Szittyakürt, 1980 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1980-11-01 / 11-12. szám
6. oldal «ITtVAKOHT 1980. nov.—dec. hó Láttam egy nem is olyan régen kiérkező magyar orvost, ki a lelkére nehezedő önvádtól akarva szabadulni, egy 56-os ünnepségen felpattant és a következőket mondotta: “Nézzetek rám! Én 56 után e két kezemmel legalább három magyar falut irtottam ki — még mielőtt megszülethetett volna! Csak most tudom felmérni tettem következményeit! Csak most látom igazán, hogy a hat gyermeket nevelgető anyám értékei az igazak, mert az élet diadalát, s számunkra a magyar élet diadalát biztosítják!” Hatalmas felelősség hárul a mai magyar anyákra: kezükben a magyar jövő, a magyar élet sorsa. Szinte emberfeletti erőt követel tőlük a jelen: függetleníteni magukat nem is a korszellemtől, de a világ kóros, csupán élvhajhászó, de felelősséget nem vállaló szellemétől a jövő élet reményében! “ímé az Úrnak örökségei a fiák, és az asszony méhének gyümölcse jutalom” mondja a 127. zsoltár — s ezen Isten adta ajándékot akarjuk a világ szemétdombjára vetni? Anyának lenni, s különösen magyar anyának lenni a világ legfennköltebb feladata. Jelenkori táltosaink, költőnk ezt így fogalmazzák meg: “Csodálatos, hogy más nem vette észre feje fölött a virágokat, pedig én láttam, hallottam is, színes harangokat dobálnak jobbra-balra, belőlük mosolyognak föl jövőbeli gyerekei, közöttük jár, nagy gonddal ügyel rájuk, de erről sem tud, azt hiszi ilyenkor, hogy takarít, vagy hogy engem kínál meg vacsorával...” Lehet nagyobb méltósága bármi más, nagyvilág kínálta állásnak?! S gondoltok-e arra drága magyar asszonytársaim, amikor fogamzásgátló piruláitok után nyúltok, hogy megszilárdítsátok a nemzet-veszítő egykék birodalmát, hogy mit vesztettek azok a magyar anyák, akik megengedték fiatalkorú gyermekeiknek azt, hogy kiküzdjék a ti mostani jóléteteket, s hogy mit nem adnának azok az asszonyok, ha magukhoz ölelhetnék a forradalom forgataga után soha viszont nem látott gyermeküket, a kis pesti srácot, az egyedüli szemefényét, ki oly udvariasan kopogtatott be ajtónkon, s kérdezte meg: “Szabad lőni a néni ablakából?” — s engedelmes, nagy komoly szemekkel várta a választ. Minden meg nem született magyar élet egy lépéssel közelebb visz bennünket a beolvadáshoz, melynek nagyon is való tényére már otthoni újságok is figyelmeztetnek, ha csak az elkobzás előtti egyetlen számban is, mint ahogy az a Kecskeméten megjelenő Forrás c. lappal történt. Magyar földön tervszerűen, lépésről-lépésre hajtják végre hazánk felszívódását, kihasználva a rosszat feltételezni nem tudó jóságunkat, szegénységünket, mesterségesen terjesztett hazugságokkal, melyek önnön erőtlenségünkről beszélnek, s a magyar öntudatától fosztott fiatalság lassan észre se veszi, hogy idegen zene ütemére menetelnek, szabadságnak gondolják a jármot és magyar nyelvnek az idegen mássalhangzóktól ropogó, idegen szavaktól hemzsegő, idegen szórenddel és idegen igealakokkal felépített, mesterségesen korcsosított nyelvet. S közben, a modern Zetelaki Lászlók csodamalmából csak hosszútestű autók perdülnek ki — de állandó szabad magyar iskola nem, csak emeletes paloták hencegő pocsékolása, de egy független MTA nem, dollárjai mindenre jutnak, de szabad magyar betűkre csak nagyon elvétve; ez nem Nyugat közönyének, az orosz ármányának, de igen is a mi halott magyarságunknak és közönyünknek a következménye. Idegen, talmi értékekre támaszkodó lényünk is sejti, tudja, hogy igen is, van feltámadás és rengeteg az elintézni valónk, rengeteg valóra nem váltott tervünk, ígéretünk mind cselekvésre vár. Hatalmas jövő áll előttünk, ami nem történhet csak magától, amit nekünk kell megvalósítani, mert magyarok sorsát csak magyarok érthetik és valósíthatják meg. Jövőre 1956 25. évfordulója lesz. Kezdjük megemlékezését ma, igaz magyar feltámadással, melyről tudjuk, hogy csak népünk életébe kapcsolódva valósulhat meg. Szabad földön csak közönyünk szabhat határt hatókörünknek. Gondoltál-e arra, hogy 1956 októberében lefektetett pontok között még mennyi megvalósíthatatlan van? 1956-ban Petőfi, Kossuth szobrát álmodtuk a Sztálin szobor helyére és írtuk be követeléseink egyik pontjáként megvalósítandó terveink közé. Miért nem valósítottuk meg mi szabad magyarok? Vagy nincsen kiváló szobrászunk szabad földön, aki megtervezné, kivitelezné ezt, s az 1848-as hősök kezét fogó kis pesti gyermeknek is egyúttal szobrot állítanánk? Vagy csak legyintünk: ugyan már kinek fontos? Nem érzed, hogy minden ilyen legyintéssel egy kicsit jobban beszűkül körülötted a világ? S minden ilyen megvalósított terv erőt ad az otthon maradottaknak a tovább-élésre? Iskolákat árulnak az Őrségben, mert elnéptelenedett a vidék, otthoni újságok szerint. Hol vannak itt az iskolák, ahol még lehet magyar gyermeknek magyar történelmet tanulni úgy, hogy abban 1956 is benne van, meg Trianon is, meg... folytassam a sort?... Kiváló művészünk, Latinovits Zoltán a következőket mondja: “Nem tisztáztuk, hogy mit jelent 1976-ban a magyar név... — ...szerte e hazában mondom a verseket és figyelem a közönséget: nem tudják, mit jelent a ‘magyar’ olyan értelemben, ahogyan Petőfi lángolta, Balassa élte, Arany szenvedte, Kodolányi féltette... Nem tudják, nem értik, és félnek attól, ha feléjük tüzelem a szót,... félnek attól, hogy ma nem ‘modern’ úgy érteni, ahogy értenek Hunyadi János óta, a magyar vállalást jelent. Azt, hogy aki ezt az áldott keresztet magára veszi, magyarnak neveztetik, és édes szavakkal tanítja a megbékélést szomszédainknak... és Európának.” “Igenis: legelőször a gyermekeket vegyük el rossz ellenségeinktől, a szánt szándékkal butitoktól. Kerítsük kezünk közé az embergyúró műhelyeket, az iskolákat. Akiben világosságnak lelke él... álljon elő, és küzdjön a világosságért. Ez a mi országunk kis országa, s mi magyarok pláne kis nép vagyunk. Értsék meg már jóhiszeműen opportunus barátaink, hogy kis nemzetnek még lélegzetet venni is radikálisan kell!” Kell-e ennél világosabb fogalmazás, ennél jobban körvonalazott, reánk váró kötelesség? — De hol vannak eltökélt, magyarságközpontú életet élő hazánkfiai? Mert eddig, kevés kivétellel, csak élősködtünk hazánk felénk nyújtott kincsein. Gondoltatok-e már arra, mi lenne, ha Magyarország megszűnne lenni? * Őseink a lelkiismeretet tükörrel jelképezték, század eleji bibliáink is, még a tükör szót használták lelkiismeret-vizsgálás helyett (pl. Dávid király zsoltárai). Vegy elő mindenki a maga magyar tükrét és nézzen szembe önmagával. Ne a szomszédjára pislogjon, csak akkor, ha annak a tükre oly vakítóan ragyog, hogy példát akar venni róla. De mindenki feleljen önmagában önmagáért: mit tehet hazájáért naponta! — hiszen az életet táplálni naponta kell. Amint nem halaszthatjuk a lélegzetvételt holnapra, úgy nem halaszthatjuk magyarságunkat sem kizárólagosan ünnepnapokra. Vádoljuk a világot, hogy nem törődik velünk. Vegyük észre, hogy soha, senki nem képes megérteni, törődni hazánkkal, hacsak nem tőlünk tanulják. Saját magyar értékednek a világ magatartása lehet legjobb fokmérője. Tégy valamit naponta hazádért, valamit, ami egy hazánkfiának az életét gazdagítja, teszi jobbá, tartalmassá. Ne felejtsd, hogy Isten különleges kegyelméből születtél magyarrá, s ez felelősséggel jár! Értelmező szótáraink szerint a magyar szó embert, a magyarság emberséget jelent. S éppen hazánk fiaitól, testvéreinktől tagadnánk meg emberségünket?! Kössünk új magyar szerződést egymással: Szerződés szavunk egyenlő a szeret és a szerez szóval, mi teremtést jelent. Figyeljünk őseink nyelvünkbe rejtett üzenetére: A SZERETET HATALMAS, MINDENT ÁTFOGÓ SZERZŐDÉSE SZEREZZEN ÚJ MAGYAR FELTÁMADÁST! Meijünk tetszhalottságunkból felébredni. Meijünk magyarul gondolkodni és gyermekeinket magyarrá nevelni. Meijünk hazánknak jövőt építeni. Meijünk emlékezni és élni... az eljövendő magyar ezerévet biztosítani. vitéz Páncélos Mihály a Kárpátaljai Ruszin Szabadságmozgalom vezetője tisztelgett a hősök és vértanúk emléke előtt a HSZM emlékünnepélyén Mint a Kárpátaljai Ruszinok Szabadságmozgalmának vezetője eljöttem a halottakat és a vértanúkat gyászolók szomorúságával és lesújtottságával, hogy hitet tegyek példát adó eszméik, küzdelmük és mártíromságuk mellett. Imádságos szívvel hajtom meg fejem elesett hőseinkről, vértanúinkról való megemlékezésünkkor. Emléküket kitörölhetetlenül zárom szívembe. Mély lesújtottságunk mellett is büszkeséggel gondolok a Kárpátokkoszorúzta Szent Hazánk magyar és ruszin népének történelmi hivatástudatára és hősi áldozatvállalására. Nehéz a magyar sors viselése: Vért és életáldozatot kíván! Örökös harc a saját és a Nyugat szabadságáért. Mi volt eddig, és mi lesz ezentúl a magyar nép jutalma? Rideg közöny és megvetés! Gyakran rablánc és mártírhalál! A magyar nép évezredes hősi küzdelmében mindig maga mellett találta Kárpátalja ruszin népét, a Nagyságos Fejedelem — Rákóczi Ferenc — “gens fidelissima ”-ját és ha a nagy népirtás után marad még ruszin a Kárpátokban, az mint a sok évszázados együttélés alatt mindig, úgy a jövőben is együtt akar majd élni és vérezni a magyarsággal, mert erre kötelez minket ruszinokat a hűség és a történelmi múlt. Vérünk és Hazaszeretetünk kötelez arra, hogy az otthon maradott testvéreinkkel mindhalálig együtt érezzünk és mindent elkövessünk közös Hazánk felszabadítása érdekében! Megvetéssel és rosszalással gondolok egyik-másik nyugati Nagyhatalom kislelkű vezetőjére, akik, mint mindig, most is, tehát 1956-ban magára hagyták a magyart, és míg fajtánk otthon — Budapest utcáin — vérét hullatta, vagy állati sorsban robotolt valamelyik orosz rabszolgatáborban, addig a Nagynépek kispolitikusai és a világ Egyesült Nemzetek hatalmasságai a hiábavaló tárgyalásaikon Hazánk sorsa felett sajnálkozva színészi-, vagy krokodil könnyeket hullattak és Pilátusként mosták kezeiket. Az Apostolok hangja és ereje kellene ahhoz, hogy narkotikus kábultságukból felrázza a még szabad népeket, hogy megtudják végre azt, hogy a népek szabadságának napjai, a keresztény kultúra, a jólét napjai megszámláltattak és Keleten, na meg bizonyos nyugati berkekben a világ bolsevizálására és rabszolgasorsba döntésére törnek. Ébredjen fel végre a még szabad világ, és lássa be, hogy a bolsevistákkal megegyezni nem lehet, hogy amíg nem követi a magyar hősök által mutatott utat, addig a világ népeinek nem lehet félelemnélküli élete és szabadsága. GYÁSZJELENTÉS Dr. Felsőőry Attila A szerkesztőségünkhöz lapzárta után érkezett a szomorú gyászhír, hogy dr. Felsőőry Attila californiai előfizetőnk 47 éves korában váratlanul elhunyt. Isten veled Attila. A család mély gyászában a Szittyakürt is osztozik. * A MILÁNÓI SCALA idei évadjának műsorán Bartók Béla művei is szerepelnek, születésének 100. évfordulója alkalmából. A Scálában dokumentumkiállítás nyílik Bartók Béla életéről és munkásságáról.
