Szittyakürt, 1979 (18. évfolyam, 2-12. szám)
1979-10-01 / 10. szám
1979. október «ITTVAKOftT 5. oldal DR. KOVÁCS ERNŐ: VII. Mi és az olaszok Végre egy olyan nép, mely mai országunkkal nem határos, kisebbségei nem élnek Magyarországon és akikkel történelmi kapcsolataink nemcsak régiek, hanem néhány kivételtől eltekintve, igen barátságosak, szívélyesek voltak. Kalandozó őseink gyors lovaikon beszáguldozták az olasz csizmát, egészen a sarkáig (talán jobb hazát kerestek, nem ilyen átjáró hazát?). Megremegtették, megsarcolták a montecassinói apátságot is, melyről ottani hiteles feljegyzések tanúskodnak. A felső-olaszországi haditetteik közül a legfényesebb a brentai csata volt, melyet hadászatilag reménytelennek látszó helyzetben, óriási túlerővel szemben, győzelmesen vívtak meg vitéz eleink. Fél századdal később a mozgás inkább fordított irányú lett. Olaszok, az egyház képviselői jöttek hazánkba, mert Géza kagánunk, majd fia István király, Bizánc helyett Rómát választották és a pápa küldötte koronát. Gellért is Velencéből, San Giorgio szigeti apátságból jött Magyarországra. Viszont tanulni vágyó fiataljaink, a X. század végétől kezdve a reformáció koráig, főleg olasz egyetemeken, Pádovában és Bolognában időztek. Igen jelentős családi kapcsolatokat épített ki az Árpád-ház, vagyis már Géza, akinek lánya a velencei dózsé felesége lett. Ennek következményei aztán Imre herceg tragikus halála után jelentkeztek, amikor az öreg István király velencés unokaöccsét, Orseolo Pétert vette maga mellé trónörökösként. Hasonlóképpen családi, dinasztikus alapon (és az azt alátámasztó katonai hatalommal) vetik meg lábukat az Árpádok a tengerparton, Horvát-Szlavónia és a Dalmát városok birtoklásával. II. Endre és Kun László házassága kötik össze Magyarország sorsát francia-, illetve a nápolyi francia uralkodóházzal, az Anzsukkal. IV. László szertelensége, ami miatt a Pápa keresztesháborút hirdet ellene, részben abból a tragikus életérzésből fakadhatott, hogy meggyőződése szerint ő az utolsó sarja a magyar-vérű királyi családnak. Az “aranyágacskáról”, III. Endréről sokáig nem tudott, de végül is az utóbbi halála után csakugyan megfordíthatták a címert az oly sok, szent és nagy királyt adó, Álmos és Árpád véréből származó, magukat Attila örökösének tartó uralkodó család sírja fölött. A női ágon következő Anzsuk, Martel Károly (Carlo Martello), Róbert Károly (Carlo Roberto), aki megszilárdította a trónt, de főleg Nagy Lajos, egyik legnagyobb királyunk, az olasz —magyar kapcsolatok egész új irányát jelentették. Alatta ismét foglalókként jelennek meg a magyar hadak olasz-földön, hogy a nápolyi királyságot megszerezve, olasz —magyar personal-unióval, Nagy Lajos világbirodalmi terveinek reális alapokat vessen. A magyar Endre herceg, Lajos öccsének meggyilkolása miatt folytatott büntető hadjárat csak részben sikerült, mert a főbűnös, Johanna királynő nem került kézre és pár év múlva Nápolyt is föladta Lajos; részben az olaszok elégedetlensége, részben a “dög-halál”, a keletről behurcolt új betegség, a pestis pusztításai miatt, amelynek maga a király is majdnem áldozatául esett. Katonái közül többen, például a legendás hírű Toldi Miklós, ma bizonyítottan történelmi személy, mint zsoldos kapitány olasz szolgálatban maradt. Nagy Lajos halála után, a trón körüli viszályokban a nápolyi Anzsuk is beavatkoztak, de Mária királynő férje, Zsigmond, a későbbi király és német császár oldalán is találunk olasz hadvezéreket, így az Ozorai Pipóra “magyarított” Scolari Fülöpöt. Velencével sok huzavonája volt Zsigmondnak, ki végleg elvesztette Dalmáciát, a “magyar tengert” is; de az igazi új és nagy veszély a török veszedelem volt, melynek méreteit azonban se Zsigmond, se Európa nem ismerte fel idejében. A Pápa és Zsigmond szorgoskodására összehozott erős keresztes-had a nikápolyi csatában (egyenetlenségek és rossz vezetés miatt) tönkre veretett; Zsigmond felelőtlenül és gyáván viselkedett és különben is tehetségtelen katona volt. Ennek dacára a magyar király, illetve a Szent Korona becsülete olyan nagy volt még, hogy a dalmát kikötővárosok, például Ragusa, még az 1400-as évek interregnumában is büszkén vallja magát alattvalójának. Zsigmond uralma vége felé belátta, hogy Magyarország az ő igazi hazája. Ettől kezdve a király és nemzet összefonódott. Közszeretet övezte utolsó éveiben, végül is Váradon, Szent László sírja mellé temették. Utódainak korát egy név teszi fényessé és ez az alacsony sorból, Zsigmond hadseregében vitézkedve felkerülő hadvezér, majd az ország kormányzója, Hunyadi János. Az olasz —magyar együttműködés egyik legszívbemarkolóbb példája a nándorfehérvári diadal, Hunyadi katonai zsenijének és Kapisztrán János (Capistrano) ferences barát lánglelkének eredménye. Sajnos, ez volt a nagy Törökverő utolsó győzelme és maga is rövidesen távozott az élők sorából, pótolhatatlan űrt hagyva maga után. A már Zsigmond korában megnyilvánult nemzeti óhaj most elemi erővel jelentkezett, magyar vérű király, Hunyadi Mátyás választásával. Ez egyúttal a magyar—olasz kapcsolatok csúcspontját jelentő kor is. Bár politikailag az Anzsuk, főleg Nagy Lajos koncepciója, olasz—magyar tájékozódása jelentősebb volt, a szellemi síkon talán Mátyásé a pálma. O igazi röneszánsz uralkodó, az új olasz szellem magyar megtestesülése s ez még a nápolyi hercegnőnek, Aragóniái Beatrixnak, feleségének megjelenése előtti folyamat. Vele teljessé lett az új olasz kultúra átplántálása a budai várba. Ott aztán olyan virágzásnak indult, hogy Mátyás udvara világhírű lett általa. Ennek a nagy szellemi kincsnek ma is meglévő tanúi, az itt-ott megtalálható Corvinák, Mátyás hatalmas könyvtárának díszei, aranyozott, színes, bőrkötésű példányai, melyek királyi kegyként, ajándékozás formájában kerültek külföldre, vagy halála után, a török-dúlások és hódoltság idején. Olasz felesége hatása alatt Itáliával is többet foglalkozhatott, főleg a családi politika érdekében, de igazi érdeklődése Nyugat volt, arra terjeszkedett és a nagy török háborút, mióta a külföld, a pápákat leszámítva, cserben hagyta, 1464 után csak ígérgette, tervezgette. Végre is javakorában a halál pontot tett ilyen terveire, ha voltak, s az ő katonai és politikai géniusza kialudván, törpe utódok, önző nagyurak és nemesek, jogtalanságba taszított, kiuzsorázott jobbágyság, a reformáció szellemi forradalma végzetszerűen vitték lefelé az országot azon a meredeken, melynek végén Mohács állott. E törpe korban toronymagasan emelkedik Burgio Antal, pápai nuncius alakja, aki pénzzel, ékesszólással, diplomáciával, éjjel-nappal agitált és igyekezett segíteni Magyarországon. A többit tudjuk: kettős királyság, majd Buda elfoglalása után háromrészre szakadt ország, török hódoltság, erdélyi fejedelemség. Az olasz egyetemek leghíresebb magyar tanulója e korban Báthory István, a későbbi erdélyi fejedelem és legnagyobb lengyel király. Szobra ma is látható a pádovai egyetemi kertben, ahol minden híressé vált tanítványt megörökítettek. A török hódoltság akadálya a délfelé való utazásnak, és a reformáció különben is német és svájci főiskolák felé vonzza az ifjúságot. De a délfelé vándorlás is szinte kötelező, főleg a katolikus főrendűek között. Ellenáramlatként a török, meg a császári zsoldateszka, olasz eredetű (Gritti, Pallavicini) kalandorait kapjuk, vagy Zrínyi ellenlábasát, a haditanács fejét, Montecuccoli tábornagyot. Szerencsénkre, mint minden időben, más fajta olaszok is jöttek hozzánk. Fejedelmek, művelt főuraink hívására, főleg építészek, művészek, tanárok és orvosok, mint Blandrata, János Zsigmond első erdélyi fejedelmünk udvari “physicussa”. Vagy papok, színészek, politikusok, Báthory Zsigmond, e széplelkű, tehetséges, de állhatatlan fejedelem kedvencei. így a fiatal lovag Ciro Spontoni, akinek naplójából oly sokat tudunk a gyulafehérvári fejedelmi udvar intrikáiról. (Később Básta hírhedt császári tábornok titkára. Básta különben albán eredetű volt, nem pedig, mint a közhit tartotta spanyol, vagy olasz, csak neveltetése volt itáliai.) Azt viszont Szamosközy István krónikája, a barokk Erdély egykorú, magyarnyelvű gazdag kútfője meséli, hogy mennyire nem szerették a magyar urak a fejedelem olasz kegyenceit, sőt a “pádovások”, az itáliai műveltségű kancellár és iskolatársai ellen is folyton acsarkodtak. (E kor epikus megjelenítését lásd Passuth László, kolozsvári születésű és ott iskolázott nagy magyar író Báthory regényeiben: “Négy szél Erdélyben” és “Farkasfog”.) És természetesen a velencei követek, a Signoria kémei, ügynökei ott vannak mindenütt és így kezük is benne van kissé a magyar politikában. Az ellen-reformáció korában megint igen erős a kapcsolat Itáliával, és neves magyarjaink, köztük a Zrínyiek, Wesselényiek, Eszterházyak, Nádasdyak, Frangepánok, Pázmány Péter stb., az olasz műveltség ismerői és terjesztői. (Ezen Európa-horizontú, világjárt, nagyszerű magyar családok férfi- és nőtagjairól lásd Takács Sándor: “Nagy magyar asszonyok” c. kitűnő tanulmányát.) Az ifjú Bethlen Miklós, későbbi erdélyi kancellár és “bécsi fogoly”, éppen olaszból hazafelé tartva, lesz szinte szemtanúja és elbeszélője Zrínyi Miklós tragikus vadász-kalandjának, mint a költő és hadvezér vendége, vadásztársa. A török elleni felszabadító harcok, de egyáltalán a Habsburgok legnagyobb hadvezére, Szavoyai Jenő, olasz származású. Még Rákóczi szabadságharca alatt is ő a bécsi Haditanács feje. Nem volt magyar-barátságáról híres. Miként később is, a szoldateszka tagjai a császárra esküdtek, neki fogadtak hűséget és engedelmességet, hiába nevezték őket Gyulai-Édelsheimnek, vagy Benedeknek, nem Magyarországot, hanem a Habsburgokat szolgálták. De érdemes megjegyezni, hogy amikor hazánk és Itália északi része gyakorlatilag a Habsburg-ház katonai megszállása alatt áll, az olasz közvélemény és irodalom mennyire megkülönbözteti a magyar és a más nemzetiségű katonaságot. Az előbbiekkel szemben rokonszenv, sőt szeretet alakul ki (talán Nagy Lajos, Mátyás emlékére) és nem egy huszárrunk, az obsit elnyerése után, olasz feleséggel családot alapít, Itáliában telepszik le. A más, főleg osztrák és szláv nemzetiségű katonák, “croáti” (horvát) néven gyűlölet és megvetés tárgyai. A császári politika megosztó elve szerint, Magyarországon olasz, Lombárdiában magyar ezredek állomásoztak. Huszáraink honvágyát teljesen átérezhetjük Kisfaludy Károly naplóját olvasva; amikor Napoleon ostromát váró Milánóban katonái szívszakasztóan éneklik, hogy: Nagyabonyban csak két torony látszik De Majdlandban harminckettő látszik Hej, inkább nézném az abonyi kettőt Mint Majlandban azt a harminckettőt! (Ezt az élményt hatásosan dolgozta fel Kodály Zoltán daljátékában, a “Háry János”-ban, majd benne van az abból készült mozgókép-változatban, Páger Antal felejthetetlen, parádés főszereplésével.) MAGYAROK AZ OLASZ SZABADSÁGÉRT’ A magyar —olasz viszony kimagasló csúcsára érünk a két nép, majdnem egyidejű, 1848 —49-es megmozdulásaiban és annak itáliai folytatásában. Magyarország, eltekintve hosszabb, vagy rövidebb időszakoktól, általában egység. Itália ennek ellenkezője, városállamok, apró hercegségek, kis királyságok mozaikjai, és idegen nagyhatalmak, németek, franciák, spanyolok prédája. Már Dantétól megnyilvánuló vágy az egyesült Olaszország (ő legalább megteremtette az egységes nyelvet, szemben a félszáz nyelvjárással, “dialetto”-val). Ez az óhaj a XIX. század elején elemi erővel tört ki, szabad, független és egységes államot “Unita Itáliát” követelve. Ez a nemzeti ébredés, a “Risorgimento” nagyjából összeesik a mi reformkorunkkal és a végén ott van a kezdetben sikeres forradalom, szabadságharc és a bukás. Érdekes, hogy bár március 15-ike után a pesti ifjúságnak összetűzései vannak a olasz helyőrséggel, az országgyűlés nem ad katonát olaszországi bevetésre és itthon gróf Monti ezredes vezetésével olasz-légió alakul és harcol a magyar szabadságért, honvédeink oldalán. Majd kibújdosott honvédeinkből alakul a Klapka-légió és a magyarok harcolnak az olasz szabadságért, az egyesült Itáliáért. Türr István Garibaldi vezérkari főnöke lesz, Tüköri volt honvéd ezredes a Szicíliát elfoglaló önkéntes “Ezrek” parancsnoka, hősi halált hal Palermóban, utcai harcokban. Kossuth Lajos angliai és amerikai tartózkodása után Turinban (Torino) telepszik le és tervezgeti, szövögeti Magyarország fölszabadítását, a honvédlégió harcbavetését. így lesz belőle lassan, a kérlelhetetlen idő múlásával “turini remete”. Idejön gróf Teleky Sándor, Petőfi barátja (“a bolond gróf”), Bem tábornok segédtisztje, ádáz republikánus. Második felesége olasz nő. Teleky naplója, levelei egyik legérdekesebb kútfője emigránsaink olaszországi életének. Bújdosóink újhazát találtak és megbecsülést, politikai és katonai támogatást, I. Viktor Emánuel olasz király és Cavour miniszterelnök, az egyesült Itália kimunkálkodóinak barátságából, hálájából. Otthon önkényuralom, a Bach-korszak virágzott, de tudtak az olaszországi bujdosókról. Összeesküvések, szervezkedések, kivégzések történtek és minden világesemény — például a Schleswig-holsteini feszültség, a krími háború, de különösen az olasz —francia háború Ausztria ellen (1859 — 60), III. Napoleon Kossuthnak tett ígéretei — megremegtették a honi és az emigráns szíveket. A Klapka-légió is készültségben várta a parancsot, amikor, a solferinói nagy győzelem után, a francia császár hirtelen békét kötött a súlyosan megvert osztrákokkal (a Campoformiói béke). Ezzel kiszorultak a Habsburgok Észak-Olaszországból, Velence és Dalmácia kivételével, de a teljes olaszegység még várat magára, éppúgy, mint Kossuthék és Magyarország ügye. A Bach-rendszer megbukott ugyan az olasz —francia győzelem után, de az alkotmányosság újabb osztrák vereség folytán állt csak helyre Magyarországon. Ez is bekövetkezett 1866-ban a porosz — osztrák háborúban. A porosz győzelemmel (Königgraetz, Sadova) a Habsburgok német—római császár
