Szittyakürt, 1973 (12. évfolyam, 1-12. szám)

1973-11-01 / 11. szám

1973. november hő

**1TÍVAK0*T

5. oldal

DR. LITERÁTI VÁGÓ PÁL: -------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------Másodszor is: vitam et sanguinem?

Az 1878-i berlini konferencia óta, e sorok írásakor kerek 93 esztendő telt el és ez az időszak egyúttal annak az országnak a történetét foglalja magába, amely a hivatalos térképeken Románia néven szerepel. Ez a román történet nem volt hőstörténet, inkább Homeros Ulissesének, az ügyes vitorlásnak a kalandos története volt, akinek jelenkori hősei Európa szeszélyes szélviharai ügyes felhasználásával sikeresen vezették hajójukat viharmentes révbe, miközben országukat a 100 év előtti jelentéktelen oláh hercegségből Európa számottevő középhatalmává növelték.

A területében és lakosságának arányában, újabban Csina és a Szovjetunió között kiélesedett feszültséggel arányosan megnőtt Románia önérzete is. A 100 év előtt Konstantinápoly ellen felvonuló orosz sereggel koncra leső sakálként együtt kullogó oláh hercegségből Nagyrománia, a varsói paktum egyetlen engedetlen, öntudatára ébredt országa, a barátból ellenség lett, amely határozottan követeli szuverenitása elismerését és nyiltan szembeszáll a Szovjetunió diktátori, kizsákmányoló törekvésével. E román öntudat és szabadság hőse Ceausescu, akinek nevéből egy török Csauszra következtethetünk, amely név egy altiszti rangfokozatot elért török katonát jelent. A vér nem tagadja meg eredetét. Európa leigázott és még le nem igázott, de a moszkovita fenyegetés alatt álló népei Ceausescu harcát, mint valamikor a magyar forradalmat, növekvő rokonszenwel kísérik, de a magyar forradalom tragikus vége után aggódva kérdezik, hogy meddig tűri Moszkva ezt a külön utat, amely a csinai vezérkari főnökhelyettes és kíséretének Román tartózkodása óta csinai támogatással erősített nyílt kihívássá fokozódott. Románia Ceausescuval mindenesetre egy teljesen új formában mutatkozott be. A kötéltáncos leugrott a kötélről a porondra és elszántan várja a támadást.

"Rumaenien lebt gefaehrlich” ( Románia veszedelmesen él) írja az argentínai német emigráció, egyúttal bonni kormány Buenos Aires-i szócsöve a Freie Presse 1971. szept. 12-i vezércikkében. "A világpolitikai helyzet elfogulatlan szemlélete és analízise abból a józan felismerésből kell, hogy kiinduljon — írja a Freie Presse —, hogy egy szuperhatalom és egy átlagos államhatalom között az Ég és Föld különbsége tátong. Ez olyan nagy, hogy ehhez képest egy fejlett iparállam és egy "banán” köztársaság közötti különbség egyszerűen eltűnik. A nukleáris fegyverek megsemmisítő hatalma, amelyekkel az USA és a Szovjetunió nagyszámmal rendelkezik és Csina hamarosan rendelkezni fog, olyan elképzelhetetlenül nagy, hogy ezek nagytömegű bevetése a világhatalmak egyike ellen és ennek kellő időben végrehajtott visszacsapása... minden valószínűség szerint azt eredményezné, hogy Ázsia, Afrika vagy Latinamerikának alig számottevő és a vészt véletlenül túlélő országa a világhatalom kétségbe nem vont igényével léphetne fel. Az emberi képzelet nem elég ahhoz, hogy egy atomháború borzalmas következményeit megfesse.”

"Ez a szempont irányadó az USA, a Szovjetunió és Csina mint valódi világhatalmak egymásközötti stratégiájának megítélésében. Ennek eredménye az, hogy a három világhatalom közül csak a Szovjetunió az, amely létében veszélyeztetettnek érezheti magát” ...

"Az USA, főképpen a vietnámi vereség szülte helyzethez csak olyképpen tud alkalmazkodni, anélkül, hogy tekintélyét végképp el ne veszítse, hogy kiegyezik Csinával érdekeltségének kölcsönös elhatárolásával. Ezzel kezdődik a Szovjetunió helyzetének lényeges krízise. Mert a világhatalomért folyó versenyben, az ideológiai tényezőt — noha az USSR és Csina ideológiája közös eredetű — teljesen ki kell kapcsolni, mert a világpolitika hatalmi vitáinak lényegében azonosak az indítékai, még akkor is, ha kommunista hatalmakról van szó.”

"Mert milyen helyzetbe is kerülne a Szovjetunió, ha egy Csinával kitört háború folytán Szibéria lényeges részét, a cári Oroszország által elrabolt területeit elvesztené? Az USSR felségterületének csak 24%-a esik Európára, de lényegesen nagyobb területe Ázsiára. Ezenfelül az USSR lakossága nemcsak orosz, de még más szláv népből is áll, ukránokból, lengyelekből, balti népekből, stb. Ázsiában pedig túlnyomóan ural-altáji népekből, amelyek egy kétes kimenetelű háborúban fellázadhatnának. A folyamat végeredménye

szélső esetben az lenne, hogy az USSR területéből a moszkvai volt nagyhercegségnél alig maradna vissza több.

A három világhatalom közül az USSR-et a másik kettőnél sokkal nagyobb veszély fenyegeti. Egyenesen léte forog kockán.”

"A világhelyzetet Csinának, mint harmadik világhatalomnak fellépése óta e szempontból kell vizsgálnunk. Ez történik bizonyára az európai fővárosokban és bizonyára Bonnban is. Ebben kell a bonni kormány keleti politikájának a magyarázatát keresnünk, amely talán a saját súlya lemérésének eredménye a Titánok harcában, amelyben a többi mind csak statiszta lehet, akik csak gratulálhatnak egymásnak, ha ebben nem lesznek eltaposva és túlélhetik a veszedelmet. Talán ez a józan meggondolás vezethette Bonnt a Pekinggel szemben tanúsított tartózkodásában ... Oroszország és Csina konfliktusában, amely életre vagy halálra mehet, nemcsak a Szovjetunió csatlósai, de egyrészt Európa Moszkvának kényszerül majd dolgozni, mert ez lehet Európa legbiztosabb védelme egy atomtámadás ellen, amely Európa végét jelentené, legalábbis egy kelet irányú támadás ellen.”

"Ezért mondjuk, hogy Románia veszedelmesen él, mert elképzelhetetlen, hogy Moszkva a mai válságos helyzetben valamely csatlósát szabadon bocsássa. Azt tartjuk, hogy nincsen messze a nap, amidőn a vörös hadsereg a prágai példát lényeges ellenállás nélkül meg fogja ismételni Bukarestben, azon veszély ellenére is, hogy a világkommunizmusban végképp elveszti azt az arcát, amelyet eddig, mint a világkommunizmus központja képviselt és csak az igazi arca, nevezetesen a vörös cárok arca marad meg.” Eddig a Freie Presse.

A Freie Presse borúlátó jóslatának a magyar helyzetünk megítélésében mindenesetre igaza lesz. Ha a Szovjetunió végül is felszámolja rakoncátlan csatlósát és benyomul Erdélybe, miként 1000 éves "keresztény” történetünkben annyiszor, ismét abba a szerencsétlen helyzetbe kerülünk, hogy egy ellenséges hatalom oldalán kell kardot rántanunk. A múltakon okulva nincs okunk arra, hogy ennek örüljünk. Legutóbb Prága megleckéztetésekor kellett "Szlovenszkoba” bevonulnunk. Ez csak volt tót honfitársaink szívében hagyott keserű emléket vissza, annélkül, hogy az első bécsi döntéssel (1938 nov.) visszacsatolt magyarlakta ősföldünket szerezhettük volna vissza. De nem voltunk szerencsésebbek az idegenérdekek szolgálatában akkor sem, amidőn erről németérdekű történészeink, mint dicső magyar tettről emlékeznek meg.

Történt pedig ez a kivételesen tehetséges Habsburg uralkodónk Mária Terézia korában, amidőn ez a szép és jó emberismerő asszony “hű” osztrákjaitól elhagyatva, vagy csak immel-ámmal támogatva fekete díszmagyarban, karján II. József trónörökössel sírva jelent meg a Pozsonyban összegyűlt Karok és Rendek előtt. Egy segélyt kérő síró szép asszony? Több se kellett a "lovagias” magyarnak! “Vitam et sanguinem” életünket és vérünket a királyunkért kiáltással repültek ki a szabják hüvelyükből. Ez nem volt üres szólam. 60.000 magyar szállt lóra és ezek mentették meg a velünk szemben változatlanul ellenséges uralkodóházat. Mi volt a köszönet? Az "abroncsszoknyás országanya” szigorúan erkölcsös hölgy vala. Legalább is otthon Bécsben. Ott öszszefogatta az összes prostituáltakat és kasszafúrókat és kitoloncoltatta ezeket Pestre, bizonyára, hogy terjesszék a német kultúrát.

Pontosan azt tette velünk a "hálás” királynő, mint amit tett Roma vagy a brit nagyhatalom. A saját söpredékét valamely kolóniába száműzte. Egyszóval még ez a Habsburg uralkodónk, aki leveleiben is elismerte, hogy mi mentettük meg a trónját, még ez a halálra kötelezett Habsburg sem becsült többre egy meghódított gyarmatnál. Aztán udvarhölgyi ranggal maga köré csalogatta a nagybirtokos szép magyar lányokat és ezeket ravaszul összeházasította az elszegényedett osztrák főurakkal. Végül megszervezte délen a török ellen a katonai határőrvidéket oláhokból és rácokból, mert Eugen herceg a "nemes lovag” által betelepített sváboknak tetszett ugyan a világhírű jó bánsági föld, de az már nem tetszett, hogy ezért esetleg harcolni is kell. Ezen veszett el Délvidék.

Na és amikor a karon ülő trónörökös II. József, a "kalapos király” került a trón betöltésére sorra? Ez még a koronát is visszautasította, hogy koronázási esküje ne kötelezze a magyar alkotmány tiszteletére, mert ez az uralkodó még azt az egyetlen kincsünket, édes anyanyelvűnket is elfojtotta volna, amely a legelső német lovagi köntöst öltött "szent” királyunk által a jobbágysorsra jutott magyar nép ajkán még tovább élt. Ha ezt kaptuk jutalmul a német uralkodó háztól, amely végül is segítségünkre szorult, akkor mit várhatunk attól a világhatalommá nőtt hatalomtól, amelynek rabjai vagyunk és amelynek minden ténykedését Nagy Péter hírhedt végrendelete irányította úgy a fehér, mint a vörös cárok korában?

"A nagy Isten, akinek életünket és koronánkat köszönhetjük” — így szólt a végrendelet — "megvilágosította elménket és megengedte, hogy kinyilatkoztassuk a Végzetnek meggyőződésünkkel egyező rendelését, amely szerint az orosz nép egész Európa uralására hivatott!" Ezt a hivatástudatot vitték el az orthodox egyház pópái a cári udvartól az orosz muzsik legkisebb kunyhójáig a megszállottak fanatizmusával, ma pedig ugyanezen hivatástudat fűti a világ proletárainak egységét hirdető vörös propagandát is. Ne áltassuk magunkat. Nem a szövetséges barát, de a hódító parancsát adta tudtul Brezsnyev leghívebb szolgájának Kádárnak.

A múltak után ítélve feladatunk nem lesz több, mint volt a rokonszenves szlovák Dubcek leváltása és helyettesítése egy moszkvai csehvel. ☆ ☆ ☆

Romániában sem lehet több szerepük egy Moszkva által kivezényelt rendőrségnél, amely segédkezik Ceausescu leváltásában egy hasravágódott oláhval.

De vegyük, bármennyire valószínűtlen is, hogy Moszkva ezúttal a világbirodalom alapítók bölcsességét követné, akik megbüntették árulóikat, de jutalmazták a hűséget. Egészen valószínűtlen, de elméletileg lehetséges, hogy ez a Moszkvában nem létező bölcsesség arra a gondolatra jutna, hogy teljesítse a naív magyarok vágyálmát és visszaállítaná Erdély ősföldjén a magyar uralmat.

Hát ha van példa a jó öreg Homeros meséiben, úgy erre az elméleti esetre valóban helytálló lenne, "timeo Danaos et dona ferentes”. Félek a moszkovitáktól és ajándékaitól.

Mi hungaristák azt tartjuk, hogy erőszakos hódítás nem lehet időálló, ha azt nem koronázza meg a szellem meggyőző ereje.

Amikor Trianon éjszakája ránkborult és még nem kelt fel Csina újvilágot hirdető napja Szálasi Ferenc hirdette meg az "internacionalizmussal szemben a konnacionalista” ideológiát, hogy nem fegyverrel, de a szellemi meggyőzés erejével hozza vissza az elszakított részek nemzetiségeit velünk államalkotó közösségbe.

Ha van ismérv, amely szerint egy politikai rendszer a kitüntető “magyar” jelzőt megérdemli, úgy ez a Kárpát-tér, a történelmi Magyarország természetes határai által bezárt "ősföld” oszthatatlan területi és népi együvé tartozásának soha fel nem adható hitvallásában nyilatkozott meg. Ebben nyilatkozott meg európai honunkat visszafoglaló őseink ezeréves hivatástudata és e hivatástudatnak közvéleményünket alakító fénye volt a mindenkori felemelkedésünket kísérő tünete és e hivatástudat elhomályosodása volt a szomorú kísérő jelensége a mindenkori hanyatlásunknak. Ez volt Szálasi Ferenc hungarista hitvallásának a lényege, az örök magyar Cél, amelyért Szálasi Ferenc a szentek fanatizmusával küzdött a magyar közélet porondján történt megjelenésétől egészen a vesztőhelyig. Talán merő utópiának tűnhetik fel a gondolat, hogy egy tízmillióra csonkított lefegyverzett, egy ellenséges gyűrűbe zárt nemzet élén lehessen visszaállítani a történelmi Magyarországot a maga teljes integritásában? Lehet, hogy utópiának tűnhetett fel, mégsem volt lehetetlen, mert ha a túlhatalom meg is fosztott a fizikai fegyverek erejétől, megmaradt számunkra a szellem hódító ereje. Nincsen joga lehetetlennek minősíteni a célkitűzést annak, aki magyarnak vallja magát. Hiszen Európa földjén a reformációtól kezdve a francia forradalomig és azon túl Marxig számos olyan eszme hajtott virágot, amely az országhatárokon túllépő igézetével hódította meg Európa tarka népi sokaságát. Ezt a szellemi fegyvert kereste Szálasi, amelynek átütő ereje hivatva