Szittyakürt, 1976 (15. évfolyam, 3-12. szám)

1976-12-01 / 12. szám

8. oldal *mmicökT 1976. december hó sámánkodás szintjére tenni, a Dunamedencébe egy ismételt honfoglalás céljából beözönlő elő­deinket vad, műveletlen, pusztító ázsiai horda­népnek kikiáltani, amely minden erkölcsi és szel­lemi értékét csak a kereszténységnek és a germán­ságnak és esetleg a szlávoknak köszönheti. Csak ezért lehetett visszavágni a ma többszáz millió lel­ket számláló és egyre nagyobb világpolitikai sze­rephez jutó népekhez fűződő rokonságtudatunk és barátságunk kölcsönös és hatékony kialakulását... csak ezért alakulhatott ki bennünk a csüggeteg egyedüllét, a nemzeti önbizmat és jobb jövőbe mutató hitet sorvasztó társtalanság tudata, amely az “Egyedül vagyunk!” jajongó felkiáltásában csapott fel . . . S ezért van az is, hogy úgy kell most magyar­ságszeretettől izzó, magyar igazat kereső tudó­sainknak valódi ősmúltunk és kultúránk egy-egy bizonyítékát a homokból lomtárból kikerült anyagból, foszlányokban megmaradt okmányok­ból — sokszor idegen, de tárgyilagos tudósok eredményeit felhasználva — aprádonként össze­gyűjteni, rendezni, értékelni, összefüggő előadás­sá formálni — honfitársaik egy igen nagy részé­nek szégyenletesen megvető és gúnyos lekicsiny­lésétől, hitetlenkedésétől kísérve. Nem az volt a baj, hogy István király a rovásos betűvetést a latin írásmóddal felcserélte — de az már rettentő nagy baj volt, hogy egyúttal a latin nyelvet a magyar helyett birodalma hivatalos nyelvévé tette. A magyar nyelv évszázadokon ke­resztül kizárólag a parasztok, zsellérek, cselédek, jobbágyok száján maradt csak fenn, magasabb szintű irodalmi művelésének híján elvesztette továbbfejlődési lehetőségét . . . s ami a legfon­tosabb: a magyar nyelvnek az állami közigaz­gatási, közoktatási életből való kirekesztése ki­kapcsolta azt a mérhetetlenül nagy dinamikus erőt, amely századokon át állandóan hatva elvé­gezte volna az egész ország nyelvi egységesítését: a magyar nyelvű Magyar Birodalom megteremtését — mintahogy ezt az integrációs munkát pl. a német és francia nyelv a maga területén teljes sikerrel elvégezte. A Kárpátok-övezte egész magyar Dunámé­­dence nyelvi egységesítését célzó feladat nem volt nehéz akkor, amikor a Honfoglalás után az ország lakossága legalább 90%-ban és még Mátyás ki­rály idejében is — a Muhi-pusztai vész ellenére is — 80%-ban magyar volt. Igen lassú fellazulá­sok után (a 18. sz. végén és a 19. sz. elején) a re­formkorszaknak kellett jönnie, hogy a magyar nyelv úgy nagyjából legalább magyarlakta vidé­keken az őt megillető méltóságába kerüljön. A magyar nép arányszáma az országban idő­közben a törökdúlás, valamint a Habsburgok kö­vetkezetes idegenbetelepítési és nemzetellenes politikája következtében a veszélyes 50%-os határvonalra süllyedt: a történelmi hasadási határra, s a nagyszámú nemzeti kisebbség nyelvé­ben megújulva, különálló nemzeti öntudatra ébredve — a nemzet egy megroggyanása pillana­tában szétfeszítette a Magyar Birodalom keretét. István királynak fiához írt intelmeibe foglalt végzetszerű meghagyást, mely szerint “csak a többnyelvű nemzet lehet erős” — sokan kísérelték meg, és kísérlik meg még ma is mellébeszéléssel érthetővé, menthetővé tenni . . . sikertelenül. Mert ennek a tanításnak teljes értelmetlensége és tarthatatlansága nyomban kiderül, ha rögtön fel­vetjük a kínálkozó kérdést: Hát akkor egy ország, egy nemzet egynyelvűsége a gyengeségnek lenne jele és okozója? S ha ma a magyarok odahaza, vagy a nem­zetirtó kisebbségi sorsba taszítva, vagy az emig­rációba szórva széles e világon gondterhelten kutatják nemzeti elesettségünk okait — akkor jusson eszünkbe, hogy ezen okok egyik legsúlyo­­sabbika épp a magyar nyelvnek a kiiktatása volt ezer évvel ezelőtt a Magyar Birodalom vérkerin­géséből. * * * A Hídfő nagylelkűen Oláh Györgynek a magyar újságírás doyenjének címét adományozta. Szép és büszke cím, de ezt viselni is kellene tudnia egy olyan szellemi frissességgel, amely — ha előbb még nem —, de az elmúlt 30 év eseményeinek láttán már bátran le meri vonni a következteté­seket akkor is, ha a régen tanult és tanított téte­lekkel ellenkeznek. Oláh György tollának fénye, verete a régi, de cikke nem igazolja azt a szellemi frissességet, amelyet tőle írástudói múltja alapján el lehetett várni. DR. PALINAY GYULA Ceausescu újra A Committee for Human Rights in Rumania (CHRR) 1976 novem­berében a következő figyelemre mél­tó közleményt tette közzé: “Mint ismeretes, a Helsinki Egyez­mény végrehajtásának felülvizsgála­tára ez év nyarán kongresszusi és kormányzati vegyesbizottság alakult Washingtonban, mely képviselők­ből, szenátorokból és a külügymi­nisztérium munkatársaiból áll. A bi­zottság ez év novemberére ténymeg­állapító utat tervezett. A bizottság tagjai megakarták látogatni a kelet­európai országokat, hogy a helyszí­nen tanulmányozzák: ezekben mi­lyen mértékben hajtották végre a Helsinki záróokmány rendelkezéseit. Kissinger külügyminiszter november 1-én visszavonta a bizottság külügy­­minisztériumi tagjainak az útra adott engedélyét, nyilván attól félt, a látogatás zavarba hozná kelet-eu­rópai barátait. Félelme korai volt, valamennyi kommunista ország megtagadta a beutazási engedélyt a küldöttségtől — Románia kivételé­vel. Ceausescu — a hintapolitika ve­terán bajnoka — előbb megadta, majd visszavonta ezt az engedélyt, így cáfolta meg, immár sokadszor a kommunista tábortól való különállá­sát hangsúlyozó hazug propagandá­ját. Brezsnyev, bukaresti látogatása alkalmával, újra keblére öleli Ceau­­sescut és nyílván jókat fognak de­rülni az ismét lóvátett amerikai poli­tikai vezetőségen. ” Ehhez tudni kell, hogy Brezsnyev, miután a szovjet haditengerészet ad-Mélységes fájdalommal, de Isten akaratában megnyugodva tudatjuk, hogy MERL ZOLTÁN szkv.m.kir. hadbiztos őrnagy 1976. október 23-án, szívtrombózisban váratlanul elhunyt. A SZITTYAKÜRT KEGYELETTEL ŐRZI EMLÉKÉT! meghátrált. . . mirálisa Tito jóváhagyásával meg­szemlélte Jugoszlávia adriai kikötőit, varsói “látogatása” után Belgrádba repült, onnan pedig Bukarestbe. Nem lehetetlen, hogy ez volt az utol­só főpróba Jugoszlávia, Románia — s talán Albánia — megszállására kitervelt parádés szovjet bevonulás nagy színjátéka előtt. De azt is tudni kell, hogy Tito Jugoszláviát, a szét­eséstől megóvó, végrendeletileg “ál­lítólag” a Szovjetre hagyományozta. Az is igen figyelemre méltó, hogy Brezsnyev erre a régóta esedékes kőr­útjára csak az amerikai elnökválasz­tás után indult el, miután az ameri­kai “nép” azt a Cartert választotta meg elnöknek, aki közvetlen a vá­lasztás előtt kijelentette, hogy Ame­rika Jugoszlávia megszállása esetén sem fog fegyveresen beavatkozni. A demokrata Carternek ez a kijelen­tése kísértetiesen hasonlít a repub­likánus Eisenhovernek 1956. nov. 2-án tett üzenetéhez, amivel szabad­kezet adott Hruscsovnak a “magyar szabadság” vérbefojtására. No de, Ceausescu, hogy még ebben a kutyaszorítóban is ne talál­ná fel magát. Az történt ugyanis, hogy Ceausescu közvetlenül az el­nökválasztás után amerikai körútra küldte azt a Papp László nevű er­délyi magyar ref. püspököt, aki társ­szerzője volt a “hirhedt” The Hun­garian Nationality in Romania c. kékfüzet “There is freedom for the Churches in Romania” c. fejezetnek, amiben két társával azt bizonygatja, hogy Erdélyben az egyházak “teljes vallásszabadságot” élveznek. Nos, Papp László ref. püspök azt a feladatot kapta, hogy itt Ameriká­ban necsak az amerikai protestáns vezetőket, hanem a washingtoni ro­mán nagykövet hathatós támogatá­sával a Kongresszus tagjait is győzze meg erről. Ennek során felkérték Edward I. Koch New York-i kép­viselőt is, aki olyan nyíltan kiállt a román uralom alá kényszerített ma­gyarok mellett, egy kis barátságos eszmecserére. Koch képviselő haj­landó is volt rá azzal a kikötéssel, hogy arra az amerikai magyarok egyik képviselőjét is meghívja. Mire a nagykövet a megbeszélést sürgősen lemondta. Ceausescu most az egy­szer itt felsült. Csak sajnos, ha van is jónéhány képviselő és szenátor a Kongresszusban, még mindig nem annyi, hogy az amerikai kormányok immár “hagyományos” románbarát politikáját meg tudnák változtatni. Hogy ezt elérhessük, még kemény, céltudatos, kitartó munkára lesz szükség. (v. I. E.) Válasz dr. Bíró Bélának, a Képes Magyar Világhíradóban megjelent “Kereszténység és Magyar Egyház' című cikkére “A régi dicsőségünk ábrándos ku­tatói a reánk nehezedő éji homály­ban mesterséges fényforrásokat ke­resnek nemzeti önbizalmunk ébren­tartására. ” De kedves dr. Bíró Béla, hogy gondolja Ön ezt a mondatát? Mert a magyar nyelvben a mesterséges szó gyártott, tehát előállított valamit je­lent. Mert a sumirológia, amire ezt a mondatát alkalmazta nem gyártott, nem koholt semmiből, hanem igen komoly tudományos alapon bebizo­nyított kimutatása egy ős népnek. Amely úgy biológiai alapon, mint nyelvészeti és régészeti kimutatása szerint a magyar nép őse volt. Ezt nem mi magyarok, hanem a ma élő tudományos világ legnagyobb tudó­sai kézzel fogható és szemmel látható bizonyítékokkal bizonyítják. A fel­ásott városok romjai és az ott talált sok-sok ezer agyagtábla, amit ma már folyékonyan olvasnak a tudó­sok. Ennek az ős nyelvnek a megfej­tése kizárólag a magyar nyelven ke­resztül sikerült. Mit szól hozzá ked­ves dr. Bíró Béla, hogy ez az Ön által dilletánsoknak csúfolt tudományos világ az 1 agyagtáblákról leolvasott írásokon keresztül sokezer szót mutat ki ami teljessen egyezik a magyar szavakkal. Ellenben az Ön által agyondicsért finnugor néven előállí­tott mese még egyetlen szót sem tu­dott azonosítani nyelvünkkel. Ezt ki­zárólag a magyar nép történetének meghamisítására és lealázására I. Ferenc József tömeggyilkos osztrák császár és a magyarokra ráerőszakolt magyar király hozta létre. Szomorú, hogy az első világháború után az ön­álló Magyarország ugyancsak ezt a magyarságra szégyenteljes történel­met tanította. Mentségül legyen, hogy ezt az agyoncsonkított országot a két háború közötti időben I. Fe­renc József szárnysegéde kormányoz­ta. Híven a Habsburg tradícióhoz a legnagyobb hazaárulást az ellenség kiszolgálását ő irányította! Ez már történelmi tény! Azok, akik a ma­gyarság, a magyar nemzet ellen cse­lekednek, nemzet-ellenes tehát haza­áruló munkát végeznek! Nekem erős meggyőződésem, hogy ezek az ellen­séget kiszolgáló, hazájukat eláruló egyének rövidesen felelősségre lesz­nek vonva. Az emigrációban élő ma­gyarság nem tűrheti ezeket a magyar nemzet elleni kirohanásokat, amik szerintem az ellenség irányításával folynak. Ajánlanám olvassa el dr. Nagy Sándornak a A Magyarság ki­alakulásának története című köny­vét, talán kijózanítaná a finnugor mese hatása alól. Ő az, aki kiele­mezte a magyar városok, falvak, vizek, állatok és szerszámok neveit sumirul. Nem kárhoztatom! Mert ez jellemzi idősebb generációnkat, akik a magyar közép- és felsőbb-isko­láinkba bevették a finnugor mesét és most szégyelik, hogy nem komoly, de egy meseszerű dolgot tanultak az iskolákban. Ami nem csak, hogy mese, de nagy megszégyenítője a magyarságnak. Nézzen körül, hogy más népek, akiknek történelmük a szó legszorosabb értelmében nincs is! Ilyenek pl. a románok, akiknek ezt a nevet is mi adtuk, és micsoda törté­nelmet fabrikáltak össze maguknak pár évtized alatt a hazudozásnak soha nem hallott fogásait alkalmaz­zák, hogy előre törjenek. Mi, akik sok ezer éves dicsőséges múlttal ren­delkezünk mi saját magunk tagad­juk meg és alázzuk meg ezt a törté­nelmi dicsőséges múltunkat a kultúr világ megrökönyödésére. Úgy gon­dolom, hogy a sok tudósunk közül csak néhányat is említsek: dr. Ba­­diny foós Ferenc, dr. Bobula Ida, dr. Nagy Sándor, dr. Padányi Vik­tor, dr. Fehér Mátyás stb. bírnak olyan képzettséggel, mint OnI És még egy egész sorozatot tudnék Önnek felsorolni, de nem teszem, mert ez is túl sok az Ön érvei ellen. Ezek a tudósaink a mai tudományos világgal haladva bizonyítják, hogy a sumérok a mi eleink voltak. Az egy­ház munkája, amit rajtunk magya­rokon végrehajtott, itt nem ismerte­tem, mert a Pittsburghi Magyarság című magyar újságban 1976. már­cius 26-án dr. Csikós Zoltánnak a Templom rombolók című cikkére válaszoltam, amiben ezt a súlyos problémát elég érthetően részletezve ismertettem. Megjelent a Szittyakürt májusi számában, vegyen magának annyi fáradságot, hogy ezt besze­rezze. Hiszem és meg vagyok róla győződve, hogy a cikkben ismertetett dolgokról Ön is, mint sok ezer magyar igazat ad és véleménye meg­változik. Hazafias üdvözlettel: Uray Nándor NAGYMAGYARORSZÁGÉRT TOVÁBB HARCOLUNK!

Next

/
Thumbnails
Contents