Szittyakürt, 1977 (16. évfolyam, 1-12. szám)
1977-01-01 / 1-2. szám
1977 január—február hó WfTVAKOfcT 9. oldal Lrizsi béketárgyaláson Tudták ezt ők maguk is. Éppen ezért Cavendish Cannon, a State Department államtitkára, hogy főnökének, Byrnesnek, az erdélyi kérdésben elszenvedett kudarcát és a párizsi béke brutalitását az amerikai magyarok és a világ közvéleménye előtt leplezze, 1946 júliusában magához hívatta dr. Kerekes Tibort, az Amerikai Magyar Szövetség (AMSz) titkárát és memorandumot íratott vele a párizsi konferenciához. Az így megrendelt memorandumban az AMSz elismerte a magyar nemzet háborús bűnösségét, lemondott ősi magyar területekről — így egész Erdélyről is — és az idegen uralom alá kényszerített magyar milliókról, amivel szemben csak a még magyar többségű határmenti sávok egy részének visszacsatolását az Erdély “önállósítását” kérte.(4.) Hogy aztán kinek vagy kiknek felhatalmazásával és jóváhagyásával tette ezt, arról nem szól a fáma; mert, hogy nem a magyar nemzetével, az biztos. Még a románok lelkiismerete sem volt tiszta. Amint értesültek róla, hogy Byrnes 1945 szeptemberében a külügyminiszterek tanácsán felvetette az erdélyi kérdést, Groza Péter, román miniszterelnök azonnal hajlandó lett volna Szatmár, Bihar és Arad vármegyéket teljes egészükben visszaadni, ha az ott lakó románok helyébe áttelepíthette volna a székelyeket. Szerencsére ajánlatát még Nagy Ferencék sem fogadták el.(5.) Trianonban a magyar békeküldöttség grog Apponyi Albert vezetésével és az egész világ bámulatbaejtő felkészültségével mindent elkövetett a szörnyű nemzeti tragédia elhárítására. Eredménytelenül, mert a Szabadkőműves Konferencia Párizsban már 1917 júniusában elhatározta az egész Kárpátmedencét kitöltő, ezeréves magyar királyság feldarabolását. 1946- ban Nagy Ferenc kormányának a békéscsabai könyvkereskedőből előléptetett külügyminisztere és a “magyar” békeküldöttség a Kreml parancsára már csak fejet bólogatni ment Párizsba, nemcsak a háború előtti határok visszaállításához, hanem “hadászati” megokolással 3 Duna-jobbparti magyar falu: Horvátújfalu, Oroszvár és Dunacsuny Csehszlovákiához való csatolásához is. Ilyen előzmények után Tatarescu a békeszerződés(?!) aláírásakor nyugodtan mondhatta: “Elégtétellel ismeijük el, s ebben egységes a román nép, hogy ez a szerződés Eszak-Erdély kérdésében az igazság és az általános érdekek szerinti megoldást nyújtja* Románia jogainak végérvényes szentesítése egész Erdély fölött nagy történelmi esemény.”(6.) Hogy milyen “igazságos” volt ez a második “békeszerződés”, álljon itt az idézett három városra vonatkozó “hivatalos” román statisztika adata: magyar lakosság román lakosság 1910-ben 1930-ban 1910-ben 1930-ban ARAD 46.085 29.978 10.279 30.370 NAGYVÁRAD 58.421 42.623 3.604 22.412 SZATMÁR 33.094 21.916 986 16.251 Az adatokból világosan látszik a magyarok tömeges kiűzése, elmenekülése és a románok tervszerű tömeges betelepítése. Különösen áll ez ma, mert pl. a határ közelében fekvő Aradon már magyar szót is alig lehet hallani, mert az elmenekült, kiüldözött, deportált magyarok és svábok helyére sokkal nagyobb számú beszarábiai román menekültet telepítettek be. Ettől eltekintve, ha a román adatokból levonjuk a túlméretezett román közigazgatás és katonaság létszámát és ugyanannyi magyart adunk hozzá, mindjárt más képet kapunk. Személyes tapasztalatból tudom, hogy a II. világháború alatt visszatért területeken a városok — nemcsak a határmenti Kassa, Beregszász, Nagyvárad, Szatmár, Szabadka, hanem a mélyen bennfekvő Érsekújvár, Huszt, Kolozsvár, Újvidék, stb. is — és egész vidékek a cseh, román, szerb közigazgatás és katonaság kivonulása és a magyar közigazgatás és katonaság bevonulása után egyik napról a másikra visszanyerték ősi magyar jellegüket. Az a tény, hogy a nagyszabású lakosságcsere nem tartozik a humánus megoldások közé, de hogy az Egyesült Államok nem volt felkészülve az ilyenfajta “drasztikus” megoldásra, nem állja meg a helyét, mert pl. a 4 millió szudéta-német kitelepítéséhez szemrebbenés nélkül hozzájárult, sőt azt is elnézte, hogy a csehek a határmenti magyar tömbök eltüntetésére télvíz idején nyitott vagonokban tízezerszámra deportálták a magyarokat az üresen maradt Szudétaföldre. De a kérdéses területek visszacsatolása esetén ilyen nagyszabású lakosságcsere nem is lett volna szükséges, mert a hatalomváltozással önmagától megtörténtek volna, mintahogy az a háború alatt történt területváltozások alkalmával történt. Ugyanis az idegen közigazgatással és katonasággal együtt önként elmentek mindazok, akiket Trianon után telepítettek oda be s így gyökértelenek voltak. Az sem állja meg a helyét, hogy az Egyesült Államok nem látott gyakorlati értéket az “önálló Erdély” gondolatában sem. Eckhardt Tibor ezzel kapcsolatban a következőket mondta: “Itt Washingtonban a második világháború alatt sikerült elfogadtatni a State Departmentben azt az álláspontunkat, hogy egy “önálló Erdélyt” javasoljon Amerika Moszkvában és ez a javaslat kidolgozva Mr. Hull irattáskájában volt, mikor 1943 október végén először tárgyalt az oroszokkal területi kérdésekről.”(7.) Mindentől eltekintve, a “népek önrendelkezési joga”, aminek cégére alatt — anélkül, hogy az elcsatolt területek lakosságát megkérdezték volna — kétszer darabolták fel a Kárpátmedence egyedülálló földrajzi, gazdasági, hadászati, kulturális és politikai egységét, nemcsak a béketárgyalásokon bukott meg — hiszen mind a két esetben a rendező hatalmak állapították meg, hogy “a gazdasági szükségszerűség döntőbb, mint az etnikai kérdés” —, hanem a gyakorlatban is. így az elvakultságból, gyűlöletből, bosszúból és helytelenül értelmezett nagyhatalmi érdekből kitervelt szörnyű bűntett megvalósítására nem maradt más eszköz, mint a hatalmi erőszak. De, ha ezt pusztán hatalmi erőszakkal kétszer is meg lehetett csinálni, akkor azt ugyanilyen módon vissza is lehet csinálni. Erre megint csak a nagyhatalmak adtak példát, mikor a kétezer év óta szünetelő történelmi jogra hivatkozva felállították Közép-Kelet “Csehszlovákiáját”, Izraelt, s százezerszámra űzték ki onnan a két ezer év óta bennszülött arabokat. Miért ne lehetne akkor a csak néhány évtizede szünetelő több, mint ezeréves magyar történelmi jogot az elszakított területeken ugyanígy helyreállítani, s miért ne lehetne a csak néhány évtizede, vagy éve oda betelepített beszarábiai és regáti románokat, szerb dobrovoljácokat, cseh beamtereket, morva telepeseket, a téridegen ukránokat és a hegyekből leereszkedett tótokat szülőföldjükre visszatelepíteni?! A magyarság azonban nem a durva erőszaktól várja sorsa jobbrafordulását, mert tudja, hogy a történelem vaslogikáját a bűnös, kontár ember — nevezzék azt Wilsonnak, Roseveltnek vagy Nixonnak — nem tudja megváltoztatni, legfeljebb csak késleltetni. A százötvenéves török uralom emlékét a Kárpátmedencében már csak néhány minaret és fürdő őrzi. Bármilyen kilátástalan is jelenleg a helyzet, nincs már messze az az idő, mikor a pánszláv-bolsevizmus és az ultranacionalista utódállamok néhány évtizedes kárpátmedencei uralmára még ennyi ezer éven keresztül nemzeti létét és fennmaradását biztosító Kárpátmedence esztelenül szétrombolt földrajzi, gazdasági, hadászati, kulturális és politikai egységének helyreállításáról. De különösen nem a Romániának odaajándékozott Erdélyről és kapcsolt részeiről, amelyik a Kárpátmedence egyharmada és egymagában nagyobb, mint a meghagyott, Magyarországnak csúfolt országcsonk. Nem is szólva az elszakított területeken a sorozatos magyarirtások ellenére még ma is létező 4.5 millió magyarról, akik közül egyedül Romániában 3 millió magyar senyved, pusztul. Ez a 3 millió magyar ma Európa legnagyobb “nemzeti kisebbsége” és jóval nagyobb, mint a világ számtalan országának összlakossága — nem is szólva a futószalagon gyártott félvad népek törpe országairól. A párizsi-békeparancs 30. évfordulóján J. C. Campbellel valljuk: “The restoration of the Trianon frontier was not the final answer to the Transylvanian problem!” v. E. I. * * * MEGJEGYZÉSEK: 1. Hóry András: “Még egy barázdát sem” (München, 1967.). 2. Lásd az 1941. évi erdélyi kommunista pert. 3. Megjelent az “Albatros és Duna Verlag” kiadásában 1972-ben. Az angol kiadás “The Tragic Fate of Hungary” címmel Münchenben, 1974- ben, a magyar kiadás “A Feldarabolt Magyarország” címmel Luzernben, 1976-ban jelent meg. 4. “A Just Peace for Hungary”, Washington, 1947. 5. Nagy Ferenc 1945—1947-ig Magyarország kisgazdapárti miniszterelnöke. 6. Lásd a Fáklya (USA), 1951. aug. 1-i számában megjelent “így történt!” című közleményt. 7. Eckhardt Tibor megh. miniszter a magyar kormány támogatásával 1940-ben az Egyesült Államokba disszidált és mint ilyen személyes kapcsolatban állt az amerikai kormány tagjaival. NAGYMAGYARORSZÁGÉRT TOVÁBB HARCOLUNK! vissza ^PA CSENDBE Ára- S10 00 cinTMlegújabb verseskönyve------------------ Megrendelhető----------------Classic Printing, Corp. 9527 Madison Ave., Cleveland, Ohio 44102 MEGJELENT „ * MÉCS LÁSZLÓ
