába, ahol éhen halt. De az önző, munkásaikkal, cselédeikkel embertelenül bánó arisztokratákra és nagytőkésekre is hasonló sors várt, mint ami Horthy sógorát, Purghly Emil földbirtokost, volt felsőházi tagot és földművelésügyi minisztert érte. Egykori béresei ekébe fogták s úgy összeverték, hogy belehalt. Rágondolni sem jó, hogy csak azok közül, akik ma nyugaton élnek és Szálasiékat vádolják, hányán jutottak volna gróf Bethlen István és Purghly Emil sorsára, ha a mártírok nem veszik fel a Horthy kormányzó által eldobott fegyvert.

Hogy bizonyítsuk válaszunk igazságát és nyilvánítsuk a nemzeti emigráció megvetésének jogosságát a mártírokat gyalázó cikkíró iránt, álljon itt ez a párhuzam. A zsidó Kun Béláék rémuralma az igaz magyarok ezreit akasztotta, a nemzet vezető rétegét pusztította, fajtánkat istentagadással, az antikrisztus oltárra emelésével, pánszláv rabságba kényszerítve igyekezett megsemmisíteni. Ezzel szemben Szálasi Ferenc politikájának tengelyében ez állt: “A hazugságokkal kiagyalt trianoni döntést, országunk megcsonkítását nem fogadom el! Nemzetünket lelkileg, biológiailag arra erősítem fel, hogy ha a kerekasztal-tárgyalásokon nem sikerülne jogos követelésünket megvalósítani, akkor a nemzet teljes erejével érvényt szerezzen akaratának. De az őseink véráldozatával szerzett és ezer éven át megtartott Hazát viszszaszerezzük. Minden eszköz felhasználásával új honfoglalást végzünk, hogy a Kárpátok övezte területre kiterjedő Magyar Birodalomban a fajtánk megelégedetten élhessen és biztos jövő elé nézhessen.”

A minden eshetőséggel számoló új honfoglalás és országépítés tervét már évekkel 1944. okt. 15 előtt elké-