Szittyakürt, 1979 (18. évfolyam, 2-12. szám)
1979-06-01 / 6. szám
10. oldal «ITTVAKÖfct 1979. június hó zavaró jelenetek, amikkel oly értelmetlenül el tudjuk rontani saját ünnepeinket is. Mégis, ezen a napon kezdett feloldódni a csalódásokból, egymás vádolásából fakadó feszültség légköre. Péntek este a száz és egynéhány magyar, akik négy világrészből jöttek össze a leghatalmasabb szabad nemzet magyar hősének ünneplésére — alig többen száznál a várt ezrek helyett — egy vacsora keretében a Hotel Marionban végre összemelegedtek személyeskedés, gyanú, egymás vádolása és bírálása nélkül, egymást értékelő, összeölelkező testvéri közösségben. Ismét Bodó Sándor, a csendes, szerény, hangjában és vérében ízes magyar művész, akit a hasonlóan nemes és művészlelkű feleségével együtt az amerikaik jobban ismernek és becsülnek, mint mi honfitársaik, ezüst Kováts érmét adta át — ezúttal is a magyarság nevében a maguk költségére — dr. Udvardy Tibornak, az ünnepségek megrendezésében kifejtett, önmagát nem kímélő fáradozásaiért. A viharos taps-visszhang elismerése volt annak, hogy dr. Udvardy egyedül tette meg a magyarság érdekében azt, ami többek felelőssége volt. Az ünnepi hét záró eseménye május 12-én, szombaton este volt: a katona-iskola parancsnoksága által adott banket. A nap folyamán tartotta az Erdélyi Világszövetség közgyűlését dr. Wass Albert elnökletével; a külföldi vendégek jó részét ez hozta Charlestonba. Az esti banketten az iskola elnöke, Anderson generális volt a házigazda; Clark generális, a második világháború legnagyobb élő katonai hőse volt az ünnepi szónok; Nickolson ezredes, a bámulatos türelmű, mindig udvarias és mosolygó alelnöke a katonaiskolának, volt a műsor-vezetője — egyben a katonai ünnepségek szervezője. Kívülük még hat generális és három admirális volt jelen. Az ország legelső katonai méltóságai jelentették be részvételüket, s csak múlhatatlan hivatali kötelességeik miatt maradtak távol. A főasztal mögötti falat Bodó Sándor művészi remekei, a Charlestoni Csata, Kováts és Pulaszky hősök képei díszítették. Nagy tiszteletű György Árpád, az Amerikai Református Biztosító Országos Elnöke mondta a bevezető imát. Dr. Wass Albert, az Erdélyi Világszövetség társelnöke, a jelenlevő magas tisztikarhoz intézve szavait, meggyőző erővel ismertette annak a népnek szenvedését és pusztítását Erdélyben, amely a történelmi múltban más népek szabadságáért adott hősöket és vértanúkat. Beszéde végén az Erdélyi Becsületrend csillagát adta át Clark és Anderson generálisoknak, Nicholson ezredesnek, dr. Udvardy Tibornak, Széchy Sándornak és Bodó Sándor festőművésznek. A banket ünnepi szónoka, Clark generális közvetlen, szerény és figyelmet lenyűgöző módon mondott el a második világháborús emlékeiből nem közismert részleteket Bécs és Budapest sorsát illetően. Bodó Sándor — ismét a magyarság nevében — ezüst Kováts érmét és a Charlestoni Csata színes másolatát adta át Clark generálisnak; ugyancsak egy másolatot Anderson generálisnak és Nicholson ezredesnek. Nuschi Kováts grófnő, aki teljes odaadással segített az ünnepi hét zavarainak elsimításában, díszoklevelet adott át a Kováts leszármazottak nevében dr. Udvardynak. Nicholson ezredes, mint master of ceremony, két közérdekű megjegyzést tett; az egyik a magyarokkal való tárgyalás nehézségeire vonatkozott, humoros, de találó éllel: a Citadel Kováts műsorának szervezése közben mintegy két tucatnyi gáncsoló, vádoló, tanácsadó, figyelmeztető levelet kapott magyaroktól — minden valószínűség szerint olyanoktól, akik semmi többet nem tettek az ünnepi hét sikeréért. A másik megjegyzés szerint a magyar követség Washingtonból kétszer érdeklődött és fejezte ki kívánságát a Magyar Állam képviseletét illetően a Kováts ünnepségeken. Nicholson ezredes azzal tért ki a meghívás elől, hogy nem tudnának számukra megfelelő elszállásolást biztosítani. A záró gondolatokat és befejező imát, mint a második jelenlevő egyházi személy, Nicholson felkérésére én mondottam. Kováts Mihályt szólaltattam meg, mit mondana ő ma, ha megjelenhetne a Citadelben annak az országnak vezető katonaemberei és katona növendékei előtt, amelynek szabad és virágzó jövőjéért életét áldozta. A záró banket 150 résztvevője maradandó emléket vitt haza magával. Köszönet dr. Udvardy hősies kitartásának és a Citadel tisztikarának, hogy a Kováts Mihály Ünnepi Hét nem zárult olyan kiábrándítón, ahogy indult. A ritkán visszatérő történelmi alkalom azonban közel sem szolgált, úgy a magyarság ügyét, ahogy lehetett és kellett volna. Számos vonalon szégyenben maradtunk mind önmagunk, mind Amerika képviselői előtt. Nem térhetünk e felett napirendre megfelelő lelkiismeret vizsgálat és a tanulságok levonása nélkül. Kié a felelősség a kudarcokért és mulasztásokért? A bírálat és vád középpontjában természetesen dr. Udvardy személye és szerepe áll; az Amerikai Magyar Szövetség hivatalos megbízásából az ő kezében volt a rendezés fő feladata és ehhez a szerephez ő mindvégig makacsul ragaszkodott. Céltalan volna itt megpróbálni a háttérben folyó személyi harcok, áskálódások és ellentétek bonyolult szövevényének kibogozását. Néhány világos tény alapján elfogultság és pártállás nélkül lehet véleményt adni az egész magyarság okulására. Azoknak, akik a magyar közügyön való nyerészkedés szándékával vádolják dr. Udvardyt, látniuk kellett volna Charlestonban a szegényes életkörülmények között majdnem összeomlásig dolgozó embert, aki a legszerényebb személyi igényekről is megfeledkezve szinte megszállottként próbálta ellátni erejét felülmúló feladatát. Az összeférhetetlenség vádját sem találtam igazolva, amikor minden esetben örömmel fogadta az önzetlen segítséget és jótanácsot. Az ilyen hálátlan szerepet vállaló felelős személy részéről érthető az ellenállás olyan bírálókkal és beavatkozókkal szemben, akik bírálatnál és okoskodó tanácsoknál nem hajlandók többet nyújtani, vagy akik a közügy szolgálata címén egyéni érdekeket követnek, s csak háromszámjegyű csekk előzetes kiállítása után hajlandók tehetségüket és tudásukat a “szent magyar ügy’’ szolgálatába állítani. Úgy éreztem, hogy dr. Udvardy bírálói és gáncsolói főleg ezekből a kategóriákból kerültek ki. Dr. Udvardy szervezői szerepének gyengéi nyilvánvalók voltak. Határtalan lendülettel és korlátlan képzelettel termelt tervei sok esetben nem számoltak a valóság lehetőségeivel. Különösen külföldi hivatalos személyekkel kapcsolatos tervei voltak szinte kivihetetlenek, s érthető okokból nyugtalanították a State Department illetékes embereit. A megvalósítható tervek gyakorlati kivitelezéséhez sem rendelkezett kellő érzékkel és körültekintéssel. Nem álltak mellette a nélkülözhetetlen segéd erők a részlet megoldások feladataira. Ezek nélkül határozatlanság, kapkodás, a nagy hanggal beígért programok sorozatos feladása lett az elkerülhetetlen következmény. Azok a tervek valósultak meg legsikeresebben, amelyek mögött ott voltak a katonák szervező munkája. A Citadel banketjén Clark generális és Nicholson ezredes utaltak dr. Udvardy “bulldog” természetére — ami más hivatalokban nem egyszer kedvezőtlen visszahatást váltott ki —, de ugyanakkor a Citadel parancsnoksága elismerte, hogy dr. Udvardy rámenősége nélkül ők sem tettek volna ennyit. A katonák őszinte elismeréssel voltak dr. Udvardy erőfeszítései iránt. Nyitott kérdés, hogy megfelelő támogatással — a fúrások és ellenakciók helyett — nem lehetett volna-e sokkal többet megmenteni az ünnepi hét nagyvonalú elképzeléseiből. * * * Az AMSz vezetőségének szerepe a charlestoni ünnepi hét kivitelezésében az egész magyarságot közelről érintő és érdeklő kérdés, amit a lényeges tények ismeretében függetlenül és szenvedély mentesen, csupán az össz-magyarság érdekeit tartva szem előtt, kívánok itt tárgyalni. Elöljáróban megkell említeni, dr. Béky Zoltán püspök váratlan halála s ezzel az ő bölcs irányításának kiesése, sokban hozzájárult az AMSz szerepének félre siklásához a Kováts ünnepélyek megrendezésében. Tagadhatatlan tény, hogy az AMSz 1977 szeptemberi országos közgyűlése dr. Udvardy Tibornak adott megbízást a Kováts Hét megrendezésére. 1978. február 18-án, az Old Budapest étteremben, Fairfax, Virginia, ismertette terveit, amik bírálatot és ellenkezést váltottak ki, de a megbízatás hivatalos visszavonására soha nem került sor. Sajnálatos akciók és intrikák indultak, amiknek leszerelése helyett az AMSz hivatalos vezetői kivonták magukat a felelősség terhe alól, magára hagyták dr. Udvardyt, sőt ellenakciókkal próbálták az ő rendezését megbuktatni. Levelek, személyi intelmek és tanácsok mentek szerte szét, óva másokat a kudarcra ítélt charlestoni rendezésben való részvételtől. Pásztor László, az AMSz Országos Igazgatóságának Elnöke, minden összeegyeztető kísérlet nélkül keresztezte a Charlestoni Ünnepi Hét programját egy külön Kováts banketten, amit az AMSz nevében május 9-én szerdán Washingtonban rendezett. Egy washingtoni megemlékezés az ott elérhető politikusok részvételével önmagában helyes és szükséges is lehetett volna a charlestoni hét előtt vagy után. De az időzítés elárulja a szándékot, ami ellen néhányan még Pásztor László köréből is kifejezték véleményüket. A meghívó, amit Pásztor László az AMSz nevében bocsájtott ki “Congressional Banquet Commemorative Program” címmel, hét védnöki szervezetet sorol fel, amik felismerhetően csak falazó szervek s nem az AMSz országos tagságának képviselői. Köztük a Szabadságharcos Szövetség közismerten külön utakon jár, s ezúttal sem tartotta magyar érdeknek a charlestoni Kováts Hét sikerének támogatását. A meghívóban felsorolt közreműködő személyek többségének semmi köze az Amerikai Magyar Szövetséghez, sőt egyesek közülük abból határozottan ki vannak zárva. E tények csak erősítik azt a benyomást, hogy a washingtoni bankett Pásztor László személyi akciója volt, ami az AMSz nevével és tekintélyével visszaélve, az eredetileg AMSz nevében rendezett charlestoni Kováts ünnepségek ellenpólusának szánt. Mozgatója nem a közös magyar érdek, hanem egyéni politikai számítások és törekvések voltak. Ha Pásztor László önzetlenül az egyetemes magyar érdekért dolgozik, a meghívóján védnökökként szerepeltetett 18 szenátort és 6 congressment előbb levitte volna Charlestonba, hogy azok Kováts hősi halálának színterén a vezérkari tisztekkel együtt emlékezzenek meg Amerika szabadságának magyar hőséről. A washingtoni rendezésnek vannak más disszonáns mellékzöngéi is. A rendezők kérték Bodó Sándor művészt, hogy kölcsönözze a Charlestoni Csata festményét a banketterem díszítésére. A művész azonban — hivatkozva a charlestoni hétnek való elkötelezettségére, kitért a kérés teljesítése elől. Röviddel utána Washingtonból levél érkezett Nicholson ezredes irodájába Charlestonba, amely Bodó festményét, mint történelmileg pontatlant bírálja és nem találja érdemesnek arra, hogy a Citadel folyóiratnak fedőlapján megjelenjék. A másik árny, ami Pásztor László washingtoni rendezésére vetődik, az a pénzügyi segély, amit az AMSz pénztárából a bankettjére kiutaltatott, amikor a charlestoni rendezéstől az AMSz megtagadott egy cent hozzájárulást is, noha volt rá külön pénzügyi alap. (Dr. Udvardy kétségbeesett segélykiáltására Eszak-Kalifornia válaszolt egyedül jelentős kölcsönnel.) Az egyéni érdekek, politikai húzások, kicsinyes ellentétek e szomorú és az egész amerikai magyarságot szégyenbe hagyó szövevényéből ez a tény domborul ki világosan és félreérthetetlenül: az AMSz nevében ma szereplő egyének nem állnak annak a felelősségnek erkölcsi magaslatán, amit az egyetemes magyar érdek és az amerikai magyarság elvár tőlük. Az AMSz nem érdemli meg az amerikai magyarságnak sem erkölcsi sem anyagi támogatását mindaddig, amíg meg nem tisztítja önmagát olyan elemektől, akik személyi érdekeik előmozdítására használják az AMSz vezetői karában betöltött szerepüket ahelyett, hogy önzetlenül és áldozatra készen az egyetemes magyar érdekeket szolgálnák. Itt az ideje, hogy az AMSz valóban méltó egyetemes szervezetévé váljék az amerikai magyarságnak és eredményesen betöltse a magyarság érdek-képviseletének szerepét. Országos megmozdulásra van szükség, ami kikényszeríti és támogatja ezt a tisztulási folyamatot. Ennek alkalomszerű kezdete lehetne az ősz elején esedékes közgyűlés, amelyen a múltban gyakorolt korteskedő ügyeskedés helyett tiszta szándékú demokratikus eljárással olyan személyek kerülnek a magyarság érdekképviseletének szerepébe, akik alkalmasak és méltók is rá. Ez a közgyűlés újra megfontolhatná Wass Albertnek az AMSz átszervezésére korábban benyújtott javaslatát s létre hozna egy olyan központi szervezetet, amely az egész amerikai magyarság bizalmát bírná s a magyar érdekeket képviselné Washingtonban. A Kováts Mihály ünnepségek körül elkövetett hibákért és mulasztásokért nem csak pár ember, hanem az egész amerikai magyarság is felelős. Gáncsoskodó bírálók, külön utakon járók, közömbösek, fölös számban vannak sorainkban; annál kevesebben az önzetlenül dolgozó, s azokat névtelenül támogató személyek. Amikor kis nemzetek sorsa a nagyok figyelmének és jóindulatának megnyerésén múlik, nekünk, az annyiszor félreértett, kisemmizett, létérdekeinkben súlyosan megkárosított maroknyi népnek nincs vesztegetni való időnk. Minden erőnket megfeszítve, széthúzást és ellentéteket kizárva kell cselekednünk népünk jobb jövőjéért. Képviseljék és irányítsák ezt a nagy feladatot olyanok, akik alkalmasak és méltók rá. Ez a Kováts jubileum végső tanulsága és üzenete minden magyar számára. A KERESZT ÉS KARD MOZGALOM HANGJA Kiadja a mozgalom központja XX. évf., 6. szám — 1979. június hó Levelezési cím: Kereszt és Kard Mozgalom c/o Vasvári Zoltán, 8 Scudder St., Garfield, NJ 07026
