Szittyakürt, 1980 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1980-09-01 / 9. szám
10. oldal «ITTVAKÖfcT 1980. szeptember hó I BÜCSÜZOM KÓTAI ATYÁTÓL Búcsúzni sohasem könnyű, különösen nem olyan áldozatos szívű, igaz magyartól, mint amilyen Dr.Kótai Zoltán főtisztelendő, a magyar betű apostola, a Magyar Újság főszerkesztője, kiadója, a Kárpát Könyvkiadó Vállalat elnöke volt. 1914. május 24-én született Budapesten. Középiskoláit és egyetemi tanulmányait Budapesten, majd a váci papiszemináriumban végezte. 1939 július 26-án szentelte pappá Hanauer váci megyéspüspök. Először a Nógrád megyei Magyarnádor káplánja lett, majd 1943-ban püspökititkár, váci hitoktató, 1943-ban rákospalotai, majd 1944-ben kispesti hitoktató. 1944 novemberében a Pázmány Péter Tudomány Egyetem hittudományok doktorává avatják. Katonai szolgálatra osztják be, először Kőszegen, majd Bécsben tábori lelkész. Utána Landshutban a magyar menekültek lelkésze lesz. 1946 január 18-tól 1954-ig a németországi és ausztriai magyar menekültek apostoli delegátusa. Kereső szolgálatot szervez és közel egy millió magyar menekültet vesz nyilvántartásba, 120.000 személyt juttat vissza családja körébe. A katolikus magyar hívek lelkigondozásában tesz nagy szolgálatot. 1947 augusztus 20. Szent István napján nagy zarándoklatot rendezett Altöttingbe. Egyházi értesítőt szerkesztett Iránytű névvel magyarul és németül Compas címmel. Kisbarnaki Farkas Ferenc vezérezredessel járta ki a megszálló csapatoknál, hogy megindulhasson a külföldi magyar cserkészet. A Magyar Cserkész első kilenc számát is ő adta ki. Argentinába kerülve a magyar kivándorlók lelkipásztora lesz, a Magyar Misszió igazgatója. Lapokat, folyóiratokat szerkeszt, könyveket ad ki. Később Clevelandbe (USA) jön és a Kárpát folyóiratot továbbra is szerkeszti, majd a Kis Dongó-t és az akroni Magyar Újságot veszi meg, 1961-ben Az Újságot, 1972-ben pedig a detroiti Magyar Újságot veszi meg, 1976 óta Magyar Újság címmel adja ki. Emlékeimben xrissza kell menjek Németországba, az emigráció első évébe, 1945-ben, amikor Édesapám hirtelen meghalt és mi ketten maradtunk nemlátó Édesanyámmal és nem tudtuk hol van a fivérem. Ekkor fordultunk a Vatikáni magyar Delegátushoz, Kótai atyához, akinek családokat összehozó szolgálata révén találtuk meg fivéremet. Itt Clevelandben 1969-ben találkoztam vele, amikor a Münchenben megjelenő Magyar Nők szerkesztője Fekete Sándor hirtelen meghalt és vele a folyóirat is megszűnt, melynek 20 évig voltam állandó munkatársa, ifjúsági írója. A róla szóló megemlékezésemet lehozta az Újságban, ettől kezdve voltam munkatársa. Mikor a Magyar Újság 8 oldalon elindult, ott álltunk mellette, különösen az uram. Az emigrációban magyar újságot szerkeszteni, kiadni, áldozatos munka. Hivatás, nem pedig üzleti vállalkozás. A lap egyik számában megírtam, hogy milyen körülményes az út, amíg az újság eljut az olvasóhoz. Sokan akkor megértéssel olvasták cikkemet és egyesek értékelték a magyar betű, a magyar kultúráért folyó erőfeszítést. A Magyar Újság munkatársai kitartó munkával küzdenek a szétdarabolt, megszállva tartott Hazáért. Az emigrációban tartják a lelket, hűséget anyanyelvűnk ápolásáért és kötelességre intenek; Hazánk szeretet éré és értük való dolgozásra. Kótai atya a Magyar Újság és Kárpát folyóirat mellett körülbelül 400 könyvet adott ki. Amikor otthon a Szent István Társulat a kommunisták ellenőrzése alá került, Mindszenty hercegprímás megbízta, hogy imakönyveket, hittankönyveket, tankönyveket, szótárakat, szépirodalmi könyveket adjon ki külföldön az emigrációs magyarság részére. Mindszenty hercegprímás amerikai útját is ő készítette elő. Ittlétekor pedig nagy elismeréssel tekintette meg a Kárpát nyomdát és a szerkesztőséget. Megengedte, hogy Mindszenty nyomdának nevezheti el. Megáldotta a gépeket és a lap munkatársait, Kótai atyának a szívére kötötte, hogy nem szabad abbahagyni ezt a nemes munkát, mert nagy szükség van a keresztény szellemű, magyar ügyért mindenkor kiálló, ifjúságunkat magyarnak nevelő lapra, folyóiratra. Kótai atya készítette el az albumot is az itteni útjáról. A Magyar Találkozó ezért arany Árpád éremmel tüntette ki. Az ifjúság is szomorú szívvel vesz tőle búcsút. Amikor a ”Büszkeségünki; Ifjúságunk” rovatot megindítottam nagyon örült neki, hisz az ifjúság a szívügye volt. Ő is cserkész vezető volt otthon. 385 ifjúsági cikket írtam a Magyar Újságban és számtalant a Kárpát folyóiratban, legtöbbje a cserkészifjúságról szólt. Ez év februárjában, amikor megalakítottam az Erdélyi Világszövetség Clevelandi Hölgyszervezetét, kérésemre díjmentesen lehozta a Magyar Újságban az alakulásról szóló híreket és később az Erdélyért végzett munkát. Az E. V.C.H. szeretettel és hálával gondol Kótai atyára. Kótai atya az utóbbi hónapok alatt túl sok munkát vállalt magára. A szedő embere visszament Argentinába és nem kapott mást a helyére. Ezért ő ült a szedőgép mellé és a cikkeket sokszor a hajnali órákig is szedte. 0 tördelte be, majd a nyomás után ő postázta. Ezen kívül irodai munkát végzett, könyveket adott ki, melyek történelmi és irodalmi értékűek, és a világ minden részén nagy sikerük van. Papi hivatásának is lelkiismeretesen elegeit tett. Esketett, gyóntatott, temetett, misézett a Szent Imre templomban (Cleveland), vasárnapokon az akroni Jézus Szíve magyar templomban várták a hívek misézni, prédikálni. Amikor a magyar rendezvényeken megjelent imájában sohasem feledkezett meg az elszakított területek magyarságáról, majd egymás szeretetére és együttműködésre buzdított. Becsülettel szolgálta egyházát és a magyarságot, beírta nevét az emigrációs élet aranykönyvébe. Megalakította a Tormay Cecil Emlékbizottságot és kiadta a “Bujdosó Könyv”-et, a magyar nemzet legrémesebb korszakának naplóját, majd “Az-ősi küldött” hármas könyPüspökigyászmise az akroni magyar templomban. (Ács I. felvétele.) Somogyi Ferenc, a Küldetés írója a gyászmenetben. (Ács I. felvétele) vét. Ilyet nem tett senki az emigrációban. 0 bátor volt, mert meg akarta mutatni a Bujdosó Könyv-ön keresztül a kommunista uralom igazi arcát. A könyv megjelenéséről nem mindegyik emigrációs újság írt. Miért? 1980 július 30-án vakációs útján az autójában rosszul lett, bevitték a kórházba, de már nem tudták megmenteni. Az akroni Jézus Szíve templomba volt augusztus 3-án felravatalozva, 4-én Sheldon Gilbert clevelandi segédpüspök és 19 pap vett részt a temetésen, mondta a gyászmisét és kisérték a Szent Kereszt temetőbe. Koporsójánál a Kolumbus lovagok álltak díszőrséget. Egyesületek képviseltették magukat a temetésen. A sírnál Dr. Somogyi Ferenc egyetemi tanár beszélt a magyarság nevében. Az NBN Ohio magyar hangja emlékműsort sugárzott. Halála hírére feljajdult a magyarság és kétségbeesve kérdezi; Mi lesz, ha most megszűnik a Magyar Újság? Szomorú szívvel búcsúzom, mint a Magyar Újság ifjúsági írója, városi szerkesztője. A cél — a magyar lélek megtartásáért, anyanyelvűnk ápolásáért az ifjúság magyarnak való megtartásáért — áldozatos munka volt, hajó talajba talált, tovább is élni fog. Az ifjúság gondoljon szeretettel Kótai atyára és legyen élete végig öntudatos magyar és vallja magát büszkén mindenütt magyarnak. Gondoljunk reá tisztelettel és kegyelettel. Megtett mindent, amit Isten és a magyarság elvárt tőle. Idegen földben is nyugodjék békében. Isten vele Atya! T.Dombrády Dóra TÁLTOS FIA VAGYOK Forrón égő láz Bágyadt testem égeti. Gyilkos vírusok hada Piros vérem emészti! Pihenésre nincs időm, Ez van a tett szava mögött. Toliamat forgatom mint Szántó-vető a porhanyós rögöt! Titkos szellem hangja Szívem munkára ösztönzi. Éjjel és nappal húzom az ekét S úgy forgatom fel őseink ős gyepét! Keresem-kutatom a Sámánok Ma tejút on úszó hadát. Meteorként szállók keletre, Hogy megtaláljam Attila arany kardját! Hej de nagyon elkellne Az az Attila karja-kardja, Mely megnyesné a gyomoktól A gyávaságtól korcsos Magyart ma! Hess fenébe gyilkos fájdalom! Táltos fia halálra nem vagyon! Ma még a tejútat megjárom én, Hogy földre hozzam őseim hírnevét! Napkelet Táltosa Hozzászólás a Herder jóslatával’ polemizáló nyelvvédelmi cikksorozathoz (Folytatás a 7. oldalról) mást kelt. Mint sirok kőkorsóiból kiszedett mag, zsibbadt is, de csírázásra is kész. Nincs meg a\ nyelvi öntudata, önmagát sem ismeri egészen, dei használatlan erők szunnyadnak benne. Nincs-e' hát itt az ideje, hogy szunnyadó lehetőségeivel tudományunk is foglalkozzék?” (Nem pedig csak a hivatalos nyelvészek által lesajnált Erdélyi József, ki a következő költeménye szellemének megfelelően próbálkozott népi ösztönösségével behatolni nyelvünk mélységeibe: “Egy nyelvet tudtam valaha, nyelvem rá néha visszalejt. A nyelvek anyját tudtam én, amelyhez fogva, béna, selyp, gügyögő minden anyanyelv. Az Isten nyelvén szóltam én, amelynek minden hangja hős, világteremtő költemény. Az örök nyelvet tudtam én, elvesztettem és keresem.” És erről a “laikus nyerészkedőről” Németh László sokak véleményével szemben ezt írta: “Bizonyára sok csodabogarat összehord, bár aligha van Magyar Ember, aki mélyebbről érzi nyelvünk természetét.” (i.m. Utazás az anyanyelvig, 669.0.)
