Szittyakürt, 1973 (12. évfolyam, 1-12. szám)
1973-05-01 / 5. szám
1973. május hó «imAKOftf 7. oldal messze kimagasló hazafiakat, ízig-vérig magyar érzésűeket találunk. De olyanokat is, akik a magyar nyelv tudása nélkül is még halálukkal is megpecsételték magyarságszeretetüket. Viszont sajnos olyan melldöngető “magyarok”-ról is tudunk, akik válságos időkben lelkiismeretfurdalás nélkül a magyarság-ellenes hatalmakhoz álltak és állnak ma is, sőt olyanok is akadnak, akik még magyarul beszélni is restéinek. Nem egyszer még testvér testvér ellen is küzdött, mert az egyik becsületből harcolt a magyarságért, a másik önző érdekből az ellenség mellé állt. Két Zichy gróf ott szerepelt a 150 aláíró főnemesek élén, ugyanakkor a londoni követ Zichy gróf inkább vállalta a számkivetés kenyerét. Történelmünk telisteli van ilyen példákkal, mondanom sem kell, nem az ősmagyarok leszármazottai között. Sajnos a múltbeli és a jelen keresztény egyházak csak a zsidó fajiságot tartják tiszteletben — az ószövetség szentesítése alapján —, de a magyarságot alárendelik az egytállencsés kereszténységnek. Tisztelet a kevés kivételnek, mint pl. Prohászka Ottokár r.k. püspöknek, ki nyíltan vallotta magát elsősorban magyarnak, mert annak teremté Isten, másodsorban hívőnek és harmadsorban r.k. nak, még hozzá olyan időben mondta, amikor nem tudtunk még semmit a magunk ősi hitéről és az 5—6 ezer éves ékiratok hiteles híradásairól. Az ún. összeférhetetlenségünknek, egyes úgymond nagyjaink hazaárulásának is ez a kettőség a fő indítéka. Mégis itt volna az ideje, hogy lerántsuk a leplet a múlt, meg a jelen magyarságárulóiról is, akin farizeusi magyarkodásuk leple alatt a magyar nemzet sírásói voltak és ma is azok. Hulljon le az álarc a magyarnak nevezett írók, intellektuelle^ meg kétes mivoltú magyarokról, akik mindig magyarság-ellenesek voltak, mint Ady, akinek szava se volt az ország szétdarabolásához, Móricz, ki írásaiban meggyalázta a magyart és fő csahosa volt Kunéknak, Karinthy, aki azt írta 1910-ben, hogy “magyar fiúk, magyar lányok idióták trotlik” és a legtöbb ún. nyugatosokról, kik előkészítették a magyarság tragédiáját, továbbá azokról is, akik nem átallanak még idekint is az ellenségeink oldalára állni és nyíltan, vagy leplezve a magyar igazság ellen, civilben, egyenruhában, vagy papi palástban áskálódni. A szentistvánosoknak pedig be kell látniuk, hogy I. István ún. szent intézkedései nem a magyarság megmentését, hanem elpusztítását ill. a leggyalázatosabb szolgaságba vetését eredményezték, de nem akadályozták meg a honfoglaló turkok nyelvének végleges eltűnését. Ám ha valaki ma sem képes, vagy nem tud igaz magyarrá válni, legyen az ő hite szerint európai, vagy ószövetségi honpolgár, vagy idegen származású és nyelvű magyar nemes, de legyen annyi tisztesség benne, hogy ne állja útját a magyar feltámadásnak — avagy tűnjön el sürgősen és végleg a magyarok soraiból. Itt az ideje, hogy minden idegen vérű magyar is igaz magyarrá váljék, teljesen függetlenítve magát a származástól, meg a világi és egyházi hatalmaktól. Ennek is egy a zsinórmértéke: az igazság 100 százalékos követése és szakadatlan hirdetése. Az emigrációnak is ez az egyetlen feladata, melyet teljesíteni szent kötelessége. Ezt várja tőlünk és főig íróinktól, tudósainktól és tehetőseinktől a világ összmagyarsága. Megismervén sumir őseinknek az egy igaz Isten hitéből fakadó azon felfogását, hogy mindig békés munkával és soha rabló hódítással fejleszszék kultúrájukat, mely azután minden irányba kisugárzódott, megérthetjük a faji és nyelvi különállásunkat is. Az eddig fent jelzett indokok, melyek a puszta tényekből és ezeknek logikailag levonható következtetéseiből származnak, elegendőek az ismert történelmünkben mutatkozó hiányok pótlására, ill. teljesen kielégítő és egységes magyarázatára. Ne felejtsük el azonban, hogy mindennél fontosabb az autochton mivoltunk az egész Kárpátmedencében, mert emellett a szittya partos, turk valamint vallási és egyéb kérdés mind, mind mellékes, másodrendű. Ha visszatekintünk az 1000 év előtti “nyugatbahelyezés”-re, melyet egy idegen fajta, a szentnek nevezett I. István vezetésével, az “Intelmek” szellemében ellenségeinkkel: németekkel és Vatikánnal vitt végbe, láthatjuk, hogy Trianonban ugyancsak egy idegen fajta, ismét német és vatikáni segítséggel (1. H. O. és a Vatikán nyilatkozatait), meg a “legyünk európaiak” jelszóval, mint új “Intelmek” maszlagolásával vitt végbe, hogy az újabb ellenségekkel megerősödve végleg kiirtsa a magyarságot, miután átmenetüeg továbbra is rabszolgának marasztalja. Azt viszont már nemcsak az összmagyarság, hanem az egész világ tisztességes, becsületes és igazságos népeinek is tudomására kell hozni, hogy Európa legősibb kultúmépe a magyarság 2000 éves és további jövendő rabszolgasága, nemcsak egyes hatalmi tényezők, nemcsak egyes fajok, hanem az egész emberiség lelkiismeretét is terheli, mert a magyarság senkitől soha semmit el nem vett, hanem mindig csak adott. Ezért Petőfi évében ővele mondjuk és mindig mondani fogjuk: A Magyarok Istenére esküszünk, esküszünk, hogy rabok tovább nem leszünk! b. K. E. HŐSÖK NAPJÁN Olvastam egyszer egy régi-régi kínai mesét, mely a következőképpen szól: "Hol volt, hol nem volt, még az Óperenciás tengeren is túl, élt egyszer egy nagyszakállú bölcs. Minden titok tudója. Felkereste egy tudnivágyó és megkérdezte tőle: mondd meg nekem, te Bölcs, meddig tart az Örökkévalóság?! A bölcs ezt felelte: 'Ember, menj át országokon és tengereken, míg a világ végére nem érsz. Ott, ember soha nem járta helyen áll egy gyémánt-szikla. Egy mérföld magas, egy mérföld hosszú és egy mérföld széles. Minden ezer évben madár repül a gyémánt-szikla csúcsára és megfeni a csőrét a sziklán. Mikor ettől a csőr-fenéstől elkopott a gyémánt-szikla, akkor múlott el az Örökkévalóság egy pillanata!’” • Igen! Ebben az irdatlan időrengetegben, míg a mesebeli bölcs gyémánt-sziklái kopnak lassan ... egyik a másik után ... valahol ott a világ végén... az egész emberiség eddig megtett és ezután megteendő útja csak gyengén reszkető, pillanatnyi villanás, melynek íve kidereng a “Honnan” ködéből és mindjárt beleveszik a "Hova” végtelenjébe! • Erre a "Honnan-Hová” útra minden nép, minden nemzet vagy faj emlékeket hagy maga után. Hogy: ő is járt ezen az úton. Vésik kőbe ... vágják ércbe ... építik sziklába... álmodják márványba ... írják könyvekbe ... és: égetik néha a szívekbe is! Mint a Termophyle-i szoros tízezer hős görögje tette, ki inkább szabadnak halt, mint rabszolgának élt. • Mi, magyarok, az emlékeinkben is szokatlan, furcsa és különös nép vagyunk! Mert a mi népünk, a Csaba népe, az égre írta ezt az emlékeztetőjét. Mikor öldöklő csatában egymást vágta a hun és alkonyaira a csatatéren hevert a fiatalság színe-virága, egy királyfi járta a holtak mezejét. Kezében csodatévő füvet vitt, megérintette vele a halálos sebeket, a széthasított koponyákat, a fokos-vágta testeket. Mikor a végére ért népe temetőjének, ott sorakozott mögötte némán egy egész szellem-hadsereg. És akkor, ott, ez a sereg, élén Csaba királyfival nagy esküt tett: "Most felmegyünk a csillagokba és ott, ahol a csillag-pitykés égbolt belehajlik a Mindenségbe, állni fogjuk a vártát. Esküt teszünk arra, hogy; ha valamikor bajba kerül a magyar, földből, vízből, levegőből visszatérünk tovább harcolni érte! Úgy legyen!” • És ahogy a szellem-sereg felviharzott a csillagok közé, a kísértet-lovak patája gyémántport vert le a csillagokról. Az útjuk azóta is fénylik ettől a portól. Ez az út a mi utunk, a magyarok, a Hadak Útja! • Azóta — tudod te is, magyar testvérem — áll ez a várta. Én hiszem és vallom... ha úgy érzed, hogy már nem bírod tovább ... hogy nagy bajban, szükségben vagy... ha segítséget vársz valahonnan és felemeled szemed oda ... ennek a csillagporos útnak a végére ... akkor ott, Csaba királyfi egyik párducbőrös, vagy fekete-subás hadnagya odaint csak az egyik csontvitéznek: "Koppány fiam! Nyergelj, oszt eredj fiam, de szaporán! Mert, bajban van egy magyar!” • Hiszem és vallom; hogy a tatár-dúláskor, Szulejmán janicsárjai között... a rokitnói mocsarakban ... Gorlicenél... a Donnál... a budapesti harcok- alatt... mindenhol... mikor harcot vívott vagy állt a magyar... ott fent a vártán búgtak a kürtök, ott nyergeitek, ott kantároztak és Csaba népe segített nekünk. Mert, ha nem segített volna, ha nem erősített volna, ha nem küzdött volna velünk a hősök lelke, mi — magyarok — már réges-régen eltűntünk volna a népek temetőjében! • Node, magyar testvérem, te már nem hiszel sem a mesékben, sem a Csaba legendában!
