Szittyakürt, 1974 (13. évfolyam, 1-5. szám)

1974-01-01 / 1. szám

Szocializmust — magyar ♦♦ «ITTVAKOfcT A HUNGÁRIA SZABADSAGHARCOS MOZGALOM LAPJA 1974 JANUÁR HÓ XIII. ÉVF., 1. SZÁM ÁRA: 50 cent. SZÁMVETÉS A NAGY ÚTRÓL Az idő homokóráján újra leper­gett egy esztendő. Ilyenkor úgy szo­kás, hogy amikor átlépjük az új esz­tendő küszöbét, körülpillantunk a világban és házunk táján. Néhány hónappal ezelőtt talán másként le­hetett volna fogalmazni, most azon­ban — nem ok nélkül — újból le kell írni: a Hungária Szabadsághar­cos Mozgalom oszthatatlan. Ebben a hagyományos ünnepi lég­körben önkénytelenül felmerül a gondolat: vajon megvan az erkölcsi alapunk az új esztendő ünneplésére? Megtettünk mindent annak érdeké­ben, hogy az 1956-os Magyar Szocia­lista Forradalom és Szabadságharc hagyományaihoz hűen, a lehető leg­következetesebben szolgáljuk a pán­szláv imperializmus rabbilincsében sorvadó turáni fajtánkat. És szinte magától értetődik, hogy ez az ün­nepi légkör arra ösztönöz bennün­ket — a magyar szocialista újság napszámosait, hogy elmélyült fele­lősséggel értékeljük munkánkat és feltárjuk azokat a lehetőségeket, amelyek a Hungária Szabadsághar­cos Mozgalom Központi Vezetőségé­nek irányításával az általunk szer­kesztett Szittyakürt színvonalának további emeléséhez vezetnek. Lapunk megjelent számainak tar­talmi szerkezete jelenti számunkra azt a tényezőt, amely ilyen vagy olyan következtetések levonását en­gedélyezi. A Szittyakürtben a reali­tásokra mindig hajlandók vagyunk, de soha nem a megalázkodásra. Krisztusi hittel hiszünk abban, hogy a magyarság nemzeti feladatait és a világ népei között az emberiség iránt teljesítendő kötelezettségeit, tehát népi hivatását, igen magas erők kez­dettől fogva és örök időkre jelölték ki számunkra. A turáni szellemiség, a magyar erő, akarat és munka, amely számbeli erőnkön felül érvé­nyesül, nemcsak a magyar életet épí­ti magasabb szintre, hanem segíti magasabbra építeni az emberiség kultúr színvonalát. A Szittyakürt a vele szemben tá­masztott reális követelményekből és lehetőségekből kiindulva — az elő­forduló kisebb fogyatékosságai elle­nére — az elmúlt esztendőben be­töltötte küldetését — turáni fajtánk védelmét. Az ősök sírhalmához visz­­szajáró emlékezés, bár láthatatlan kötelék, de éppoly erős kapocs, mint az együtt átélt jó vagy rossz idők emléke, bárhova vitte is fajtánkat egyéni sorsa, és akárhová vetette is a kettős trianoni sorstragédia. Kétségtelen, hogy lapunk az el­múlt évben a korábbi évekhez viszo­nyítva még következetesebb előhír­nöke volt azoknak a bel- és külpoli­tikai eseményeknek, amelyek annyi­ra jellemezték az elmúlt esztendőt. Lapunk figyelemmel kísérte és jó­néhány esetben elmélyülten elemez­te turáni testvérnépünk, a Kínai Népköztársasághoz való viszonyun­kat. Tisztában vagyunk azzal, hogy a magyarság jövőjének kikovácsolá­sánál a legnagyobb felelősség azt a magyarságot terheli, amely politikai nemzet, országot alkot és örök köz­pontja mindannak, ami magyar. Oda­haza a nemzeti társadalom azonban nem élhet szabad életet. Szovjetunió az Egyesült Államok hozzájárulásá­val ellenőrzi országunk végrehajtó, törvényhozó hatalmát és igazságszol­gáltatását, ő dönt cselédeivel a gaz­dasági élet, a külpolitikai és kereske­delmi kapcsolatok, hadkötelezettség, az állampolgárság minden kérdésé­ben. Ezért a magyarság jövőjének kikovácsolásánál a történelmi fele­lősségnek ez a legnagyobb súlya nemcsak önmagunkkal és az emberi­séggel szemben, de minden kettősjá­­(Folytatás a második oldalon.) A HETVENHETED! SZÜLETÉSNAPON Szétzilálva a család, szétmorzsolva a házastársi kötelék, kigúnyolva a vallás, templomok megbecstelenítve. Az iskolák ösztönéletre nevelnek, rendőrök és bírák meg vannak fé­lemlítve. Dicsőítve a szégyenletes, felmagasztalva a bűn, lesajnálva az erény. Nincs életbiztonság. Félelme­tes krízis mutatkozik mindenünnen. Az ember világa kifordult a medré­ből. Az ember világát megrontotta az Ármány. Élt egyszer — nem is olyan ré­gen — egy magyar katonatiszt, akire ráfogták, hogy “politizál”, és amit hirdet, azzal "felforgatja a társadal­mi rendet”. Bíróságra vitték ... Ha nemzeti életünket nem szervezzük meg a Szép, a Jó, az Igaz szolgálatá­ban, akkor az ármánykodás fogja azt megszervezni a gonoszság, a ha­misság, az ocsmányság érdekében... Ez volt minden védekezése. Börtön­re ítélték. Megrázó ítélet volt. Most már egyenesen döbbenetes, mert a ráem­­lékezés azt az érzést kelti, hogy pró­féciát fojtott el. Ma világviszonylat­ban mutatkozik Szálasi Ferenc iga­za: az ember világát megszervezte a gonoszság — a maga javára. Alatto­mosan, csalárdul, szinte észrevétle­nül, a fejlődés csalóka leple alatt. A Magyar Sors nem Szálasin és a Kúria ítéletén bicsaklott meg. Nem is azon, hogy mellette vagy ellene tett-e hitet az ország, vagy csukott szemmel a politikai vezetés. És nem is a második világháborún. De a Szá­lasi meglátásában és szavaiban rejlő igazságon! Azon, hogy a Szép, az Igaz, a Jó értékei által vezérelt nem­zetszervezés nélkül a tetszetős élet­építésből lényegében életrontás lett. A magyarság csak elvesztette az al­kalmat, hogy útat mutathatott volna ennek az igazságnak a megvalósítá­sához. Talán történelmi küldetése lett volna. De ma már egész tisztán látható, hogy ezen a Szálasi-igazsá­gon bicsaklott meg a sorsa vala­mennyi nemzetnek, minden ország­nak, mely a keresztény kultúra je­gyében lépett a civilizáció útjára. • Az élenjáró közép-európai nemze­tek idejében elindítottak egy folya­matot, melynek rendeltetése az volt, hogy nemzeti hagyományaik és a fejlődés korszerű követelményei egyensúlyba jussanak. Nagy fiaik ugyanabból a forrásból merítettek, mint amelyikből Szálasi gyöngyözte ki a figyelmeztető szavait, és vérpa­don végződő életfeladatát. Közép- Európa kezdett önmagára találni. De amint rálépett sorsa korszerű for­málásának az útjára, az Ármány nyomban észrevette a maga vesztét. Stratégiáját fegyveres erőszakra for­dította át a második világháború ki­csikarásával. Nemzeti hagyományaival, krisztusi hitével egyik népnek sem volt baja. Mindig sikeresen küzdött a kozmo­­politizmussal és az antikrisztusok­­kal. Az anyagi élet, a gazdasági be­rendezkedés azonban alapvető refor­mokat követelt minden országban. Ezzel birkózott a civilizált világ — igen nehezen, roppant erőfeszítéssel. Az "antikrisztusok” hát gazdasági ezüsttálcán kínálgatták a lehetősége­ket mindeniknek. Hangsúlyozottan: lehetőségeket — nem pedig megoldást. Csábos lehe­tőségeket, nehogy a nemzetek kiiz­zadják magukból a közösségi élet­egyensúly korszerű gazdasági megol­dását is. Prófétává fújták fel Marxot. Külö­nösen a “tőke” fogalma korül elkö­vetett százezermérföldes és mégis nagyon hézagos, nagyon-nagyon za­varos fejtegetéseit úgy reklamíroz­­ták, mintha az gazdasági biblia volna. Szálasi igen egyszerűen intézte el. Lényegének pontosan a közepére mutatott. A tőkének nem az jelenti az értékét, hogy ki annak a tulajdo­nosa, hanem — elsősorban — az a mód, ahogyan hasznossá válik a ter­melésben. Aztán a marxista reklámhadjárat­tal párhuzamosan magántőkés fe­­noméneket mutogattak be. íme itt az ellentétes lehetőség! Micsoda pro­duktivitás! Micsoda jólét, bőség, mi­csoda munkabérek, csodás életszín­vonal! Tehát: kötetlenséget a magán­tőkének! Ezzel lendül toronymagas­ba a gazdasági élet, s lendítőereje a korlátlan profit! Valójában még kamaszruhában járt a mai mammut-kapitalizmus, amikor Szálasi már erre is válaszolt, és itt is pontosan a lényeg közepére mutatott: A tőkének az sem jelzi az értékét, hogy hány százalékos profi­tot hoz a gazdájának. Ha profit a tőkebefektetés célja, akkor a terme­lés elveszti a hasznosságát. Ez mehet ideig-óráig, de romlásba vezet. Az anyagi életből hiányozni fog mindaz, aminek termelése nem profitál elég­gé; az anyagi élet tele lesz szükség­telen meg veszélyes dolgokkal (pél­dául önműködő fegyverekkel); és ami még ennél is vészesebb, a pro­fitgazdálkodás évtizedek alatt elfo­gyasztja azokat a nyersanyagokat, melyeket a Természet évszázadok alatt érlel meg. A tőkének — másodsorban — az jelzi az értékét, hogy mennyire hálás a társadalom irányában. Mert a fo­gyasztó társadalom nyújtja a tőké­nek azt a lehetőséget, hogy hasznot­­hajtóan váljék a termelés tényezőjé­vé. A tőkének kötelessége ezt meg­hálálni, mert az ember világában nem függetleníthetők egymástól az erkölcsi, a szellemi és az anyagi fak­torok. Ha önmagától nem teszi, ak­kor a nemzetvezetésnek kényszeríte­nie kell a tőkét arra, hogy ne profi­tért versenyezzen, hanem a társadal­mak javáért. Szálasi Ferenc ezévi születésnap­ján ( január 6-án) különös fordulatot mutat a világ. Az államosított tőke világa lihegve igyekszik a profitgaz­dálkodás felé, mert a rendszere nem bírja a versenyt, társadalmait rop­pant gazdasági feszültség üli meg. A profithabzsoló magántőke világát pedig infláció és energiahiány gyötri. (Tényleg hiányozna már a kellő energia? Vagy még csak a megszer­zését akadályozza az, hogy tévútra súlykolták a nemzetközi érdekpoliti­kát?) A profitot hajszoló termelés ha­nyatlása a dolgozó társadalmakat azzal fenyegeti, hogy munkanél­külivé válnak az emberek. Az ár­emelkedések miatt pedig a béréből élő munkás máris csak a felét ve­heti meg a mindennapi szükségleté­nek. A világhatalom titkos vezér­kara, a gazdasági antikrisztusok for­gószínpadot rendeznek? Arra speku­lálnak, hogy a nyugati embert állam­tőkés gazdasági rendbe taszítsák — a keletivel meg próbálgattassák a profitgazdálkodás csalétekét? Válto­gatva kínálják a lehetőségeket, hogy megoldásig senki se jusson? Hogyan legyen nemzetközi rend, ha nem engedik, hogy a nemzetek szedjék rendbe magukat? Az ember világát megrontotta az Ármány. Az ember világa kifordult a medréből... Szálasi világosan megmondta, hogy ez következik. És elég érthetően célzott arra, hogy mi kell legyen a nemzetszerve­zés szellemi .erkölcsi, anyagi alapja, és az életközösségekben, a társközös­ségekben, a sorsközösségekben a gazdaságszervezés korszerű útja. Ha ennek a nagy felismerésnek a tartalmát meg tudja őrizni a ma­gyar szellemiség, ha eköré tudjuk összpontosítani maradék nemzeti erőinket, akkor még világítótor­nyunk maradhat az — nemzeti élet­formánk újjászervezéséhez. És világ­­katasztrófákat is túlélhetünk mi ma­gyarok. (Sz. L.)

Next

/
Thumbnails
Contents