Szittyakürt, 1977 (16. évfolyam, 1-12. szám)
1977-12-01 / 12. szám
10. oldal «imAKönf 1977. december hó DR. KOLLARITS BELA: ÍTÉLET ÉS HITVALLÁS Hogyan vélekedik Carter elnök és kormánya a “romániai” magyar kérdésről Figyelemre méltó írást olvashattunk a Szittyakürt novemberi számában. Figyelemre méltó a tartalma, de különös jelentőséget ad ennek az írásnak a szerző személye. Címe: "Az igazság útját választottam", szerzője: Eszterházy Jenő. Határozottan, kertelés nélkül mutat rá a nyugati világban élő magyarságot pusztító kórságra és kemény szavakkal mondja ki azt, amit eddig nem igen mertek, vagy nem akartak kimondani. Eszterházy Jenőnek volt bátorsága őszintén világgá kiáltani becsületes magyarhoz illően az eddig elkendőzött igazságot. “De azok, akik élvezték a hatalmat, gazdagságot és kiváltságokat a magyar nép jóvoltából, akiknek az elődjeik hosszú évszázadokon keresztül fényben és pompában éltek a történelmi Magyarország területén, miközben a magyarság vérzett, könnyezett és dolgozott azért, amit a hősök megteremtettek, most nem akarnak kiállni testestöl-lelkestöl a magyarság jogos tulajdonának érdekében, elkövették a legnagyobb és megbocsájthatatlan bűnt, nemzet- és hazaárulást. Ezek az emberek kiközösítették magukat a magyar nemzet testéből örökre. Semmi, de semmi sem magyarázza meg azt a bűnt, amit elkövettek a magyarság ellen.” Korbácsütésként csattannak ezek a szavak, Eszterházy Jenő szavai, melyekkel ítéletet mond. Súlyos, de igazságos ítéletet. Szavai ugyanakkor hitvallást is jelentenek, Eszterházy Jenő hitvallását a Magyar Nemzet mellett. November 4-én került nyilvánosságra a Carter adminisztráció gálád elhatározása, hogy a Magyar Szent Koronát kiadja Magyarországnak. Ezzel Carter elnök meggyalázza és lábbal tiporja azt a hitet és bizalmat, mellyel a Korona törvényes őrsége, a Magyar Nemzet nevében az Egyesült Államok oltalmára bízta szent ereklyénket, nemzeti függetlenségünk jelképét. Sejthette, érezhette az adminisztráció, hogy ez nem lesz könnyű dolog, de bizonyára nem számolt a felháborodás olyan hatalmas orkánjával, mint amilyent a kiadás híre kiváltott. Mary Rose Oakar clevelandi képviselőnő előadásából és egyéb információkból kiderül, hogy a Carter adminisztráció csalárd, megtévesztő módon viselkedett. Áprilisban Zbigniew Brzezinski, az elnök nemzetbiztonsági tanácsadója kijelentette Oakar képviselőnőnek, hogy nem tud a Korona kiadására irányuló tervekről. Április 5-én John A. Armitage (Deputy Assistant Secretary of State) levélben értesítette a képviselőnőt, hogy nem tervezik a Korona visszaadását. Április 27-én Miss Oakar magyar vezetőkkel folytatott megbeszélést. Jelen voltak William G. Nyland és Robert E. Hunter, a Nemzetbiztonsági Tanács tagjai is, akik kijelentették, nincsenek tervek a Koronának Magyarországra való szállítására. Mary Rose Oakar attól kezdve novemberig nem kapott értesítést arról, hogy a Korona viszszaadására készülnek, csak november 3-án, délután 5 órakor, amikor feltehető volt, hogy a Képviselőház ülésezését befejezi, telefonon értesítették irodáját az adminisztráció elhatározásáról. Mary Rose Oakar követelésére a House International Relations Committee európai albizottsága november 9-én kihallgatásokat tartott az ügyben. A meghallgatottak között akadt két magyar, akik a visszaadás mellett nyilatkoztak: Nagy Ferenc volt miniszterelnök és Király Béla, volt “tábornok”. Nagy Ferenc miniszterelnöksége idején a népbíróságnak nevezett vésztörvényszékek futószalagon hozták a halálos ítéleteket és szabták ki súlyos börtönre és nehéz kényszermunkára szóló ítéleteiket. Jó magyarokat ezerszámra kínoztak halálra, vagy nyomorítottak meg az Andrássy út 60-ban és hasonló helyeken. Nagy Ferenc mint miniszterelnök és a Nemzeti Főtanács elnöke sok esetben megakadályozhatta volna a halálos ítéletek végrehajtását, enyhítte volna a kiszabott büntetéseket, intézkedhetett volna a kegyetlenkedések megszűntetésére. De ő “hideg megfontoltsággal hagyta jóvá a halálos ítéletek sorozatát”, mint ezt a szélsőségesnek, “jobboldalinak” igazán nem mondható Veér Imre “Ma Magyarország, holnap az egész világ” című könyvében írta. “Tevőleges szerepet vitt a magyar középosztály kiirtásának hóhéri munkájában.” Király Béla vezérkari százados volt. 1945. március 28-án egy hadapródőrmester kíséretében átszökött Kőszegnél a szovjet hadsereghez. Fontos katonai iratokat, védelmiterveket stb. vitt magával. Magával vitte a “kopjások” névsorát is. A kopjások feladata az lett volna, hogy az előnyomuló szovjet alakulatok mögött tevékenykedve az előnyomulást zavarják, késleltessék. Nem volt csoda, hogy a kopjásokat könnyen elfoghatták és megsemmisíthették az oroszok. Király 1946-ban már a kommunista néphadsereg alezredese, 1950-ben tábornok. 1951-ben 4 társával letartóztatták, társait kivégezték, Király Béla 1956 szeptemberében kiszabadult. Ezt ő úgy magyarázta, hogy becsületszóra szabadságolták. A forradalom kitörése idején kórházban volt, de amikor úgy látszott, hogy a forradalom győz, egyszerre “meggyógyult” és “szolgálattételre” jelentkezett. Nagy Imre miniszterelnök kinevezte a Nemzetőrség parancsnokául és megbízta Budapest védelmével. A Főváros védelme érdekében nem tett semmit, azt elszabotálta és a november 4-i szovjet-támadás elől “biztonságba helyezve magát”, elhagyta Magyarországot. Nem a magyarság gyalázata, hogy Nagy Ferenc és Király Béla a Szent Korona ügyében szóhoz juthatott. Az adminisztráció szégyene, hogy elhatározásának támogatására két ilyen egyén tanúvallomását vette igénybe. Egy magyar vezetőnek már hónapok óta tudomása volt arról, hogy a Szent Korona kiadását elhatározták. Értesüléseit, melyeket tisztségénél fogva jelenteneie kellett volna szervezete vezetőségének, elhallgatta és nem tett semmit abban az irányban, hogy a magyarság a Korona védelmében eljárhasson. Ez az ember Eszenyi László az Amerikai Magyar Szövetség külügyi bizottságának az elnöke volt. (Eszenyi László az Amerikai Magyar Szövetséghez levelet intézett és lemondott tisztségéről. — A Szerk.) Akadtak olyan fajta magyarok is, akik Carter elnököt táviratokkal és levelekkel üdvözölték, mert elhatározta, hogy a Szent Koronát visszajuttatja Magyarországra. Legtöbbjük kiléte már ismeretes, hitványságukért keservesen fognak megbűnhődni. * * * "Elkövették a legnagyobb és megbocsájthatatlan bűnt, nemzet- és hazaárulást. Ezek az emberek kiközösítették magukat a magyar nemzet testéből örökre.” Ha még nem vagy — akkor legyél A MOZGALOM HARCOSA! A Szittyakürt szeptember havi számában Csikménasági írói név alatt egy cikk jelent meg, amely a fenti kérdést tárgyalva, teljes egészében leközli a cikkíróhoz írt Carl W. Schmidtnek a Carter-kormány kelet-európai ügyek igazgatójának levelét, aki a kormánya nevében leszögezi, hogy az Egyesült Államok kormánya több alkalommal tárgyalta a román kormánnyal a romániai kisebbségek kérdését. “Mint minden más kormány — beleértve a mienket is (az USA kormánya), a román kormány csak Románia belügyeként hajlandó kezelni a Románia területén élő kisebbségek kérdését. Üjabban azonban a román és a magyar kormányok nyilvánosan elismerték a kisebbségi kérdés létezését területeiken és egy közös jegyzékben 1977. június 17-én Ceausescu és Kádár kijelentették, hogy a nemzeti kisebbségek létezése a két ország területén, biztosítékai a két ország barátságának (???). Az USA kormánya reméli, hogy a két kormány megjavítja a területeiken élő kisebbségek sorsát, (nemsoká azt fogják írni, hogy az erdélyi magyarság elnyomása a Magyarországon élő románok jódolgának megtorlása) hisszük — írják az amerikaiak —, hogy a Román és a Magyar kormányok közös munkája biztosíthatják ebben az ügyben a legjobb eredményeket. Mi (az USA kormánya), nem hisszük, hogy a Romániának nyújtott gazdasági segítség felfüggesztése meggyorsítaná a magyar és a román kormány között megkezdett dialógust. Sőt a segély felfülggesztése sokkal nehezebbé tenné az emigrációs kivándorlási problémák megoldását, amely kérdésben a román kormány (‘Has been guite cooperative’) megfelelően együttműködik.” A cikket és a levél közlését Csikménasági így fejezi be: “Elérkezett tehát az ideje, hogy az erdélyi és a többi magyar szervezetek vezetői belássák, hogy a román uralom alá kényszerített 3 millió magyar megmentésére nem elégséges az “emberi jogok” megadásának a követelése. Ha valóban meg akarjuk őket menteni, akkor az ‘emberi jogok’ mellé sürgősen hatásosabb utat és módot kell keresni és találni . . .” Az Erdélyi Világszövetség részéről azt szeretnénk a cikkhez és az amerikai kormány leveléhez hozzáfűzni, hogy köszönjük az amerikai kormánynak, hogy a nekünk annyira fájó erdélyi kérdésről, ilyen kíméletlenül őszintén kifejti véleményét. — Schmidt úr őszintesége kijózanít bennünket. Mi azt hittük, hogy Amerika az emberi jogok védelmét, fajra való tekintet nélkül egyformán támogatja. Tudomásul vesszük a sugalmazást, hogy az erdélyi magyarság védelméért a magyar, de legfőképpen a szovjet kormányhoz kell folyamodnunk. A magyar kormány tagadja, hogy az erdélyi és a Romániában széttelepített magyarság üldözése, széttelepítése és magyar nemzetiségének szétrombolása — Románia belügye lenne. A külföldön élő magyarság becsületes része, minden más szempontra való tekintet nélkül — mindig támogatni fogja a magyar kormánynak minden olyan lépését, amelyet az erdélyi magyarság nemzeti felszabadítása érdekében tesz. Vissza kell utasítanunk azt a hazug és rosszindulatú próbálkozást, amely a Magyarországra bevándorolt 17.000 román kisebbséget akarja cserébe adni a Romániában élő őslakos, több mint hárommillió magyarért. Méltatlannak, hazugnak és lealázónak tartjuk az emberi jogok, az egyenlőség és a testvériség elveinek ilyen lejáratását. Mennyivel becsületesebb lenne az amerikai kormány és a román kormány olyan ajánlata, amely kicserélésre ajánlaná fel a “mennyiségeket” a számukkal arányosított területekkel együtt. ZOLCSÄK ISTVÁN VÖLGYI GYULA: A KERESZT ÉS KARD JEGYÉBEN Nem hiába halt meg Keresztben és kardban Krisztus a Golgotán, van hitünk, reményünk. Új élet kelt mindig E két fegyverünkben a szent kereszt nyomán, bízunk, míg csak élünk. Szent István keresztje, Jöhetnek bármilyen Szent Lászlónak kardja, istentelen eszmék, vezessetek bennünk Újból diadalra! Szent István keresztjét büszkén felemeljük, nagy király emlékét sohasem feledjük. Keresztért véreztünk történelmünk során, rabolt és pusztított török és a tatár. ki a keresztben hisz, feltámad az ismét. Lehullik a bilincs, megszűnik a rabság, megvívjuk a harcot s eljön a szabadság! Fényesen csillogott Kereszt és kard népe, Szent Lászlónak kardja, sosem add fel hited! hithű magyarokat Küzdiél kitartással vezette a hadba. s véled lesz az Isten! Sok sikert aratott már a vitézi kard, vitte győzelemre sokszor már a magyart. Szent István keresztje, Szent Lászlónak kardja, elvezet még bennünk Újabb diadalra! Richmond, 1977 szeptember hava A KERESZT ES KARD MOZGALOM HANGJA Kiadja a mozgalom központja XVIII. évf., 12. szám — 1977. december hó Levelezési cím: Kereszt és Kard Mozgalom c/o Vasvári Zoltán, 8 Scudder St., Garfield, NJ 07026
