Szittyakürt, 1977 (16. évfolyam, 1-12. szám)
1977-01-01 / 1-2. szám
1977 január—február hó «ItTVAKÖfcT 15. oldal AZ “UJ-ASSZIROK” ... — Asszurbanipáltól a Rothshieldokig — A mai Iraknak megfelelő területen, Ősi Mezopotámiában történt, hogy Asszurnak, egy Kasszu-Úz turáni katona-államnak a megalapítása után 120 évvel titokzatos körülmények között egy Asszur-Uballit nevű szemita-keverék (Arab — indiai —indó-európai) uralkodó (1365-1330 Kr.e.) ragadta magához a hatalmat; és hivalkodva, menten a “Világmindenség-Királya” címet ruházta önmagára. Ez az Asszur-Uballit “testvérének” nevezi IV. Aménapa (Ekhnaton) egyiptomi királyt levelezésében, így ez utóbbi faji hovátartozósága is világos. IV. Aménapa anyja Tiye jó nevelést adott fiának, mert ez az egyiptomi nép Yahve hitre való térítését tette ki céljául. Sok kárt okozott amíg élt, de az egyiptomi nép végülis nem állt kötélnek és a dráma a mindnyájunk által jól ismert kiebrudalás, az “Exodus”, eseményével fejeződött be. Talán nem véletlen, hogy a negyven évi sivatagi bolyongást követően 1171-ben Kr.e. máris szemita forradalom robban ki Bábelben, a Közel- Kelet akkori civilizációjának gazdag központjában, és ott is eltávolítja az utolsó Kasszu-Úz uralkodót. A forradalom jól jövedelmezett; megkaparintották Marduk-isten 10 tonnás arany szobrát és a már akkor szemita Asszúrba szállították. Idővel az így és ehhez hasonló módon elnyert gazdagság, hatalom, kereskedelem és a városba tóduló idegen népelemek — beleértve a már lehanyatló Bábel lakosságának egy jelentékeny részét is —, az eredetileg jellegében vidékies és “turáni” katona-államot hamarosan egy szemita központú kereskedő-állammá formálják át. Ettől kezdve az Asszúr-államot eredetileg megszervező katonatársadalom az uralmon lévő szemita zsarnokok pénzsóvárságának kiszolgálójává kényszerül. Ugyanúgy, mint manapság az imperiál- és szociál-kapitalista terrorok eszköze és kiszolgálója a nélkülözhetetlen katonai hatalom. A Ninivében és Asszúrban folytatott mértéktelen fényűzés pedig rengeteg pénzt és rabszolgát kívánt. Az alárendelt tartományok kizsákmányolása és általában az asszír külpolitika és uralmi módszer kegyetlensége (emberek elevenen való megnyúzatása, karóba húzás, kerékbe-törés, kemencében való élve megsütés stb.), nyomasztó és félelmetes árnyékot vet az akkori Elő-Ázsia népeire. Az asszír nemzetközi rémuralom évszázadai során a közös félelem, amely a folyton atom-bombával fenyegető Oroszországgal szembeni nyomasztó érzéshez hasonlítható, sötét elkeseredéssé válik a kor Elő-Ázsiájának agyongyötört és porigalázott népeiben. A szemita zsarnokok lábai alól végülis akkor csúszik ki a talaj, amikor a kegyetlenségektől megundorodott és kiábrándult katonaság egyre nagyobb számban megtagadja az engedelmességet és idegen zsoldba áll át. (Közbevetjük, hogy ez az eljárás a mai imperializmusok megdöntésének is biztos módja lehetne.) Tehát, ez a belső bomlás nagyban segített a Káldeus és Szittya szabadságharcosoknak országuk felszabadításában. Náhum írja az Ó-Testamentumban Asszír Ninivéről: “Jaj a vérszopó városnak! Mindenestül hazug és erőszakkal telve . . . Mind, aki hírét veszi bukásodnak, tapsol, mert hát kicsoda az, aki nem szenvedett bűneid súlyától?” (Náhum III.) A levert asszir-szemita hadsereg kötelékei közül, az írások szerint, mintegy 15.000-en II. Nebukadnezár Káldeus király seregei elől, annak sziriai hadjárata során, Görögország és Nyugat felé menekültek. Lényegében ez az életrajza a történelem első hitelesített Imperiál-kapitalizmusának. Az elv a mai napig fennmaradt, csupán a zsarolási intézmények és megfélemlítési eljárások idomultak a mai kor szükségleteinek megfelelően; még a tycoonok faja sem változott lényegesen. A történelem drámájának következő felvonásában, a Perzsa birodalomban ismét találkozunk ugyanazokkal az újraéledt asszir-szemita szereplőkkel, majdnem ugyanazon szereposztásban. A perzsák történelme tudvalevőleg át van szőve a szemitákkal való szoros együttműködéssel. Mondhatjuk, hogy egy tőről fakadtak, ugyanolyan kegyetlen életszemlélettel és ugyanolyan szívtelen uralkodási módszerekkel. Ex-asszírok töltötték be a perzsa hódítók által rájuk bízott tartományi kormányzósági tisztségeket. Ugyanúgy kiszolgálták Babilónia idegen hódítóit, mint manapság kiszolgálják a szemitaorosz szociál-imperializmust a csatlós államokban. A gazdasági- és társadalmi-életben kényelmesen éltek az őslakosság nyakán, azokat kíméletlenül kizsarolva és világhatalmi törekvéseik elérése céljából nem riadva vissza semminemű kegyetlenkedéstől. Végcéljuk Perzsia teljes szemitizálása volt. Gautama, a Médek királya ellenállt, ezért megölték kilenc Méd fejedelemmel és az összes elérhető Mágus-papokkal együtt. Médiában pedig bevezették a rémuralommal alátámasztott, összpontosított kormányzást. így a régi Asszíria szelleme a perzsa belpolitikában újra uralomra jutott. Később Dárius perzsa királyt is sikerült a Yahve hitre kényszeríteniük, aki ezt tette meg a Perzsa-birodalom hivatalos vallásává is. A perzsák is, akárcsak asszír elődeik, minden emberi képzeletet meghaladó mészárlásokat követtek el rabló-hadjárataik során. Kétség nem férhet ahhoz, hogy e kegyetlenségek sugalmazói szintén asszir-szemiták voltak. Következtetésképpen nem igényel szellemi megerőltetést annak meglátása sem, hogy honnan erednek a mai akasztófák és kínzó-kamrák kezelői is. Perzsa különlegesség volt a kiherélés, nemi megcsonkítás, karóba-húzás és elevenen való eltemetés. De a Perzsa-birodalom is, akárcsak az Asszír, belefulladt a gyilkosságok, mészárlások, kegyetlenkedések könny- és véráradatába. Ez lett a vége egy eszeveszett országnak, amikoris Makedón Alexander kardja alatt Kr.e. 330-ban Perzsia kártyavárként omlott össze. A Babilonban állomásozó Perzsa csapatok harc nélkül adták meg magukat. A bábeli zsidóság újjongva fogadta a görög seregeket és a már előzőleg kitervelt hatalmi vágyaik kivitelező eszközeiként és védelmező zsoldosaiként tekintették őket. Nyomban elegáns görög neveket vettek fel (emlékszünk a Rákóczy, Balassa, Bocskay nevű zsidó családokra?), majd utánna a Kínába menő kereskedelmet, és idők múltával magas satrapális tisztségeket is elnyertek. A görögök is jobban bíztak a zsidókban, mint a bennszülött lakosságban. Ma már azt is ténynek vehetjük, hogy Alexander kegyetlen hadjárata is egy perzsa- görög-zsidó terv következménye volt. Hogy a görögségnek milyen nagy százaléka lett szemitizálva, azt már Hecateus görög történetíró is a Kr.e. 3. században bőven kifejtette. Amint látjuk, a zsidóság ismét Babilónia idegen hódítóit szolgálta ki — immár harmadszor. A perzsáékhoz és asszírokéhoz hasonlóan a görög szadizmusnak is belső viszálykodás vetett végett. A zsidóság aknamunkája a Pártos-Birodalomban, a történelem következő felvonásában, szintén nyomon követhető. A perzsákat vallási lázadásokra és pártos-ellenes tevékenységekre uszították. Pedig hát a Pártos-Birodalomban zavartalanul élhették sajátos életüket, ezt maguk is bevallják; meglehet szerényebb keretek között és jóllehet állami tisztségeket nem viselhettek. Minthogy így a Pártos-Birodalom nem nyújtott nekik eléggé termékeny talajt hatalom-döntő céljaik eléréséhez, legtöbbjük onnan elvándorolt. Volna-e talán ez egyik oka ellenünk táplált különös ellenszenvüknek? Az ottmaradt töredékeik mindenesetre továbbra is az asszir-perzsa időkben beléjük-rögzött elképzelések rabjai maradtak és később is alkalom adtán gépszerűen államhatalmak kézberagadására és trónok elfoglalására törekedtek. Amikor pedig ezt a célt elérték, menten hozzáláttak a más vallású népek pusztításához. Miután a Kr.u. 7. században az arabok az Új-Perzsa birodalmat megdöntötték és a zsidók jelentős része átvonult Kazáriába, az uralkodót, Bolán Kánt és főembereit, ott is zsidó hitre térítették, majd az ország lakosságának nagy százalékát szemitizálták. Ekkor vált ki a Dél-Kaukázusi eredetű magyarság a Kazár államszövetségből. A magyarság kiválásával a zsidó jellegűvé formálódott Kazária elvesztette katonai erejének alapját és 90 év elmúltával önmagától hullott szét. Ez mégegy példa arra, hogy katonai hatalom támogatásának hiányában az asszirizmus megbukik. A kazár-zsidóság később az orosz bolsevizmusban fog majd ismét vezető szerephez jutni. A római-birodalomban Julius Caesárral való szoros kapcsolatuk köztudomású. Caesár kebelbarátjuk volt, és a Galliában összerabolt kincseket általuk árusíttatta ki Itáliában. Nem lehetetlen az sem, hogy éppen az ő megbízásukból fosztotta ki a kelta népeket. A római-birodalom bukása után ismét asszirszemiták munkáját kell látnunk azokban az egész Európára kiterjedő pusztításokban, amiket az angolszászok és germánok okoztak. Az angolok és szászok a Kr.u. 7. század végére a brit szigetek őslakosságát, akik turáni Piktek voltak, teljesen kiirtották. A Rajna vidékén és a Baltikumban a német lovagrendek a kereszténység terjesztésének ürügye alatt halomra ölték az őslakos finn-ugor népeket. A Nyugat-Európában letelepedett szemiták törzsneveik közül különösen a Dán nevet hangoztatják. Innen eredne a dánok Dániá ja, a jut-ok Jut-land-ja, a szászok Saxoniá-ja (Isakson). Benjamin törzséből erednének a normann-oroszok. (God’s Commonwealth, British and American, “The Roadbuilder”, Toronto, 1928.) “Nagy a valószínűsége annak, hogy az angolszász nép valójában izraeli nép, bár ennek tudata idővel kiveszett a nép emlékezetéből.” (T.F.K.: Strong reasons. S.L. 1941, p. 84.) Ezek ismeretében világossá válik, hogy merre kell az “Új-asszirok” tevékenykedését követnünk. A Viktória királyné imperializmusának klaszszikus korszakában egyszerre megjelennek a medvebőr-kucsmás, piros-kabátos angol gyarmatosítók; diadalmas flották indulnak csatasorba, hogy angol, francia, orosz igába hajtsák az indust, a kínait, az arabot, a dél-amerikait és Afrika fekete népeit. Az orosz cár kozákjai is eszeveszetten nyargalnak kasul Ázsiában, hogy nyugati faj-rokonaikat majmolva, ők se maradjanak alul a hódítási versengés őrületében. Ez a korszak egybeesik a modern ipar rohamos fejlődésével. Közben a kolóniák ipari nyersanyagai szakadatlanul áramlanak az ipari központok gombaként szaporodó gyáraiba. Kolóniák nélkül gyárak nem létezhetnek. A nyersanyagok potompénzen való beszerzését gyarmati katonai hatalom biztosítja, melynek egyúttal kötelessége a gyarmati lakosság élet-színvonalának mesterséges lesüllyesztése is. A nyomorúságban tengődő milliók így ki lesznek zárva a haszon-részesedésből. De veszélytelenek maradnak, mert üres hassal és kóros csontokkal úgysem képesek fellázadni. Mások, mint Venezuela vezető osztálya, habár jelenleg Dárius kincsének a tetején ülnek és könnyen jött pénzüket mindenféle modem badarságokra költik, mit sem látszanak törődni azzal, hogy országuk katasztrófa széléhez közeledik; mert a becslések szerint 1984-re egyetlen csepp olaj sem marad Venezuela földjében. A haszon nagy részét lefölöző nemzetközi-imperialista Rockefeller, az amerikai uralkodó-osztály példaképe, pedig érzéketlenül elhanyagolja a népet, akinek billió dollárjait köszönheti. Az újonnan függetlenségüket nyert afrikai népek nyomorát sem enyhítik a különböző gazdasági “segélyek”, mert ezek rendszerint ,.a gazdaságilag érdekelt régi gyarmatosító hatalmaktól folyósíttatnak; sohasem ingyen, hanem normálist) bank-kamat mellett. Ez a “normális” bankkamat már eleve kizárja a remélt fejlődés lehetőségét. “Az ily módon folyósított kapitál rendszerint a gazdag országot még jobban gazdagítja, az elesett “Neo-Coloniális” országot pedig méginkább befolyáskörébe kaparintja.” (Nkrumah: “Neo-Colonialism”, p. 239.) A nemzeti-kapitalizmus lejárta után most egy újfajta rabigába, a nemzetközi-korporációk uralmának korszakába érkeztünk. Ma már oda jutottunk, hogy egyetlen kis-nemzet sem menekülhet meg természetbeni kincseinek a szuper-hatalmak általi kirablásától. A Világ nyersanyagkészletének háromnegyed részét az U.S.A. uralja. Ezt úgy éri el, hogy katonai erejének birtokában, megfélemlítés útján, úgy manipulálja a Világot, hogy az az U.S.A. által hirdetett anyagi elméleteknek megfelelően illeszkedjék. Pl. mikor az arab —izraeli háborúban az arab bojkott megállította a délarábiai olaj folyását a nyugati piacok felé, Kissinger rögtön háborúval fenyegetőzött. Ugyanezt utánozza a saját érdekterületén a másik imperialista hatalom, Szovjet-Oroszország. Ezzel elérkeztünk ahhoz a ponthoz, ahol kijelenthetjük, hogy az új Nemzetközi-Imperializmus módszereiben aligha különbözik az ókori asszirszemita zsarnokságtól. Az ókorban minden leigázott nép “dézsma” szolgáltatása útján adózott és volt köteles elismerni az asszír hatalmi felsőbbrendűséget. Manapság is mindenki adózik közvetve, vagy közvetlenül, az imperialista katonai elnyomás kegyetlen felsőbbségének. Ma már nem titok, hogy az orosz-bolsevizmus állami-monopol-kapitalisztikus rém-rendszerét is amerikai, főként zsidó bankárok segítették megteremteni. A bolsevizmust ugyanis kizsákmányoló céljaik legelőrehaladottabb gazdasági rendszerének tartották, amelyben nincsenek adók, sztrájkok és csődbejutás, hanem csak határtalan haszonélvezet. Mindezek dokumentálva vannak Anthony Sutton “Wall Street and the Bolshevik Revolution” című könyvében (Arlington, New Rochelle, N.Y., 1974). A totalitáriánus bolsevista állam lenne az amerikai-renszerű monopol-kapitalisták tökéletes rab-piaca; hacsak valahogy szövetségre tudnának lépni, vagy meg tudnák vesztegetni, a bolsevista rabszolga-kalmárokat. Helsinki, Ford, Kissinger, Sonnenfeld mind ennek a fő célnak az elérését igyekszik szolgálni. Egy ballépés történt ugyanis akkor, amikor Jaltában az U.S.A. és az U.S.S.R. meghúzták hűbér-rendszerű (feudális) érdekterületeik hatá
