Szittyakürt, 1978 (17. évfolyam, 1-9. szám)
1978-05-01 / 5. szám
10. oldal «ITTVAKÖkT 1978. május hó meghívói, házigazdái a Magyarországról “előadókörútakra” idetóduló íróknak, művészeknek és egyéb “kiemelkedő személyiségeknek”. Ugyanazok, akik a magyarországi diktatúrában az “emberarcú szocializmus” megalakítóját látják. Kellő beharangozás után megérkezik a meghívott előadó, aki szakmájának a legjobbjai közé tartozik. Előadása tárgyától nem tér el, nem politizál, a rendszert nem dicséri, íme, mindenki láthatja, ezek az emberek, az előadók és meghívóik valóban csak a magyar kultúra és művelődés önzetlen napszámosai. Hazudnak, rágalmaznak azok, akik állítják, hogy a hazai vendég és sponzorai nyílt, vagy ügyesen álcázott kommunista propagandát űznek! Akinek némi fogalma van a propaganda lélektanáról, tisztában van azzal, hogy negatív módszerekkel gyakran sikeresebben lehet propagandát űzni, mint pozitív kiállással. Ha az előadó nyíltan hirdetné Kádár Jánosnak és rendszerének “egyedül üdvözítő” mivoltát, az előadás nyilván botrányba fulladna. Igaza lenne azoknak, akik állítják, hogy az előadásoknak kommunista propagandaterjesztés a célja. Mert az előadás közönségének jelentős része élénk figyelemmel ül a nézőtéren és várja, hogy mikor és milyen formában fog a kommunista propaganda jelentkezni. De íme, a propaganda elmarad, meg sem említik a hazai rendszert, Kádárékról, szovjetről, kommunizmusról nem beszélnek. Hazudik, álhíreket költ az a vaskalapos, reakciós nemzeti emigráció! Megakarja fosztani a magyarságot az élvezetes, magasszínvonalú előadástól. Elakarja rabolni az igazi magyar kultúrát, művészetet, magyar muzsikát a hazától távol élő magyarságtól! És ezzel a kultúrlovagoknak máris nyert ügyük van, sikerült a nemzeti emigráció szavahihetőségén jelentős csorbát ütni. Az előadó utazhat útjának következő állomása felé. Azzal a negatívummal, hogy nem fecsérelte szavait nyílt propagandára, több eredményt ért el, mint amennyit egy sereg kommunista agitátor elérhetett volna. A hátramaradt “piszkos munkát” majd elvégzik az itt élő “agymosottak”, akik a hitében megzavart magyarnak játszva megmagyarázzák, hogy a nemzeti emigráció nem csak a rendszernek, hanem az otthoni magyarságnak az első számú ellensége! Budapest ügynökeinek és kiszolgálóinak szemérmetlen arcátlanságát két mostanában történt esemény mutatja. A New York Állami Amerikai Magyar Szövetség (nem tévesztendő össze a Dr. Béky Zoltán A román kisebbségi politika A “Neue Züricher Zeitung” 1978. március 8-i számának az erdélyi magyarsággal foglalkozó cikkének magyar fordítása: LEHANGOLTSÄG MAGYARORSZÁGON Hivatalos magyar körök nyíltan kifejezésre juttatják felháborodásukat a román kommunisták Erdélyben és a Bánátban gyakorolt magyar kisebbséget elnyomó politikájuk miatt. A Magyar Kommunista Párt vezetősége nyilvánvalóan remélte, hogy a kérdést a múlt héten Budapesten megtartott tíz kommunista párt ideológusainak ülése elé terjesztheti. Ezen az ülésen azonban csak multilaterális problémákról, elsősorban a leszerelésről tárgyaltak. Érthető a magyarok azon vágya, hogy a nemzetiségi problémát végre a testvérpártok egy nagyobb fóruma elé terjessze; ilyen tárgyalások azonban nem szokásosak. ELŐZŐLEG MEGROMLOTT HELYZET A lehangoltság némelykor az elkeseredés határát súrolja. Az elmúlt év nyarán a két pártfőnök Kádár és Ceausescu megegyeztek abban, hogy a román—magyar határvidék lakóinak több látogató utazást engedélyeznek. Debrecenben egy román, Kolozsváron pedig egy magyar konzulátust kellett volna felállítani. A kolozsvári konzulátus felállítása (berendezése) a románok részéről azonban elhúzódik. Magyar körök véleménye szerint a románokkal nehezebb tárgyalni, mint Kínával. A magyar kisebbség helyzete a Kádár—Ceausescu találkozó óta inkább rosszabbodott, mint javult. Ceausescu már kezdetben olyan keskenyre szabta az erdélyi határsávok hogy abból a városok eleve kilettek zárva. Ezeken a (határ)-részeken a lakosság erős elvándorlása van folyamatban. A magyarok a látogatások akadályozását látják abban is, hogy nem szállhatnak meg a meglátogatott rokonoknál (t.i. Erdélyben). Az Üjesztendő alkalmára Illyés Gyula magyar író, a Budapesti Szakszervezet “Magyar Nemzet” c. lapjában írt két cikkében rámutatott az elnyomott magyar kisebbség sorsára. Románia nevének említése nélkül, körülírással, de minden kétséget kizáróan beszélt egy kényszer asszimilációról, aminek a magyarok egy kelet-európai országban vannak kitéve. Nehéz elképzelni, hogy ezek a cikkek a budapesti kormány tudta nélkül ill. akarata ellenére jelentek meg. A románok politikájuk bizonyos pozitívumait az úgynevezett együttélő nemzetiségek ellen tudják felvonultatni és a magyar reakciónál még mindig érezhető a csalódás Erdély elvesztése miatt, ami akkoriban zömmel magyar lakossággal rendelkezett. Ami bár kimondatlan marad, de a magyar lelkekben undort kelt az a szakadatlan román esküdözés, hogy Erdély népének mély és évszázados egyesülése és kultúrája a Dák birodalom gyökeréből erednek. Ebben az ábrázolásban a magyarok, mint barbár betolakodók vannak beállítva. TILTAKOZÁS ERDÉLYBEN A román nemzetiségi politika Erdélyben is ellenállásba ütközik. A magyar származású Király Károly, aki előzőén vezető beosztású politikus volt, de 1972-ben saját kérésére kivált a Bukaresti Pártprezidiumból, levelekben tiltakozott a legfelsőbb pártvezetőségnél a kisebbségi politika legújabb fejleményei miatt. Példákat hozott fel a magyar nyelv diszkriminálásáról az iskolákban és a kulturális életben. Egy további eszköz a hosszúlejáratú asszimilációs stratégiában, hogy a kisebbség képviselőit más vidékre helyezik. Ez volt Király sorsa is. Nem hivatalos körök Budapesten úgy gondolják, hogy Király a román pártvezetőség támogatását kérte. Bizonyos, hogy a román kommunisták nehezen fogják egy ilyen diplomáciai lépésre rászánni magukat. püspök országos elnöksége alatt álló, washingtoni központtal az egész országra kiterjedően működő Amerikai Magyar Szövetséggel), március 19-én tartotta meg az 1848- as Szabadságharc — 1848 március 15-e emlékünnepélyét. Az ünnepségen részt vett Lőrincze Lajos budapesti nyelvész, az Anyanyelvi Konferencia védnökségének elnöke, Maróti Gyula budapesti zeneakadémiai tanár, a Konferencia kultúrbizottságának az elnöke és Ránki György, budapesti történész, a Konferencia történelmi “tankönyveit” készítő bizottságának az elnöke. Lőrincze és Maróti a “Magyarok Világszövetsége” elnökségének is tagjai. Kiséretükben jelen volt a magyar főkonzulátus néhány beosztottja. Márciusi megemlékezést tartottak New Brunswickban is, Nagy Károly tanár rendezésében. A brunswicki ünnepélynek is volt díszvendége, a Magyar Népköztársaság New Yorkban működő főkonzula, Kasnyik András személyében. Az ilyen előkelő vendéget mulattatni kell, gondolta Nagy Károly profeszszor úr. így tehát “partyt” adott Kasnyik elvtárs tiszteletére. Persze az efféle mulatsághoz muzsika is kell, ezért a kiváló házigazda üzent a helybeli elsőrangú magyar muzsikusnak, Kara Péternek, hogy zenekarával jelenjen meg a magas vendég szórakoztatására. Kara Péternek azonban nem volt ínyére ez a mulatság és a “megtisztelő” meghívást visszautasította. Nem volt hajlandó a főkonzul elvtársat, kíséretét és az összetoborzott társaságot mulattatni. Hiába volt minden kérlelés, rábeszélés, Kara Péter nem muzsikált... Szerencsére a házigazda ért valamelyest a zongorázáshoz. Néhány más hangszert kezelni tudó barátjával alkalmi zenekart alakított és ezzel beigazolódott a jó magyar közmondás: Ha nincs ló, a tanár is megfelelő! A derék magyar muzsikus, Kara Péter gerinces kiállásával például szolgálhat a magyarságnak. Megmutatta, hogy miként kell a budapesti diktatúra képviselőivel és talpnyalóival elbánni! MARGÓ HÍREK ... Slipy ukrán bíboros a Szaharov Tribunál kihallgatásakor a következőket nyilatkozta: “Minden püspökünk börtönben, vagy számkivetésben halt meg, az egyetlen, aki életben van előttetek áll. Testemen viselem 18 év láger-nyomait. A lágerben meghalt, vagy kivégzett ukrán papok száma ismeretlen, de általában 1500-ra becsülik. Többszázezer ukrán katolikus hivőt deportáltak a lágerekbe és mág mindig ott vannak. A Szovjetunióban a második világháború alatt elfoglalt területeken 3040 plébánia és 4095 templom és kápolna volt. Ma nem létezik egyetlen egy ukrán katolikus plébánia, se monostor, se egyházi épület, se katolikus iskola vagy szeminárium sem. Minden lelkipásztori tevékenység be van tiltva. Az összes egyházi épületeket elkobozták, bezárták, lerombolták, vagy átadták az orosz Orthodox egyháznak.” * * * Pinochet tábornok, a csílei államfő, az elmúlt hét folyamán rádióbeszédében kijelentette, hogy a még fogvatartott párszáz politikai foglyot azonnal útlevéllel látja el, mihelyt valami jószívű állam hajlandó őket befogadni. Félő, hogy ezek az agitátorok, főleg az USA-ba és Kanadába fognak kivándorolni. Érdekes megfigyelni, hogy ezeket a kommunista menekülteket sem a Szovjetunió sem Kuba nem kéri. Vajon miért? Talán megakarják spórolni az útiköltségeket a későbbiek folyamán? * * * Ki fogja megállítani a dollár zuhanását? Carter abszolút kiismerhetetlen gazdasági politikájának a következtében a dollár a külföldi piacokon egyre zuhan. Németországban már az ott állomásozó amerikai katonák feleségei kénytelenek munkát vállalni, mert a fizetésből nem tellik a megélhetésre. A német és japán bankok többször is felvásárolták a felkínált dollár-mennyiségeket, de kevés eredménnyel. A legnagyobb vész az arab olaj mágnások felől fenyeget, akik, ha megijednek a dollár további zuhanásától vagy a petroleum árát fogják emelni, vagy valami más szilárdabb értékmérő valuta alkalmazását fogják követelni. Február elején ezért utazott Saudi Arábiába Mr. Blumenthal amerikai pénzügyi államtitkár, aki csak üres ígéretekkel tért vissza. lnne magyarázható egyébként Carter elnöknek az arab-világ felé való hirtelen orientálódása, valamint a legutóbbi venezuelai és nigériai látogatása, mely mindeneshetőségre készen az USA petroleum ellátását kívánja biztosítani. * * * Monsenor Arrigo Pintonelo, az olasz hadsereg nyugalombavonult tábori főlelkésze egy nyílt kérésben támadja a jelenlegi pápa enyhe, csaknek kolláboráns magatartását az atheista marxizmussal és kommunizmussal szemben. Kifogásolja, hogy a Vatican hivatalosan agyonhallgatja, többek között a csaknem 2,500.000 cambodsai mártírt, és az Ukrán Katolikus Egyház kiirtását. Szemére veti a Vatikánnak, hogy nem óhajtja meghallani a Vasfüggöny mögötti népek segélykérését s önmagát az “Ostpolitik”-nak nevezett füstfüggönnyel veszi körül. Ennek az “Ostpolitik”ának lett áldozata a Szent Korona is. * * * Spanyolország a nagy demokratizálódási folyamatában már ott tart, hogy a Catalán és Bask autonómia után kénytelen lesz az Andalúz és Galíciai szeparatistákkal is tárgyalni. Egyébként algériai befolyásra már a Kanári szigetek is önállóságot követelnek. Ha még nem vagy — akkor legyél #A MOZGALOM HARCOSA! HA KERESZT ÉS KARD MOZGALOM HANGJA Kiadja a mozgalom központja XIX. évf., 5. szám — 1978. május hó Levelezési cím: Kereszt és Kard Mozgalom c/o Vasvári Zoltán, 8 Scudder St., Garfield, NJ 07026
