Szittyakürt, 1976 (15. évfolyam, 3-12. szám)
1976-12-01 / 12. szám
2. oldal «IfTVAKÖkt 1976. december hó ELŐFIZETŐINK SZÍVES FIGYELMÉBE! KEDVES ELŐFIZETŐINK! A Szittyakürt előfizetési árát a folytonos áremelkedések miatt a mostani számunktól kezdve kénytelenek voltunk évi 10 US dollárra emelni, az egyes szám árát pedig 85 centre. Ez a világ bármely részére történő közönséges (tehát nem légiposta) költséget is magában foglalja. Légiposta előfizetés: USA, KANADA és MEXICO államokba egységesen: 13.84 US dollár egy évre. EURÓPA, Dél-Amerika és a Földközi-tengerrel határos ÁZSIAI és AFRIKAI országokba évi: 17.60 US dollár. ÁZSIA, AUSZTRÁLIA és NEW ZEALAND: 20.32 US dollár egy évre. Sajnos az általános és mindenki révén tudott áremelkedések folytán — bármennyire is nem szívesen tettük — kénytelenek vagyunk az árakat ekként megszabni. Természetesen ez csak ideiglenes! AZ ELŐFIZETÉSEK ÁTUTALÁSA AZ USA-BAN: Személyes csekken, postaiavagy bank Money Order-en, avagy borítékba rakott kp-benÜ A csekket kérjük: SZITTYAKÜRT névre kiállítani. KANADA— Postai, avagy bank Money Order-en SZITYTYAKÜRT névre szólóan, és US dollárról kiállítva, avagy személyes csekken kanadai dollárról Pápay Elemér névre kiállítva átutalni. Borítékban küldött kanadai dollár is jó. Csakis a föntebbi módon történt átutalásokat tudjuk a bankban beváltani. Minden más országból: bank, avagy postai átutalással USA dollárról kiállított és a SZITTYAKÜRT, vagy Pápay Elemér nevére szóló csekket kérünk. Mellesleg, minden hozzánk juttatott (borítékban és ajánlottan küldött) idegen pénzt a bankban minden további nélkül be tudjuk váltani. Nagyon kérjük kedves Honfitársainkat, hogy a lap-előfizetéseket csakis a föntebb vázolt módok egyikén szíveskedjenek eszközölni. — Ha az nem ekként történik, sokszor bizony nagyon sok időt igénylő levelezgetésbe kerül, míg azt végre kölcsönösen el tudjuk intézni. A szíves és megértő együttműködésért előre is hálás köszönet. ISTENÜNK ÁLDJON MIN! DEN HlV ÉS IGAZ MAGYART! A SZITTYAKÜRT Kiadóhivatala visegrádi HELM ÁRPÁD VILMOS EMLÉKEZZÜNK ELŐDEINKRE! 1977-ben lesz 280 esztendeje annak, hogy a császári udvar vérfürdőt rendezett Magyarországon. 1697- ben kitört egy parasztfelkelés Tokaj vidékén, amelyet az osztrák császári hadsereg vérbe fojtott. Hogy kik és hányán lettek áldozatai ennek a vérfürdőnek, nem jegyezték fel a krónikák. Annyit azonban bizonyosan tudunk, hogy a Thököly-emigráció névtelen, időnként titkon hazalátogató “küldöttei” újabb Kuruc-szabadságharc magvait hintették el a magyar parasztság között, mely kikelt, de vért aratott a császár. Vissza kell pergessük a történelem rozsdás kerekét 290 esztendővel, látnunk kell az előzményeket. Az 1687-es esztendőt megelőző több mint másfél évtizedes háborút a Habsburg-kormány arra is felhasználta, hogy gyakorlatilag ismételten bevezesse Magyarországon az abszolutista kormányzást. A külső színezetre adott csupán a császári udvar, mikor utoljára 1687-ben összehívattatta a magyar országgyűlést. Az ok csak az volt, hogy fitogtatni tudja fegyveres erejét és annak nyomása alatt kimondassák vele a Habsburgok szabad választás nélküli örökösödési jogát — nem utolsó sorban a király esetleges (a császár által törvénytelennek ítélt) intézkedéseivel szemben, az Aranybulla által biztosított ellenállási jog eltörlését biztosította. Magyarországnak a rendi önkormányzata már csak papíron maradt meg, valójában tulajdonképpen beolvasztatott a Habsburgok örökös tartományai közé. A már csak papíron létező önkormányzat a császári katonaság által megszállt 1 Magyarországon már nem érvényesülhetett. A Habsburg államháztartást nem csak a háború tette súlyos próbára, hanem a Habsburg érdekeknek megfelelő, a történelmi Magyarország hátbaszúrásáért elkövetett, nemzetiségi népcsoportokat finanszírozó akcióik is. A rendes jövedelmekből fedezhetetlen hadi és titkos kiadások terhét igyekeztek minél nagyobb mértékben a kiszolgáltatott Magyarországra hárítani. A Habsburg Monarchiát abszolót fennhatósága alá tartozó hadsereg fenntartásának jóval több mint felét, kb. 65—70%-át a magyar parasztság természetbeni szolgáltatásaiból fedezte a császári udvar. A magyar nemzettől teljesen idegen, a magyar nemzet gyakorlatában eddig teljesen ismeretlen fogyasztási adók hosszú sorát vezették be a Habsburgok. A császári udvar megtámadta még az ezidáig érvényben lévő ún. nemesi adómentesség féltve őrzött kiváltságait is, mely a magyar uralkodó osztály körében is nagy elkeseredést és felháborodást váltott ki. Az 1687. évi országgyűlés (ahol mégcsak külső színezetileg sem volt képviselve a magyar parasztság és munkásság) úgy próbálta ezt a veszélyt elhárítani, hogy áldozatul dobta a sehonnan sem támogatott, magárahagyott kisnemességet. Megengedve, hozzájárulva magas adóztatásukhoz. A későbbiek folyamán azonban sor került a KELLEMES KARÁCSONYI ÜNNEPEKET ÉS BOLDOG ÚJESZTENDŐT nagybirtokos nemesség adóztatására is, egyszeri (de megismételt) vagyonváltság címén. A magyar uralkodó osztálynak azt a reménységét is, hogy a török kiűzésével visszakapja; mindezideig török birtokolta ősi birtokait, a legtöbbjüknél keserű csalódás váltotta fel. A törököktől visszafoglalt magyar területek császári birtoklásáért felállította a “neoacquistica commissió”-t (birtokviszonyok rendezése címén), amely hosszas és nagyon bonyolult eljárásokhoz vezetett. Amire akkor még a nagybirtokosoknak is alig volt lehetőségük, írásbeli (történelmi) bizonyítékokhoz, súlyos illeték megfizetéséhez stb. kötötte a b irtokjog elismerését az évezredes magyar birtokokon. A magyar nemesség nem volt felkészülve a jogilag is jogtalannak minősülő Habsburgista abszolút rafinációval szemben. Habár történelemhamisítással, de birtokba vették a magyar tulajdonjogokat, nem elégedtek meg ennyivel. Több nagybirtokos nemes esett ismeretlen baleset áldozatául. Csak a jó Isten volna megmondhatója, hány gazdag, nagybirtokkal rendelkező család vált a tűz martalékává békés álmuk idején. Mindezen körülmények és tragikumok között igen sok “gazdátlanná” nyilvánított föld maradt a Habsburg-kincstár kezén, s ezeket részben a bűnrészes, a hazaáruló, császári udvarhű, raccsoló magyar arisztokraták szerezték meg, helyesebben kapták jutalmul. Nagyobb részben az osztrák császári udvar arisztokrácia vezető nemzetgyilkos tagjai (Sovoyai Jenő, Heissler, Stahremberg és társaik) a császári kamara főtisztviselői és főleg a hadiszállítók (Harucckern, Krapf és társaik) kapták. A Habsburg-abszolutizmus bevezetése nem érintette olyan fájdalmasan a feudális birtokosokat, mint a parasztságot és nem utolsó sorban a városi polgárságot. A katonabeszállásolás és az adóteher szinte teljes mértékben rájuk nehezedett, s védtelenül kivoltak szolgáltatva a katonaság mindennemű garázdálkodásainak is A magyarországi hadviselést nemcsak a császári hadsereg tábornokai, de a közkatonák is a gyors meggazdagodás forrásául tekintették. Eperjesen 1687-ben Caffra tábornok vésztörvényszéket állított fel, s a Thököly-párti összeesküvés címén, koholt vádak alapján gazdag polgárokat és nemeseket végeztetett ki, hogy vagyonukat elkobozhassa . . . (helyenként ma is alkalmazott, törvényesített). Debrecen városát pedig 1685— 86-ban 1.800.000 forint, erőszakkal behajtott hadisaccal sújtotta (keresd: erőszak-áldozat-ismeretlen). A leghíresebb volt Caraffa, de korántsem az egyedüli a nagy magyart-rablók között. A kicsinyebbek csak lehetőségeikben, de nem buzgóságukban maradtak mögöttük a nagyoknak. Mivel a császári katonaság a saját zsebére garázdálkodott, végül is a Habsburg-kincstár bevételeinek teljes elapadásával fenyegettek, s ez eldöntötte a katonai és a polgári hatóságok között az ország kormányzásáért folyó ádáz küzdelmet. 1695 után kamarai és rendi közigazgatás lépett életbe, ami ha nem is küszöbölte ki, de valamicskét mérsékelte a császári katonaság parancsnokainak túlkapásait. A nyomorúság és létbizonytalanság állandósulása a végső elkeseredésbe, a fegyveres felkelésekbe kergette a kifosztott parasztságot és a városi polgárságot, munkásságot. Az országban mindenütt zavargások törtek ki, a parasztok megtámadták a só- és vámhivatalokat (vérengzés), sőt még helyenként a katonaságot is. Egész falvak menekültek az erdős, sziklás hegységekbe a császári adóbehajtás elől, ahol kevésbé kellett tartaniuk a rablásoktól. S itt érünk vissza a Thököly emigráció időnként, titkon hazalátogató névtelen hőseihez, kik küldöttei voltak a véres kimenetelű kuruc-szabadszágharcnak. Emlékük legyen áldott. Gyászolnunk kell 1977-ben a 280 esztendővel ezelőtt, a szabadságért elhalt véreinket. Tanuljunk véres történelmünkből és szeressük egymást. KÍVÁN A SZITTYAKÜRT SANTIAGO DE CHILE VÁROSA MAGYAR SZABADSÁGHARCOS EMLÉKMŰVET ÁLLÍTOTT AZ 1956-OS MAGYAR SZABADSÁGHARC HŐSI HALOTTAINAK EMLÉKÉRE.
