Szittyakürt, 1972 (11. évfolyam, 1-12. szám)

1972-06-01 / 6. szám

10. oldal «IWAKdttt 1972, június hó ÚJSAGFORGACSOK... A "Deutsche Nation” című tájékoz­tató —, amely negyedévenkint jele­nik meg, mint a D. N. Zeitung mel­léklete —, 1972 évi 1. számában ösz­­szefoglalót közöl a szórványban élő németekről. Keserű hangon említi meg mellékesen, hogy milyen egy­ségesen és szívósan harcol a zsidóság a Szovjetben élő, mintegy 4 millió zsidó, valamint a többi szórványban élő zsidók érdekében. "Tanulhat­nánk tőlük!” — jegyzi meg. A nyu­gatnémet kormány azonban ehelyett "kiengesztelő” politikát folytat a ke­letiekkel, hitelt adva annak a mesé­nek, hogy azzal megkönnyíti a ki­sebbségi sorban élő németek életét, pedig az ottani német urakat hide­gen hagyja az igájuk alatt sínylődő 100-féle nemzet sorsa.” Mennyi az anyaországon kívül élő németek száma, azt is megadja a tá­jékoztató — bár talán az elveszettek egy részét is beleszámítja, mert igen magas... "A német vöröskereszt adata sze­rint: Oroszországban, Lengyelország­ban, Romániában, Csehszlovákiában, Magyarországon, Jugoszláviában és a német keleti területen 3.6 millió né­met él, akik közül csupán 600,000- en kértek hazatelepülési engedélyt. Az Oroszországban élők közül 1.85 millió vallotta magát hivatalosan né­metnek. A többi fél megvallani né­met voltát, bár mintegy 3 millió né­metet lehet ott számontartanunk ... Lengyelországban és Kelet-Német­­országban legalább 22 millió német van. Varsó — azonban látszatárgu­­mentumokkal védekezik visszatele­pítésük ellen —, így: a) Többnyire olyan intelligens munkásokról van szó, akiknek távo­zása nagy veszteséget jelentene a len­gyel iparnak... b) Ezek nem németek — mondják —, hanem autochton lakosok. (Ősla­kosok, akiket később elszlávosítot­­tak, de akik 1945-ben — mielőtt ki­üldözték volna őket —, ismét néme­teknek vallották magukat). c) Ha ezeket hazaengednék a len­gyelek, munkanélkülikké válnának és szerencsétlenségbe esnének — mondják. Lám, milyen érzőszívüek a lengye­lek! Romániában elviselhető a helyzet. Mint mindenütt a keleti blokk-ál­lamokban, úgy Romániában se ró­zsás a németek helyzete, azonban mégis jobb, mint a többi államban... A romániai németek száma 600 ezer lehet. Ceausescu magas fejpénz ellenében és csak szórványosan en­gedi a hazatelepülést. Egyébként ő nem kísérletezik a németek nemzeti­sége megszüntetésével — dicséri meg a románokat a tájékoztató. Csehszlovákiában, Dubcsek alatt megindult a 350,000-nyi visszamaradt német megkülönböztetési eljárásá­nak megszüntetése, közben azonban azóta már rosszabbodott a helyzet... A körülbelül 400.000 magyarországi német sorsán nem nagyon lehet ör­vendezni, mégis, a magyarok nem ül­dözték és nem irtották ki az egész német népcsoportot, miként a ju­­goszlávok az 500,000 németet, akik közül alig maradt vissza több mint 50,000... Rossz fényt vet a nyugatnémetor­szági németek erkölcsi felfogására, hogy keveset törődnek a 18 milliónyi keletnémet és a 6.5 milliónyi szór­vány-német sorsával — jegyzi meg a tájékoztató. Az igaz, hogy a nemzetközi szel­lemben gondolkozó német szociálde­mokraták nem sokat törődnek a szórvány-németek sorsával, a nemze­ti érzelmű németek azonban, vala­mint sajtójuk, annál többet: állan­dóan napirenden tartották sorsukat. De ki törődik a mi kettős igában élő magyarjainkkal? Az anyaország már a második világháború óta úgy ve­szi őket, mint idegeneket, nem törő­dik sorsukkal. Csak mi, néhányszáz fanatikus emigráns tartjuk őket szá­mon, harcolunk értük, harcolunk feltámadásukért, megmaradásukért.. Az idézett tájékoztató Prágáról és a volt német lakosságról is megem­lékezik. "Prágában már csak 947 német él — írja. — 1857-ben még 50 százalék volt a számuk, 1910-ben 10.5 száza­lék, 1921-ben már csak 4.5 százalék, 1945-ben a tömegmészárlás elintézte a maradékot is. A 20 millió kanadai lakosságban 1.2 millió a németek száma. A har­madig legnagyobb nemzetiség az an­golok és a franciák után ...” (Sz. S.) A lövészek jelentik, hogy az idén is megtartják a háromhetes táboru­kat 1972. július 22-től augusztus 14- ig Pa-ban levő lövész tanyán. A tábor jelmondata: “Eger várának” elfogla­lása. Ennek a kornak történelmét, dalait játékközben tanítjuk meg a lányoknak és fiúknak. A magyar küzdő szellem nevelésére lövészeten kívül más sportokra is oktatjuk a fiatalokat. A lányok részére rendsze­res kézimunka oktatás is van. Ha gyermekét jó nevelésben akarja ré­szesíteni, akkor küldje el a lövész táborba. Kérjük előjegyezni az idő­pontot. Érdeklődni lehet már most az alábbi telefonokon: 201-546-5342; 201-EL6-7726; 518-434-3698. Levelezési cím: Vasvári Zoltán, 256 Dayton Ave., Clifton, N. J. 07011. A KERESZT ÉS KARD MOZGALOM HANGJA Kiadja a mozgalom központja XIV. évfolyam, 6. szám — 1972. június hó Levelezési cím: Kereszt és Kard Mozgalom c/o Vasvári Zoltán, 256 Dayton Ave., Clifton, N.J. 07011 Üjabb vallás-ellenes hajsza Romániában Az ateista ideák terjesztése, a val­lásos és "misztikus” fölfogás elleni harc szerepelnek a román kommu­nista párt ideológiai politikájának céljai között, miként ezt a román kormány a kulturális és szociális tennivalók tekintetében elérendő célt megjelöli. A "Satur Socialist” című folyóirat­ban Mircea Predescu tollából "Az ateista és tudományos nevelés mód­jai” című cikkében arra nézve ad "jó ötleteket”, hogy az ateizmus irányel­vét miként alkalmazzák a mindenna­pi életben. A román miniszterelnök: Nicolae Ceausescu révén meghirdetett prog­ram annak a szükségességét hang­súlyozza, hogy: "az ateista propa­gandát növelni és erősíteni kell, a "miszticizmus” és a maradi fölfogás ellen tömegmegmozdulásokat kell szervezni avégből, hogy a fiatalság már a materialista és a dialektikus filozóia szellemében legyen nevelhe­tő.” A román diákszövetség vezetője: Traian Stefanescu a fönti irányelvet követve, hozzáfűzésként megjegyzi, hogy “a maradi művészet irányát a miszticizmus felé hajló tendencia jel­lemzi”. Predescu föntebb említett írása többek között még azt is mondja, hogy “az intenzív ateista propagan­dát mind az iskolán belül, mind pe­dig azon kívül kell kifejteni: Szüksé­gesnek tartja e célból, hogy az ateiz­mus ne csak a szociális tudományok tanárai terjesszék előadásaikban, ha­nem a növény- és állattan, az anató­mia, fizika, kémia, történelem és földrajztanárok is ugyanígy csele­kedjenek. A cikk a továbbiakban rámutat ar­ra, hogy a természeti tünemények, járvány, betegség, árviz, stb. megma­gyarázásánál azok természetes okai­ra hivatkozzanak és mutassák ki, mennyire hamis ezeknél a termé­­szetfölöttiekre való utalás. Predescu szerint az ateista propa­ganda nem lehet csak az iskolára korlátozott. Azok a tudományok és művész körök, melyekben tanulók is vannak, legyenek áthatva, a tudomá­nyos és ateista elgondolásoktól. A vallás és az ateizmus problémá­it vessék föl azokon a hetenként tar­tandó megbeszéléseken, melyeknek a tanulók “magatartásá”-nak bírála­ta a célja és amelyeket az iskolák­ban tartanak meg. Az ateizmusról tu­dományos előadásokat kell tartani a szülőknek is, hogy a nevelést illető legmegfelelőbb mód tekintetében “közös front” alakuljon ki. ♦ A fönti cikket a “Christian Chrusade Weekly” című amerikai vallásos szellemű antibolsevista hetilapból vettük át. (Vol. 12, No. 21. 1972. ív. 2.) TÁJ ÉKOZTATÓ MAGYAR SZOCIÁLIS-GAZDASÁGI VILÁGSZÖVETSÉG Az MSzGV ausztriai ügyintéző bizottsága értesíti tagságát és az érdeklődő magyarságot, hogy Burgenlandban, Steinberg (Kő­halom)—Oberpullendorf (Felsőpulya) járási székhely között egy magyar település van tervbe véve. A település telkeinek eladása megkezdődött, s telek igénylés a Szövetség ausztriai ügyintézőjénél a telek ár egyidejű bankszámlára történő befizetésével lehetséges. A telkek festői környezetben terülnek el, enyhe domboldalon keleti, déli, délnyugati kilátással. Észak felől erdő övezi, kilátás a Kőszegi Hegységre. A telkeket Steinberg (Kőhalom) nevű helység­től a Rábca folyó választja el. A telkeken való építkezés megkez­dése időponthoz kötve nincs. Letelepedés a tartományi hatóságok hozzájárulásával történik. A telkek négyzetméterenkénti ára 23 ÖS. — illetve 1 US dol­lárnak megfelelő pénznem. A telkek ára a bankkontóra történt be­érkeztük után, hivatalosan, közjegyző által a tulajdonosok nevére, átírásra kerül. A telkek eladása sorszám szerint történik és azok bármikor megtekinthetők a helyszínen. Felkérjük a Szövetség Tagságát, valamint minden érdeklődő Magyar Testvért, telekigényét mielőbb jelentse be a Szövetség ügy­intézőjénél a telekár egyidejű átutalásával, mivel az igénylés kor­látozott. Telek igénylés 500 négyzetmétertől kb. 1200 négyzetméterig. Azok számára, akik az építkezést rövid időn belül kezdeni kívánják, az ügyintézőség tervrajzokat rendelkezésükre bocsájt és megfelelő építővállalattal kapcsolatot hoz létre. A Szövetség ügyintézősége letelepedéssel kapcsolatos felvilá­gosítást is adhat a hozzáforduló Magyar Testvéreknek. Szintén a fenti telek akción kívül az ügyintézőség megvételre ajánl régi és új házakat, valamint jelenleg modern, 2—3 szobás bérlakások is kaphatók. Minden levélbeni érdeklődés esetén a megfelelő értékű nem­zetközi postakupon, vagy az annak megfelelő pénznem postakölt­ségekre mellékelendő. Bank átutalásoknál kimondottan a Szövetség bankkontóját vegye igénybe. Pontos címe: Österreichische Laenderbank, Wien. Konto Nr: 2-914-221/00 — Sári Árpád, ügyintéző. Pénzátutalásokat, kérjük, levélben azonnal tudassa! Az ügyintézőség a Szövetség szellemében, tagsága számára díjtalanul dolgozik, s hogy munkánkat jobban megismerje, kérje a Szövetség alapszabályzatát! A KERESZT ÉS KARD MOZGALOM JELENTI: A Kereszt és Kard Mozgalom központja levelet kapott Brazí­liából “Az Erdélyért Mozgalom Brazíliai Végrehajtó Bizottságától”. Arról értesítenek, hogy Nixon elnök moszkvai útja alkalmából leve­let intéztek az USA., Szovjetunió és Magyarország felelős vezetői­hez, az erdélyi magyarság kétségbeejtő helyzetének orvosolása ügyé­ben. Egyben arra kérnek bennünket és az itt működő szerveket, hogy hasonló kérelmeket intézzenek a megjelölt helyekre. A Kereszt és Kard Mozgalom a maga nevében idejében cse­lekedett. Örvendetesnek és szükségesnek tartjuk a földrészek kö­zötti összműködést az ilyen fontos ügyekben. Sok szeretettel köszöntjük honfitársainkat Brazíliában és kérjük őket, hogy továbbra is maradjunk összeköttetésben.

Next

/
Thumbnails
Contents