Szittyakürt, 1972 (11. évfolyam, 1-12. szám)
1972-01-01 / 1. szám
1972. január hó ________________________________»iTTVAKörr___________________________________ ____________________9. oldal „Ember küzdj, és bízva bízzál!” Legyen próbafilm ez az első kiadás! Még nagyon az első évfolyamaiban járt a Szittyakürt, amikor neszét vettük annak, hogy otthon Madách Imre, Az ember tragédiája-nak a megfilmesítésén tanakodnak. Szólt a vita erről-arról, mintha valami külföldi műremek megvásárlásáról lett volna szó. Vajon miért kellett polemizálni a világirodalom egyik legnagyobb (szerintünk legelső) drámájának a filmrevitelén, amikor az a magyarságé, és amikor nem egy hazai szakértő is hangsúlyozta, hogy azt a szerző, látnoki inspirációval, szinte direkt filmreírta egy évszázaddal ezelőtt, pedig akkor még híre-hamva sem volt mozgófilmnek, sem sejtelme nem volt senkinek, mit lehet majd teremteni belőle a színes-hangos filmtechnika fejlődésével. Nincs alkalmas műterem, felszerelés, rendező? ... Vagy nem hozná meg a film a hasznát? Valóigaz: tíz slágerfilm előállításánál is többe kellene kerüljön, hogy ne legyen belőle szegényes nyavalygás — a műérték rovására. Esetleg azért tanakodtak otthon olyan sokáig, mert materialista világnézetet hirdető rezsimnek illetlen dolog a legtisztább idealizmust szolgálni egy modern film szuggesztív erejével? ... Mindegy. Mi akkor nyomban kiabáló rímbetűkkel kürtöltük át a vasfüggönyön, hogy ‘‘Világfilmre az Ember tragédiáját!” Magyar szívünk sugallatáp és a műértákelésen kívül az is vezetett, hogy a világ-film gondolatának a bevetésével ösztönözzük a tanakodókat. Akkoriban már sikere volt Nyugaton is néhány magyar filmnek, melyekből nem áradt a pártdicsőítés és az utópisztikus kommunista ideológia nem éppen kellemes illata —, sőt a nemzetközi filmversenyeknek is volt magyar győztese Velencében. Titkon azt reméltük, hogy egy ennyire mélyen emberi tárgyú forgatókönyvön megakad a szeme valamelyik nagytőkés filmvállalatnak, és ko-operációban, többmilliós költség ráfordításával olyan világfilm teremhet a Tragédiából, mely Madách üzenetét valóban elviszi mindenhová, ahol emberek remélnek, vagy vesztegetik az élet reményét. Hadd keressen rajta a dagadt kapitalista, a világhódító, a bankár! — nagyszerűbb ennél, ha a magyar Madách műve székében nemes küzdelemre serkent, bízva-bízva megnyugtat, fölemel... a belépti díj árán száz és százmilliókat. • Hát nem így sikerült —, de az elmúlt hónapokban Amerika magyarlakta városaiban is sorra bemutatták már Az ember tragédiáját. Vessük össze az elképzelésünkkel? Azt azért — ne. A tízévelőtti polémiából sajátgyártmányú film született, és rajta van minden sajátgyártmányú magyar tulajdonság: kiválóság és gyarlóság. A képek fordulatosak és impozánsak. Hirtelen nem is látszik rajtuk, mennyit spórolt ki közülük a vállalati kassza. Van ennél azonban nehezebb hiányossága is a filmnek, bár ez nem tipikusan magyar: a megtorpanó, az elálmosodó extázis. Nagy írók szokták drámáikban az érzéseket úgy fokozni, hogy pattanásig feszülnek az olvasóban, extázisba sodorják, s az ember szinte szétrobbanni látja maga előtt az utolsó lapokat a versszakokkal, a sorok betűszalagjaival. A robbanásnál már nem is a szöveg számít, az a robbanás maga a végszó, mely aztán soha véget nem is ér: mély barázdákban ottmarad a lélekben örökre. Ez nagyon hiányzik a filmből. Igaz, Madách is szétaprózta. Mind a tizenöt színre jutott belőle valami s a végére — robbanó extázis helyett — csak megváltó föllélegzés. De a papír és betű, bármi legyen a tar talmuk, nem filmszerű eszközök. A mai filmtechnika mindent nyújtani tud az extázis felfokozásához és kirobbantásához. Ezt kötelességünk hozzáadni a műhöz, ha filmrevisszük. Nem merénylet ez az irodalmi eredetiség ellen, hanem a tehetős utókor tiszteletadása a korát túlszárnyaló zseni előtt. Ennél a kérdésnél viszont tilalmas költségekről fecsegni. Csak két dolog jöhet szóba: rutinos rendező, aki teremteni tud, meg színészek, akik megértik mit akar a dirigensük, s megalakítják. A filmrendező nem a saját teremtő fantáziájában megfürösztött Madáchművet vitte itt filmre, hanem csak lekopírozta annak, a száz éves bemutató óta alig fejlődött színházi reprezentálását. Ez kifejezetten szakmai műhiba. A színészek is inkább színpadon mozogtak, mint az élet drámai valóságában. Ha igyekeztek is tehetségük javát nyújtani, ahogy’ a sablon mondja, az az igaz, hogy nem volt keretük, melyből élő emberekként léphettek volna elő. Egyetlen korszerű rendezői ötlet volt az egészben: Lucifert maszkírozás nélkül állítani a felvevőgép lencséje elé, hogy a mai ember arcával örökíthesse meg az ördögi gúnyt, meg fölényeskedést. A film tehetséges, sőt impozáns színi rendezést mutat, de nem jó filmrendezést. Ez nagyon lerontja az értékét. A vigasztaló mindössze anynyi, hogy a Madách-mű lényege ebből a kreatúrából sem esett ki. Ádám minden kornak az embere. Törekvései csak fejlődő formáknak véget nem érő változatai. Sohasem jut velük révbe az ember. Kezdettől, a tudományok és a civilizáció csúcsáig, ugyanazok a problémái az embernek. Fiataljaink minden várakozáson felül megértették Madách üzenetét — ellenére a mai merőben más korszellemnek, és úgyis, ha előzőleg a Tragédiának a hírét is alig hallották. De a megértést életirányító élménnyé lehetne fokozni! • Végre azonban filmrekerült a Tragédia! így is lehet mondani: dicsérendő kísérlet egy műremek értékének a kidomborítására, amire az a papírformán túl is igényt tart. A rendező nem is tudja másból igazán ellenőrizni önmagát, csak kész alkotásból. És ha jónéhányszor megnézi ezt a filmjét, kialakulhat benne, hogy mit kellene változtatni rajta, kihagyni belőle, mivel kellene megtoldani a rendezői munkát, hogy annak sokkal tökéletesebb legyen az eredménye. A százéves eredeti szöveg nem tabu. A filmrevitel nem múzeumi megőrzés. Madách célgondolata és gondolatfűzése annyira végsőén és örökkévalóan emberi, hogy szinte csak hímpor rajta az Arany csiszolta irodalmi nyelv. A Madách-mű — könyvtárakban — mindenkor érintetlen kell maradjon. De ha azok elé tárjuk — modern filmen —, akik nem nyúlnak utána a könyvtárakban, akkor a szöveghez kell hozzányúlnia a kor irodalmárának, és közelebb hoznia a mai hallgatóhoz. Gondolatsértés nélkül egyszerűsíteni, korszerűsíteni, kihagyni a nemfontosakat, hogy jobban érvényesüljön a fontos, és azt még alá is húzni, mert a hosszú terjedelemben könnyen elvész. A nyelvezet ne legyen akadálya a célnak, se irodalmi formájában, se terjedelmében. Szolgája legyen — mindenkor — a gyönyörködtető tanításnak, különösen filmen, a kor leginkább győztes tanítómesterén. A filmrendező vessen le minden gátlást, amivel a színpadi rendezőnek kell számolnia. Megteheti. A legmagasabbszíntű filmtechnika pazarló alkalmazására vár a Tragédia újraforgatása. Nincs mű a világon, mely jobban kívánná ezt. A második kiadást ki kell szélesíteni a műterem szorító kereteiből! Egymagában a videotép is korlátlan lehetőséget nyújt erre, — az ósdi kulisszákkal való szorongás helyett. Élő háttér illik az Élet legfelségesebb szavai mögé. A paradicsomot, az első siralomvölgyet, aztán Egyiptomot a piramisaival, Athént a piacterével, Róma eredeti műemléképületeit, Konstantinápoly ósdiságát, a prágai égboltot, Párizs utcáit, London régies angolparkját, az Eszkimóföld didergő valóságát szinte filléres áron szállítani és vetíteni tudja a képmagnó. A Phalansterről kiváló utópia-írók olyan szemléltető leírást adtak, hogy Hokky István és Jakab Ferenc uraknak, Magyar Nemzeti Alkotmányvédő Mozgalom, Kedves Hokky és Jakab urak! Az U.S. alelnöke arra kért, hogy válaszoljak az Önök november 27-én kelt és a Magyar Nemzeti Alkotmányvédő Mozgalom képviseletében írott közös levelükre, amelyben Önök ellenzésüket fejezik ki az Egyesült Államok kormánya ama állítólagos terve ellen, hogy a Szent István koronáját visszaküldje Magyarországra. Az US. külügyminisztérium jelenleg nem tervezi a Szent Korona visszaszállítását. A tájékoztatás, hogy mi olyan értelmű tárgyalásban lennénk, amely a Szent Korona hazaszállítását érintené, teljesen spekulativ. A Szent Korona a Magyar Nemzet tulajdona és magyar nemzeti műkincs. A II. világháború végén került az Egyesült Államok őrizetébe. Magyarország belső rendezetlen viszonyai, valamint az Egyesült Államok és Magyarország viszonyában lévő tartós feszültség, hosszú évek óta alkalmatlanná és időszerűtlenné tették a Szent Korona hazaszállításának megfontolását. Ezért maradt az az Egyesült Államok letétében és őrizetében. Mi teljesen tisztában vagyunk azzal, hogy a Szent Korona meghoszszabbított őrizete és Magyarországra való végső hazaszállításának a kérdése sok kényes nézőpontot érint. Mi nemcsak a Szent Korona egyedülálló azt ma makettről életnagyságra fényképezheti a teleobjektív. Széles világot lehet vele érzékeltetni, nem pedig udvarrészt. És komoly filmben igen szemetszúró ma a vursli-megoldás, amikor az Űrben való utazás már nem csak Verne álom. Az élő filmkulisszák előtt játszó színészek "benne mozoghatnak a valóságban’’. A Menny filmrevarázsolása meg egyenesen ingerli az ügyes fotótechnikust. Gyerünk az újraforgatással! Most ezt harsogjuk haza. • Ha a forgatókönyv után nem kap például a Metro-Goldwyn, meg lehet csinálni megint otthoni rendezésben a Tragédiának második filmkiadását. Majd kapnak az üzleten a nemzetközi filmkölcsönzők, hisz ma akár száznyelvű szinkronizálás sem probléma. Giccs sem lesz belőle, ha az eredeti felvételnél számítanak rá. Lehet még világfilm Madách rejellegét, mint a Magyar Nemzet történelmi ereklyéjét és alkotmányjogi jelentőségét vesszük figyelembe, hanem azt a politikai és érzelmi érzékenységet is, amellyel a magyar emigráltak és sok magyar—amerikai tiszteli a Szent Koronát. Érthetőbben, ezt és más kényes tényezőket gondos megfontolás tárgyává kellett tenni. Mi elismertük és teljes diplomáciai viszonyban vagyunk Magyarország kormányával. Ahogy az utóbbi években az Egyesült Államok és Magyarország között a viszony fokozatosan javult, megbeszélések történtek a különböző két oldalú régóta fennálló problémák rendezése tekintetében, ahol a magyar kormány vetette fel a Szent Korona hazaszállításának kérdését. Ámbár nekünk jelenleg nincs tervünkben a Szent Korona hazaszállítása, a dolog mindkét kormány érdekeinek szükségszerű folytatólagos tárgya. Minket közelről érint, hogy minden ilyen végső cselekmény inkább szolgálja az általános jóakarat tárgyát, mint viszályt és helyet kell foglalnia a körülményekben amelyet valamilyen további lényeges légköri javulás megfelelően jelöl meg és természetesen haladás a mi Magyarországhoz való viszonyunkban. Remélem, hogy ez a tájékoztatás Önöknek segítségére lesz. Őszinte tisztelettel: John A. Baker, Jr. a Csehszlovákiával, Magyarországgal és Lengyelországgal való kapcsolatok igazgatója. mekművéből! (Sz. L.) Az USA külügyminisztériumának levele a Magyar Nemzeti Alkotmányvédő Mozgalomhoz!
