Szittyakürt, 1976 (15. évfolyam, 3-12. szám)
1976-03-01 / 3. szám
1976. március hó **ITTVAKOfcf 11. oldal M. KATONKA MÁRIA: Amiről nem lehet tovább hallgatni címen a SZITTYAKÜRT c. lap múlt évi december havi számában rendkívül figyelemreméltó cikket olvastunk Csikmenasági aláírással. írja a cikkíró, hogy az 1970-ben Strassburgban megtartott Magyar Kongresszuson megalakult egy Európai Szabad Magyar Kongresszus. Ez a Nyugat-Európában élő magyarság csúcsszerve. Ennek keretében alakult Trianoni Ankéten elhangzott beszédek, hozzászólások, stb. jegyzőkönyvi kivonatos részét egy német nyelven kiadott füzet tartalmazza. Ezt a német nyelvű füzetet Tollas Tibor Nemzetőr c. lap, D a n u b i a nyomdájában állították elő. Fedőlapján egy térképvázlat van. Elsősorban azt nehezményezi a cikkíró, hogy ha Trianon Ankétről van szó, akkor miért nem a magyarságot Trianonban ért nemzeti szerencsétlenségről írnak, beszélnek, hanem a Kárpát-medence térségéről . . . ? A térképvázlat és a füzet cime: DIE ZERSTÖRUNG DES KARPATENBECKENS. Die Trianon-Enquete des Strassburger Kongress der Freien Ungarn. Méltatlankodik a cikkíró azért is, hogy miért csak német nyelven jelent meg ez a füzet, magyarul nem, hiszen érdekelte volna a magyarságot is, hogyan akarják kialakítani a Kárpát-medencét, s benne hazánk jövőjét azok, akik a magyarság nevében beszélnek és még ráadásul az otthonélő magyarság nevében is . . . Jómagam kénytelen vagyok hűen ragaszkodni Csikmenasági cikkéhez azért, mert vélem, sokan akadnak, akik nem olvassák a Szittyakürt c. lapot, vagy elkerüli esetleg figyelmüket a rendkívül figyelemreméltó cikk, tehát hűen akarom ismertetni, miről van szó . . . írja Csikmenasági, hogy ebben a DIE ZERSTÖRUNG DES KARPATENBECKENS c. német nyelvű füzetben alig olvasható más a tárgyról, mint ami a Révay Lexikonból hiányzott. És minden szónok, minden előzetes megbeszélés nélkül, teljesen függetlenül egyik a mástól, — mintha fordított tácsövön szemlélődött volna, mikor a Kárpátmedencéről beszélt és nem csupán Magyarországról volt szó, — hanem a Kárpátok nagyszerű térségében eltöltött magyar évezredről. — Az Ankét — írja tovább — a trianoni pert, évszázadunknak ezt a legkegyetlenebb igazsággyilkosságát, amit azon a nemzeten követtek el, amely Európa egyik legrégibb államát vetette meg és építette fel, egy olyan államot, amit a nemzet ma is támogat és támogatni fog a végső összeomlásig, természetesen csak skiccszerűen vázolhatta fel. Minduntalan megállapították, hogy mi mit sem tudunk tenni a propagandával szemben, mert nem vagyunk olyan helyzetben, hogy a legtisztább jogainkkal előhozakodhatnánk. Cikkíró rátér a térképvázlatra. — A térképvázlat nem az egész Kárpát-medencét kitöltő ezeréves történelmi Magyarországot ábrázolja trianoni feldaraboltságában — írja — de még a füzetben olyan sokat emlegetett Kárpát-térséget sem, hiszen a térképen a Kárpátok vonulata még csak fel sincsen tüntetve, — hanem az Osztrák-Magyar Monarchiát, amit az idegenek mai napig egyszerűen Osztrák Császárságnak, vagy Habsburg Birodalomnak ismernek és nem hajlandók tudomásul venni, hogy ennek a kettős monarchiának a súlypontját, magját nem az alig 100 éves osztrák császárság képezte, hanem az 1000 éves magyar királyság . . . Ha a történelmileg és földrajzilag tudatlan, magát mégis műveltnek tartó jámbor idegen rátekint erre a térképre, csak azt látja, hogy darabolták fel a térképen külön kiemelt Ausztriát. És jogosan, hiszen a térképen külön fel van tüntetve Galícián kívül a valóban Ausztriától elcsatolt Dél-Tirol és az Isztriaifélsziget is. Sőt, Bukovina minden választóvonal nélkül egybe van rajzolva Erdéllyel, azt a benyomást keltve, hogy ezt az egész területet Autsztriától csatolták Romániához. Magyarország trianoni csonkja úgy szerénykedik ,a térkép közepén mintha Ausztriától szakították volna le, de annak nyoma sincs, hogy Magyarország testéből még Ausztria is elrabolt egy darabot ... — Stb., stb. Azzal zárja cikkét a szerző, hogy — Akárhogy is nézzük ezt a dolgot, ilyen hatásos magyar-ellenes propaganda térképet a legsovinisztább osztrákok, csehek, tótok, románok és szerbek sem rajzoltak még, mint amilyen ennek a németnyelvű magyar kiadványnak a címlapját ékteleníti. Éppen azért, bármilyen kellemetlen is, nyíltan meg kell mondani, hogy az egész kiadvány enyhén szólva, nemzetárulás .. . Nem tesz említést a cikkíró arról a két kérdőjelről, amelynek egyike Csehszlovákiából, a -másika Ausztriából néz nyugat felé . . . Hogy a németnyelvű magyar kiadvány említi-e, nem tudjuk . . . Pedig a két kérdőjelnek jelentősége van, megismerve azt, akkor kiderül, hogy a füzet nemcsak ‘‘enyhén szólva nemzetárulás”, de "enyhén szólva” Európa-árulás is . . . ! És ez nem a strassburgi "atyafiak" mesterműve. Ez az egész német nyelvű kiadvány azonban kiváló bizonyíték arra, hogy 1970-ig (míg a füzet megjelent) semmit sem változott a NAGY TERV, amely 1953- ban megvolt . . . Ez a térképvázlat bizonyítja, hogy azoknak, akik Strassburgban, vagy bárhol a világon a jelben buzgólkodnak, — nem az 1000 éves Magyarország visszaállítása a lényeg, hanem az Osztrák-Római Császárság, amelyet Trianonban megszüntettek. Gondoltunk-e már arra, hogy 1920-ban, Trianonban nem Magyarország feldarabolása volt a cél, hanem az Osztrák-Római Császárság megszüntetése, amely a magyar királyságon nyugszik . . . ? Csikmenasági ragyogó ésszel és igaz magyar szívvel mutat erre . . . ! A trianoni békekötés után megszűnt az Osztrák-Magyar Monarchia, mint politikai egység. Magyarország királyság államformájával azonban továbbra is letéteményese az Osztrák-Római Császárság visszaállításának. Négy tengelyen nyugszik egy az óriás egyházi politikai hatalom: Madrid-Bécs-Budapest-Warsó. Akik ismerik Európa történetét — ideértve a tatár-járástól, törökdúláson át, az első világháborúig,— tudhatják, hogy ez a hatalom Európa szempontjából mit jelentett. Ha mi, nemcsak magyar, de európai szemmel is próbáljuk nézni az Osztrák-Római Császárság, mint politizáló egyházi hatalomnak ezt az óriási történelem-formáló erejét, akkor látnunk kell, hogy ettől Európa megszabaduljon, más megoldás nem volt, mint ami Trianonban történt. Európa nem először tőreer rreien 1970 rrs kedett erre a történelem folyamán, eredmény nélkül. Magyarország megtartva “királyság" államformáját, nemcsak hogy nem volt biztosíték a Habsburg császárság ellen, de biztos alap maradt egy visszaállítható Habsburg birodalomra, — Európa ellen. Be kellett következnie tehát a második Trianonnak is. A Trianonban Ítélkező népek nem Magyarországot, nem a magyarságot akarták sújtani, amit hazánk szétdarabolásának és a mi nemzetünknek kell elviselnie. Emlékszünk: 1687 IV. tc.-vel a magyar koronát, s vele az ellenállás jogát a királlyal szemben nemzetünknek "a török alól való felszabadulása örömére” átruházták a Habsburg-házra eleink. És ezen semmit sem változtat az, hogy az "örömet” milyen bűnös kezek készítették elő. (Nézzünk csak napjainkban sorainkban!) Emlékezzünk erre az 1687 IV. tc.-re, mert ezen vérzett el Rákóczi és 138 esztendővel azután, Kossuth Lajos szabadságharca . . . ! Európa segíteni nem tudott, mert tehetetlen volt az Osztrák-Római Császársággal szemben. Legfeljebb a bujdosóknak adott szállást, de pl. Rákóczinak el kellett hagynia még Franciaországot is. Jó lesz, ha emlékezünk . . . ! A két háború közötti Magyarországon semmi sem változott. Az Osztrák-Magyar Monarchia megszűnt, — de élt a Korona hatalma. A hercegprímás képviselte az Osztrák-Római Császárság érdekeit, — azonos személy — az ország első zászlósura az államvezetést irányította. Történetírásunk, kultúrfej lődésünk, közoktatásunk, népművelődésünk, — maradt a régi, hűen a Korona eszméjéhez. Miközben a magyar korona országai fellélegeztek és megindult náluk a nemzeti szellemben való fejlődés, nekünk nemzeti elesettségünket, kicsinységünket, társtalanságunkat kellett magolni, de legfőképpen ennek okát, — Trianont. Tiltott olvasmányok listájára került Prohászka Ottokár nemzetnevelő és társadalmat formáló munkássága is . . . Nemzeti ünnepélyeink, minden közös megmozdulásunk figyelme Trianonra lett irányítva, hogy követeljük: "Mindent vissza!” És mi elértünk oda, — amit ez a térképvázlat is bizonyít, — hogy szemünk láttára, sőt velünk hamisíttatták meg a magyar történelmet. A magyar sorsot tárgyaló hatalmak elé a mi nevünkben, sőt az otthon élő kb. 12 millió magyar nevében adnak be az itt tárgyalt és ehhez hasonló terveket, mint olyat, amit mi elérni akarunk, — hogy mi követeljük visszaállítani az Osztrák-Római Császárságot. Honnan indult ez ki? Lépjünk vissza 1953-ra. 1953-ban, március 30-án előadást tartott a New York-i Helikon társaságban Eckhardt Tibor. Az itt elhangzott beszéd a Helikon TUDÓSÍTÓ 38 számában jelent meg. Aki őrzi — mint én pl., — vegye elő és nézze a szöveget, hogy az általam itt közöltek a valósághoz hűek-e? Az előadás címe ez volt: "A DUNAVÖLGYI REND ÉS AZ EURÓPAI BÉKE.” Most pedig Eckhardt beszédéből idézek: — Bármennyire bizonytalannak látszik még a közeljövő is, nem végzünk felesleges, hiábavaló munkát akkor, amikor a magyar közvéleményt igyekszünk kialakítani jövőnk problémáit illetően. A magyarság problémája a nyugati hatalmak szemében kis probléma (alakít már ...!), azt egy nagyobb egységbe olvasztva kell vizsgálnunk és tárgyalnunk, nevezetesen a dunavölgyi népek és az egész Európa problémáival összhangban. A megélhetés és a biztonság szempontjából kell vizsgálnunk a Dunavölgy és Európa sorsát. Az első kérdésről CHORIN FERENC beszélt itt március 3-án és ő optimizmussal tekint ilyen szempontból a dunavölgyi federáció elé. Az előadó (CHORIN) a Dunavölgy és Európa biztonságé-