Szittyakürt, 1972 (11. évfolyam, 1-12. szám)

1972-12-01 / 12. szám

1972. december hó

ttlTTVAKOfcí

3. oldal

DR. R1MANÓCZY LÁSZLÓ:

GONDOLATOK A MAGYAR EGYSÉG FELETT

Közel huszonöt éves emigrációs életem alapján elgondolkozom a kérdés felett. Nem célom senkit sem bírálni — legyen személy vagy egyesület. Az sem, hogy felfogásomat bárkivel elfogadtatni akarnám. Igyekszem a tapasztalat és gyakorlat adta puszta tényeket leírni, melyek megfigyelhető jelenségek voltak és ma is ilyenek.

Célom csupán ez; hogyan látja ezt a kérdést egy, a nyugati világban élő magyar emigráns. Mert ez a kérdés — amit ma nyugodtan válságnak hívhatunk — egyre súlyosabb. Egyre inkább sürget valamiféle állásfoglalást és ezen túl; megoldást.

Ha abból a tényből indulunk ki, hogy a magyar egység tulajdonképpen csak akkor ilyen, ha minden magyart befogad magába, akkor a ma magyarsága három, elhatárolt tömegre oszlik. A csonkaországban, az elcsatolt országrészeinken és a nyugati emigrációban élő magyarokra.

Ezen három csoport összlélekszáma 16—18 millió lélekre tehető.

Az otthoni magyarság; elnyomatás alatt él, szólásszabadsága nincsen, idegen és fajidegen vezetés alatt, idegen érdekek hálójában vergődve, az emberi jogaitól részben megfosztott és kényszer körülmények között él a saját hazájában.

A Vasfüggönyön belüli magyarság; helyzete valamivel előnytelenebb és reménytelenebb, mert egyben idegen területen (vagy az országtól korábban elszakított) él és idegen államok polgára. Ami annyit jelent, hogy: ez a magyar csoport a politikai elnyomáson felül még nemzeti vagy vérségi elnyomást is kényszerül szenvedni.

A Vasfüggönyön inneni (nyugati) magyarság; bárhol él a világon kétségkívül a magyarok kisebbik részét képezi, de: szabad. Emberi, sőt nemzeti jogait mindenkor gyakorolhatja. (Bármilyen és egyéb felvett állampolgárság ennek sohasem volt akadálya és ma sem az!)

A magyar egység fogalmába mindhárom csoport szigorúan és kivétel nélkül beletartozik. Mivel az európai magyarság a zöm, azt lehetne mondani (mint egészre), hogy ez a zöm nem tudja a magyar egységet kialakítani, mert cselekvési szabadsága nincsen.

így az a fonák helyzet adódik, hogy a magyar egység gondolatában a magyarság kisebb tömege a döntő, annak dacára, hogy emigrációban, idegenben él és nem az anyaországban.

Következőleg: a magyar egység célját is három vonalon haladva és ezt a három vonalat egységesítve lehet és kell megoldani.

Lesznek vonalak, melyek csak az otthoni magyarság érdekei, mások csak az elszakított területeken élő magyarok válságai, de bővebb lesz olyan megoldható feladat, melyek csak a Vasfüggönyön innen élő, szétszórt magyarok, vagyis a magyar emigráció területe.

Ezeken felül vannak az egységes, közös, általános magyar célok, melyek élő magyarra egyformán és ugyanúgy vonatkoznak; a faj, a nemzet, az ország megtartása és a veszteségek meg- és visszaszerzése: területekben, lélekszámban és faji öntudatban vagy büszkeségben. — Az anyaország feladata: magyart termelni, az elszakított területek és nyugati magyarság kötelessége az előbbin felül: a magyart magyarnak megtartani!

Tudjuk azt, hogy az államformák

szabály — szinte — törvény szerint változnak. A történelem tanúságára támaszkodva, szinte előre meg lehet határozni azt, hogy egy-egy, adott államformát (a mutatott jelenségei alapján), nagy valószínűséggel, milyen más államforma fog felváltani.

Ezt a szabályt az alkotmány-történelemben az: "államformák körforgásának” szokták nevezni.

Az otthoni magyarság jelenleg kommunista államforma alatt él, mely államforma — a jelek szerint — előbb-utóbb szabadabb és enyhébb szocializmusá változna át, ha ez a magyar kívánalmaktól és szándéktól függene, úgy a fejlődés iránya, mint ennek kivitele területén. Sajnos, idegen nyomás, erőszak kényszeríti rá a magyarságra és fogja, még talán akkor is, ha az elnyomó idegen saját kommunizmusa érezhetőbben szociálizmussá alakul át lassacskán.

Nem szabad egy pillanatra sem elfelejtenünk azt, hogy a Magyarországra ráerőszakolt és fegyverrel, terrorral életben tartott kommunizmus — magyar nemzeti szemmel nézve — kizsákmányoló, elnyomó és gyarmati kommunizmus csupán.

(Ugyanaz, mint az angol demokrácia volt, mely csak az angolnak, Angolországnak volt demokrácia, de az idegen népek és nemzetek szénásánál alig volt demokratikusabb!)

Az emigrációnkban még kevesen döbbentek rá egy másik tényre; a kommunizmus otthon, ránk magyarokra nem csupán azért ellenséges és veszélyes, mert a magyar népiélek, jellem és élet-felfogásnak, világszemléletnek idegen, hanem: elsősorban azért, mert "szláv kommunizmus” is egyben.

(Ahogy a német nacionalizmus nem azért volt ránk veszélyes, mert nemzeti szocializmus volt, hanem és elsősorban azért, mert német import volt, úgy lényegében, mint jellegében!)

Ha a kommunizmus bármely oknál fogva (politikai, ideológiai, gazdasági) megszűnik, vagy a magyarnak elfogadható államformára változik át; az orosz csak orosz, a szláv csak szláv és a német csak német marad továbbra is.

Ez megmásíthatatlan adottság, vagy végzet, mivel nekünk, magyaroknak feltétlenül számolnunk kell, ha életben akarunk — mint nemzet és ország — maradni.

Hogy a kommunizmus átváltozik, megváltozik vagy megszűnik, az éppen olyan holt-biztos, mint amilyen holt-biztos az, hogy: sem az orosz, sem a kis-szláv, sem a német nem fog soha megváltozni!

Következőleg: a szlávok egyesülése, a "Meleg tengert az orosznak”, a német keleti terjeszkedés a "Drang nach Osten”, mint a legnagyobb magyar ellenség és veszély, éppen úgy megmarad, mint ahogy az jelenleg áll.

Ahelyett, hogy a magyar emigráció főleg a szláv, utána a német veszély ellen készülne fel és alakítaná ki egységes állásfoglalását, állandóan csak "kommunizmus-veszélyről" vagy ennek elfogadhatatlanságáról ír, beszél vagy szónokol!

A magyar felnőttnek erre szüksége nincsen, mert a saját bőrén égve hordozza azt idekint, mint ördögszekér világ-vándora képében, hogy ez micsoda!

Emellett: a kommunizmust sem az otthoni, sem az elszakított területeinken élő, sem pedig az emigrációba kényszerült magyarság nem lesz képes sem megváltoztatni sem pedig

megszűntetni, akkor sem, ha a feje tetejére áll!

A kommunizmus, ahogy azt Marx és Engels "Ideológiáikban” már oly szépen és őszintén kifejtették, magától fog megszűnni; "Sajnos, a kommunizmus magában hordja a rothadás csíráit, s ezért, ha a hivatását betöltötte és célját elérte, darabjaira fog szétesni”!

Az ideológiai és gazdasági síkú szakadásokat és hasadást úgy az orosz, mint a kis-szláv, mint a kínai vonalakon láthatjuk és ma már élvezhetjük.

Ennek dacára, a szlávok nem lesznek hajlandók területeinket visszaadni és egyesülési szándékaikról lemondani, az orosz nem vonul ki és nem fegyverez le, és a német nem mond le a keleti irányú terjeszkedéséről.

Magával hozva azt a szomorú tényt, hogy az otthoni magyarság mindenképpen és minden körülmények között egy, minden irányban ellenséges zárt gyűrűben van és marad, mely gyűrűnek a déli határa jelenleg a Földközi tenger déli partvonaláig terjed.

Felfogásom szerint: a magyarság elsőrendű törekvésének az iránya jelenleg az lenne: felzárkózni oda, ami szláv (orosz) ellenes. Akár rokonszenves ez nekünk, magyaroknak, akár nem ilyen! Tekintet nélkül arra, hogy ennek a területnek milyen az államformája és kikből áll a népessége. A további irány talán az lenne: oda is húzni, ami a német, keleti irányú terjeszkedést sakkban tudja tartani, vagy legalább úgy irányítani ezt, hogy ebből a tervből Magyarország valamiképpen ki tudjon maradni.

(Mindaddig, amíg Németország szláv-ellenes, nekünk, magyaroknak feltétlenül vele kell futnunk, ha országunk és területünk épsége és függetlensége német részről biztosítva lenne! Kérdés: meddig marad szlávellenes, és jelenleg milyen?)

A tizenegy milliós magyarság csak így lenne képes a szomszédos nyolcvan milliós Németországot valamiképpen semlegesíteni, úgy politikailag, mint gazdaságilag. — Semhogy másként! így is, szinte emberfeletti feladat!

Valaki — itt — azt a megjegyzést teheti — ami látszólag indokolt —, hogyan tudná Magyarország, a szinte szomszédos Szovjetuniót kikapcsolni a kettőszázötven milliós tömegével? Nos: a Szovjetunió mesterséges valami, melynek tömegében csak 30% az orosz! A kis-szláv-blokk legoroszhűebb tagja a cseh, a közelmúltban egészen érdekes jelenségeket kezdett mutatni (egy pillanatig sem tagadva meg bevett szokásait: elárulni mindenkit, aki csak szóbaáll vele), a lengyelek és ukránok sem fogják az orosz megszállást soha elfelejteni, a jugoszláv és oláh minden felé kacsintgat, csak a "nagy orosz testvér” felé nem, stb.

Anglia már tudja, hogy "nem szláv Európa” nélkül nincsen Anglia, és a "beteg emberek nemzete", az USA kezd már rádöbbenni arra a tényre, hogy Európa nélkül nincsen Amerika sem!

Mivel a Vasfüggönyön túli magyarság van állandó nyomás alatt, ott, a magyar egység gondolata sokkal erősebb és mélyebb, mint bárhol a Vasfüggönyön innen. Ott, a magyarság pontosan tudja és érzi, hogy mi fáj, mi a rossz, mi a magyar és emberellenes, mit kellene másítani, hogyan lehetne a tényeken, a helyzeten változtatni. Csak: beszélni nem tud róla és képtelen az egység és céljai érdekében szervezkedni.

Szentül megvagyok győződve arról, hogy amennyiben a nyomás enyhül — és ahogy enyhül — szinte egyöntetűen tör majd az egységes célok felé.

Hogy ez mi lesz, vagy milyen jellegű, azt az otthoni magyarság sokkal jobban fogja tudni, mint az emigrációban élő magyarok. Ezen a vonalon, a magyar emigráció csak úgy tudna segíteni ,hogy az otthoni és általános lerögzíthető elveket és tényeket (a magyar nemzeti és ejgységes vonalon) igyekezne megismerni, és ezekben Nyugatról segíteni az otthoniaknak, minden vonalon, ahol ez csak elképzelhető és lehetséges. (Minden félreértés elkerülése miatt sietek kijelenteni; én a magyar testvéreink megsegítéséről írok és beszélek és nem a jelenlegi magyar kormány segítéséről!)

Alapja lehetne: szoros kapcsolat az otthoni és az elszakított területeken élő magyarság, és a Vasfüggönyön inneni magyar emigráció között. Továbbmenőleg: az otthoni helyzet, hangulat, felfogás tárgyilagos kiértékelése az egységes magyar érdekek és egyetemes célok érdekében.

Ha ez nem megy legálisan, akkor: suba alatt és illegálisan. A haza özönlő magyar túristák kitünően tudnak és tudnának ebben segíteni a nyugati magyarságnak!

Nyomatékosan hangsúlyozom, hogy ennek a kiértékelésnek tárgyilagosnak kell lennie, és nem annak, ami jelenleg a nyugati emigrációnk társadalmi és hivatalos köreiben zajlik és dühöng! Mert, ami dúl, az semmi egyéb, mint egyoldalú, nagyrészben hibás és kissé talán már magyar- és nemzet-ellenes és elhibázott hírverés.

Egyik szemszög: nem vagyok hajlandó Magyarországról hallani sem, mert nem vagyok kommunista!

A magam részéről nem vagyok "kommunista szakértő”. Azt biztosan tudom, hogy 1956-ban Sztálinváros és a "vörös Csepel” tette le utolsónak a fegyvert. Felfogásom szerint ezzel a ténnyel örökre pontot tettek annak a vitának a végére: mennyire kommunista a magyar és mennyire nem ilyen. Első vonalon a magyar szakmunkás réteg.

Másik szemszög: az otthoni hírek és tények kiértékelésének egyoldalú beállítottsága. Csak azt írjuk és közöljük ami rossz, ami hiány, ami tévedés, ami panasz és ami elvetélt kísérlet politikai, gazdasági vagy akár a tervgazdálkodás vonalain.

Ezzel szemben a valóság az, hogy otthon fejlődés is tapasztalható, egyes vonalakon világviszonylatban óriási a fejlődés. Sok-sok eredmény, dacára annak, hogy az orosz kihurcol mindent, amire csak rátudja tenni a kezét és a budapesti kormány mindent elad, amit külföld felvesz tőle. Tekintet nélkül arra, hogy az eladás hiányt okoz-e otthon vagy nem.

Az eredmények, a sikerek, a fejlődés azonban sem nem orosz, sem nem kommunista sikerek, hanem a magyar akarat, a magyar szellem, a magyar tudás vagy géniusz, esetleg a magyar élni-akarás egyedüli eredményei, melyekhez sem az orosznak, sem a kommunizmusnak semminemű köze nincsen.

Aki ezt még ma sem tudja felfogni vagy meglátni, az tényleg vak, vagy feltűnően gyenge a felfogása. Esetleg akkora szemellenzőt hord a szeme mellett, amekkora az egész debreceni "cifra ménesnek” is becsületére lenne.

(Folytatás a lapunk januári számában.)