Szittyakürt, 1976 (15. évfolyam, 3-12. szám)
1976-11-01 / 11. szám
10. oldal «IttVAKÖftt 1976. november hó DR. KOLLARITS BÉLA: KOORDINÁLT SHOWBUSINESS 1976 nagy események esztendeje. Dicső Szabadságharcunk 20. évfordulója és az Amerikai Egyesült Államok 200. születésnapja ennek az évnek kiemelkedő állomásai. Felismerte a kettős évforduló jelentőségét és fontosságát az “Országos Koordináló és Külügyi Bizottság’’ (alias “Coordinating Committee of Hungarian Organizations in North Amerika”, alias “Az Észak-Amerikai Országos Magyar Egyesületek Közös Magyar Külügyi Bizottsága”). E felismerés alapján a változatos nevű “bizottság” még júniusban “határozatot hozott”, melynek értelmében New York városában a kettős évforduló három központi rendezvénnyel kerül megünneplésre. Az ünnepségek fő-fő rendezője természetesen a “Szabadságharcos Világszövetség”, mely “azonnal gon doskodott” amerikai “emlékbizottság” felállításáról. Volt ennek az emlékbizottságnak elnöke, 2 tiszteletbeli és 5 társ-elnöke, valamint 6 tiszteletbeli alelnöke. Az emlékbizottság kiegészítésére “széleskörű” magyar elnökség is alakult — úgy körülbelül másféltucatnyi taggal. Kiváló személyiségek nevei szerepeltek az elnökségi névsoron. Kár, hogy a névsorba “becsúszott” néhány olyan név is, melyek csúf elintézetlen ügyekkel kapcsolatosan mostanában módfelett gyakran szerepelnek. Az ehenük emelt vádak ezideig még tisztázatlanok(?), de vajon nem lett volna jobb, ha az ügyek elintézéséig tartózkodnak a nyilvános szerepléstől? A “Világszövetség” a Szabadságharc 20. évfordulóját — mint ezt erre vonatkozó közleményében példás szerénységgel tudatja — A Magyar Szabadságharcos Világszövetség Emlékünnepének nyilvánította, “de lélekben együtt ünnepel a Világszövetséggel az amerikai magyarság”. A magyarság boldogan értesült az impozáns előkészületekről és türelmetlenül várta, hogy az elnökkel, társ- és tiszteletbeli elnökkel és alelnökkel, valamint a nagyszámú magyar elnökségi taggal rendelkező rendezőség nyilvánosságra hozza nagyszabású, a Szabadságharc emlékéhez méltó ünnepségek programját. Néhány élénkebb fantáziájú honfitársunk úgy vélte, hogy a Szent Patrik Székesegyházban ünnepélyes főpapi mise lesz a katedrálist zsúfolásig megtöltő amerikai és magyar közéleti előkelőséggel, szabadságharcosokkal, magyarokkal. Az ünnepi Istentisztelet után hatalmas felvonulás lesz, melyet a “Világszövetség” elnökével és vezetőségével az élen több száz szabadságharcos díszmenete fog bevezetni. (Akadtak rossznyelvűek, akik azt híresztelték, hogy az egész “Világszövetség” elfér egy közepes méretű autóbuszban. Ezek a híresztelők bizonyára Budapestről és Moszkvából küldött ügynökök és az általuk fel és kihasznált megtévesztettek voltak.) A szabadságharcosok nyomában vonulnának fel az “Északamerikai Országos Egyesületek” népes küldöttségei, közöttük, az MHBK, cserkészcsapatok, a magyar egyházközségek tagjai papjaik vezetésével, végül pedig a mindenféle rendű és rangú “száműzöttek, emigránsok és kivándorlók” csoportjai. A felvonulás útvonalán New York népének többszázezres tömegei szemlélnék a nagy magyar parádét és megilletődötten emlékeznének meg az 1956. évi Szabadságharcra. Valahogy így kellett volna, hogy legyen, de a rendezőség kifürkészhetetlen akaratából más történt. “Magunkra kell fordítanunk Amerika rivalda fényét” — mondotta a rendezőség közleménye. “Most kell megmutatnunk Amerikának és az egész világnak, hogy a magyar nép egységesen harcol szeretett hazája szabadságáért”. Ilyen és hasonló szép szavak jelentették be az “Országos Koordináló és Külügyi Bizottság” valamint a “Világszövetség” három “központi rendezvényét”: 1. New York és környékének magyarsága számára emlékünnepély az egyike New York-i iskolában, október 24-én. 2. Október 29-én Díszvacsora a Pierre Hotel báltermében az amerikai politikai élet vezető személyiségei és az amerikai művészvilág magyar származású nagyságai részvételével — az USA fennállásának 200. évfordulója tiszteletére. (Személyenként $75.00) 3. Október 31-én Gálahangverseny a huszadik évforduló emlékére a “Fischer” Hallban. Zenekar, magyar művészek és művésznők, magyar, lengyel és ukrán tánccsoportok felléptével. Belépődíj: $5.00, $7.50 és $10.00. “1956. október 23. A maroknyi magyar nemzet lángbetűkkel írta a nagyvilág egére ezt a napot. A történelemkönyvnek ezt a fejezetét a szabadságharcosok tízezreinek vérével nyomtattuk! Amint 1848 Március Idusa, úgy ez a szent nap is a magyarság nemzeti ünnepévé lépett elő.” És akik már jóelőre kizárólagos jogokat biztosítottak maguknak ennek a szent napnak, a magyarság nemzeti ünnepének illő és méltó megrendezésére, közönséges showbusinessé “koordinálták” a 20. évfordulót! Vajon, hogy vélekednek erről azok az urak, akik jóhiszeműen megengedték, hogy neveiket a műsorokra és hirdetésekre kinyomtassák? * * * Egy bizonyos: A nagy évfordulót pogányul összekutyulták . . . “A SUMER NYELVRŐL” Köszönet illeti a Duna Kiadót, hogy megjelentette dr. Zakar András tanulmányát “A sumer nyelvről". Ez a kiadás immár a harmadik, sorrendben az első magyar nyelvű svédországi (Északi Vártán, 39. sz., 1970. okt.) és a második, angol nyelvű (Magyar Múlt, 1972. aug.) után. Minthogy a két első már teljesen elfogyott, szerencsés vállakózás volt ez a legújabb és kellő példányszámú svájci magyar nyelvű, bővített és átdolgozott kiadás. Mint ismeretes, a tanulmány kielégíti a legújabb tudományos igényeket is. A sokszöges (poligonális) és összetett, tudományközi (komplex) módszer alapján készült, mely módszer szerzője, Orbán Árpád a Magyar Nyelvészek 1972. évi II. — szegedi — Nemzetközi Kongresszusán nagyszámú nemzetközi szakmai hallgatóság érdeklődése mellett ismertetett. Zakar tanulmánya nem tetszőlegesen kiválasztott 15 sumér szót hasonlít össze megfelelőivel, mint tette azt Dolgopolszki és nem is vegyesen alapszavak és leszármaztatottak vegyes csoportját, mint néhány más kutató, hanem a nemzetközi szakirodalomban kialakított 100 alapszót (Swadesh — Hymes) vizsgálta meg és így eredménye nemzetközi összehasonlításra is felhasználható. Azt találta, hogy a 100 alapszóból 55 sumer és 9 akkád szó maradt meg a mai magyar nyelvünkben. Javaslatot tett az alapszójegyzék bizonyos korszerű kiigazítására is, melynek következtében még további 8 sumer és 3 akkád szó bizonyult időtállónak, vagyis végeredményben összesen 63 sumer és 12 akkád szó. Ez a meglepőnek tűnő eredmény jól egyezik a nyelvszerkezeti megfelelőségek arány számával, melyet Gosztonyi talált a két nyelvben (Dictionnaire d etymologie sumérienne et ^rammaire comparée. 1975. Paris: Editions E. de Boccard). A talált adatokat a glottokronológiai (nyelv-időmeghatározás) képlet felhasználásával értékeli s közben bemutatja a kétértelműség-mentes képletet is (t —1000 /log c : log r/), melyet némely szakmunka (Hymes, Hajdú) tévesen közöl s emiatt könnyen bizalmatlanság támad a képlet felhasználhatósága iránt. A tanulmánynak 1971-ben a Current Anthropologyban (Vol. 12-No. 2) történt vázlatos ismertetése, mint ismeretes, nagy visszhangot keltett és az azt követő nemzetközi eszmecsere a lap legújabb számában is még folyamatban van. A felhozott nehézségekre a szerző szaklapokban (CA, Magyar Múlt, Szitytyakürt, Hidrológiai Tájékoztató) ismételten válaszolt. Ezeknek a válaszoknak tanulmányozását és figyelembevételét minden komoly érdeklődőnek csak ajánlani tudjuk, mert nem egy kritikus (pl. Komoróczy, Hajdú) a nehézségeket csak gépiesen ismétli anélkül, hogy a szakszerű válaszokat is ismertetné. Külön értéke a tanulmánynak, hogy a sokszöges módszernek megfelelően a kor tudományos színvonalán álló szakszótárak alapján ismerteti az illető szó finnugor alapnyelvi megfelelőjét, a régi magyar, a finnugor, a török ill. a mongol megfelelőket, majd az akkád és a sumér szóalakokat. Hogy nem hozza minden esetben a finnugor alapnyelvi megfelelőt, annak oka az, hogy a magyar nyelvészek ezek felkutatását és bemutatását még nem végezték el. Hasonlóképpen a hangtani változások aprólékos figyelemmel kísérése is hiányzik abból az elvi meggondolásból, hogy a magyar nyelvészek a magyar hangtani állapotok fejlődése az idegen, latin betűs átírásban tanulmányozták és nem a rovásírásban pontosan rögzített hangállapotokból indultak ki. Ezt tehát nekik előbb pótolni kell. A finnugor hangváltozások szabályszerűségei különben sem vihetők át minden további nélkül a sumérfinnugor fejlődési szakaszra. A tanulmány azonban a magyar nyelvészet további kínos egyoldalúságaira is figyelmeztet. Zakar megmutatja, hogy a máig fennmaradt sumer ill. akkád szavainknak megtalálhatók az ural-altáji megfelelői is. Szabályszerű hangtani fejlődés állapítható meg a sumer-akkád hangállapotoktól a finn-ugoron keresztül a mai magyar szavakig. Miért nem akarja ezt észrevenni a finnugorisztika? Pedig Hajdú Péter már megállapította, hogy “a finnugor studiomok kitörése a nyelvhasonlítás . . . bástyái mögül ... ez napjaink finnugor kutatásainak jellemző fejlődési tendenciája” (Tiszatáj, 1975. szept. 6., 1.). Bartha Antal helyes történeti érzékkel leszögezi indoeurópai eredetű szavainkkal kapcsolatban: “Semmi sem bizonyítja, de nem lehetetlen, hogy a bevándorló hullámok indoeurópai dialektusokat beszéltek. Több évezredre visszatekintő eredetünkben, műveltségi hagyományainkban dél-mezopotámiai és előázsiai vonások tisztán felismerhetők” (Magyar Tudomány, 1976/7-8. sz. 431. 1.). Ezt a távlatot ennek a tájéknak művelődéstörténeti vizsgálata is alátámasztja (V. ö.: Kalicz-Makkay tanulmánya. Élet és Tudomány, 1975. 49. sz.). Életföldrajzi szavainkból nem csak finn-ugor irányba kellene nyelvészeinknek következtetéseket levonni. Bartha ugyanott megállapítja: “Régészeti feltárások bizonyítják, hogy a mérsékelt égövi Kelet-Európa és Nyugat-Szibéria területén a két gabona (árpa és búza) és a köles termesztését az i.e. 2. évezred elejétől, közepe-tájától minden nép ismerte. Bármilyen nézetkülönbség is legyen a magyar őshaza fekvésére nézve, egy bizonyos, az árpát, búzát és kölest ismerniük kellett. Termesztésüket, az Ural mindkét oldalán szinte egyidőben, északra vándorló népesség hullámai terjesztették el. E déli eredetű népesség műveltségi, etnikai és minden bizonnyal nyelvi kapcsolatba került a finnugorokkal, köztük az ugor-magyarok előzményeivel is.” (430. 1.). Erdélyi István szovjet régészeti eredményeket is ismertet, melyek szerint a Volgái Bolgárországban fekvő Szuvar város a magyarok elődeinek szavart nevét őrizte meg és igazolja az Észak-Mezopotámiai Szubartu szabir-szavir lakóinak a magyarokkal fennálló népi kapcsolatát (Elet és Tudomány, 1975. 47. 1.). Földrajzi, főként vízi elnevezéseinket szélesebb látóhatárban vizsgálta Schedel Andor (Hidrológiai Tájékoztató, 1970. június, folytatólag 1973. sz.). Gosztonyi szótárának segítségével a kép tovább bővíthető, pl. hattyú (ha-ku-hu —halat-evőmadár) 732., kócsag (kassag—madár) 743., gém (gam-gam — hosszúlábúmadár) 764., sirály (sir-as—kapáló madár) 766., hal (ha) 731. stb. Ezzel kapcsolatban felmerül egy második kérdés is: Milyen meggondolás alapján mondható ki, hogy a magyar nyelv finnugor, amikor szavainak csak 7%-a finnugor eredetű. Az a vizsgálat, amelyet Haryné végzett el a Magyar Nyelv Történeti-Etimológiai Szótárának szavaival kapcsolatban, kereken 39% ismeretlen és 31% vitatott eredetű szót talált. Vámbéry annak idején már megkérdőjelezte az akkoriban 2000-re becsült finnugor szavunkat. Azóta ez a szám mintegy 3-400-ra csökkent le, mert kitűnt, hogy legnagyobb részük finnugor eredeztetése téves volt. Miért nem vizsgálják meg nyelvészeink ezt a 70%-nyi szóállományt? Könnyen kitűnhet, hogy ezeknek mélyebb, ősibb györük van. Ezek a szavak még sok titkot rejthetnek magukban. Kár és biztosan nem tudományos magatartás elkötelezni magukat a legfeljebb egy összetevő és nem is a legrégibb összetevőt kitevő finnugor mellett egész nyelvünk eredetét illetően. A sokszor lekicsinyelt sumér kutatók munkája pozitív eredményeik mellett mennyi egyoldalúságra figyelmezteti nyelvészeinket! (Figyelő — Magyarország.) H A KERESZT ÉS KARD MOZGALOM HANGJA Kiadja a mozgatok központja \ XVII. évfolyam, 11. szám — 1976. november hó { c/0 Levelezési cím: Kereszt és Kard Mozgalom \ Vasvári Zoltán, 8 Scudder St., Garfield, N. J. 07026 \
