Szittyakürt, 1973 (12. évfolyam, 1-12. szám)
1973-01-01 / 1. szám
1973. január hó tflTtVAKÖkt 3. oldal Vitafórum IANDREÁNSZKY KÁROLY: A magyar emigráció politikai szerepe 4, ... volt egyszer egy háború iszonyú volt, iszonyú Az anyát lebírta ölét megtiporta Piát fára húzta hőrét is lenyúzta aki Isten tűrte nem is anya szülte jaj-sziréne péntek jaj-piros csütörtök vér szerda sétálunk, sétálunk egy kis népre rátelepszünk csüccs Gyertek haza fiaim Nem lehet, nem megyünk Talán féltek fiaim? Félünk önmagunktól Mert ha hazamegyünk Téged is megölünk És ha nem lesz könnyed mibe törülközünk... (Gyermekdalok egy háborúra . .. Veress Miklós verse — részlet) Iz otthon ünnepelt fiatal költő verse valamilyen más háború ürügyével jelent meg nyomtatásban, de nagyon nekünk szól... Örömmel fogadtam el meghívástokat, de nem könnyű a feladatom. Ritkán fordult elő, hogy egy előadást négy féle módon készítsek elő, hogy azután végeredményként mindent elvessek és a mások okosságát elhagyva, csak azt mondjam, amiben mélyen és meggyőződéssel hiszek. Valaki a napokban azt mondta, hogy neki könnyebb, mert a politikát inkább érdekes időtöltésnek tartja, viszont én mindezeket túl komolyan veszem. Talán igaza volt, hiszen egész életem, otthon és 28 éves távollétem alatt, mindenkor a magyar nép politikája körül forgott. Gondos vizsgálódás után meg kell állapítsam, hogy ma talán Ti képviselitek legjobban azt a gondolati és cselekvési folyamatot, ami a magyar határokon kívül valóságos ifjúsági mozgalomnak lehet nevezni. Ahogyan az embrió megismétli fajának fejlődését az anyaméhben a kopoltyútól az öt újjas kézig, úgy kell minden nép új nemzedékének, fiatalságának megismételni a kor általánosan elfogadott értékeinek szigorú kielemzését, hogy mai választ kapjunk a mit, a hogyan és a vajon miért perdöntőén fontos kérdéseire. Ezt ma, más, még magukat kimondottan ifjúságinak nevező egyesületek sem merik megtenni: szervezés-technikai és társadalmi okokból görcsösen ragaszkodnak a tegnapi értékítéletekhez. Hiába szerveznek és vezetnek előttünk járó nemzedékek száz vagy ezer magyar születésű gyermeket, munkájuk hősies és szép lehet, de ha a gondolati megújúlásra nincs meg a lehetőség, akkor sajnos valóságos ifjúsági munkáról nem beszélhetünk. A POLITIKA ÉS VILÁGNÉZET FOGALMAINAK ELHATÁROLÁSA Politika — a szó magyarul nem cseng nagyon tisztán. Közvéleményünk beleérez sok álnokságot, hatalmi öncélt, a kiszolgáltatottság és a kiszolgálás állapotának gennyes jelenségeit. A magyar ember, talán természete alapján, elretten és menekül mindentől, ami az általa meghatározott politikával kapcsolatos. Maga a szó görögből ered — politea — kifejezi azt, ami nemcsak egy embernek az ügye, hanem többeké, a polgárok közös joga, közös kérdései. Világos magyar fordításban nem más, mint a mindennapi közügy. Van-e közös ügye a határokon túl vetődött, sok országban letelepedett magyarságnak? Ha van, akkor vajon mennyire közös ez az ügy a mai magyar határokon kívül eső, de a Kárpát-medencén belül évszázadok óta ott élő, magyarul élő magyarokkal? És ha ezt a közösséget is megtaláljuk, akkor vajon mindezeknek a magyaroknak a viszonya a mai határokon belül élő tíz millió magyarral? Szét lehet-e választani a magyar közügyet földrajzi határok szerint? Ezek azok a kérdések, melyekre válaszokat keresünk, ha politikai szerepünket szeretnénk meghatározni. Sokan összetévesztik a világnézet és a politika fogalmát. Talán megint belső lelki alkatunk miatt, a közvélemény megítélésében a politika mindig kullogó alárendeltségi viszonyba kerül a világnézettel, az ideológiával szemben. Nem volt ez mindig így, Árpád-házi királyaink korában nyoma sincs ennek, de a vegyesházi uralkodók, a Jagellók, a Hunyadiak idejében sincs meg ez az elválasztás. A török megszállás tehetetlen, népirtó nyomorában találkozunk a vallási és ideológiai kérdések fontosságának olyan mérvű megjelenésével, hogy azok a politika és a világnézet egyensúlyi helyzetét megzavarják és felborítsák. Azóta népünk világnézeti alapon gyakran, vagy majdnem mindig a vesztes oldalra szorult kívülálló, globális erők ütközéseiben. A 18. és 19. században kifejlesztettük magunkban a "hősi életszemlélet” ideálját és mitológiáját, amelynek alapján a mindennapi döntéseinkben is szívesebben vállaljuk az öngyilkossági komplexumot. Más szavakkal, nemzeti vonalvezetésünkben elvetettük a paraszti életformát, annak mindent túlélő racionalizmusát, s felvettünk helyette egy nagymértékben külföldről importált érzelmiséget, romanticizmust, amit legtalálóbban "verbunkos hazafiságnak” lehetne nevezni. A világnézet természeti és szellemi alkatunk, nevelési körülményeink alapján kialakuló, a mindenkori korszellem által befolyásolt gondolatrendszer. Ez a gondolatrendszer valóban a gondolkodók, a filozófusok, a teoretikusok, az alkotók, művészek, az írók és költők munkaasztalára van szánva. A világnézet nemzeti közkincs, sokkal magasabbrendű, minthogy abból diktatórikus következtetéseket vonjunk a máról holnapra folyó közéletben. A világnézet önmagában nem alkothat, vagy törölhet kamatlábat, nem változtathat adókat, nem égethet könyvet, nem börtönözhet gondolatot és hitet, nem deportálhat és nem ölhet, sem a népbíróságon, sem a Dunaparton ... A világnézet valóban nemzeti közkincs. Nem arra ad feleletet, hogy ma mit csináljunk, hanem csak arra, hogy mai cselekvéseink során merre törekedjünk ... A politika viszont elsősorban nem arra törekszik, hogy mit tartun1' ma igaznak, hanem azt, hogy ebből az igazból ma mit lehet megvalósítani. A politika klasszikus értelmében nem a teljes, tiszta igazság azonnali és feltétel nélküli megvallása, hanem annak a lehetőségnek keresése, amit ebből az igazságból ma, a jelenlegi helyzet pillanatnyi korlátái között is cselekedetbe tudunk önteni, meg tudunk valósítani. A politika pragmatikus, és ha nem az, akkor nem is politika többé ... Ma nem lehet számunkra politikai alapkérdés, hogy vajon a suméroktól származunk-e vagy sem, de ugyanakkor el kell kerülnünk, hogy a politikai mondanivalónkat olyan semmitmondó szólamok szerint határozzuk meg, hogy a magyarság a "Nyugat védőbástyája”, vagy a "Kelet nyílhegye" Európa felé. Nem politikai tartalom katolicizmusunk vagy protestantizmusunk sem, de ugyancsak nem a politika körébe tartoznak a marxizmus, hitlerizmus, leninizmus vagy kapitalizmus tanai sem. Magyarságunk mai életét, valóságát nem az "izmusok”, vagy "kráciák” határozzák meg, hanem a valóságos életfaktorok. Magyar politikai alaptétel, hogy a 20. században átéltük a pánszlávizmus korát, a "drang nach Osten” korát, pontosabban a kiszolgáltatottság állapotát mindazzal az undorító melléktünettel, amivel az ilyen helyzet jár. Politikai reálitás ma, hogy az egész Kárpát-medence területén sokkal több magyar él, mint azt a mai politikai határok jelzik, de kevesebb magyar él ott, mintsem hogy az egész Kárpát-medencét egyszerűen magunkénak könyvelhetnénk el. Mai politikai tény, hogy a nagyok között nagyon sok kis és közép állam van, akiknek sorsa közeli a mienkhez, ezért a kis- és közép-népek összefogása igazi alternatívává válhat, ha akarjuk. Akár a Kelet nyúl ki, akár a Nyugat, népünkön igazán segíteni nem tudnak, nem is akarnak. Segítség csak az lehet, amit magunk el tudunk végezni egyetértésben mindazokkal a kis- és közép-népekkel, akiknek sorsközössége a magyarokéval azonos. Népünk társadalmi alakulása sem lehet a régihez való visszatérés, nem lehet a mai helyzet politikailag parancsolt képleteinek szolgai elfogadása sem. A született nemesi forma elmúlt, a mai párt-nemesi forma tarthatatlan. Ember és ember között egyenlőséget teremteni utópisztikus, ha társadalmi rétegződésről beszélünk, az alatt ma a tudás-nemesség, az alkotó nemesség nem-örökölhető tételeit tennénk, ezzel meghatározva azt a középutat, amit a mai párt-nemesség és a pénz-nemesség lehetőségei között ki kell alakítanunk. A közügy, a politika alkotás, és nincs politika alkotás nélkül. Tíz millió magyar otthon szül, létezik, túlél és ezzel alkot, ha tetszik politizál, mint teszi ezt a felvidéki, az erdélyi és a délvidéki magyar. Vajon a más országokba telepedett magyar tud-e alkotni? A megmaradás lényege az alkotó feladat éppen annyira, mint ahogyan alkotni sém lehet magyar módra, ha magyarságunk elfogyatkozik. Hogyan kívánhatod meg ma itt idegenben felnövő fiadtól, leányodtól, hogy magyar maradjon, ha ennek nem tudod megadni az alkotó, a továbbvivő értelmét. Sok szülő azt szeretné, hogy mert ők alkotók voltak, és ez nem sikerült, ma a tagadók sorában vannak, ezért gyermekeik is álljanak be a tagadók közé. A gyermek magyarságának egyetlen alapja, hogy szülei magyarok voltak, vagy mert talán a helyi társadalom ezt többé kevésbé megkívánja tőlük. Ha ennek az itteni magyarságnak nem marad ennél sokkal többje, ha nem marad valóságos alkotó motivációja, akkor bizony már egy emberöltő távlatában is nagyon, de nagyon kevesen fognak maradni. Én úgy látom, nemcsak mint magamcsinálta politikus, de mint négy országon kívül született gyermek apja, hogy magyarnak-maradásunk alapfeltétele itt szétszórtságunkban, hogy alkotó feladatokat találjunk, és ezeknek tudata segítsen át az alapkövetelményeken, hogy népünk nyelvét, kultúráját, társ és sors problémáit megismertessük. Meg kell ezt követelnünk önmagunktól, de ennek elismertetését otthon is ki kell harcolni. Ha van a határontúli magyarságnak létjogosultsága, ez csak valóságos feladatok végrehajtása lehet, nem érzelem, nem dollár-buksza, nem honvágy vagy felszabadító álom. Magyarságunk nem politikai teória, vagy feltételekkel nehezített álomvalóság. Magyarságunk ma paraszti racionalizmus, nekünk szántani kell, ha aratást várunk, kapálnunk kell, ha bort akarunk inni. Ma már nem szántanak faekével, a kapálásnak is meg vannak a maga komputer által előírt módszerei. Ám jöjjenek, akik ismerik a mai csodaszert mi csak azt tudjuk, hogy miért kell szántani, ők azt is tudják, hogy hogyan. Én ebben két nemzedék egymásra találását látom; jaj annak, aki az öregektől a fiatalabbak felé, de jaj annak is, aki a fiatalok felől az idősebbekkel szemben árkot, torlaszt vagy akadályt emel. Én hiszek a vérszerződésben. A MAI POLITIKAI STRUKTÚRA A határontúli magyarság politikai beállítottságát vizsgálva, több megközelítési formát szoktak használni. A legtöbb módszer, véleményem szerint, meglehetősen elavult, kifejezései pontatlanok és meghatározhatatlanok. A másokat valahová kegyetlenül odaítélők serege, vagy a magukat valamihez odavalló piciny politikai sejtek egyaránt a "verbunkos politika” gazos mezőin ácsorognak. Az egyszerűséget kedvelők még ma is szívesen osztályoznak a jobboldali, baloldali jelzők alapján. Ezen a téren nehézséget okoz, hogy minden kommunista pártnak is van egy úgynevezett jobb és baloldala, ha tetszik, szárnya. De még fokozza a nehézségeket, hogy minden földrészen, minden más államban ezt a jobboldal-baloldal elkülönítést marőben .különbözően határozzák meg; az oldalakat más és más attribútumok jellemzik. A magyar jobb vagy baloldal más országokban eltérő, önmagában ellentmondó filozófiákhoz kell közeledjen, hogy politikailag életben maradjon. Talán Amerika a legjobb példa erre, ahol a jobb oldalt a WASP kifejezés közelíti meg, fehér—angolszász—protestáns. Ilyen alapon persze nem sok magyart lehet hivő amerikai jobboldalinak tekinteni, alig néhányan vannak, akik két világrész merőben ellentétes meghatározásaival zsonglőrködnek. A magukat baloldalinak nevező magyarok sem jártak sokkal jobban, a szélsőbal itt robbantgató radikalizmust él, a mérsékelt bal pedig öncélú szakszervezetek, egyetemi ideológiai centrumok impotens életét éli, és így nem véletlen, hogy a magyar volt jobboldal és a volt magyar baloldal neves vezetői mind Nixon pártlistáján találhatók. Vannak mások, akik az otthoni "klasszikus” pártok rendjéből indulnak ki. Vannak emigrációs kisgazdák, szociáldemokraták, polgári demokra
