Szittyakürt, 1978 (17. évfolyam, 1-9. szám)
1978-08-01 / 8. szám
1978. augusztus hó **ITTVAKÖ*T 3. oldal WASS ALBERT: AMERRE NÉZÜNK, ARRA HALADUNK... Felvonulások zaja elült, szónoklatok hangját elnyelte a csönd és feledés. Ceausescu megkapta amit akart: úgy a Fehér Ház, mint a State Department urai Románia “magánügyének” nyilvánították a magyarirtást. Látszólag minden maradt a régiben: egy szerecsen tanító letartóztatása Dél-Afrikában nemzetközi botrány, míg erdélyi magyar tanítók gyilkolása, megkínzása, öngyilkosságba üldözése még csak a kisbetűs hírek között sem szerepelhet. Amerikai magyar intézmények falán ott pirul a közszemlére kiszögezett papíros, melyre 1976 őszén, két héttel a választások előtt, Jimmy Carter odaírta magyar származású választópolgárok bolondítására az emlékezetes szavakat: “I am committed to doing whatever I can to assure basic human rights are honored here at home and around the world... I plan to make it understood that if any nation, whatever its political system, deprives its people of basic human rights, that fact will help shape our peoples attitude toward that nation’s government. If other nations want our friendship and support, they must understand that we want to see basic human rights respected, and this includes the rights of Hungarians wherever they may be...” Akik csupán a felszínt látják, azoknak szívére joggal nehezedik a csüggedés. Mit ér az ember, ha magyar, a világ népei előtt? Ki emel szót védelmében? Ki törődik pusztulásával? Látszat szerint senki. A világ hatalmasai betömik füleiket, hogy ne hallják halálsikolyát. Szemüket elfordítják a gyönge lelkűek, hogy kínját ne lássák. Imáikat mormolják a farizeusok és átmennek az utca másik oldalára, hogy ne kelljen észrevegyék a vérében fetrengőt, a jó szamaritánusok pedig szemlátomást kivesztek erről a földről. Látszat szerint. Azonban mélyen lent a hangos világhírek felszíne alatt valami történik mégis. Minden nap egy kevés. Minden nap egy kicsike lépés előre, hűséges idealisták kitűzött célja felé. De sok kevés sokra megy és apró lépésekből mérföldeket sző egybe az idő. Isten malmai lassan őrölnek. Május 11-én (lásd: Congressional Record, House of Representatives, May 11, 1978) dr. Béky Zoltán püspök, az Amerikai Magyar Szövetség és az Erdélyi Világszövetség elnöke imával nyitotta meg az Egyesült Államok Kongresszusát, Kováts Mihály ezredes emlékezetében, ki 199 esztendővel ezelőtt életét adta ennek a népnek és ennek az országnak a szabadságáért. Majd Patten és Thompson képviselők méltatták beszédeikben Béky Zoltánt és a magyarokat. Később dr. Béky átnyújtotta Thomas O’Neal és Edward J. Patten képviselőknek (előbbi egyúttal a Képviselőház elnöke is) az Erdélyi Világszövetség Becsületrendjének érdemkeresztjét és az Árpád Akadémia aranyérmét, a magyarság, különösképpen pedig Erdély magyarjainak érdekében történt többszöri bátor fölszólalásaik jutalmazásául. Dr. Béky Zoltán immár hosszú esztendők óta szívós kitartással, lankadatlan buzgalommal, fáradtságot és áldozatot nem kímélve szerez barátokat a magyar ügy mellé. Munkássága révén napról-napra növekszik azoknak a befolyásos amerikai államférfiaknak és politikusoknak a száma, akik Erdély magyarjainak védelmében szót emelnek és akik rendre egymásután győződnek meg arról, hogy a román sovinizmussal nem lehet egyezséget kötni és a Dunamedence egyensúlyát, igazságos és békés fejlődését csupán a trianoni békeparancs revíziója útján lehet biztosítani. Ezzel egyidőben az Erdélyi Világszövetség elnöki tanácsának Magyarország népéhez és vezetőihez intézett felhívására, valamint a szabad földön élő magyar íróknak a magyarországi írókhoz intézett kiáltványára mintegy feleletként úgy a magyarországi írók, mint (ha egyelőre óvatosan is) a magyar kormány illetékes közegei 1945 óta először emeltek szót az erdélyi magyarság védelmében. Felhasználva az egyre növekvő nyilvánosságot, melyhez nagyban hozzájárult Király Károly bátor kiállása is, meg mertek szólalni Erdély magyar írói és szellemi vezetői is és tiltakozásukat a román elnyomás ellen megharsogtatta a világsajtó angol, francia, német, spanyol, olasz és portugál nyelven. Nem titok többé a románok erőszakos, jogtalan és embertelen magyar-üldözése, amit szőnyeg alá rejteni továbbra is mint világ szégyenét. Az emberiség lelkiismeret előbb-utóbb szembe kell nézzen vele és eltakarítsa a békés igazságon alapuló fejlődés útjából. Mindezekkel az eseményekkel egyidőben, minden trombita harsogás nélkül, megjelent az egyetemek világának komoly csöndjében egy pompás kiállítású, nagy szakértelemmel és szaktudással összeállított nyelvészeti munka az Edward Sapir Monograph Series in Language, Culture, and Cognition, valamint a Forum Linguisticum keretében. Ez a hatalmas munka, “The Early History of the Rumanian Language" by André Du Nagy (Jupiter Press, 360 MacLaren Lane, Lake Bluff, 111. 60044), 275 oldalon keresztül tárgyalja a román nyelv igazi eredetét és a legtudományosabb felkészültséggel cáfolja meg a románok számára ma politikailag annyira fontos “dáko-román” elméletet, melynek alapján Erdélyt, mint a kétezer esztendős román őshazát, maguknak követelik. Ez a nagy mű minden kétséget kizárólag bebizonyítja, hogy a románok mindössze bevándorlók Erdély földjén, akárcsak Floridában a kubai menekültek. Lesznek bizonyára, akik vállat vonnak erre és azt mondják, hogy az ilyen tudományos műnek nincs hatása a világpolitikára. Igaz lenne ez a vélemény? Figyeljünk csak ide: A floridai állami egyetem 32.000 főnyi diák-társadalma minden évben megrendez egy “világpolitikai vitanapot”, amit olykor az Egyesült Nemzetek parlamentjének, máskor egy képzeletbeli “Világ-Kormány” legfelsőbb ítélőbíróságának neveznek el. Ennek a vitanapnak a keretében a nemzetközi jog és a politikatudomány hallgatói kiosztják egymás között a szerepeket és a nyilvánosság előtt megjátsszák a jövendő világtörténelmének egy-egy elgondolt fejezetét — legjobb belátásuk és igazságérzetük szerint, minden tanári beavatkozástól mentesen. Ennek az évnek a tavaszán Erdély volt a vitanap témája. Az “erdélyi kérdés a világfórum előtt”. Hetekig készültek reá a különböző szerepeket megjátszó fiatalok, gondosan áttanulmányozva és kiértékelve minden rendelkezésre álló szakirodalmat. A vita napján a magyar oldalt képviselő három diák (egyik se magyar származású) előadta a magyar panaszokat és vádakat. Két teljes óra állt rendelkezésükre. Utána a román oldalt képviselő három diák (egyikük román származású) ugyancsak két órán keresztül adta elő a védelmet, amire a “magyarok” tíz perc keretében válaszolhattak. Utána a “románok” utolsó szó jogán még öt percet kaptak. Végül a 24 tagból álló “világ-bíróság” döntésre vonult vissza és félórára rá meghirdette a döntést: 21 szavazattal 3 ellenében visszacsatolták Erdélyt Magyarországhoz. Indoklás: 1. bebizonyosodott, hogy a magyar nép alkalmasabb vegyes-lakosságú vidékek gondozására, mint a román; 2. a magyar népnek történelmi jussa van Erdélyhez, míg a románnak nincs; és 3. Erdély úgy gazdaságilag mint kultúrája alapján Közép-Európához tartozik, a román viszont balkáni nép. Mivel azonban Erdély területén a román nyelvű lakosság többségben van, a diák-bíróság úgy határozott, hogy az ott élő románok “provinciális alapon” teljes önkormányzatot kell kapjanak a magyar államkereten belül. Gyermekjáték? Igaz. Ha meggondoljuk azonban, hogy ez a fiatal nemzedék alig húsz éven belül már irányítója lesz az Egyesült Államok szellemi és politikai állásfoglalásának, akkor egyszerre világossá kell váljon mindannyiunk előtt azoknak a szakkönyveknek a jelentősége melyekből ezek a fiatalok kijegyezték maguknak a döntést eredményező adatokat. Akik tehát csüggedésbe estek: emeljék föl a fejüket. Akiken fogott már az “okos megalkuvást” hirdetők síma beszéde és akarva, nem akarva, beletörődtek abba, hogy Erdély elveszett örökre s az ott rekedt magyar őslakosság “magyarajkú románná” kell váljon, azok vessenek újra számadást magukban. Az igazságot s egy nemzet jussát az igazsághoz nem lehet többé ravasz fondorlatokkal elkendőzni. A világ, ha lassan is, de jó irányba halad ma már s csak idő kérdése, hogy mikor érünk célba. Még egymás közötti patvarkodásaink sem állíthatják meg többé a történelem kerekének fordulását. Még az idegen érdekeket szolgáló agyafúrtak kerékkötöző kísérletezései sem. Mindössze meglassítják a haladást, de megállítani nem képesek többé. Akik azonban siettetni kívánják ezt a folyamatot szívük minden vágyódásával, lelkűk minden imádságával és magyar vérük forró buzdulásával: azok számára most valóban itt az alkalom! Kapcsolódjanak be cselekvő módon ebbe a vér-nélküli magyar hon-visszafoglalásba. Gondoskodjanak arról ennek az évnek és az ezután következő éveknek a választásai során, hogy azok a képviselők és szenátorok, akik nem törődtek az erdélyi magyarok segélykiáltásaival és Ceausescu számára minden feltétel nélkül megszavazták a kereskedelmi kedvezményeket (az adófizetők zsebére), ne kerülhessenek vissza Washington ba, de helyükbe olyanok kerüljenek oda, akik komolyan veszik Amerika felelősségét az elnyomásba kényszerített kisnemzetek felé. Akik valóban tenni akarnak valamit, azok kapcsolódjanak be az igazság terjesztésének nagy munkájába és gondoskodjanak arról, hogy mindazok a művek, melyekből a világ új vezetőrétege megismerheti az igazságot, minél előbb megtalálhatók legyenek minden egyes könyvtárban, ne csak a nagy egyetemek könyvtáraiban és kiszorítsák mindenünnen a hazugság, a történelemhamisítás, a valóság-ferdítés propaganda maszlagét. Ideje lenne, hogy eddig kiadott, Erdély múltját és jelenét tárgyaló kisebb tanulmányainkat, a megfelelő javítások és kiegészítések elvégzésével, egyetlen nagy átfogó kötetté illesszük össze, melyben a kutatómunkát végző diák, az oktatásra készülő tanár, a jószándékkal érdeklődő államférfi, együtt és egy darabban meglelhessen mindent, ami Erdélyre vonatkozik, a legnagyobb alapossággal és részletességgel. Egy ilyen műnek a kiadására azonban komoly anyagi alap szükséges, különösen ha azt akarjuk, hogy versenyképes formában és nagy példányszámban jelenhessen meg. A már munkában lévő, bár lassan készülő Erdélyi Útikönyv mellett ennek a nagy munkának az előállítása képezi az Amerikai Magyar Szépmíves Czéh Erdélyi Könyvalapjának célkitűzését. Akik valóban tenni akarnak, azok számára itt az alkalom. A csüggedés jogosultsága megszűnt és ma már csak kibúvóul szolgál olyanok számára, akik önző természetük elrejtésére takarót keresnek. Az út, mely kátyúba vezetett, mélypontot ért s már kifele vezet. Amerre tekintünk, arrafelé haladunk. Lépésről lépésre, Isten segítségével. »»»f >i KEDVES BARÁTAIM! A Lengyel—Magyar Világszövetség (Polish—Hungarian World Federation and Affiliates) ezév május 13-án határozatban foglalt állást az erdélyi magyarság védelmében, mely határozatot megküldte az Egyesült Államok kormányának, külügyminisztériumának, valamint az Egyesült Nemzetek titkárságának és a hírszolgálati irodáknak. A Lengyel—Magyar Világszövetséggel, melyhez ma már a horvátok, bolgárok és albánok is csatlakoztak — arra szeretném felhívni a figyelmeteket, hogy ennek a nagy lehetőségekkel rendelkező szövetségnek a támogatása minden tekintetben hasznosnak és célravezetőnek tűnik. Ezért azt javaslom, hogy az Erdélyi Világszövetség Végrehajtó Bizottsága külön levélben köszönje meg a Lengyel—Magyar Világszövetség elnökének, Dr. Kari Ripa úrnak (2639 N. Kimball Ave., Chicago, 111. 60647). Erdély magyar népének védelmében kifejtett munkásságukat és jelentse be egyben az Erdélyi Világszövetség rokonszenvét és együttműködését a közös célokért vívott küzdelemben. Mindnyájatokat szeretettel köszönt: Wass Albert
