Szittyakürt, 1973 (12. évfolyam, 1-12. szám)
1973-01-01 / 1. szám
8. oldal **ITfVAKOfcT 1973. január hó DR. NAGY IVAN Dr. NAGY IVÁN, a Jugoszláviába kényszerített délvidéki magyarság volt vezető politikusa halála alkalmából Délmagyarország Felszabadító Tanácsa megemlékezésül rá kíván mutatni arra a szerepre, melyet Dr. Nagy Iván s munkatársai játszottak a délvidéki magyarság 1941 előtti politikai életében. “Amikor nyolc évi nyílt diktatúra után Stojadinovics kormánya 1937-ben lehetővé tette az ellenzéki pártok szervezkedését is, a délvidéki magyarság politikai arculatában már mélyreható változások jelentkeztek a diktatúra előtti helyzettel szemben. Az időközben lassan kiöregedett vezetői irányításával újra jelentkező Magyar Párt már korántsem jelentette a délvidéki magyarság kizárólagos képviseletét. Egyrészt, mert a párt vezetése az 1927-es tapasztalatok alapján most már maga is úgy vélte, hogy csakis a kormánnyal való reális együttműködéssel biztosíthatók a magyarság minimális kisebbségi jogai, így elsősorban a magyarnyelvű iskolázás. Másrészt, mert a párt a maga konzervatív és liberális csoportjaival sohasem szélesítette ki a maga kereteit a városi középosztályon és polgári rétegen túl a magyarság zömét képező nincstelen, szociális nyomorban élő magyar tömegekig. E kiöregedett, konzervatív-liberális magyarpárti vezetőséggel szemben új erők, s új emberek jelentkeztek a délvidéki magyarság politikai életében. Ezek az új eszmék a fiatal — már Jugoszláviában felnőtt új generáció zágrábi diákévei alatt érlelődtek ki a Jugoszlávia sorsát eldönteni hívatott szerb-horvát vita és küzdelem közvetlen élményeinek hatása alatt. Ez a nemzedék már meglátta és megértette, hogy Radics István, a Horvát Parasztpárt elnökének halálos ágyán mondott szavai: “Nem vissza Belgrádba” nemcsak Radics István politikai végrendelkezése volt, de egyben végső s immár visszavonhatatlan ítélet a Strossmayer óta felnőtt nemzedékek politikai ábrándja, a délszláv gondolat felett. E szavakkal a délszláv népek történetében egy korszak zárult le. S most egy új korszaknak kell jönnie, mely korszaknak a természet logikus fejlődésének megfelelően csakis Jugoszlávia, e mesterkélten összetákolt s erőszakosan fenntartott állam széteséséhez kell vezetnie. Épp ezért ez az új magyar generáció nem volt hajlandó magáévá tenni a Magyar Párt bölcs öregjeinek opportunizmusát, melyet különben azok 15 esztendővel korábban maguk is elvetettek. Ez az új nemzedék a magyarság jogos törekvéseit s vágyainak teljesedését nem a kormánytámogatás ellenében elnyerhető apróbb engedményekkel vélte biztosítani, hanem előrenézett, talán már nem is távoli jövőbe, amikor Jugoszlávia összeomlásával a délvidéki magyarság is megszabadulhat börtönéből s visszatérhet hazájába, mert minden nemzetközi egyezményen, minden alkotmány és törvénybiztosítékon túl a magyarság csakis a maga hazájában remélheti népi, szociális, gazdasági, valamint kulturális problémáinak megoldását. Mert végeredményben a magyarságot is megilleti az önrendelkezés joga, melynek gyakorlásától csak a párizsi békekonferencia cinizmusa ütötte el. Ez az új politikai gárda, amelynek élén dr. Nagy Iván, dr. Korány Elemér és dr. Dudás Tibor, a horvátországi magyarság kulturális küzdelmeinek később oly tragikus sorsú vezetője állt, a Magyar Párt kormánytámogató politikájával szemben az ellenzék mellé való felsorakozást hirdette meg, a Horvát Parasztpárttal való együttműködését s vele együtt a nyílt harcot Belgráddal, a balkáni szerb imperializmussal szemben. A régi és az új politikai vezetés közt éppen ezért a különbség már nemcsak a politikai “taktikában”, de a lényegében is jelentkezett. Az első politikai vágyai már csak a magyarság “kisebbségi” jogainak, kisebbségi életének biztosítását célozzák, szemben a délvidéki magyarság széles tömegeire támaszkodó új generációval, mely a magyar tömbhöz való visszatéréssel a független magyar életet igényelte. És még egy mélyreható különbség volt a két csoport között. Amig a Magyar Párt politikájában csakis a városi elemekre épített, az új irányzat a magyar nép egészéhez fordult, a falu parasztjához éppúgy, mint a földreform során kisemmizett de megélhetési bázisától megfosztott nincstelen földmunkás és zsellér magyar tömegekhez, akikkel eddig legfeljebb csak a Belgrád zsoldjában álló kommunista-szocialista agitátorok törődtek. A magyarság új politikai vezetése gazdasági és szociálpolitikai síkon is ellentétbe került a Magyar Párt felfogásával. Mert ez az új politikai vezetés nem csupán az anyaországhoz való visszatéréstől várta a délvidéki magyarság összes problémájának megoldását, de azon túl a szociális kérdések megoldását is követelte s ennek érdekében egészen új gazdaságpolitika kialakítását. A horvátokkal való együttműködésen túl ez az új magyar politikai tömörülés kezet nyújtott Belgrád elnyomó és kizsákmányoló politikájával ugyancsak szembehelyezkedő délvidéki szerbségnek is, mely Pribicsevics Svetozár alapította Független Demokrata Párt keretein belül külön, a Vajdasái Mozgalomban tömörült s Jugoszlávia federativ átalakítását sürgette. Az 1941-es események a horvátsággal együttműködő magyar politikai csoportok igazolták. Jugoszlávia, melyet csakis az angol pénzzel is alátámasztott fanatikus nagyszerb elemek sodortak a háborúba, nem is annyira a német fegyverek csapása alatt, mint inkább a belső feszítő erők eredményeként alig egy hét alatt alkotó elemeire esett szét. Ezzel pedig megnyílt az út a délvidéki magyarság számára is az anyaországba való visszatérésre. (Homonnay Elemér: “A délvidéki magyarság helyzete a két világháború között” a Mindszenty Tudományos és Társadalmi Akadémia és a Pázmány Péter Szabadegyetem kiadásában 1956-ban Buenos Airesben megjelent “Elszakított magyarság” c. kiadványban.) Dr. Dudás Tibort, aki 1943-ban a Horvátországi Magyar Közművelődési Szövetség elnöke lett, 1945-ben Tito partizánjai ölték meg. Msgr. Dr. vitéz Korány Elemér pápai prelátus, volt országgyűlési képviselő, dr. Nagy Iván legbensőbb munkatársa, aki az emigrációban vitéz Kisbamaki Farkas Ferenc vezérezredes Magyar Szabadságmozgalmában játszott vezetőszerepet még 1957-ben meghalt. Most dr. Nagy Iván halálával a harmincas évek végén jelentkező új délvidéki politikai tömörülés immár harmadik vezető egyénisége is sírba szállt. Délmagyarország Felszabadító Tanácsa 1954-ben az ő politikai örökségüket vette át az emigrációban s e politikához mindmáig hű maradt. Miként dr. Nagy Iván és társai a harmincas évek végén az opportunistákkal, a reálpolitikusokkal, a megalkuvókkal, a csupán kisebbségi jogok biztosítására szorítkozókkal szemben nem voltak hajlandók lemondani a délvidéki magyarság azon örök jogáról, hogy a maga hazájában, Maigyarországon élhessen, mi sem követjük a mai reálpolitikusok megalkuvó politikáját, a csonka haza semlegesítését sürgetőket, sem azokat, akik az 1972. évi Magyar Találkozón Jugoszlávia partizán állam-mitoszát többre értékelték Szent István állameszméjénél, a Jugoszlávia megmentésére hívták fel a magyarságot, hanem dr. Nagy Iván, Msgr. Korány Elemér és dr. Dudás Tibor szellemében ma is ragaszkodunk sokat szenvedett délvidéki népünk felszabadításához. Délmagyarország Felszabadító Tanácsa elnöksége nevében: Dr. Lelbach Antal elnök Titeli József főtitkár Homonnay Elemér, a Központi Munkatörzs vezetője r INNEN-ONNAN ^ Kína a közelgő években 200 kínai fiatalt küld Angliába nyelvtanulás céljából. Az első 15 már — tíz fiú és öt lány — meg is érkezett oda. Azonkívül az angol nyelvet az egész országban tanítani fogják a középiskolákban. "Kína maga óhajtja a költséget viselni és lemond az angol hivatalos támogatásról. A tizenöt a kínai nyelviskolából utazott oda, akiket a Londonban székelő követségen fognak továbbképezni. Ugyancsak a rádión keresztül is folyik már az angolnyelv tanítás. A hotelekben különösen sok az angol nyelv hallgatója. Az állami sajtó által hirdetett angol nyelvtant kiválónak tartják. Ahogy megjelent, sorbaálltak érte a vásárlók. A német nyelv az ötödik helyen áll az arab után.” A hajdan népszerű orosz nyelv a negyedik helyen áll, előtte az angol, francia és spanyol. (Frankfurter Allgemeine, 1972. december 15.) • Amerikában lassanként megszűnik az anyagiakban való "bőség”, felesleg. Oka a kannibális ipari verseny, a nyereséghajsza, amely elpazarolja a földben rejlő értéket. Mostmár azon gondolkoznak, hogy a gázhiányt Oroszországból szerzik be, amelyet Szibérián át vezetnének oda. Ne várja hát a világ, hogy Amerika valaha is Oroszország ellen fordul komolyan! • A párizsi "Combat” szerint — a "feszültség-enyhítés” némely tekintetben rosszabb a népeknek, mint a hideg háború. Amíg Moszkva és Washington között semmi komoly követelés nem teljesül, levegőben lóg Európa sorsa és a népek csak bizonytalan sorsban élnek.” • Németországban a többmilliónyi idegen munkásból mintegy 300.000- en nem akarnak többé hazájukba visszatérni, hanem a német népbe olvadni. így gyarapodik a német nép annak ellenére, hogy a születési szám egyre romlik. A háború és a technika megbomlasztotta világ népei között addig fennálló egyensúlyt, megindult a keveredési folyamat, amely zűrzavarhoz vezet. • Az UNO és más nemzetközi szerv a népek túlszaporodása elleni kísérletezése eddig hiábavalónak bizonyult. Csak a keresztény fehér emberiségnél járt eredménnyel; sajnos, néhol túlságosan nagy eredménnyel is, saját kárára és a színes népek előnyére. Hiábavaló tehát némely szakíró megelégedésre törekvő megállapítása. A szaporodás nem csökken. "A nevelés hatása ezidőszerint a nullával egyenlő” — állapítja meg a Frankfurter Allgemeine 1972. december 16. száma. — A népesség szaporodása eddig csak az ipari államokban csökkent észrevehetően, ahol — az összképet tekintve — jelentéktelen és csupán időleges jellege van... Ethiópiában a lakosság száma 27 év múlva — vagy talán korábban is — megkétszereződik. A lakosság 92 százaléka írástudatlan és 70 százalékuk hatóra gyaloglási távolságra él a főútvonaltól. A fővárosban és más nagyobb városban a klinikákon — a hivatalos közegek szemethunyása mellett — történnek magzatelvételek, azonban 2-3 hónap múlva újra kiegyenlítődik a születési szám. A gyors ütemben való népszaporodás ellen csakis drákói eljárással lehetne védekezni. Ki meri azt azonban végrehajtani? Valószínűleg senki és mégkevésbbé az elmaradt népek kormányai. (Frankfurter Allgemeine, 1972. dec. 16.) hogy • A francia kommunista mozgalom vezére — Georges Marchais egyszerű vasmunkás, aki Németországban kényszermunkás volt a háború alatt. Nem intellektuel, azonban a pártvonaltól soha sem tért el, határozott és erőskezű ember. A francia kommunista párt központi bizottságának 118 tagja van, a "politbürzinak” 18 és a titkárságnak 6 tagja van. Az igazolványos tagok jó része munkás és alkalmazott. A kommunistáknak sikerült a fontos választókerületekben tért nyerni. Magas számban vesznek részt a mozgalomban a nők is. Jelenleg 19.520 sejt működik abból, mintegy 5000 a gyárakban és mezőgazdasági üzemekben. Az állandó gyarapodást mutatja, hogy 1972-ben 450.000 új pártigazolványt adtak ki (id. lap dec. 19. szám). A KERESZT ÉS KARD MOZGALOM HANGJA Kiadja a mozgalom központja XV. évfolyam 1. szám — 1973. január hó Levelezési cím: Kereszt és Kard Mozgalom c/o Vasvári Zoltán, 256 Dayton Ave., Clifton, N.J. 07011
