Szittyakürt, 1978 (17. évfolyam, 1-9. szám)
1978-08-01 / 8. szám
10. oldal ÍZITTVAKÖkT 1978. augusztus hó DR. KOLLARITS BÉLA: EGY FECSKE NEM CSINÁL NYARAT Miért? Anyanyelvűnk leggyakrabban használt kérdőszava, s mint ilyen, vonatkozzék bármire is, választ, felvilágosítást igényel. Nagy jelentőségűvé válik, ha felelősségre vonásra használjuk, ha valamely kifogásolt tett indítóokait, rugóit akarjuk kifürkészni, ha igazságos, megnyugtató ítéletet akarunk mondani valaki felett. Miért? Mert azt a bizonyos “másik felet” is meg kell hallgatni, mielőtt ítélnénk! Különös esemény vonta magára figyelmemet néhány hete. Elhangzott a “miért?” és utána nyomban a marasztalás, az ítélet, a “bunkósbot” következett. Miért? Mert a “bíráskodó” a “tettes” alapos indokait, a “tett” motivumait figyelmen kívül hagyta, pedig szemei előtt voltak. Ha figyelmesen, elfogulatlanul vizsgáljuk az előtte fekvő “bűnjelet”, minden további nélkül napirendre térhetett volna a “probléma” felett... Az egyik magyar újságban rövid kis híradás, úgynevezett glossza tudatta, hogy a Gyulai Várjátékok során előfogják adni Márai Sándor “Kassai Polgárok” című drámáját és ez lesz az első eset, hogy Magyarországon emigráns magyar író színdarabját bemutatják. “Márai Sándor írásművészete vitán felül áll, s minden elismerést megérdemel. De, ha arra gondolunk, hogy az író már az 1919-es, első bolsevizmus idejében lapszerkesztő, majd később emigráns, aztán a “fasiszta” Horthy rendszerben hazatérő volt; ha arra gondolunk, hogy 1948-ban újra emigráns — a száműzött magyarokkal semmi kapcsolatot nem tartó, minden tekintetben elkülönülő emigráns lett; ha arra gondolunk, hogy külföldön megjelenő művei közül nem egy kimondottan katolikus-ellenes és vallásgyalázó, már nem csodálkozunk annyira, s kezdjük megérteni, miképp lett szalonképes a ‘liberalizálódó’ Kádár-féle népidemokráciában Márai Sándor...” — mondja a glossza. A nyomdafesték jóformán mégsem száradt a “glossza” felett, amikor egy másik magyar újság “Miért...?” című cikke formájában megsuhant “az ítélet bunkósbotja”. A cikk illusztris szerzőnője, aki lapjában élvezetes, bájos módon szokott csevegni arról, hogy honfitársaink közül ki élvezi a Balaton hűs hullámait és a hazalátogatókra váró egyéb örömöket, vagy hogy kinek, milyen alkalomból volt hangulatos ünneplésben része, stb., most “bírói talárt” öltött magára. Elöljáróban még elismeréssel szól a “terítékre került laptársról”, de hamarosan megkezdődik az “ítélethirdetés”. Bevezetésül említi, hogy az emigráció “írástudó” berkeiben nagy meglepetést keltett az a “váratlan és rendkívül nyers eljárás, mellyel a lap szerkesztőjét az elmúlt évben “nyugdíjazta”. írástudók? Őszintén megvallom, nem értem, miért kell az írásba foglalt Gondolat, az írott Szó művészeit és mestereit, napszámosait, vagy kontárait “írástudóknak” nevezni? Ez a mostanában elterjedt kifejezés, hogy úgy mondjam, nem fejezi ki azt a fogalmat, melyet vele meghatározni akarnak, viszont “az írástudatlanok” hatalmas tömegeit arra emlékeztetik, aminek elkövetésében az írástudók (és farizeusok) annak idején jelentős szerepet vittek... És mi köze a szerkesztő nyugdíjazásának Márai Sándorhoz, a “Kassai Polgárokhoz” és a Gyulai Várjátékokhoz...? Megállapítja az ítélkező írónő, hogy a “megvádolt” újság az utóbbi időben “habzószájú fenegyerekek” szócsöve lett, majd kijelenti: “Nem tudjuk kik a szerkesztők, mindössze egy-egy író nevét látjuk, azonban szerény nézetünk szerint a legutóbbi, május 21-i szám első oldalán megjelent cikk — természetesen nincs aláírója a förmedvénynek —, a magyar nemzeti emigráció érdekeivel szöges ellentétben áll.” Jelentéktelen (legfeljebb szakmai tájékozatlanságra vall), hogy a kitűnő írónő nem tudja, kik a lap szerkesztői, de azt állítani, hogy “mindössze egy-egy író nevét látjuk”?... Nos, a pellengére állított számban jó néhány kiváló “írástudó” cikkein kívül még a következők írásait olvashattuk: Dr. Csikós Zoltán, dr. Csonka Emil, vitéz Erdélyi István, Flórián Tibor, Nyisztor Zoltán, Stirling György, dr. Szakáts Istvánná, Szitnyai Zoltán. A felsorolásban meg nem nevezett kiváló írók mellett 8 nagy név. Ez talán valamivel mégis csak több mint “egyegy”? “... honnan veszi a jogot és milyen célt kíván szolgálni azzal, hogy Márait légből kapott, a valóságnak meg nem felelő rágalmakkal illeti” — kérdezi a “Miért...?” szerzője, a megvádolt lapra vonatkoztatva. — “Légből kapott” talán, hogy az 1919-es kommün idején Márai mint hírlapíró működött? A valóságnak talán megnem felelő, hogy a bolsevizmus bukása után elhagyta Magyarországot és a Horthy éra idején tért vissza? Rágalom, hogy Márai külföldön megjelent művei közül nem egy kimondottan katolikusellenes? Amennyiben az igen tisztelt szerkesztőnő eddig még nem olvasta volna, úgy elolvashatná Márai “Erősítő” című könyvét. Ezidőszerint még ismeretlen, hogy kinek a közbenjárására határozták el a magyarországi “kultúrfelelősök” Márai Sándor színművének előadását, amely minden bizonnyal jelentős bevételt fog hozni a Gyulai Várjátékok pénztárába. Ismeretlen az is, hogy milyen útonmódon szerezték meg Márai hozzájárulását a “Kassai Polgárok” előadására. Végül feleletre váró kérdés az is, hogy Márai hazautazik-e darabjának előadására? A “Kassai Polgárok” augusztusi előadása “egy fecske” abban az értelemben, hogy ezt megelőzően emigráns magyar író színművét nem mutatták be Magyarországon. Néhány emigráns költőnek egy-két versét már közölték hazai folyóiratok (FMH). Vannak, akik ezt úgy értelmezik, hogy ez igen örvendetes jelenség, jelentős előrehaladás az úgynevezett “kultúrcsere” megvalósulása felé. így értékelik a közelgő Márai előadást is. A magam részéről nem tudom ezt ilyen derűlátóan felfogni. Valahogy túl egyszerű, gyanúsan egyszerű megoldásnak látszik! Budapest minden lehetőséget megragad, hogy a magyar emigrációban zavart keltsen és a Márai darab előadása, emigráns költők verseinek leközlése erre a célra igen alkalmas eszköz. Mondanivalójukkal nem bántják a “Kádár-féle liberalizálódó népidemokráciát”, ők pedig két legyet is ütnek egy csapásra. Ország-világ előtt hirdethetik, hogy emigráns írók művei nyilvánosságot kapnak Magyarországon, ugyanakkor pedig parázs vitát kevernek fel az emigrációban. Ebből pedig sok ellenségeskedés, harag támad, további lemorzsolódást fog előidézni az emigrációban. Iskolapéldája a szalámitaktika mesteri alkalmazásának! Kölcsönös kultúrcseréről majd akkor lehet szó, ha a külföldre szakadt, hazalátogató honfitársak a budapesti újságárúsnál vásárolt újságból olvashatják például Stirling György “Washingtoni Postáját” és a többi emigráns magyar újság cikkeit. Majd akkor állíthatjuk, hogy a kultúrcsere valóban létezik, ha a budapesti könyvesboltok vásárlói szabadon válogathatnak Szitnyai Zoltán, Eszterhás István, Fűry Lajos és a többi emigráns magyar író könyvei között. És amíg ez nem lesz így, addig csak kultúrcserének titulált szemfényvesztésről, népidemokratikus kultúr-szélhámoskodásról beszélhetünk. “Márai Sándor a magyar irodalom legnagyobbjai közé tartozik” — állítja a “Miért...?” írója. “Márai Sándor írásművészete vitán felül áll, s minden elismerést megérdemel” — mondja az “elítélt”. Íme, egy lényeges, mondhatnánk “perdöntő” kérdés, melyben “vádlott és bírája” egyetértenek. Lehet, sőt valószínű, hogy vannak, akik más véleményen vannak, dehát “mindenkinek nem lehet tetszeni”. Az ízlések különbözők... A szóbanforgó “Márai ügyet” illetően csekélységem legszerényebb véleménye szerint jelen esetben elsősorban az a fontos: “mit írt” és csak azután jön, hogy “ki írta, hogyan írta”. Kétségtelen, hogy ugyanazt a témát Márai, vagy egy-egy dilettáns tollforgató írja meg, Márai írása művészi munka volna, míg a másiké csak primitív karcolmány. És ez előzőkben említett Márai könyv, az “Erősítő” kétségtelenül írásművészeti remekmű, de a lényeg, a vallási érzések ellen elkövetett sértés bizony akkor is sértés, ha azt Márai írja, vagy a budapesti Egyházügyi Hivatal valamelyik “írástudója”. “Márai Sándornak semmiesetre sincs szüksége arra, hogy én megvédjem” — mondja az általam igen nagyrabecsült írónő. És ez így igaz, szent igaz! Nincs rá szüksége, annál kevésbé, mert a “glossza” nem csökkentette Márai művészi értékét, nem veszélyeztette írói, vagy egyéni becsületét. Ezzel szemben az igen tisztelt írónő lapjában megtámadott egy másik magyar újságot. Ez talán bevezetése annak, hogy a nemzeti emigráció újságjai ezután egymást fogják csépelni? Már nincs egyéb “csépelni való” az emigrációban? A kommunista lapok, az írónő teljesen helytálló megállapítása szerint is, “rendkívül ügyes propagandával igyekeznek minden értékes figurát az emigráció sakktáblájáról kiütni”. És tegyük talán hozzá, hogy ezt az ügyes propagandát gyakorolják Budapest kiküldött, vagy az emigrációba beépült “kultúr” ügynökei, hogy a nemzeti emigrációt minden eszközzel, főleg magyart a magyarral való szembeállításával szétforgácsolják. Jelen esetben is sikeresen működtek: a “Miért...?” cikkíróját, anélkül, hogy észrevette volna, felhasználták céljaikra. Az írónő, akaratlanul ugyan, de részesévé vált a “szalámi taktikának”: eljátszotta a “szeletelő kés” szerepét! KÖRÖSI CSQMA SÁNDOR TÖRTÉNELMI TÁRSASÁG 8000 MÜNCHEN 50 - WEST-GERMANY KEDVES MAGYAR TESTVÉREIM! KEDVES BARÁTAINK! Mint már több kiadványunkban (és magán-leveleimben is) bejelentettem, hogy a Körösi Csorna Sándor Társaság jövő év májusában, Münchenben, nagystílű, átfogó TURÁNI TALÁLKOZÓt (TT) fog rendezni. Természetesen, a “vasfüggöny árnyékában” minden ilyen természetű megmozdulásnak fokozott jelentősége van s a visszhangja is ennek megfelelő. Ezt nekünk — okosan — ki kell használnunk. Annak érdekében tehát, hogy az a TT számunkra, azaz a jobb magyar jövő előbbrevitelére a lehető legjobbat és legtöbbet érhessen el, mindent el akarunk követni, hogy ez a rendezvényünk valóban megmozgassa az elérhető turáni népcsoportokat — de ugyanúgy a vendéglátó német “házigazda-népet” is. E kettős cél biztos elérése érdekében, eme kis “körlevelemmel” felkérem minden velünk együtt érző jó magyar Testvéremet és Barátainkat, hogy a maguk részéről is segítsék elő ezirányú törekvéseinket s a hozzájuk intézett konkrét kérelmeinknek, lehetőségeikhez képest s minél előbb tegyenek eleget. Ezzel összmagyarságunknak segítenek és a mindnyájunk által meggyőződéssel és lelkesen képviselt nagy MAGYAR ÜGYET viszik előbbre, amiért már előre is hálás köszönetemet fejezem ki! Meggyőződésem, hogy Nagy Árpád szellemében s a magyarok Istene segítségével együttesen sikerünk lesz s így komoly lépéssel előbbrejutunk. Katona Nándor A KERESZT ÉS KARD MOZGALOM HANGJA Kiadja a mozgalom központja XIX. évi'., 8. szám — 1978. augusztus hó Levelezési cím: Kereszt és Kard Mozgalom c/o Vasvári Zoltán, 8 Scudder St., Garfield, NJ 07026
