Szittyakürt, 1972 (11. évfolyam, 1-12. szám)

1972-04-01 / 4. szám

1972. április hó

«IttVAKOkt

7. oldal

központi lapját az ukrán OUN szervezet maniíesztumának közlésével az ukrán területi követelések propagálására használták fel. (Erre nézve lásd vitéz kisbamaki Farkas Ferenc vezérezredes nyilatkozatát a “Szabad Magyarság” 1962. április 22, valamint a “Virrasztó” I. évf. 1. [1970 április] számában, Csikménasági idevágó cikke keretében.)

18. Vitéz kisbamaki Farkas Ferenc vezérezredes nyilatkozatát követően az AFABN Magyar Osztály is felvetette a kérdést, hogy kövessék-e a Szabadságmozgalom példáját. (Lásd a Szabad Magyarság hasábjain lefolyt nyílt vitát e kérdésben, 1962 május 8-i, s az azt követő számokban.) E vita eredményeképpen több helyi csoport kivált az AFABN helyi tagozatából (így a clevelandi is), de a Magyar Osztály központi törzse és a new yorki csoport bennmaradt az AFABN keretében. E döntésnek akkor az volt a legfőbb érve, hogy az AFABN központi veeztőségében, mind az elnöki, mind a főtitkári helyet magyar tölti be, így a Magyar Osztálynak megvan a kellő súlya, s befolyása, hogy az AFABN keretében ne lehessen magyarellenes politikát folytatni, mint történt ez a ABN-ben. Vajon igazuk volt azoknak, akik így döntöttek? E kérdésre valójában csak Andreánszky Károly tudna válaszolni, aki még ma is az AFABN központi főtitkára, aki a Hungária Szabadságharcos Mozgalom 1970 májusában, Clevelandban megtartott “Trianoni Kongresszusán”, Burján Gyula, Sirchich László, s a jelen sorok írójának az elszakított Erdély, Felvidék és Délvidékről megtartott előadását soviniszta megnyilatkozásoknak minősítette. (Andreánszky e megállapítását a kongresszus egyhangúan visszautasította, beleértve a Kereszt és Kard Mozgalom vezetőjét is, amely mozgalomban Andreánszky Károly a külügyi osztály vezetője.) De Andreánszkynak kellene végre a magyar nyilvánosság előtt feleletet adni arra a kérdésre is, hogy Durchánskyval, a szlovák emigráció egyik prominens vezetőjével, annak amerikai útja során folytatott megbeszélése alkalmával Szlovákia határaiul nem az 1938. november 2-i bécsi döntéssel megállapított, hanem a mai csehszlovák határvonalat fogadta el.

Az “Ukrán Nemzeti Szövetségnek” (OUN) a magyar szabadságharc alkalmából 1956. október 27-én kelt Szózatát helyes nyilvántartani, éppúgy, mint az Ukrán Felszabadító Hadsereg (OPA) parancsnokságának 1944-es hadparancsát, de azt elhallgatni, hogy a szabadságharcot követő öt év múltán éppen az OUN alapvető célkitűzéseinek, így Kárpátaljára emelt ukrán igénynek publikálásával következett be a magyar—ukrán emigráció kapcsolatok válsága, alkalmas lehet arra, hogy a magyar emigráció hamis illúziókban ringassa magát. (Miként erre Ráttkay Kálmán már 1962-ben oly világos érveléssel rámutatott. — Szabad Magyarság, 1962. május 27.)

S vajon e ki nem elégített, revizionista emigrációs tömörülésnek a Kárpátmedencében érdekelt emigrációi éppúgy tartózkodó magatartást tanúsítanak a területi kérdésekben, mint azt a magyar emigrációtól elvárják? Korántsem.

Az ukránok változatlanul magukénak vallják Kárpátalját, sőt elmagyarosított ukránoknak tekintik Nyírség és a Felvidék északkeleti részének görög-katolikus népét, s ezzel jelzik, hogy területi igényeik korántsem korlátozódik a mai, Szovjetunióhoz csatolt Kárpátaljára.19

A szlovákok nemcsak az 1939-es Szlovákia helyreállítását sürgetik, de az első bécsi döntéssel Magyarországhoz visszacsatolt, zömében magyarlakta területre is igényt tartanak.20

A horvát emigráció ma már a Hefer és Jelics csoportot is beleértve nemcsak Muraközre tart igényt, de a jelenleg a Horvát Népköztársasághoz tartozó Baranyai Háromszögre, s legújabban Bácska egészére is egészen a Tisza vonaláig (annak ellenére, hogy Bácskában a bunyevác-horvátság még ma is csak egy harmadát teszi ki az ott élő magyarságnak).21

A magyarság hallgatása tehát még azoknál az emigrációknál is, melyekhez legközelebb állunk, csak bátorítólag hatott, hogy igényeiket a magyarság kárára még csak fokozzák.

19. így Slypij bíboros, Lemberg ukrán görög-katolikus érseke, 1968 decemberében, Rómában fogadta az 1968 tavaszán szabadon bocsájtott, s hivatalába visszahelyezett Hopkó eperjesi görög-katolikus püspököt, mint az ukrán görög-katolikus egyház tagját. Ezzel azonosította magát az ukránoknak a Felvidék észak-keleti részére emelt igényével. (The Ukranian Bulletin, 1969.január 15.)

20. így a clevelandi Slovak Institute által kiadott Szlovákiai térképen Szlovákiát nem 1939—1945 közti határaival tünteti fel, hanem a bécsi döntést megelőző csehszlovák határral. (Egy térkép tanulságai. — Katolikus Magyarok Vasárnapja, 1956. II. 5.)

A Szlovák Nemzeti Tanács dr. Durchánsky Ferdinand elnök és dr. Cierer József főtitkár aláírásával az Egyesült Nemzetekhez benyújtott 1961-es memorandumában Szlovákia déli határául ugyancsak a mai csehszlovák határt jelöli meg. (Dr. Szilassy Béla: “A Szlovák Nemzeti Tanács Petíciója.” — Katolikus Magyarok Vasárnapja, 1962. IV. 15.)

21. Az utóbbi két évben kibontakozó horvát válság kapcsán több egyesült-államokbeli és kanadai horvát emigrációs szervezet washingtoni kongresszusa 1970. október 18-án hozott határozatának 2. pontja a Jugoszláviából kiváló független Horvátország területének UNO csapatokkal való megszállását kéri, s ebben Horvátország keleti határául a Drina—Száva—Duna—Tisza vonalat jelöli meg. (Danica, 1971. május 5.)

A torontói horvát szervezetek 1972. január 16-án, dr. Pavelics halálának évfordulója alkalmából emlékünnepélyt rendeztek. Ez emlékünnepély meghívójának hátsó borítólapján feltüntetett Horvátország térképe már Bácskát Horvátország integráns részeként mutatja be.

Egy évvel korábban, 1970 áprilisában megtartott horvát függetlenségi évforduló emlékünnepélyére szóló meghívó borítólapján ugyanezen torontói szervezetek által a Bácskára emelt igények még csak feltételesek, s elsősorban annak keleti felére vonatkoztak, mint ezt az alábbi térkép mutatja.

A horvát emigrációs közvélemény különben már 15 évvel ezelőtt sem tűrte, hogy politikusai a baranyai és bácskai horvát igények tarthatatlanságára rámutassanak, mint tette ezt dr. Stjepan Buc, Zágráb volt képviselője, a Horvát Nemzeti Tanács (Jelics csoport) volt főtitkárja, aki a DFT-vel és a MFB-gal folytatott megbeszélése alapján ily értelemben írt cikket a Katolikus Magyarok Vasárnapja 1956. február 19-i számában. E cikk miatt dr. Stjepan Bucnak le kellett mondania a főtitkári tisztéről, s a Drzava Mrvatska (Horvát Állam) szerkesztői posztjáról.

E.

Éppen ezért helytelenítenünk kell a “Közös Magyar Külügyi Bizottság" vonalvezetését is, merj

az elszakított területek kérdését nem iktatta programjába, s minden eddigi megnyilatkozásában tartózkodott ennek felvetésétől. Ezt annál inkább nehezményeznünk kell, mert e testület munkájában a "Magyar Felszabadító Bizottság”, s egyes elszakított területi szervezetek (Csehszlovákiai Magyarok Nemzeti Bizottmánya (CsMNB), Erdélyi Bizottság (EB) és az Amerikai Erdélyi Magyarok Szövetsége (AMSz) résztvesznek.22

22. Az 1968. március 30-án az 1956-os szabadságharc tíz éves évfordulója alkalmából életrehívott Koordináló Bizottságból megalakult “Közös Magyar Külügyi Bizottság” 1969. június 1-én Torontóban megtartott ülésén az elszakított területi szervezeteket is meghívta tagjai sorába azzal az elkötelezettséggel, hogy az egyes elszakított területi kérdésekben a KMKB csakis az érintett elszakított területi szervezetekkel egyetértésben fog eljárni. Ugyanakkor azonban a KMKB nem tartotta szükségesnek, hogy már korábban elfogadott programját az elszakított területi kérdés beiktatásával forma szerint is összhangba hozza a területi szervek meghívásával. Dél-Magyarország Felszabadító Tanácsa ily értelmű írásbeli javaslatát a KMKB még válaszra sem méltatta. Éppen ezért a DFT 1970 áprilisában megtartott közgyűlése határozatának megfelelően nem vesz részt a KMKB munkájában.

Ily előzmények után nem keltett meglepetést, hogy dr. Eckhardt Tibor, a KMKB elnöke a trianoni évet megnyitó újévi üzenetében (1970. január 1.) elsősorban a yaltai status quo ellen foglalt állást, s figyelmeztette az emigrációt, hogy "a trianoni ország és nemzetcsonkítás velünk maradhat még akkor is, amikor az orosz már kitakarodott a Duna—Tisza völgyéből”. — “Ne a rég múltat sírjuk vissza, hanem készüljünk fel az új országépítésre.” S ez új országépítés alapelveit dr. Eckhardt Tibor így jelöli meg:

— Ne legyen többé sem kiváltságos, sem jogfosztott nép a Kárpátok koszorúzta medencében.

— Az egymásra utalt közép-dunavölgyi népek együttélését nem az egymás alá, hanem az egymás mellé rendelés jegyében kell megszervezni. (Kanadai Magyar Újság, 1970. I. 23.)

A magyar emigrációs sajtó szinte valamennyi lapja minden megjegyzés nélkül hozta le a KMBK elnökének ez üzenetét. Csupán egyetlen hang, egyetlen lap emelt óvást ez üzenetnek a magyar

nemzeti érdekeket gyengítő megállapításai ellen. (Dr. Nádas János hozzászólása a Pittsburghi Magyarság, 1970. január 30. sz-ban.)

A KMKB e negatív magatartását részben érthetővé teszi az a tény, hogy benne két, a területi kérdések időszerűtlenségét valló közéleti egyéniség, gróf Teleki Béla, az AEMSzöv. elnöke, az AMSzöv. külügyi osztályának vezetője és dr. Pogány András, a Magyar Szabadságharcosok Világszövetsége amerikai tagozatának elnöke, vezető szerepet játszik.23

23. Gróf Teleki Bélának e felfogását 16. sz. megjegyzésünkben már ismertettük. Dr. Pogány András hasonló felfogásának gátlás nélkül adott kifejezést a Ka