Szittyakürt, 1973 (12. évfolyam, 1-12. szám)
1973-11-01 / 11. szám
4. oldal »ITTVAKOkt 1973. november hó ”NEM ELÉG MAGYARULNI MAGYARTALANUL” (ÖTÁGÚ SÍP — új magyar folyóirat) “Nem elég alapulni alaptalanul, nem elég magyarulni magyartalanul még egyszer nem elég." Kannás Lajos "Illyés Gyula a “Hajszálgyőkerekben” a magyar irodalmat ötágú sípnak nevezi. Az egyiket az anyaországban fújják, a másikat Erdélyben, a harmadikat a Délvidéken, a negyediket a Felvidéken az ötödiket — végre valaki kimondja — a diasporában. Innen a nevünk: "ÖTÁGÚ SÍP” — írja a beköszöntőben Hamza András szerk. és kiadó, az új folyóirat első számában. A folyóiratot elolvasva, amit mondani lehet — jó. Átkozottul jó. Új, izgalmas, érzelmekre ható, felborzoló. Magyar, magyaros, abban az értelemben is, ahogy az Irodalmi Újság nem az, mely ma inkább már a "magyar anyanyelvű” írók lapjává vált, mint ilyen egy langyos — hova is tegyem — se-se lett, ha néha meg is jelenik benne egy-egy dörgedelem. Akiknek szánva lett, akikre hatni és befolyásolni akart, azoknak nem kell. A magyaroknak. A lap célkitűzéseiből: "nyilvánosságot adni azoknak, akik az ötödik sípon muzsikálnak ... a színárnyalatok harmóniájában ... figyelve a másik négy síp hangjára ... Lehet, hogy az otthoni kormányzattal nem értünk egyet, vagy több mindenben nem értünk egyet, vagy hol egyet értünk vele ,hol nem — de egyet felfogtunk: EZ VAN. EZ A REALITÁS ... Ez a kormányzat a magyarság megmaradásának az egyik döntő tényezője ... Mindent, ami látásunk szerint a magyarság megmaradását szolgálja, bátorítani és támogatni igyekszünk, még akkor is, ha azt ideológiai ellenfeleink fémjelzik.” Csak lassan a testtel, hevülettel. Átkozottul jó? Nézzük csak, mit is akar eladni. Nagyszerű Illyés "Koszorú” c. verse. A folytatás is "Jeleseink Petőfiről”. Őszinte írások, reálisak. Aztán egy kis töltelék. Majd Kannás "Még egyszer nem elég” c. verse. Ez nekünk “nyugatosoknak” — és a szerkesztőségnek is — szól. Kányádi "Lakodalmas” c. verse. Minden írás igényes, színvonalas. Ami kilóg a lapból, Ignácz Rózsa "Boldog Máriskó”-ja. Avagy a boldogság ilyen Máriskó-szerűségét szeretnék megvalósítani — saját családi életükben is — a szerkesztők? Végül az "Állandó rovat”-ban Nagy Károly írása. Ez az, amit el akarnak adni. Az EZ VAN-t. A szerk. szerinti "realitást", ami egyben “a magyarság megmaradásának egyik döntő tényezője". Dehát mi is az igazi realitás? 1945- ben az orosz hadsereg elfoglalta — és nem felszabadította — Budapestet és Magyarországot. (L. Sztálin 5. sz. Hadparancsa.) Sztálin a magyarkérdést “vagon kérdésnek” tartotta, ami egy bekebelezéssel is fenyegette az Új Szó fejléce szerint: "A Vörös Hadsereg lapja a magyarországi lakosság számára”. Csak később lett átírva "Magyarország lakossága számára”. De a való helyzet ezzel nem változott és a megszállás ma is érvényben van. Magyarországon a hadseregen keresztül az oroszok az urak. Az országban az történik, amit az oroszok akarnak, vagy engedélyeznek. Az ország nyakára ültették először a néptől idegen, ellenséges Róth Mátyást és quisling bandáját. Ezek az idegenek a magyarság olyan üldözöttségét valósították meg az országban, amelyek történelmünk legsötétebb lapjai közé tartoznak. Gerővel sem sokat változott a helyzet, továbbra is magyarellenesség volt az uralkodó. így nem csoda, hogy 1956- ban a nép, a nép haragja szinte 24 óra alatt elsöpörte őket. Ekkor, mint ismeretes az oroszokhoz fordultak segítségért. A harcok ekkor az orosz hadsereggel folytak és a nép kivívta szabadságát, függetlenségét. Ezt a szabad és független országot támodta meg az orosz hadsereg november 4-én másodszor. Maiéter honv. minisztert és társait tőrbe csalva, az oroszok tartóztatták le. Nagy Imre miniszterelnököt és társait, kik az orosz hadsereg elől a jugoszláv követségen kerestek menedéket, ezt meg nem kapva, az oroszoknak lettek kiadva. Elítélésük — miért? mert a magyarság csodálatos egységben kivívta szabadságát, megverte az orosz hadsereget? — titokban történt, feltehetően az oroszok által, mint kivégzésük is. Az orosz hadsereg pedig új quislinget, Kádárt és társait ültette a nép nyakára. Ezek a tények igazolják, hogy Magyarországon a megszállástól napjainkig az oroszok az urak, csak az történik, amit ők akarnak, engedélyeznek. Voltak Magyarországon, akik 45- ben úgy gondolták, a magyarság előnyösebb helyzetben lesz, mint a csehek, szerbek, románok, a magyar lakosságú területek is megmaradnak, mert 1918-ban a kommunista hatalmat ezen népek hadseregei semmisítették meg. Ezek az emberek tévedtek. A népidegen, ellenséges quislingek soha nem is próbáltak ezzel a ténnyel érvelni, mert a magyarság megsemmisítését célzó érdekek kiszolgálói voltak és ma is azok. A magyar nép megsemmisítésének tervszerű lépései ma már megállapíthatók. A megszállást az orosz hadsereg olyan vandál brutalitással hajtotta végre, hogy ez már mutatta a célt — a magyarság kiirtását. Munkásokat, parasztokat, asszonyokat, diákokat hurcoltak el tömegesen. Mindenki bűnös volt. Mindenkinek "igazolni” kellett magát. Kezdetét vette a magyarság üldözése olyan fokon, hogy senki sem tudta, megéri-e még a holnapot. Egymás után tűntek el azok a baloldali elemek is, akik — magyarságukat meg nem tagadva — nemzeti alapon álltak. Roth és Gerő hírhedt ÁVH-ja zsidókra, cigányokra, szlávokra, románokra, svábokra épült. Magyar alig akadt közöttük. Életbe léptek a hírhedt "adminisztratív eszközök”, mellyel olyan állapotot teremtettek az országban, hogy a legmagasabb lett az öngyilkosok száma és a legalacsonyabb a születési arányszám az egész világon. Kezdetét vette az oroszok betelepítése, akik a magyar nyelvet megtanulva, magyar nevet vettek fel. Az oroszok csak azokban bíznak meg, akik nem magyarszármazásúak, vagy hajlandók magyarságukat megtagadni. így kialakult az a helyzet, hogy mindenkinek jobb a helyzete, mint annak, aki "csak magyar”. A magyar ma megbízhatatlan, gyanús, másodrendű állampolgár Magyarországon. Erre szomorú bizonyítékok tömegével szolgálnak, költőink, íróink műveikben. “A faj védői" c. versben — Ady örmény, Zrínyi horvát, Petőfi szlovák, Széchenyi olasz, Mátyás latin, Áron mongol, Rákóczi Ferenc kurd, József Attila fél-kun, fél-román, stb., stb., és ha nincs más, akkor (Arany) balkáni, de nem magyar. Egy másik "magyar nyelv, lángjaid kígyóként a lalaj szintjén iramítva — sziszegve néha a kíntól, többször a béna dühtől, megalázott... Újra a fű között, a gazban, az aljban. Mint évszázadokon át, a behúzott vállú parasztok között.” Egy ország ráng mögöttetek, veszejtve véreit — egy ország megnyitott ere lüktetve vérzik. Meddig? S miért? S kiért? Aztán Veres Péter utolsó írásai. És a többiek. Itt és otthon. Sorok tömegével lehet bizonyítani a magyarság — és nem az idegenek — sanyarú, nyomorult sorsát, életét ma az országban. A párttagok — az új arisztokrácia — minden téren elsőbbséget élveznek a nem párttagok előtt. Az igazi arisztokráciát azonban a központi párttagok képezik. Számuk titkos és az is titok, kik is tartoznak közéjük. Feltehetően, akik Oroszországban végezték iskoláikat, a betelepített oroszok, az emigránsok és persze azok, akik nem magyar származásúak, vagy magyarságukat megtagadva, nemzetiségi származást hangoztatnak. Ezek egymást közt szívesen társalognak oroszul, igénylik az orosz sajtót. Bizonysága ez annak, hogy a vezető réteg el-oroszosítása már is folyamatban van. És bizonyítva azt is, hogy a vezetésben való részvétet, a jobb módot az eloroszosítás fegyveréül használják. Mindezt csak aláhúzza az orosz nyelv kötelező oktatása minden iskolában. Szemünk előtt van egy folyamat, mely először a vezetést igyekszik eloroszosítani, hogy később a népet oroszosítsa el. Ma egy belső széttépettség a jellemző az országban. Az egymást váltó quislingek soha, semmit sem tettek a magyarságért. Az államvezetés felelős tényezője helyesnek tartotta a kétnyelvű utcatáblák fölszerelését mindenütt, ahol illik, "Pl. Gyulán is, ahol 5% a román kisebbség. Ugyanakkor soha egy szó sem esett részükről a cseh, román, szerb rémségek, magyar üldözések ellen, vagy a 45-ben és 56- ban Oroszországba hurcoltakért. A tény az, hogy az a kormányzat nem a magyarság megmaradásának, hanem pusztulásának egyik döntő tényezője, mert néptől idegen. Nem érdeke és nem is akarja a szétszórtságban élő magyarságot és gyermekeiket megtartani magyarnak: "az asszimiláció folyamata törvényszerűnek mutatkozik, amit nem lehet nem is célszerű akadályozni...” Amit akar ez a kormány az emigráns magyarságtól az az, hogy "egy érzelmi kapcsolódás, kulturális vonzódás, az érdeklődés fennmarad, és ezek révén ... hídépítő pillérekké válhatnak ..." idézi a lap az otthon élő dr. Puskást, majd Nagy Károly szerkesztő bizottsági tag véleménye, hitvallása — "ez jelenünk és közeljövőnk magyarországi és külföldi magyar feladata, felelőssége ...” Kétféle realitás van. Az igazság realitása — és az erő, az erőszak realitása Krisztus és a zsidóság akkori vezetői közti vitában Judás az erő realitását fogadta el és 30 ezüst pénzért elárulta az igazságot, Krisztust. Minket itt semmi sem kényszerít az erőszak szolgálatára. De megvan a lehetőségünk, ami egyben a kötelességünk is, az igazság hangoztatása és szolgálata minden fórumon, minden alkalommal, minden lehetséges erővel. Annál is inkább, mert senkinek közülünk nincs módjában sem hatni sem befolyást gyakorolni erre a kormányra. Ezért is nincs más reményünk se, csak az igazság, mely elől még ez a kormány se bújhat el, és amit végül a patrónusának is tudomásul kell venni, ha egységben, meg nem alkudva állunk mindenkor az igazság oldalán. A magyarság megmaradásának pedig kulcskérdése az ősiség, a származástudat. Pl. az írek majd mindegyike tud ha többet nem egy-két ősi szót. És tudja azt, hogy egy ősi nép a kelta utóda, mint ilyen, a világ egyik legrégibb népének a tagja. Ezért fontos számunkra a szumér származás tudata, ennek elmélyítése. Lassan az egész világ elismeri ezt a bizonyítékok súlya alatt, csak otthon és itt is egy csak szavakban magyarkodó csoport tagadja, akiknél szinte kivétel nélkül kimutatható az idegen, nemzetiségi származás. Az új lap, ha a magyarságot akarja valóban szolgálni, akkor hangoztatnia kell — engedtessék meg a magyarságnak, hogy annyira magyar legyen, mint az orosz-orosz, a románromán, a német-német, a franciafrancia, a zsidó-zsidó, stb. És ha az anti-szemitizmus, anti-zsidóság bűn, bűn az anti-magyarság is ugyananynyira, ugyan úgy. Legyen végre a magyar vezetés és kormány végre vérségileg is magyar, hogy ne legyen “a nép melletti állásfoglalás misztikus parasztimádattá a nemzet szolgálata nácizmussá” bélyegezve, az idegenek által. Legyen végre hazánk. Illyés írja — "A magyaroknak nincs hazájuk, amelyet Petőfi akart még nem teremtődött meg ... Minden harmadik magyar idegen nyelvi környezetben él... Számuk ... apad. Nyelvünk őrzője, a parasztság eltűnőben ... Számbelileg is évről-évre fogy" Ez az igazság. Az új lapnak is ezt kell hirdetnie, ha a magyarság megmaradását kívánjuk szolgálni. így és ekkor lesz bőséges olvasója, előfizetője a lapnak. Az erőszak realitásával való alkudozást pedig hagyjuk a Judásoknak... P. Király Hírek • A szabad világ kommunista-kollaboráns propagandistái mindent elkövetnek a Moszkvába kitalált "békés koexisztencia” népszerűsítésére. Ennek első jele, mint mondják, a baráti munkamegosztás, az egyik fel, a másik le, ez a helyes: A kommunista szövetség államai fel-, míg a NATO-államok leszerelnek. Ennek eredménye biztosan a Moszkva által kívánt béke, a temetői csend örök békéje lesz. ♦ A dél-vietnámi "Felszabadító Nemzeti Front" megbízottja mondja, hogy "a vietnámi béke a szovjet— vietnámi barátság eredménye, a vietnámi nép hosszú és küzdelmes harcának eredménye, amelyet a támadó imperialista Amerikával szemben vívott”. A harc a békéért Vietnámban — mondja a vietkongi megbízott — csak az első lépés a vietnámi nép békés, demokratikus és független létéhez Vietnámban”. Otthon vagyunk! Jön a békés kommunista élet az egész Vietnámban. És talán nemsokára majd Kambodzsában is. ♦ • Az idén tizedszer rendezték meg Komáromban a felvidéki Jókai-napokat. Az ünnepségsorozat keretében a magyar nyelvű irodalmi színpadok, színjátszó csoportok, művészeti együttesek vetélkedője zajlott le. A műsort, a szép szó ünnepe címen — évfordulóik miatt — főként Petőfi, Madách és Csokonai műveiből állították össze. Nem feledkeztek meg azonban a ma élő magyar szerzőkről sem. A pozsonyi Forrás Irodalmi Színpad például Juhász Ferenc "A szarvassá változott fiú" című versét mutatta be színpadi feldolgozásban.
