Szittyakürt, 1977 (16. évfolyam, 1-12. szám)
1977-08-01 / 8. szám
8. oldal MlttVAKflEt 1977. augusztus hó Megjegyzés Kádár János felszólalásához A Magyar Hírek májusi számában közölt szemelvény, amely Kádár János MSZMP első titkára beszédének részleteit tartalmazza, igen kívánatos elemzésre készteti az olvasót, már a címe után is, ami azt állítja, nogy „Őszinte hívei vagyunk a népek jó kapcsolatainak”, és továbbá, mert a cikk szerint — „s ezt nem csak barátainknak mondjuk, mert jó, ha tudják az irántunk közömbösek és ellenfeleink is” —. Gondoltuk, ez talán nekünk is szól, és így tovább olvastuk. Sajnos azonban csalódtunk, mert egy ilyen bevezető után többet vár az idegenben élő magyar olvasó, mint ahogy a felszólalás folytatódik. A cikk szerint: „Ellenségeink — és általában azok, akik nem hívei a szocializmusnak és a kommunizmusságharc hőseit igazolja ma, és mindkettő a magyar nép évszázadokon át tartó harcát, idegen befolyások ellen. Az igaz állítás, hogy felidézzük a hajdan múlt időket, de csak azokat az időket, melyek a Magyar Nép dicső nagy függetlenségi harcait és Turáni múltunkat igazolja. Az is igaz, hogy Magyarországon nincs talaja másnak, mint szocialista államrendnek, de azt vallani, hogy nincs talaja más politikának, az már több a soknál. Minden állam, még maga a Szovjetunió is, évről évre módosítja bel- és külpolitikáját, a varsói egyezmény államairól nem is beszélve. Az pedig, hogy Magyarország mindig az utolsók között kullog reformok, nemzetközi szerződések és politikai kapcsolatok terén, egy szegénységi bizonyítvány reánk nézve, a reálpolitika korában. Ennek köszönhettük a bécsi döntéseket, vagy a moszkvai határozatokat. Amíg a román kormány, azaz a Ceausescudinasztia, soviniszta, embertelen politikával tiporja az erdélyi magyarság emberi jogait, kedve szerint szembehelyezkedik a Szovjetunió külpolitikájával, és vígan élvezi az Egyesült Államok kedvezményes gazdasági elbánását — addig ne írjuk le, hogy nincs talaja más politikának, csak a jelenleginek. Nagy feladatok várnak a fiatal magyar politikusokra, azt a sok hibát helyrehozni, amit az elődeiktől örököltek. De nem csak hibákat örököltek, mert az 1956-os Szabadságharc egy olyan íratlan belépőjegy a mai nemzetközi politikába, mely a magyar nép önálló gondolkodását bizonyítja. Az ügyes gazdasági kapcsolatok létrehozása, békés és igazságosabb politikai kapcsolatok kiépítése a magyarságvédelem szent szolgálata igenis egy más politikát igényel, mint amit Kádár János örökölt elődeitől, és sok esetben folytatott. A világon szétszórt magyarság, billió dollárokat érő gazdasági és felmérhetetlen politikai erő, mely parlagon hever, mert nincs talaja más politikának. Mi, akik az elmúlt évtizedek alatt az éj késő óráiban oltjuk ki a mécsest a haza iránt való önzetlen szolgálatból, joggal hívhatjuk fel a figyelmet, hogy ha őszinte hívei vagyunk a népek jó kapcsolatainak, akkor azt kezdjük saját fajtánkon belül — őszintén és kölcsönös tiszteletben. (r s j MEDDIG “DÖRÖMBÖLJÜNK”? — Válasz Gácsér Imre főtisztelendő vezércikkére — nak — a múlt év őszén megemlékeztek az 1956-os ellenforradalomról, keresték a hajdan volt időket. De csupán azt a következtetést tudták levonni, hogy Magyarországon nincs talaja más politikának, csak a jelenleginek. Ellenségeink állapították ezt meg, nem mi, s azt hiszem, ezúttal kivételesen nekik is igazuk volt." Ezt az ellenséges megállapítást vissza kell, hogy utasítsuk, mert több okból nem állja meg a helyét. Először is 1956-ban Magyarországon dicső szabadságharc volt az idegen Rákosi-rendszer népellenes uralma és a szovjet imperializmus ellen. Kádár János is az elesett magyar munkásoknak és parasztoknak köszönheti a mai enyhébb ^Szovjet bánásmódot, még akkor is, ha pozícióját nem érdemelte ki. 1956-ban a szocialista Magyar Nép kelt fel a kommunisták, szocialisták és mások. Akik őszinte hívei a népek jó kapcsolatainak, azok ezt tudomásul veszik. Bölcsebb lenne az 1956-os Szabadságharc igazi okait bevallani, miután a harc nem a szocializmus ellen irányult, nem a magyar nép ellen, sem letűnt politikai rendszerek visszaállításáért. Az ilyen ellenséges álláspont csak a Rákosi-rendszer igazságtalanságait védelmezi, mellyel a hazai dolgozó nép ma sem azonosítja magát, bármilyen pártfunkcionárius legyen is az illető. Ma pedig, amikor a világ legtöbb kommunista pártja épp úgy elítéli a Szovjetunió nagyhatalmi politikáját, mint az Amerikai Egyesült Államokét, nem lehet elhallgatni a Szovjetunió húsz éve tartó erőszakos beavatkozását Magyarország belügyeibe. Akik őszinte hívei a népek jó kapcsolatainak, nem használnak olyan jelzőket, hogy ellenségeink, különösen, amikor az 1956-os Szabadságharc életben maradt igaz képviselői politikai ellentéteket félretéve minden erejükkel azon dolgoznak, hogy kiépítsék a külföldi Magyarság és a Magyar Nép közötti kapcsolatokat. Akik őszinte hívei a népek jó kapcsolatainak, azok kötelességüknek kell, hogy tartsák felülvizsgálni az 56-os eseményeket, és annak előzményeit. Ez csak erősítheti a Magyar Népköztársaság államszerkezetét, a szocializmus építését, és a külföldi Magyarsággal való együttműködést. Aki őszinte, az nyugodtan támaszkodhat Nistzsche német filozófus mondására: „Was mich nicht umbringt, macht mich stärker.” Az enyhülést ott kell kezdeni, hogy reálisan ítéljük meg a helyzetet. Nem lehet ellenségnek tekinteni egy magyart sem, mert az nem kommunista, avagy mert kommunista. A 'Magyar Szocializmus építése a cél, és ehhez egyedül csak magyar vérre van szükség. Az idő az 1956-ban mártírhalált halt magyarokat fogja igazolni, épp úgy, mint ahogy az 1848-as SzabadA Buenos Aires-ben megjelenő „Magyar Hírlap” legutóbbi számában Gácsér Imre főtisztelendő tollából vezércikk jelent meg. „Dörömböljünk” címmel nagy, együttes zajcsinálásra buzdítja az emigrációt Erdély érdekében. A budapesti „Magyar Nemzet” c. napilap egyik közírójának, Illyés Gyula cikkének örvend, amiért — íme a kommunista szájkosár ellenére is van már otthon értelmiségi, aki ki meri nyitni a száját — az erdélyi székely-magyarságot megsemmisíteni akaró román akciókkal szemben. Az említett budapesti újságíró képletesen a baszk nép ügyéről ír, de kétségtelenül az erdélyi székely-magyarság helyzetét célozza, kik érdekében „dörömbölésre” bátorítja az összmagyarságot. Elismerjük, hogy nem lehet nem örülni ennek az Illyés-féle allegóriának ... Az Erdélyi Világszövetség lankadatlan, magyar lelkiismeretet ostromló munkájának egy újabb bizonyítékát látjuk ebben a jelenségben is. Ők befelé, a csonka ország jelenlegi vezetői, és a prominens hatalmak felelős államférfiai felé egyaránt, már két évtized óta folytatnak szervezett „dörömbölő” munkát. Kár, hogy Illyés Gyula ezt csak most vehette tudomásul. Nincs semmi kifogásunk az eddi giek ellen. Álljunk be mind többen a „dörömbölök” közé, amíg okosabbat és célravezetőbbet nem tudunk tenni erdélyi véreink végleges felszabadítása érdekében. Azonban felemeljük szavunkat tiltakozásunk és felháborodásunk kifejezésére, az olyan beállításokkal szemben, melyekben a hírhedt szovjet „intelligenciát", a Trotzky-k, Lunacsarzski-k, Zinovjev-ek, Radek-ek, Kamenev-ek, Lebedev-ek, Ilya Ehrenburg-ok, stb. most disszidáló édes testvéreit próbálja Gácsér fő tisztelendő elénk állítani, követendő példáknak. Ezeknek szerinte őskeresztényekhez méltó kiállása tette igényessé a cikk íróját annyira, hogy az egyik ilyen „intelligenzki” újfent ellenállót, illetve disszidenst, Bukovszkit, az emberi jogok védelme terén akarja — az általa „hallgatónak” vélt otthoni magyar értelmiségiek elé állítani, követendő példaképpen. De itt még nem áll meg Gácsér főtisztelendő ... Sajnálkozását fejezi ki amiatt, hogy otthoni értelmiségünk csak megkésve csatlakozott — ímmel-ámmal —, ahogy kitűnik, a cseh értelmiség Charter 77-éhez. (Kár, hogy megtették.) Ezenkívül Gácsér Imre még azt a hibát is elkövette, hogy a cseh Ota Filip véleményét hívta segítségül a mi otthoni „értelmiségünk” 1956 óta megijesztettnek, korrumpáltnak való beállítására. Ilyen olcsó magyarságból mi nem kérünk, Gácsér Imre főtisztelendő úr. Még kevésbé kérnek belőle otthoni íróink. Távol áll tőlünk a szándék, kis dologból nagy „botrányt” kavarni. Itt azonban nemzeti önértékelésünk és meggyőződésünk sorozatos, szándékos, avagy ügyetlen kigúnyolásáról van szó. Ezért feltesszük Önnek a következő kérdéseket, amikre válaszát okvetlenül várjuk, ha nem akarja, hogy cselekvő megvetésünkkel kísérjük ezek után, minden köztünk való ténykedését: 1. Valóban, azt hiszi, Főtisztelendő Ür, hogy az 1956-os szuezi események óta, csupán a „közel-keleti” szovjet új taktikai orientáció miatt hirtelen Moszkva ellenessé vált, jól ismert szovjet „intelligencia” a Kún Bélák, Számuelly Tiborok, Korvin- Kleinek, Gerők, Rákosi-Róthok, stb. oroszországi rokonai nekünk, magyaroknak „leckét” adhatnak kommunista-ellenességből? Ők, akik a nyugati sajtókban adott nyilatkozataikban nyugodtan vallják magukat továbbra is kommunista-trozkystáknak, csupán szovjetellenesnek, mint Bukovszki is, akire ön oly elismeréssel hivatkozik. 2. Valóban, hiszi Ön, hogy Alexander Szolzhenytsint kivéve — ki Istenhívő, kommunistaellenes orosznak vallja magát, nyíltan, írásaiban és nyilatkozataiban egyaránt, s akit ezért az összes többi disszidens csak a gúny hangján aposztrofál — van még csak egy is, Sacharovot feleségestül is beleértve, akitől mi, magyarok, nemzetiek, 56-osok kioktatást kaphatnánk keresztényi, emberjogi, vagy kommunistaellenességi kérdésben? 3. Hiszi Ön, Gácsér Ür, hogy a cseh Charter 77 papírrongya nagyob súlyú a történelemben az 1956. október 23-i — az egész világ közvéleményét megrendítő felkelésünknél, a magyar ember jogáért, méltóságáért és szabadságáért? Hogy a magyar 56-os utcai harcok, ágyúdörgésének orkánját képesek elnyomni a Pavel Kohoutok, s Óta Filipek tolisercegései a Charter 77 papírrongyán? Ha nem hiszi mindezt, akkor miért nem próbálja most, utólag számonkérni írásban, az Ön által jegyzett lapban, a sunyi cseh papírfelkelők árulását az 1956-os magyar események alatt? Ahelyett, hogy ilyeneket írna...? Október 26-án, lengyel testvéreink által, sebesültjeink számára felajánlott, s egy 4 motoros lengyel, állami szállítógéppel Budapestre indított vérplazma-szállítmányt a cseh kormány 48 óráig feltartóztatott Prágában, megtagadva, a már olvadásnak indult légtömbök kicserélését is. Csak a varsói kormány által kapott felhatalmazás után, a prágai lengyel követség által kifizetett „vám” bevételének megtörténtével engedték tovább a már megromlott szállítmányt Budapest felé. Emiatt a becstelen cseh magatartás miatt több lengyel vérplazma-szállítmány nem is érkezhetett számunkra. (Akkor kellett volna az Ön cseh Kohoutjainak és Óta Filipjeinek Charter-t fogalmazniok, és azt széles körben aláíratniok.) És amikor nov. 5-én a győri nehézipari munkásság Rábafűzfőnél minden, nyugat felé tartó utat eltorlaszolt, hogy a szovjet tankok előnyo-. múlását az osztrák határ felé meggátolja (a menekülők útjának elvágása érdekében), a cseh nehéztüzérség 36 óráig, a Duna túlsó oldaláról, pergőtűz alatt tartotta e nagyközséget és környékét, sok száz magyar életét kioltva és nyomorékká téve — miért hallgattak az Ön Kohoutjai és Óta Filipjei? Ahelyett, hogy legalább most, utólag feltette volna e cseh papírfelkelőknek a kérdést akkori hallgatásukért. Ön, Gácsér Ür, kioktatni akarja az otthoniakat a megkésett, igen megkésett cseh példa követésére. Ily olcsó magyarságból mi nem kérünk. Írja még, az igen nekigyűrkőzött „főszerkesztő” különös tartalmú vezércikkében: „Mert a cseh nép nem tapasztalt meg 1968-ban olyan rémséges népgyilkosságot, mint a magyar 1956-ban, és ennek mi örülünk.!!)” Voltaképpen kinek íródott az Ön cikke, cseheknek vagy magyaroknak? Okosabb lett volna, nem írni semmit. Csak felháborodást kelt mindenkiben, aki azt elolvassa. Feltehető azonban, hogy csak a gyorsaság, a meggondolatlanság szüleménye volt ez a rosszul sikerült cikk, vagy a helyesen való kifejezni tudás képtelensége. Nyugtasson meg bennünket efelől, és felejtsük el az egész félreértést. Várjuk Főtisztelendő Ür helyreigazító nyilatkozatát a „Magyar Hírlap” következő számában, ugyanazon a helyen és ugyanazon a címen. Addig mégegyszer kihangsúlyozzuk: Mi, 1956-os magyar felkelők és menekülők, felháborodva visszautasítjuk, hogy minket sunyi cseh papírfelkelőkhöz vagy trotzkysta-kommunista Bukovszkik-hoz tanácsoljon órákat venni az emberi jogok védelméről, vagy akár kommunistaellenességről. Ilyen szolgalelkűség számunkra teljesen idegen. Ugyanezt elmondhatjuk nem csak hős, halott baj társaink, de az otthoniak nevében is, mert mi valóban azonosítjuk magunkat nemzetünkkel. Sao Paulo, 1977. július 1-én. Többek nevében: Göncsér Imre, 56-os felkelő
