Szittyakürt, 1973 (12. évfolyam, 1-12. szám)
1973-03-01 / 3. szám
2. oldal «imAKOfct 1973. március hó Petőfi Sándorban a magyar népnek az a képviselője szólt, aki nem a nemességgel akarta egyesíteni a népet, hogy nemzetté legyen, hanem a rendiség helyett akart a nép által új nemzetet teremteni. Petőfinél hite a magyar népben túlontúl ellensúlyozza hitetlenségét a nemesi Magyarországgal szemben. Ma ellensúlyozza az "új osztály" Magyarországa ellen. Sőtér Istvánnak hallgatni kell arról is, hogy Petőfi Sándor politikai hitvallásában szerepel elsőízben Dózsa parasztforradalma, fenyegetően, követendő példaképül. A Nép nevében című versében írja: Még kér a nép, most adjatok neki: Vagy nem tudjátok: mily szörnyű a nép. Ha fölkel és nem kér, de vesz, ragad? Nem hallottátok Dózsa György hírét? Izzó vastrónon öt elégettétek, De szellemét a tűz nem égeté meg, Mert az maga tűz... vigyázzatok: Ismét pusztíthat e láng rajtatok!” A “Dicsőséges nagyurak"-ban pedig a főnemesek Magyarországának képviseletét akarja a kunyhók kaszás millióival vasvillákra hányatni. Hányatná a kommunista rezsim "új osztályának” képviseletét is. A nyílt és véres "osztályharcos” Petőfi Sándor kezet kínál a nép nevében azoknak, akik ezer éven át e nép kínjából-verejfékéből tartották fenn a maguk élősdi világát. A haza érdeke kívánta így! A kéznyújtásnak azonban árat szab: csak akkor is úgy lehet róla szó, ha az uralkodó főnemesi társadalom helyett a nép diktál. Nincs olyan fordulópontja, nincs olyan válsága az 1848—49-es esztendőknek, ahol ne láták Petőfit a cselekvő és harcoló néptömegek élén. Nemzeti forradalmár volt, aki bírált, kifogásolt és ha kellett, kényszerített a héptömegek segítségével. Petőfi Sándor hazafisága nélkül 1848 március 15-ike nem lett volna azzá, amivé lett, olyan szabadságharccá, amely nemcsak a magyar történelemnek, hanem a népek szabadságharcának is egyik legszebb fejezete. Petőfi Sándor forradalmárságának nemzeti jellege börtön lehet ott, ahol a "nemzeti és nemzetközi irányát” az internacionalista kötelezettségek terhével szabad csak summázni. Petőfi Sándor a "Nemzeti Dal”-ban a haza nevében szólít tettekre és a nemzet egészét akarja a rabság ellen mozgósítani. Csak a "sehonnani bitang embert” bélyegzi meg azokat, akik a nemzeti egységből továbra is távol tartják magukat. 1848. március 15-ike után, amikor a nemzet szabadsága veszélybe került, Petőfi maga is beáll katonának és a nemzet függetlenségének védelméért alávetette magát, mint katona, azoknak a generálisoknak, akiknek azelőtt "nyakravaló” szenvedélyéről alaposan megmondta a véleményét. A haza mindenekfölött! A független és szabad Magyarország! Ezért a forradalmi hitvallásért halt hősi halált a "világforradalmár” Petőfi Sándor is Fehéregyháza romjai körül. Nekünk 1956-os forradalmároknak és magyar szocialistáknak továbbra is vállalnunk kell a hazátlanságunkban is Petőfi Sándor forradalmi útmutatását. De ez a forradalmi út nem az, amelyet a liberális vagy a kommunista kritika alakított ki Petőfi Sándor forradalmi útjáról. A nemzet függetlenségéért és szabadságáért nekünk nemzeti forradalmároknak továbbra is keresnünk kell azzal a magyarvérű baloldallal való politikai szövetséget — az ideológiai szintézis kizárásával — amely ma a judeo-kommunizmusban konszolidált rabmagyarok országában az “új osztály” ellen folytat sajátos, de nacionalista harcot. Ez a magyarvérű baloldal és ezt le kell szögeznünk — az eddigi kapcsolataink alapján — kívánja a szovjet katonai erők azonnali kivonulását Hazánkból. És e közös küzdelem jegyében valljuk Petőfi Sándorral Midőn, mit eltört láncunk ád, a nesz Egy szabad nemzet imádsága lesz! Meg kell hogy érjem azt a nagy napot Amelyért lantom s kardom fáradott! Major Tibor PETŐFI- NORVÉGÜL Napvilágot látott Petőfi verseinek első norvég gyűjteménye. A könyv igen ízléses kiállításban, fényezett kék borítólappal és; rajta a nagy költő képével jelent meg. Petőfi verseinek egyik lelkes propagátora a magyar származású Sulyok Vince, aki a költő születésének 150. évfordulója alkalmából ismertető cikket is írt Petőfiről. A cikket a legnagyobb norvég napilap, az Aftenposten kultúrális főcikként közölt. Sulyok egyébként maga is fordít Petőfi verseket norvégre. Egyik ilyen fordítás-csokrát legutóbb a Vindeut (Ablak) című negyedévenként megjelenő irodalmi folyóirat közölte. Mély fájdalommal értesültünk arról, hogy BODOR MÁRTON az 1939-es Országgyűlés megválasztott tagja 85 éves korában 1972. december 27-én, rövid szenvedés után, hazájáért és fajtájáért dobogó nemes szívét visszaadta a magyarok Istenének. EMLÉKÉT KEGYELETTEL ŐRIZZÜK! MAGNA HUNGÁRIA A XVI. SZAZAD! TÉRKÉPEKEN VcYTfctf /rf *-■Lű.t** ___:_________ A Magma Hungária egy XVI. századi térképen Ha arról akarunk képet nyerni, hogy az újkor hajnalát élő Európa tudósainak világában milyen elképzelések éltek a magyarság honfoglalás előtti lakóhelyeiről, a 3505 számú bécsi kódex kézírásos térképén túl érdemes megismerkedni e kor néhány nyomtatott atlaszával, glóbuszával is. 1582-ben látott napvüágot Richard Hakluyt egyik munkájában Robert Thome, a világjáró angol kereskedő és geográfus 1527-ben készült térképe. Thorne — akárcsak a bécsi kéziratos térkép ismeretlen szerzője — nem fordít túlságos gondot az államhatárok gondos ábrázolására: az akkori Magyarországot régi, hatalmas kiterjedésében, a ‘.mellékországokkal” együtt HUNGÁRIA elnevezés alatt mutatja be és— jóllehet a mohácsi csatavesztés híre bámulatos gyorsasággal terjedt el egész Európában, nem vesz tudomást arról, hogy az oszmán hatalom már jó ideje szilárdan megvetette a lábát az egész Balkán-félszigeten. A magyarság korábbi hazáját ö is a Fekete-tenger és a Káspi-tenger közötti területen helyezi el, nagyjából a mai Grúzia helyén. Ennek megfelelően a szöveg ezúttal is “Georgia seu Hungária antiqua” — tehát “Grúzia vagyis a régi Magyarország”. Bár ez a térkép sokban eltér a már ismertetett kéziratos térképtől és csaknem mentes annak hibáitól, fantasztikus elemeitől, -mégis megállapítható, hogy eredetük közös és egyaránt egy “régebbi”, ma még ismeretlen műre támaszkodnak. A térkép érdekesége abban rejlik, hogy John Dee adta át Richard Hakluytnak — az angol alkimista és geográfus, aki kalandos élete során két ízben is hosszú esztendőket töltött hazánkban, magyarul is tudott, részt vett Pozsonyban Miksa koronázásán, majd kastélyról kastélyra járva az aranykészítés ‘titkaiba’ avatta be a magyar főurakat. A magyarság transz-kaukázusi lakóhelyével kapcsolatos elképzelést azonban nemcsak e kor térképei tükrözik, hanem néhány más forrás is utal erre. A bécsi udvar és a konstantinápolyi császári követek közötti diplomáciai postát titkos írással bonyolították le, melynek időnként változó kulcsai reánk maradtak. A bécsi állami levéltár Turcica-állományának 36. számú kötegében található 1577. évi sifrkulcs jellegzetes fogalomjegyeket alkalmaz a levelezésben gyakrabban előforduló népek, földrajzi megjelölések, tisztségviselők megjelölésére. így pl. a Káspi-tenger fedőneve (utalással a gazdag olajelőfordulások kísérő jelenségére) “odor” vagyis szag, büdösség. A gyakran lágongó janicsárok, mint “dubii” kétségesek, veszedelmesek) szerepelnek. A grúzok fedőneve: durantes; magyarul: állhatatosak, szilárdak — a császári sifrkulcs a grúzokra azt a jelzőt alkalmazza, amelyet Bíborban született Konstantin császár használt a Perzsia határvidékén letelepedett magyakorral kapcsolatosan, a “Birodalom kormányzása” című művében. Meríthettek a térképírók annak a Iemardus nevű dalmát szerzetesnek az adataiból is, aki a magyar rendtartomány tagja volt: XXIII. János pápa küldte ki Grúziába keleti részének püspöki méltóságát töltötte be. Az ő grúziai működése idején 1329 szeptember 29-én írta XXIII. János ismert levelét Jeratamirhoz, a Kaukázus környéki magyarság uralkodójához. C. Eubel művéből és több más forrásból kitűnően Bemardus 1334-ben az avignoni pápai udvarban tartózkodott és a pápához tett jelentésének adatai is nyomot hagyhattak a kaukázusi magyarsággal kapcsolatos európai elképzeléseken. De a magyarság egy másik lakóhelyéri is tudni vélnek e kor térképírói. Johanne Schöner nürnbergi egyetemi tanár 1523. évi földgömbje szerint a ‘Magna Hungária’ a Káspi-tengertől északkeletre, Alánián és a kangli nép területén túl, az Urál folyó könyökétől északra terül el, tőle délnyugatra a blahok népe, délkeletre a hunok laknak, míg északnyugaton az “Obscura regio”-val, vagyis a “Sötét, áttekinthetetlen vidékkel” szomszédos. Ha ezt a Schönerféle térképen sziereplő Magna Hungáriát egy mai térképre helyezzük, az Uralhegység közepe táján találnék meg. Megjelenik a “Magna Hungária” a francia Orontius Cimalino veroniai művész rézmetszete közvetítésével maradt az utókorra. Ez az ábrázolásmód igen tetszetős, de eleve kizárja a mértékek, arányok helyes érzékeltetését s erősen torzít: előnye viszont, hogy a hegyrajzi sajátosságokra figyelmet fordít. Magna Hungáriának e térképen Nagy Tatárország’, Alánia, a blahok és a “Sötét vidék” a szomszédai. (T. L.)
