Szittyakürt, 1977 (16. évfolyam, 1-12. szám)
1977-07-01 / 7. szám
1977. július hó *mmico*T 7. oldal A KERESZT ÉS KARD MOZGALOM HANGJA LEN EMBEREK ÖNZETLEN MUNKÁJA VISZI ELŐRE A MAGVAK ÜGYET! GÁBOR ÁRON: PORSZEM ÉS GÖRGETEG Az emigráció demokratikus szerkezet. Kizárólag lelkiismeret kérdése ki, mivel használ vagy árt magyarságunknak. A magyarságszolgálatban nincs mesterlevél, diploma, grófi cím, nincs öröklött jog, honmentési kutyabőr, vagy magyarság-részvényplaket. Egyedül és kizárólag az okos, átgondolt és végrehajtott tett számít. Az, amelyet egyformán ért az amerikai, a kanadai és egyformán értékel az ausztráliai, vagy európai világszemlélet. A baj csak az, hogy a késői-történelem ítéletén kívül helytálló mércénk nincs. Régen elkoptattuk, hogy mennyit ér az okos tett, mennyit árt az elhamarkodott jószándék és hol kap helyet az örök emberi átok. Az oktalan túlértékelés és a még oktalanabb lebecsülés. Sajnos, magyarságszolgálatunk er délyi frontján a hasznos vagy haszontalan tettet és jószándékot is, az öndicséret és a lebecsülés határozza meg. Alig tett erdélyi magyarságunk fájdalma néhány kicsinyke lépést a nyugati közvélemény és politikai szemlélet felé, máris elébetolakodtak az emberi fonákságok. Az öndicséret görgeteget nagyított abból, hogy kicsinyke kavics megindult a lejtőn és a leértékelés azt is félrerúgta. Beszéljünk őszintén. Kicsinyke porszemet és nem görgeteget hozott az, hogy a washingtoni erdélyi “lobby” alkalmazottját az USA nagykövete fogadta a bukaresti repülőtéren, de a porszemecske mégis mozgásba jött. Nem az a lényeges, hogy fél-, negyed-, esetleg tizedrangú tájékoztatóvá változott és a bukaresti amerikai nagykövet jelentésében hivatalosan is eljutott a külügyminisztériumba. Sokkal lényegesebb, a román kormány másod-, harmad-, esetleg századszintes felmérése, hogy az erdélyi magyarság nem gazdátlan, kiszolgáltatott préda, hanem a külföldi magyarság vette át azt a szerepet, amelyet Kádár János nem tud, vagy nem akar betölteni. Az, hogy a washingtoni magyar lobby alkalmazottja követi megbízólevél nélkül és vékonyka pénztárca, román kíséret és ellenőrzés mellett járta végig Erdélyt, még nem ok arra, hogy a lekicsinylés “többet ártott, mint használt” bélyeget nyomjon rá. Sokkal tisztességesebb lenne, ha a dicsekvés és leértékelés között józanul értékelnénk ki, hogy a porszemecskéből miként gyúrhatunk görgeteget, milyen bizonyítékokkal juthatnánk el az Egyesült Államok elnökéhez — történelmi ismerete valószínű egyenlő Fordéval — és milyen eszközökkel egyengethetnénk Kádár János segítőkészségét — ha egyáltalán van ilyen — Erdély felé a szovjet érdekek átláthatatlan bozótjában. Az sem Hargitát-rázó görgeteg, hogy a nairobi értekezleten a feketék panaszhegye mellett átsuhant erdélyi népünk tragédiája. Azt is tudjuk, hogy igazságunkat nem könnyes imádság, széles sárospataki gesztus, hanem száraz dokumentum viszi előre, de a régimódi jajkiáltás még sem ártott. Az Isten taláros szolgái egyszer talán úgy rakosgatják helyükre a népek panaszait, hogy erdélyi igazságunk porszeme is fennakad a rostán. Nem görgeteg, hogy erdélyi harcunk egyik csapata memorandumban sürgetett segítséget Budapesten és Moszkvában, de kicsinyke porszem. Egy a millióhoz értékű kísérlet, vékony reményű útkeresés, hogy Lenin nemzetiségi elveiből milyen orvosság keverhető ki erdélyi bajaink gyógyítására. Ez a kísérlet, útkeresés is csak porszem, de elmulasztása jóvátehetetlen vétek-görgeteg lehet. Nagyon jól tudjuk, hogy a száz tagegyesületből álló “világszövetség” kicsinyke papírgörgeteg csupán, de az amerikai értelmezés szerint hatalmas emigrációs egységet is jelenthet. Ha porszemecskéink közül valamelyik, valahol fennakad a lelkiismeret rostáján, talán-talán a valósággal egyenértékű görgeteggé is válhat. Pusztába kiáltott szó, hogy revízióról, történelmi határokról beszélünk Amerikában, ahol a történelem nem kötelező tantárgy és az igazság revíziója olcsó választási szólam, de hátha . . . ? Akad egy mogyorónyi elnök, aki az emberi jogok mellé erdélyi népünk tragédiáját is a Bibliájába fűzi és vasárnaponként talán el is olvassa. Az sem társadalmi görgeteg, hogy néhányezer magyar fiatal nem-magyar barátaival, rokonaival tüntetést rendezett New Yorkban és Washingtonban — az amerikai közvélemény előtt egy volt a sok-sok ezer közül — magyar szempontból a tüntetés mégis lavina volt. Ha az Isten és az istenes Carter is úgy akarja, ifjúságunk mesterlevelektől, diplomáktól, képviselői mandátumoktól, rangoktól és cafrangoktól mentes józan, amerikai környezetbe illő értékmérőt állít a nagyhangú dicsekvés, a gőgös semmittevés és a lesipuskás mindent leértékelés közé. Az öntömjénezés és acsarkodás helyett (Szerk. kiemelése) tettet váró erdélyi véreinkkel együtt örüljünk, hogy a fiatalság veszi át tőlünk a romániai magyarság képviseletét, amely pontosan tudja, milyen szóval, milyen írással, milyen “korszerű eszközzel” adható el közel hárommillió erdélyi magyarunk igazsága Amerikában. Ha képzett, okos Nánay Júliák, Hámos Ottók mellett a többi képzett és okos fiatalunkat is szóhoz juttatjuk, akkor eljön a pillanat, amikor más csomagolásban, de azonos tartalommal történelmi határaink fontosságát is megtudják értetni az amerikai közvéleménnyel. És tényleg görgeteget gyúrnak a porszemekből. Addig? Magyar szívünkhöz — Isten csodája, hogy örök értékeinkkel játszadozó emigrációnkban ezt is megőrizhették — “dagály és apály” helyett széles magyarságismeretet és tárgyilagos bizonyító anyagot adjunk útravalóhoz. (Baltimorei Értesítő, 1977. május Szondy György Lövész-tábor! Kezdődik 1977. július 23-án és befejeződik 1977. augusztus 7-én. Táborozási díj: 1 személynek egy hétre 40.—, két hétre 78.—; 2 személynek egy hétre 78.—, két hétre 140.—; 3 személynek egy hétre 110.—, két hétre 205.—; 4 személynek egy hétre 140.—, két hétre 250.—; 5 személynek egy hétre 160.—, két hétre 320.—; 6. gyermeket egy családból ingyen nyaraltatjuk. Egy hétre a biztosítás személyenként 1 dollár. Kiváló lövészvezetők irányítása mellett, megismerkednek a fegyelemmel és magyarság ismerettel. Táborba azok is jöhetnek, akik évközben nem vettek részt a lövész apród foglalkozáson. Kötelező az egyenruha a fegyelem megtartása végett is. Érdeklődőknek az alábbi telefonon adunk felvilágosítást az esti órákban: (201) 546-5342 számon. Levélcím: Vasvári Zoltán 8 Scudder St., Garfield, N J. 07026 címen. A lövészek a téli lőgyakorlaton “ Védd azt a talpalatnyi tel- :£: kedet, cserépkancsódat és tűz- £ helyedet, utolsó darab szárazg: kenyered ... de azt aztán fog-g; gal, tíz körömmel, démoniSí dühvei és őrült örömmel —gj ahogy lehet . . . ahogy lehet ...” Sí •jí: Reményik Sándoréi Fiala Ferenc előadása Ausztriában “Az élő Vizek Forrásához járunk, melyhez ő tört és mutatott utat. Szívünk csorba, csempe bögréivel merítjük a ki nem fogyó kutat.” (Puszta S.) A fenti versszakasz fut írógépem billentyűire, amint Fiala Ferenc a Hídfő szerkesztőjének: “A NAGY MAGYAR KIÁLTÓ” címen — Prohászka Ottó püspökről tartott —, pragmatikus érdekességű előadásáról írok beszámolót. Amint a kitűnő előadót idézem — a három ország: Ausztria, Svájc és Németországból sereglett magyari plénum előtt, a Vorarlbegi Magyarok Egyesületének meghívására. Idézem szövegét — a maga zárt püspöki formájából messzi kilépett apostolról —, aki korának álmagyar, liberális eszméi és kasztokba merevített társadalmával szemben vette fel a harcot; s tárta fel, szinte már apokaliptikus erővel és látással, az ellentábor, a nagybankok, kartelek és hatalmas latifundomok mind élesebben kialakult idegen szellemiséget képviselt szerkezetét. Döbbenetes erővel, a magyar Parasztság ezerévi helytállását, az immáron nem félmegoldásokra, de gyökeres, igazságos rendezésre, történelmi fordulatra váró nép jogát, a krisztusi szocializmus jegyében! A már kényszerítő és még hatalmas lehetőségeket rejtő pillanatok idején — a langyos álreformokkal szemben. S szólott minden fórumon az akkor még különös ősi közösségben élt, egymás terheit együttesen viselő földmíves-társadalom gondjairól — mely bennem, az erdélyi krónikásban ma is megerősíti, hogy a székely “kaláka” egykoron, Kárpátmedencénk-szerte általános népszokás volt. Az ősi törvények összefogásra, szeretetre intő szava, a magyari közösségnek természetes kifejezője. A faragott bölcsőkben, a közösen állított útmenti keresztekben és a szép, vad, tömzsi erőt kifejező kopjafákban. Bizonyos, még ebben a mai, “keserű levében forgó világban” is vannak szépséges ünnepeink! Ilyen volt a Fiala Ferenc hozta “Nagy Magyar Kiáltó” üzenete. Előadását hozzászólások követték. Dr. Ballay László SJ. atya és a Svájcból érkezett Dr. Misángyi Ottó — egykori Testnevelési Főiskolánk igazgatójának a tárgyhoz fűzött gondolatai. Hiszem, a ma is fiatalos Misángyi Ottóra szerte a világban sokan emlékszünk. Az ő nevéhez fűződött az 1936-ban Berlinben megnyert Olimpiász magyar tornászainak hatalmas győzelme. Fiala Ferencnek Horváth Endre elnök és a szűnni nem akaró tapsok mondottak köszönetét. Utána — még sokáig együtt maradt — fehér asztal mellett a jól összekovácsolt, európai Boden-i Rodostó-parton élő magyar társaság. Dr. Szakáts Istvánné
