Szittyakürt, 1975 (14. évfolyam, 11. szám)
1975-11-01 / 11. szám
1975 november hó «ITTVAKÖHT 5. oldal KÖNYVISMERTETÉS DICTIONNAIRE D’ÉTYMOLOGIE SUMÉRIENNE ET GRAMMAIRE COMPARÉE, par Colman-Gábriel Gostony. Ouvrage publié avec le concours du Centre National de la Recherche Scientifique. — E. de Boccard, Paris 1975. (Szumir elemző szótár és összehasonlító nyelvtan, Gostonyi Kálmántól. A Centre National de la Recherche Scientifique támogatásával kiadott mű.) — XII, 204 old., n. 82. (Arát a kiadó nem közölte.) Nem könnyű feladat ismertetést — éspedig érdemessége folytán méltató ismertetést — írni egy olyen tudományos munkáról, amely idegen nyelven tárgyal olyan kérdést, amely a művelt magyar nagyközönség érdeklődésének középpontjában áll. A feladatot méginkább megnehezíti az a tény, hogy e tárgykörben: a magyar-szumir nyelvi és kulturális vonatkozásokat érintően, az elmúlt közel negyedszázad alatt nagy számban jelentek meg, több-kevesebb tudományos igénnyel (és sajnos: felkészültséggel) megírt tanulmányok és tájékoztatások. Kiegészült ez a hazai kultuszkormányzat hivatalos támogatását élvező körök egyes egyedeinek heves, gyakran mosdatlan-hangú támadásaival, és az erre adott válaszokkal. Ezek legnagyobb része — értve itt a szakképzett szerzők tollából származó írásokat, hiszen a szakképzettséggel nem rendelkező műkedvelők kísérletezéseit és a hírlapirodalom vonatkozó termékeit ki kell kapcsolnunk — szándékosan népszerű szinten tartott, ismeretterjesztő munka, éspedig magyar nyelven; mivel céljuk éppen az érdeklődő magyarnyelvű művelt olvasóközönség tájékoztatása. Helyzetükből fakad, hogy a szigorúan tudományos szakmunkák kiadása, márcsak gazdasági okból is, kényszerűen háttérbe szorul az előzőkkel szemben, még magyarnyelvű szakdolgozatok esetében is. Méginkább így áll a helyzet az idegennyelvű művek esetében. Az idegennyelvű vonatkozó szakmunkák száma — értve itt az érintett szakterületet — elenyészően csekély. Ezek zöme is magyar kiadók áldozatával jelent meg, tehát már eleve azzal a helyzetből fakadó hátránnyal megterhelve, hogy egy magyar emigráns-kiadó semmiképpen sem versenyképes a nagy külföldi vállalatokkal szemben. — Éppen ezért kell különös örömmel üdvözölnünk minden olyan munkát, amelyet magyar szerzőtől idegen vállalat ad ki, s így mintegy “fémjelezve” kerülhet a nemzetközi tudományos körök elé. Éppen e fentebbiekben rejlik feladatunk nehézsége. Az érdeklődő, művelt magyar olvasó immár mintegy “hozzászokott” bizonyos, a fenti okokból eredő jelenségekhez, s olvasmányaival szemben támasztott igényeit is eszerint szabja meg. — Érthető tehát, hogy az érdeklődő magyar olvasó egy, a szumir kérdéssel foglalkozó írásban is; sőt, abban elsősorban, az adatok mellett “meggyőző érvek”, sőt ellenérvek cáfolatát várja és keresi, mindezt pedig “kerek, jól-olvasható” szerkezeti felépítésben — s végezetül elsősorban azt, hogy a mű újabb “kézzelfogható bizonyítékokkal” szolgáljon a magyar-szumir vonatkozások összefüggését illetőleg. Következményképpen éppen úgy megérthető, hogy ugyanaz az érdeklődő, művelt olvasó egy tudományos szakszerűséggel összeállított adatfeldolgozást — idegen nyelv esetében méginkább, akkoris, ha az érintett nyelvet jól érti — legfeljebb felületesen átlapoz, itt-ott beleolvas, s félreteszi azzal, hogy “ez szakembernek való olvasmány”. Természetesen, arra gondol, hogy a “száraz adathalmazzal” ő mitsem tud kezdeni, akkor sem, ha különben élénk figyelemmel kíséri is a szumir kutatás eredményeit. Merőben hibás eljárás lenne e mű esetében is ezt a mértéket alkalmazni! Ez a könyv nem “olvasmány” céljára készült. Egy szófejtő szótár, egy egyeztető nyelvtan sohasem “olvasmány”, hanem kézikönyv. Nem “olvassuk” tehát, hanem használjuk”. így használva bontakozik ki az olvasó által elvárt meggyőző erő is a maga egészében: nem érvelésben, fejtegetésben, hanem a nyújtott adatokkal. — Méginkább eredményes ez az eljárás ama körök felé, amely számára készült: a külföldi szakkörök irányában. Egy külföldi szakember a legvilágosabb okfejtést, a legmeggyőzőbb érvelést is, még ha személy szerint érdekli is, bizonyos tartózkodással fogad, s e tartózkodásánál megmarad, hiszen magyarul nem tudván, az érvelés alapjait nem, vagy csak korlátozott mértékben ellenőrizheti. Egy adat esetében már más a helyzet. Ezt figyelembe kell vennie, s ezt teheti is, mert ellenőrizni tudja. (Méginkább helytálló ez jelen esetünkben. Feltételezve, hogy egy érvelés ugyanezen külföldi szakember érdeklődését megragadta, tehát tovább érdeklődik. Érthetően, magyaroknál, vagy magyarul tudóknál. Mi sem természetesebb, hogy a legrövidebb időn belül a régi iskola, vagy éppen az “ellentábor” véleményével találkozik. A kapott vélemény pedig, a megszokott fölényeskedő nagyhangúsággal, summás elutasítás lesz, a megszokott “tudatlanság” és egyebek hangoztatásával. Az érdeklődő külföldi erre elkerülhetetlenül megtorpan, sőt a kérdés további érintését is kerüli, hiszen a kérdés eldöntésére, helyzeténél fogva, nem illetékes. Azt, hogy a véleményt adó a kérdés magjához érdemileg hozzá sem szólt, ugyancsak helyzeténél fogva, észre sem veszi.) — Egészen más a helyzet kézzelfogható adatok esetében. Ezek ellenőrzéséhez kívülálló véleménye legelőször nem is szükséges; de véleményezés esetében is, a véleményező nem intézheti el a kérdést egyszerű kézlegyintésével, hanem a feltett kérdésre elkerülhetetlenül érdemi választ kell adjon. S még ha ez történetesen negatív is, akkor is, lévén érdemi hozzászólás, hozzájárul egy-egy kérdés tisztázásához s ezáltal a nézetelT tisztulásához, amely a kutatótudományok legfőbb célja. A mű felépítése is ezt, az adatok szolgáltatását célozza. Egy rendkívül rövidrefogott bevezetés is ezt a célkitűzést domborítja ki: “beszéljenek az adatok”. Ezután mindjárt a szótári rész következik, amely a munka nagyobbik részét tölti ki, két részre: általános és különleges részre osztva. Az általános rész 938, a részen belül folyamatosan sorszámozott szumir szó elemző felsorolását tartalmazza, Deimel szótára mellett számos más, vonatkozó szakmunka felhasználásával; annak akkád megfelelőjével, valamint francia jelentésével; ezt követi a szófejtés, kezdve a magyar megfelelőjével, s ahol kapcsolat áll fenn, kitérve a finnugor, török-tatár, de más európai (latin, görög, etruszk, stb.) és sémita nyelvek megfeleléseire is, esetenként a hangtani változások jelzésével. Az általános szótári rész szavai 20 fogalomcsoportba osztva, a kezelést némiképpen megkönnyítő egységet képeznek. — A különleges rész hangtani és jelentéstani változásokat, hasonlóhangzású szócsoportokat, majd függelékében későbbi összetételeket, valamint etruszk, szkíta és kazár megfeleléseket tartalmaz. E rész erősen szemelvényes, ami részben a hasonlított nyelvek hiányos feldolgozásának eredménye (az ezzel foglalkozó szaktudományok még alig jutottak túl a kezdeti fokon) — erénye ennek, hogy az ezirányú további kutatás szükségességét szemléltetővé teszi. Külön figyelmet igényel a nyelvtani rész módszertani felépítése. Itt a szumir nyelv sajátságainak, s az eddigi kutatás szerinti állásának rövid ismertetése után a szerző röviden összefoglalja az eddigi részletkutatások eredményeit. Ezt három csoportra osztja: az egyes nyelvészek által összehasonlított nyelvek, a Régi Kelet nyelvei, és a modern keleti nyelvek. — Kiemelendő e rész hézagpótló jelentősége, ugyanis V. Christian (Die sprachliche Stellunk des Sumerischen, Paris 1932) munkája óta korszerű áttekintő összefoglalás, kifejezetten szumir vonatkozásban, nem állt a tudományos világ rendelkezésére. Különösen jelentős a szerző összefoglalása az északi finnugor, a török nyelvek, s a magyar nyelv vonatkozásait illetőleg, amelyek vizsgálata Christian idézett munkájában nem kielégítő. A nyert eredményekből megállapítható egyezéseket a szerző külön, táblázatosán csoportosítja, s a nyert 53 ill. 56 elemet összeveti a megvizsgált nyelvek megállapított egyezéseivel. Itt bontakozik ki a munka meggyőző értéke. Amíg a korábbi kutatás a szumir nyelvet semelyik mással egyeztetni nem tudta, s ennek alapján rokontalannak, ill. különböző elemekből keveredettnek nyilvánította, addig az ismertetett munka az elemzett 938 (ill. a pótlásokkal több) szónak 923 — ebből 8%-ot csak valószínűnek jelölve — és az elemzett nyelvtani sajátosságok 53 elemének 51 magyar megfelelését mutatja ki. Olyan menynyiségű nyelvészeti anyag ez, amely perdöntő bizonyíték marad még akkor is, ha netalán a későbbi kutatás ennek egy részét el nem fogadná. A tény, hogy az érdemes munka apró fogyatékosságaira ismertetésekben rá kell mutatnunk, s a mű értékéből semmit nem von le. Szándékunk ez esetben elsősorban arra irányul, hogy olyan apró, elsősorban szerkesztési fogyatékosságokra rámutassunk, amelyek kiküszöbölése egy remélhető második kiadásban annak használhatóságát emeli, tehát célját méginkább szolgálhatja. Ez vezet tehát, nem aprólékosság. Legfeltűnőbb, s egyben ekkora szókészletet feldolgozó munka esetében leginkább zavaró, úgyannyira, hogy kézikönyvkénti használhatóságát hátrányosan befolyásolja, a részletes, betűrendes szójegyzék hiánya. Bár a szótári anyag, amint már jeleztük, fogalomcsoportok szerint van tagolva, ez az anyag bősége folytán nem nyújt elég áttekinthetőséget az egyes szavak gyors feltalálásához; mégkevésbé a viszonyított szavak esetében. (Belátjuk, az ilyen jegyzék rendkívül időtrabló és fáradságos munka, mégis nélkülözhetetlen.) — Nem tekinthető szerencsésnek — bár a célnak megfelel, s ezért nem is kifogásolható — a magyar szavak francia írásmód szerinti kiejtésmegjelölése. Ehelyett sokkal helyesebb lett volna a bevett kiejtési átírás egyik nemzetközileg is használatos módszerének alkalmazása. — Rendszertelen bár, de az adott terjedelem mellett még nem hat zavarólag, mind az irodalom, mind a használt rövidítések felsorolása. Az előbbinél néhány apróbb hiányosság is észlelhető: egyek esetekben a kiadás helye vagy ideje is, kimaradt. E felsorolás nem tartalmazza valamennyi, a szövegben hivatkozott, tehát felhasznált munkát, így tehát csak további tájékozódás megkönnyítésére szolgál. E tény feltüntetése kívánatos lett volna. — Természetesen tudatában kell lennünk annak, hogy az itt felsorolt apró fogyatékosságok irányában a megértés elengedhetetlen. Annak, akinek megfelelő segédszemélyzet nem áll rendelkezésére — az ilyen kimutatások összeállítását ugyanis általában ezekre bízzák — e munkák elvégzése oly arányú megterhelés, hogy a mű kiadását jelentősen késleltetheti. A mű megjelenésének ténye lényegesebb, tehát önmagában kárpótol a jelzett apróságokért. Sokkal nehezebb a tartalomhoz hozzászólni. Egy tárgyilagos, tehát érdemi hozzászólás csakis a közölt adatok teljes és hiánytalan átvizsgálásával lenne lehetséges, amely önmagában csaknem akkora munka, mint maga a mű megírása. A lehetetlenséggel határos ez egy olyan munka esetében, amelynek előkészítése egy évtizedet vett igénybe. — Az pedig, hogy bármit is kiragadott példák alapján mutassunk be, csak felületes, tehát már önmagában torz képet nyújtana. A mű használhatóságát majd maga a használat, az idő folyása fogja megmutatni. Meggyőződésünk azonban, hogy számos elemzés még több, és termékeny vitát fog kiváltani a szakemberek körében, amely mindenképpen ismereteink bővülését fogja szolgálni. A magyar olvasóközönség körében bizonyára többen fogják kifogásolni azt, hogy a szerző a vonatkozó magyar kutatásra és annak eredményeire nem tért ki, azt nem említi. Mielőtt azonban emiatt a szerző fölött pálcát törnénk, gyakorlati meggondolást kell alkalmaznunk. — A mű idegen nyelven, külföldi szakkörök használatára készült. Ezek részére a magyar nyelven írt szakmunkák hasznavehetetlenek, márcsak a nyelvi nehézségek miatt is. Másrészt pedig, a munka tartalmából ez kétségtelenül ki is tűnik, hogy a magyar e kérdésben kétségtelenül érintett fél, mégpedig elsődlegesen; könnyen felmerülhet tehát az elfogultság gyanúja, annál is inkább, mert az ellentábor támadói ezt a gyanakvást folyvást táplálják. Sokkal célszerűbb tehát a “nemzeti dicsőséget” — amely az ellentábor egyik céltáblája — inkább a tartalommal, mint hivatkozással kiemelni. Magyarok helyett itt külföldi szakértők mondják el mondanivalójukat. Ezek hivatkozott munkái minden külföldi szaktudós előtt ismeretesek. És legfőképpen: ezeket a külföldi szaktekintélyeket nem lehet sem elfogultsággal, sem “tudománytalansággal”, mégkevésbé pedig “délibábkergetéssel” megvádolni. Összegezve tehát, Gosztonyi professzor munkája rég-szükséges, érzékeny hiányt pótol. A mű felépítése és tartalmának bősége mellett jelentőségteljes a szerző személyének és a kiadótestület nemzetközi tekintélyének súlya. Kévésünknek adatott és adatik meg az az előny, hogy a római Pápai Bibliaintézet mellett legismertebb és legelismertebb szaktestület: a párizsi Sorbonne intézményén belül, a két nemzetközileg is elismert szaktekintély: R. Jestin és J. Bottéro professzorok munkatársaként kutathat két évtizeden át, és munkáját a nagynevű társaság támogatásával és fémjelzésével adhatja ki. Már az erkölcsi tekintély önmagában is a magyar tehetség ragyogó sikere. Ami pedig a magyar olvasóközönséget illeti: legyünk tudatában, hogy az új könyv, idegen nyelve ellenére is, szellemi fegyvertárunk nélkülözhetetlen kelléke. Aki a nyelvet érti, forgassa gyakran: ne “olvassa”, hanem használja! Ismereteit gyarapítja vele. Aki pedig a szumir kérdés tanulmányozásával maga is foglalkozik, hamarosan látni fogja további hasznát is: egy mű kerül a kezébe, amelyet érdeklődő külföldi ismerősei elé tehet. De eléteheti a kételkedő, sőt kötekedő magyaroknak is: olvassátok, feleljetek, cáfoljatok — vagy: hallgassatok! Kun-Hosszú Sándor • A Bükk déli lábainál már egy évtizede megkezdődött kutatások, kimutatták, hogy ebben a térségben mintegy 500 millió tonna hasznosítható lignit van a föld alatt.
