Szittyakürt, 1978 (17. évfolyam, 1-9. szám)
1978-09-01 / 9. szám
6. oldal JZIfTVAKVftT 1978. szeptember hó MÉGEGYSZER A ROVÁSÍRÁSRÓL Ruffy Péter “A felsőszemerédi rovásemlék” c. cikke nyomán “Néhány szó a magyar rovásírásról” c. közleményünkben (K. M. Vasárnapja, 1978. feb. 26; Szittyakürt, 1978. márc.) általános áttekintést adtunk rovásírásos emlékeinkről. Ebben többek között megemlítettük homorodkarácsonfalvi templom ablakának kőgerendáján 1944-ben felfedezett rovásírásos feljegyzést is. Ruffy Péter fent idézett cikkére Burgyán Miklós “Legrégibb rovásemlékünk” c. hozzászólásában (Magyar Nemzet, 1977. dec. 23.) többek között ezeket írta: “A karácsonyfalvi unitárius templom tornyának második emeletén, az északi lőrésablak szemöldök kövén található a szögletésre faragott rovásjelekből álló régi szöveg. 1944-ben Szőke István egyetemi hallgató pacsolatot készített a rovásfeliratos kőről. A pacsolatról fénykép és nagyítás készült... (így) A rovásírás kezdő ‘H’ betűje körül kivehetővé vált az 1456 évszám, a jobb alsó sarokban pedig az 1459 évszám tökéletesen olvasható... Ebből az is következik, hogy nem az 1482-es évszámmal jelzett felsőszemeredi rovásemlék a legrégibb, hanem... a karácsonyfalvi rovásírás.” A mi közleményünkhöz Rónai Zoltán szólt hozzá “Széljegyzetek” c. írásában (K. M. Vasárnapja, 1978. ápr. 9.) és többek között ezeket írta: “... a fennmaradt rovásírásos emlékek csekély számát nem kell elsősorban az anyag, a fa pusztuló voltának tulajdonítani, amint a szándékos irtásnak sem. Bele kell törődnünk, hogy nem sok irtható vagy pusztulásra ítélt szöveg és felirat volt. Feltehetően kevés ‘rovó’ lehetett, és a túlnyomó többség, a nép a ‘rovadalmat’ olvasni nem tudta. Annak a feltételezésére pedig semmi sem jogosít fel, hogy őseink megkíséreltek volna irodalmi, költői szövegek rögzítését rovásírással.” Hogy közleményünk megírásában nem csak a “lelkesedés” vezetett minket, íme néhány adat és idézet: Bárczy Zoltán otthoni történész “Magyar rovásírás” c. tanulmányában (A Nap Fiai melléklete, 1971.) ezeket írja: “Dr. Győrffy György tudósunk írja az egyik szakcikkében: ‘A magyar rovásírás eredetét is valahol a pásztortársadalomban kell keresnünk!’... A rovásírást, ezt a nagyértékű kultúrkincsünket a magyarság általánosan ismerte és használta István király koráig... Rovásírásunkat 1282-ben Kézai Simon krónikája is megemlíti... A magyar rovásírás használatát I. István királytól, a Habsburg királyok bukásáig mindig tiltották, de kiirtani máig sem tudták. Ma már az is ismeretes, hogy a középkori inkviziói magyarnyelvű és rovásírásos szertartáskönyveket és bibliákat is semmisített meg... rovásírásunk, melyet hajdanán egyformán használták pásztorok, mesteremberek, katonák, bujdosók...” — “A Kárpát-medence legősibb írásos emlékének ma... az erdélyi Tatárlakán talált három agyagtáblát emlegetik, mely mindegyikén egyformán található képírás, ékírás és rovásírás. Dr. Roska Márton: A Torma Zsófia gyűjtemény c. könyve (Erdélyi Tudományos Intézet, Kolozsvár, 1941.) nem három, de háromszáznál is több írásjelet megőrző kerámiát közöl.” Andrássy K. János budapesti történész, “A X. század előtti rovásfeliratok szkita nyelve” c. tanulmányában (Magyar Oskutatás, 1971. l.sz.) egyebek közt a Themze folyóból kihalászott bicska nyelének rovásírását így fejtette meg: “Vén szegin szikéi bacsó dicsite ki tűzcsinóval hajósok fogságján messze betegen”. Az angol tudósok angol “rúnának” vélték a bevéséseket, de elolvasni nem tudták, s korát a VI. századra tették. Ha helyes a becslés és Andrássy megfejtése, azt jelenti, hogy a hun vagy avar csapatok közt, melyek messze országokba vezettek hadjáratokat, székelyek is voltak, akik már akkor is magyarul beszéltek, s a bicska egy hadifogságba esett székely tulajdona volt. Ha a bicska későbbi időből való, X. századbeli székelytől is származhatott, aki a “kalandozó” magyarokkal került oda. — Eszak- Schleswigben (Gallehaus, Dánia) talált arany ivókürt rovásírásos feliratát, melyet a Moszkvában kiadott Világtörténelem (1955. II. k.) magyar kiadása közölt, Andrássy így fejtette meg: “Ebu issza Ugocsa egyed, aki zékel lecsei bíró, ez csokogot Gavi rová”. Ez szintén ezeréves tárgy. Fehár Mátyás “Középkori magyar inkvizíció” (Buenos Aires, 1967.) c. munkájában ezeket írja: “Benedek tatai presbiter-plébános 1238-ban adott számot Damasus fráter inkvizitor előtt egy csonkított... evangéliumról... Miután Damasus csonkának és értelmetlennek találta a szöveget... szétválasztotta a missale-misekönyvtől... majd ünnepélyesen a templom mellett elégették a kifogásolt iratrészt több ‘scripta curiosa’ kíséretében. — 1928-ban... a kolozsvári Wolfgang inkvizitor Deés környékén, főképp azonban Káld községben folytatott eljárást, ahol ‘a régi pogányság fészke’ volt... nincs részletezve az elkobzott ‘scripta curiosa’ gyűjtő cím alatt említett könyvek tartalma, sem száma, de van egy nagyon sokat sejtető mondata ‘ismeretlen betűkkel’ voltak írva... Wolfgang német származású kolozsvári dominikánus valószínűleg nem tudott magyarul és nem ismerhette az ősi, de akkoriban még divatozó rovásírást... azért adta a ‘scripta curiosa’ gyűjtőnevet azok részletes felsorolása helyett... Wolfgang perjel kutatóútja... a vidékre is kiterjedt... Az Ilmond patakocska és Guratanus (Gyertyános?) erdő közötti ‘remeteségben’ élő Regwes (Regős?) nevű magányos öregtől elkobzott egy könyvet: ... a vádlott által ‘legenda Elexi’-nek nevezett ‘ismeretlen betűkkel’ rótt írást.” (127 — 9. oldal.) Telekiné Kovács Zs.: “Adalékok az ős magyar rovásírás kérdéseihez” c. tanulmányában (Fáklya, 1961. szept. —okt.-i sz.) “An Universal History Compiled from Original Authors” (London MDCCXLVIII. Printed for T. Osborn, in Gray’s Inn, A. Miller, in the Strand; and J. Osborn, in Paternoster Row) c. munka XX. kötetéből idézi a következőket: “A székelyeknél, vagyis Erdély eredeti skytháinál még mindig megvan a hunskytha írás. Ezt egyikünknek (t.i. a történetíróknak) megerősítette Michael Netlebius Székelyhídi, azoknak a székelyeknek egyike, akik Teleki grófnak, egy nagy tudású nemesnek a családjában éltek. Ez az úr (Székelyhidi) Erdélyben Klausenburgh mellett született s 1743-ban lett Oxfordban a Wadham Egyetem hallgatója. Gyakran hallotta a gróftól, hogy Erdélyben több rendkívüli régi, skytha betűkkel írt kézirat van (“several manuscripts”).” — “Ezt lehet megtudni egy hun-skytha írással írt kéziratos műből is, mely — Zanoscius (szamosi) szerint — még mindig megvan Floreneben.” Majd így folytatja: “A feljegyzésekből, hivatkozásokból úgy látszik, hogy eléggé általános lehetett a rovásírás az “írástudatlan” magyaroknál a 18. században is. Különben “írástudatlanságuk” legfeljebb arra vonatkozhatott, hogy a latin betűket nem ismerték, de a maguk ősi ‘skytha’ írásukat igen is tudták.” Csak ez a néhány adat és idézet megcáfolhatatlanul bizonyítja, hogy előző közleményünk megállapításai helytállók. Tény, hogy itt kinn szabad földön olyanok is foglalkoznak a magyarság eredetével kapcsolatos kérdésekkel, akiknek nincs meg a kellő felkészültségük és tárgyi ismeretük, s így bizony “lelkesedésükben” olyanokat is írnak, amiket joggal lehet bírálni, sőt el is ítélni. Ez azonban egy pillanatra sem jelenti azt, hogy a “céhbelieknek” mindig igazuk van, az amatőr történészek pedig mind “délibábos” álmodozók. De tény az is, ahhoz, hogy valaki ilyen kérdésekhez bírárólag hozzászólhasson, lényegesen több kell, mint amennyit 40 — 50 évvel ezelőtt a középiskolában tanult, bármilyen nagyszerűek voltak is a magyar középiskolák és tanárok. Bensőséges, családi keretben ünnepelte meg Washington és környéke magyarsága a magyar emigráció legnagyobb élő szellemi vezetőjének dr. Béky Zoltán püspöknek, az Amerikai Magyar Szövetség és az Erdélyi Világszövetség elnökének 75. születésnapját. Az Amerikai Magyar Református egyesület nevében Főtiszteletű György Árpád, az Egyesület elnöke üdvözölte elsőnek Béky Zoltánt, úgy mint az Egyesület több éven át volt elnökét. Kiemelte azt a páratlan és fáradhatatlan munkásságot amelyet Béky Zoltán végez a magyar fajtája érdekében, amióta az Egyesült Államokba érkezett, a Szószéken, a hivatalban, a fehér-asztalnál ugyanúgy, mint a Kongresszusban, vagy a State Departmentben, mindig önzetlenül állott ki Béky Zoltán és ha kellett imádkozott, ha kellett ott ment a tüntetők élén, ha kell harsogott a kétkedők fülébe és járta a világot töretlen hittel és azzal az isteni megbízatással, amit kapott a Teremtőtől. Taba János, az Amerikai Magyar Szövetség Washington D.C. osztályának az elnöke, régi híve és munkatársa Béky Zoltánnak, a Washington és környéki magyarság szeretetteljes jókívánságait adta át a püspöknek. Fűry Lajos, az Erdélyi Világszövetség nevében köszönte meg a püspöknek azt, amit az erdélyi magyarságért tett a Kongresszusban és a Nairobi és Buxellesi Nemzetközi Konferenciákon. Kérte, hogy soha ne szűnjön meg szavát hallatni a magyar érdekekért és hangoztatta, Béky Zoltán nem nyugdíjas, nem 75 éves, hanem minden magyar ügy fáradhatatlan harcosa. Nincs olyan magyar megmozdulás, ünnepély, tüntetés, ahová Béky Zoltán az első hívó szóra még a betegágyából is felkelve odamegy, hogy teljesítse az isteni küldetést, amit rábízott a Teremtő. Ezután Fűry Lajos átadta az Erdélyi Világszövetség legmagasabb Hogy ez mennyire így van, álljon itt a következő kis történet: “A VIRRASZTÓ hírszolgálata” nem “céhbeli” munkatársa OROSIUS egyik útleírása nyomán “Mikor volt a honfoglalása?” c. tanulmányában (K. M. Újság, 1968. jan. 5 — 9-i, A Nap Fiai, 1968. márc.— ápr.-i sz.) azt fejtegette, hogy a 7. század végén a második avar hullám minden valószínűség szerint magyar volt, s így az első magyar honfoglalás nem 896-ban történt, hanem jóval előbb. A kanadai lap egyik, az átlagosnál jóval magasabb képzettségű és műveltségű olvasója “Újabb hozzászólás a ‘Honfoglalás’ c. cikkhez” c. írásában (K. M. Újság, 1968. jan. 26.) a cikk íróját és írását alaposan kikarikatúrázta. És mit tesz Isten, alig múlt el egy két év, a legnagyobb élő magyar régész és történész, László Gyula közzétette “kettős honfoglalás” elméletét, amit az azóta megjelent munkáiban a régészeti leletek és egyéb adatok tömegével sikerült neki bizonyítani is. kitüntetését: a Becsületrend Csillagát, amelyet az Erdélyi Világszövetség Végrehajtó Bizottsága küldött jókívánságaikkal együtt a püspök 75. születésnapjára. Altoijay Sándor, az Erdélyi Világszövetség Kolozsvári osztálya nevében üdvözölte Béky Zoltánt. Idézte az egyik dél-amerikai lap cikkét, amikor Béky Zoltán az erdélyi magyarság ügyét vitte a venezuelai, brazil és argentin kormányok és államférfiak, egyházi politikai vezetők elé. Mindszenty hercegprímás szellemi örökét vette át és viszi tovább Béky püspök, mert benne minden magyar felekezeti és politikai különbség nélkül megbízik. Szabolcsy Mária, az Amerikai Magyar Szövetség Női Bizottsága nevében köszöntötte Béky Zoltánt virágcsokorral. Dr. Béky Zoltán püspök könnyes szemmel, meghatódva köszönte meg a jókívánságokat és kijelentette, hogy amíg él, soha nem szűnik meg a magyarságért, az elnyomott fajtánkért, a magyar szabadságért, a nemzeti kultúránkért, hagyományainkért szóban és írásban küzdeni. Már eddig is sok barátot nyert meg a magyar ügynek az amerikai képviselők és szenátorok között és ezt a munkát tovább kívánja folytatni, amíg csak magyar szíve dobban. * Az asztmások faluja — Üdülőszolgálat kezdte meg működését a Vas megyei Kőszeghegyalján. Feladata a fokozódó idegenforgalom lebonyolítása a szép nyugat-magyarországi tájakon. A szolgálat tevékenysége a kőszegi hegy déli lejtőjén fekvő három falura — Velemre, Cákra és Bozsokra — terjed ki. Közülük főleg Velem iránt nagy az érdeklődés az ország minden részéből és küldföldről. A KERESZT ÉS KARD MOZGALOM HANGJA Kiadja a mozgalom központja XIX. évf., 9. szám — 1978. szeptember hó Levelezési cím: Kereszt és Kard Mozgalom c/o Vasvári Zoltán, 8 Scudder St., Garfield, NJ 07026 A VIRRASZTÓ hírszolgálata. V2H&: asm. asec ase* Dr. Béky Zoltán püspök ünneplése 75. éves születésnapja alkalmából
