Szittyakürt, 1973 (12. évfolyam, 1-12. szám)
1973-04-01 / 4. szám
Szocializmust - de magyar módra! 1973. ÁPRILIS Hó, XII. ÉVF. 4. SZÁM ÁRA: 50 cent. «ITTVAKOftT A HUNGÁRIA SZABADSÁGHARCOS MOZGALOM LAPJA A VASFÜGGÖNY MÖGÖTT... Egy újabb április köszöntött ránk, egy újabb évforduló, újabb emlékezés nemzeti függetlenségünk elvesztésének 28. évfordulója. Sajnos akadnak, akik ezt az évfordulót, mint “felszabadulási ünnepnapot” emlegetik és minden igyekezetükkel azt akarják bebizonyítani, hogy a Szovjetunió nem leigázta, hanem felszabadította hazánkat. Jóllehet, hogy ez a szovjet megszállás megszabadított bennünket egy német megszállástól, a szovjet ellenőrzés teljes gyakorlati biztosítása érdekében átalakították az ország belső politikai és gazdasági berendezkedését, évszázados struktúráját, mely átalakítást elkeresztelték a proletáriátus felszabadításának. A szovjet jóvátétel kimondhatatlan nagyságú számait elkönyvelték, mint szovjet exportot, majd később a szocialista országok kölcsönös gazgasági segítségnyújtási szerződéseinek számlájával magyarázták az ország és az ott élő állampolgárok kirablását. A magyarázatok szerint a szovjet csapatok először úgy jöttek be, hogy felszabadítottak bennünket, majd a jelenlétük igazolására hivatkoztak az Ausztriában állomásozó szovjet erők biztosítására, mely szükségessé teszi a szovjet csapatok jelenlétét Magyarországon, majd mikor ez a mese is kiélte az idejét, a szovjet Ausztriából történt kényszerű kivonulása után jött a Varsói Egyezmény, mely “katonai szövetségesünknek” jogot ad arra, hogy védelmünk érdekében csapatait hazánkban tartsa, majd 1956-ban, az OKTÓBERI SZOCIALISTA FORRADALMUNK idején újból “megmentett” bennünket a szovjet hadsereg az ‘ellenforradalomtól. “Napjainkban viszont érvényben van a Brezsnyev-doktrina: rendfenntartó szovjet erők állomásoznak rabhazánkban. A csomagolások különbözők, de a katonai megszállás, az ország nemzeti, politikai függőségi viszonya az változatlan. Ezzel mindnyájan tisztában vagyunk, de mégis 28 éve erőltetnek ránk egy hazugságot, melyet maguk a katonai megszállók cáfoltak meg a kezdet kezdetén és maga Sztálin nyilvánította ki az igazságot a Vörös Hadsereg fennállásának 27. évfordulóján kiadott ünnepi napiparancsában. Az alábbi idézet a napiparancsból: KELLEMES HÚSVÉTI ÜNNEPEKET KÍVÁN LAPUNK MINDEN OLVASÓJÁNAK a Szerkesztőség Elvtársak! Vörös katonák és vörös tengerészek, altisztek, tisztek és tábornokok! A Vörös Hadsereg fennállásának 27. évfordulóját ünnepeljük ma. A Vörös Hadsereg, melyet a nagy Lenin azért alkotott, hogy megvédje hazánkat a külföldi hódítók támadásaitól, és amelyet bolsevik pártunk ápolt és nevelt, dicső fejlődési utat tett meg. Becsülettel eleget tett történelmi hivatásának s joggal lett a szovjet nép dédelgetett kedvence. — A Vörös Hadsereg ez év januárjában a Baltikumtól a Kárpátokig húzódó egész arcvonalon példátlan erejű csapást zúdított az ellenségre. 1200 km vonalon áttörte a németek erős védelmi rendszerét, amelyet éveken át építettek ki. A Vörös Hadsereg támadása során gyors és mesteri hadműveleteivel messzi nyugatra vetette vissza az ellenséget. A szovjet csapatok makacs harcok közepette Kelet-Poroszország határától a Visztula alsó folyásáig 270 kilométernyire, a Varsótól délre, a Visztulától délre létesített hídfőállásuktól az Odera alsó folyásáig 570 kilométernyire, a szandomiri hídfőállástól Német-Szilézia mélyébe 480 kilométernyire nyomultak előre. — Csapataink 1945. januárjában-februárjában, támadásunk 40 napja alatt 300 várost foglaltak el; elfoglaltak harckocsikat, repülőgépeket, fegyverzetet és lőszert előállító üzemet, leszereltek mintegy 100 hadiüzemet, elfoglaltak több mint 2400 vasútállomást, birtokba vettek több mint 15,000 kilométernyi vasútvonal hálózatot. — A Vörös Hadsereg mindezek eredményeként teljesen felszabadította Lengyelországot és Csehszlovákia területének jelentékeny részét, ELFOGLALTA Budapestet és kivezette a háborúból Németorság utolsó európai szövetségesét Magyarországot, elfoglalta Kelet-Poroszország és Német-Szilézia nagy részét. Ma, február 23-án, a Vörös Hadsereg fennállásának 27. évfordulóján, este 8 órakor, húsz ágyúsortűz dördüljön el Moszkvában, Leningrádban, Kievben, Minszkben, Tallinban, Rigában, Vilnyuszban, Kisinyevben, Tbilisziben, Sztálingrádban, Szebasztopolban, Odesszában, Lvovban. Éljen diadalmas Vörös Hadseregünk! Sztálin a szovjet haderők főparancsnoka a Szovjetunió marsallja Sztálin, a szovjet haderők főparancsnokának 5. sz. Hadparancsa, Moszkva, 1945. február 23. (Kiadta: Idegennyelvű Irodalmi Kiadó, Moszkva, 1945) Ehhez már sok kommentárt hozzáfűzni nem szükséges, mert nyomatékosan kihangsúlyozta Sztálin, hogy Lengyelországot és Csehszlovákia egy részét felszabadították, de Budapestet elfoglalták. Tehát ebben a nagy “felszabadító” háborúban kihangsúlyozták, hogy ránk a felszabadulás nem vonatkozik, mert minket magyarokat ELFOGLALTAK. Ide még rosszmájúság sem szükséges, mert a vak is látja, hogy egy ilyen nagyjelentőségű Hadparancsnak a szövegét nem kisdiákok fogalmazzák, s annak minden szava jelentőséggel bír. így a számunkra egyesek által készített felszabadulási mesének minden hitele elveszett akkor, amikor maga a nagy “felszabadító” kihangsúlyozta, hogy erről szó sem volt. Mi magyarok már végigéltünk egy pár megszállást, ezt is túléljük minden bizonnyal, és amikor a Szovjetunióról, mintegy letűnt világhódító birodalomról írnak a magyar történelemkönyvekben, a Kárpátmedencében, a történetíró majd megjegyzi, hogy a török megszállás és a szovjet megszállás között azért volt annyi különbség, hogy a törökök tisztességesebbek voltak, mert azok a megszállás idején nem ünnepeltették velünk Mohácsot minden évben. Ami pedig a belső szociális helyzetünkre vonatkozik 28 évvel a “felszabadulás” után, arra Ruffy Péter adja meg a választ a Magyar Hírek 1973. január 6-i számában az “Élő Budapest” c. cikkében. Többek között azt írja: “ — S a milleneumi álragyogást követő esztendőkben tovább épülnek azok a magánpaloták, amelyeknek márvány előcsarnokaiban livrés inas nyújtja az ezüsttálcát a látogató felé, hogy a vendég elhelyezze rajta a névjegyét, s ahol esténként kristálycsillárok fénye ontja az utcára kiszűrődő világosságot. Az uralkodó osztály olyan hártyapapíron táncol, amely alatt már ég a tűz. Mindenütt az Andrássy úton, a Nagykörúton, a terézvárosi palotasorokban állnak a szép, feldíszített Potyomkinfalak, e roppant, hivalgó díszletek, de a díszletek mögé nem ajánlatos betekinteni. Mert a Kazár utcában savanyú szag van, a Szív utcában a nyomor csak álmodik, a kis mellékutcák sápadt csendje, mintha egy teljesen más bolygón ásítana, nem is az Andrássy út szomszédságában. Ez az a nagy hazugság, amely a Terézvárost jellemezte régen, ez az az országos füllentés, amely márvánnyal takargatta az előcsarnokokat és a paloták szomszédságában olyan bérkaszárnyákat éltetett, ahol a fehérnemű az udvari körfolyosón száradt. — Ó, nem, nem a tömegszállások nyomorával, a füllesztő szegénységgel találkozunk itt, mégis e régi, szegény, fülledt kor oly sok rekvizitumával, kopott köntösével, ránk örökített hagyatékával. Ezekben a házakban, szűkös lakásokban a mai ember gondtalanabbul él ugyan, mint a régi, de földrajzi környezete, utcájának arca nem sokat és nem sokban változott. — Ezt a hazugságot, ezt az ellentétet feloldotta ugyan az elmúlt huszonhét esztendő, de a Terézváros, a hatodik kerület szerkezetét gyökeresen megváltoztatni még nem tudta. Ezen a földön minden megváltozott. Csak a sápadt udvarok maradtak még itt, mint furcsafakó, nyomasztó kérdőjelek. — A körúti palotákban napjainkban már ugyanolyan emberek élnek, mint a homályos, szűk sikátorokban.” Ezt írja Ruffy Péter, ugyanakkor azt már nem jegyzi meg, hogy a Társadalmi Szemle szerint a sikátorokban lakók havi 7 forintos, míg a körúti palotákban lakók havi 7000 forintos párttagsági díjat fizetnek. Akkor, elvtársak és “felszabadítók”! — lényegében a “felszabadulást” — ezt a hazugságot, ezt az ellentétet feloldotta-e az elmúlt huszonhét esztendő? Nyugodtan mondhatom Ruffy szavaival, hogy ez az a nagy hazugság, amely a Terézvárost és az országot jellemzi ma, ez az az országos füllentés, amely a pártházak márványával takargatja be az előcsarnokokat és a pártpaloták szomszédságában lévő bérkaszárnyákban, a mellékutcákban még mindig ott szárad a fehérnemű az udvari körfolyosókon a proletároknak diktált felszabadulási mese után még huszonnyolc évvel is. (I. S.)
