Szittyakürt, 1971 (10. évfolyam, 1-12. szám)
1971-11-01 / 11. szám
4. oldal «imAKOftt 1971. november hó A MAGYAR SZABADSÁGHARCOSOK HARMADIK SZELLEMI KONGRESSZUSÁNAK ANYAGÁBÓL: A magyarországi helyzet • OKTATÁS Szembetűnő volt számomra a különbség az otthoni és az amerikai egyetemi szintű műszaki oktatás között. Az amerikai oktatási rendszer szakosított képzettséget nyújt, és ez azzal az előnnyel jár, hogy az egyetemről frissen kikerült mérnököt a munkaadója már az első naptól fogva hasznothajtóan tudja foglalkoztatni. Nehezebben megy viszont egy másik munkakörre való átállás, ezen úgy segítenek, hogy felkutatnak valaki mást, aki ahhoz ért, amire éppen most szükség lett. Otthon nincs olyan nagy munkaerőpiac, hogy az ilyen megoldásokat lehetővé tenné. Ahogy mondani szokás: "Kis ország vagyunk,, nekünk mindenhez kell érteni.” Ezért aztán a műegyetemi oktatás — a háború előtti hagyományoknak megfelelően — jó alapképzést igyekszik nyújtani, ami lehetővé teszi, hogy különböző feladatkörökbe is bele tudja magát dolgozni, aki az egyetemet elvégezte. Ha Amerikába kerül ki, az első időben rendkívül nehéz dolga van az amerikai kollégáival szemben, akik minden részletkérdést tudnak, de ha az első éveket túléli, akkor már előnyben van, mert nagyobb az áttekintése. Talán még jobban áll mindez az otthoni ipari szakmunkásképzésre. A velem egyidőben ide kikerült fiatal szakmunkások mind arról számoltak be, hogy tudásuk átfogóbb amerikai kollegáikénál. • IPARI TERMELÉS A műszaki színvonal eléggé elmaradott Magyarországon, ami elsősorban a következő okokra vezethető vissza: 1) Tőkehiány (ez visszavezethető viszont olyan tényezőkre, mint a szovjet kizsákmányolás a külkereskedelmi árakon keresztül, Vietnám és afrikai országok részére szovjet parancsra nyújtott segélyek és kölcsönök, valamint arra, hogy nyugati tőkebehozatal, ami Jugoszláviában már megvalósult, nálunk a szovjet nyomás miatt néhány kisebb összegű bankkölcsön felvételén túlmenően elképzelhetetlen). Ennek következménye az is, hogy a magyar bauxit hazai feldolgozása alumíniummá villamosenergia hiányában (és a szovjet érdekek miatt) még mindig nem valósult meg, és a magyar barnaszénvagyon sincs vegyipari úton hasznosítva, mint például Kelet-Németországban. Itt említhető még meg a hazai komputergyártás versenyképtelensége (ami alól persze egyetlen keleteurópai ország, még Kelet-Németország sem kivétel), amin azonban nem is lehet csodálkozni, mert a versenyképes komputergyártás olyan óriási befektetéseket követel pénzben és fejekben, és olyan nagy szabadon hozzáférhető piacra van szüksége, amit egy kis ország nem tud biztosítani. Ez is egy példa arra, hogy ma már milyen nagy árat kell fizetnie egy országnak azért, hogy kicsi. A gazdasági fejlődés egyre nagyobb gazdasági egységek kialakulását követeli meg, és számot kell vetnünk azzal a ténynyel, hogy ma már egy Nagy-Magyarországnak is ráfizetést jelentene a követelményekhez képest kicsi voltának fenntartása. Trianon idejében még megoldást jelentett volna, ha a széthulló monarchiából legalább Nagy- Magyarországot együtt tudtuk volna tartani. Ma már ez nem elég és a jövőben még kevésbé. Nem jelenti mindez azt, hogy fontosabb célok érdekében nem lehet átmenetileg ráfizetést is vállalni. De a ráfizetés állandóan növekvő voltával tisztában kell lennünk. 2) Szovjet típusú tervgazdálkodás. Ennek a káros hatásai jól bemutathatok az Egyesült Izzó példáján. Ez a gyár a két háború között modem rádiócsöveivel az európai élvonalban volt. A 40-es évek végén azonban megjelentek a tranzisztorok, majd a félvezetők és az elektronikai ipar eggyel magasabb osztályba lépett. A következő magasabb osztályt az integrált mikroáramkörök (solid state circuitry) jelentették, amelyek az űrkutatásból kerültek át a polgári iparágakba a 60-as években. Az Izzó termelési értékében a hagyományos izzólámpák rádiócsövek és fénycsövek még mindig döntő súllyal szerepelnek, a tranzisztorok igen kis hányadot tesznek ki, és az elektronikai gyártmányok ezen annyira fontos építőelemét az ország nagyrészt külföldről kénytelen behozni, noha, mivel kevés anyagban nagy értéket testesít meg, ideális egy olyan országnak, amely nyersanyagokban szegény és nagy a népsűrűsége (lásd Japán). Sovány vigasz, hogy a Szovjetunióban sem különb a helyzet. Az alapvető ok: a tervet könnyebben lehet teljesíteni olyan gyártmányokkal, aminek a gyártási technológiája már ismeretes, és kellemetlen meglepetésektől nem kell tartani. A szovjet típusú tervgazdálkodás egyébként is minden tekintetben a kockázat vállalása ellen ösztönöz, mert balsiker esetén könynyen elhangzik a szabotázs vádja. Hasonló minőségi visszafejlődés figyelhető meg ( a termelés mennyiségi növekedése mellett) a Ganz Villamossági gyárban, amely a két háború között a Kandó-mozdonyokkal az európai élvonalban volt, ma pedig igen messze attól. És a sort még folytatni lehetne. Kétségtelen, hogy az efajta "terv” gazdálkodásnak a hátrányait nemcsak otthon, hanem már a Szovjetunióban is kezdik felismerni. Ettől a gazdasági irányítási módszertől a szovjet megszállás alatt levő országok közül Magyarországnak sikerült a legmesszebbre eltávolodnia az "új mechanizmus” néven ismert kísérlettel. Ennek kétségtelenül vannak előnyei a régi irányítással szemben, az előnyök realizálása azonban egy sor előfeltétel biztosítását igényelné, például a korábban már említett tőkehiány enyhülését. Ne feledjük: viszszaesni könnyű, de felkerülni újra az élvonalba rendkívül nehéz. Egy másik igen fontos, de nem teljesülő előfeltétel az, hogy liberális gazdaságpolitikát nem lehet csinálni a magyarországinál jóval liberálisabb általános politikai irányvonal nélkül. Az ebből fakadó súrlódások közül igen fontosnak tartom a következő tényezőt: A hozzá nem értő vezetés. A gazdasági élet vezető pozicióiban (vonatkozik ez elsősorban a gyárak felső és középszintű vezetésére, és az új mechanizmus sikere főképpen azon múlik, hogy a gyárak mennyire tudják kihasználni a merev központi irányítás lazulásából adódó lehetőségeket) legnagyobbrészt olyanok voltak, akik nem a rátermettségük, hanem a pártbeli ügyeskedésük révén kerültek oda és hozzá nem értő döntéseikkel rengeteg kárt okoztak. Rendkívül lassú javulás észlelhető ugyan, de a politikai helyzet olyan, hogy az érintettek általában tudnak politikai ügyet csinálni a tervezett eltávolításukból és meg tudják akadályozni azt. Egyéb okok mellett (általános szegénység) ennek tudható be a komputerek alakalmazása terén való elmaradás is. Igen sok gazdasági vezető, ha nem vallja be, de nyilvánvalóan úgy gondolkozik, hogy a komputerek alkalmazásával kialakult új körülmények között még nyilvánvalóbb lesz a vezetésre való alkalmatlanságuk (majd jöjjön a komputer akkor, ha én már nyugdíjba mentem), és ezért komolyan vehető igény sincs a komputerek alkalmazására, kivéve a nyugati exportra termelő üzemeket. (Sajnos, a nyugaton való versenyképességet az alacsony munkabérek teszik lehetővé). Ezek érzik a nagyobb mozgékonyság szükségességét, amit a komputer segíthetne megteremteni. • ÉLETSZÍNVONAL Érdekes jelenség, hogy a fentiek ellenére ma általános megítélés szerint a szovjet érdekszférába tartozó országok közül Kelet-Németország után Magyarországon a legmagasabb az életszínvonal. Köztudomású, hogy a második világháború vége óta Csehszlovákiában jóval magasabb volt az életszínvonal kb. két évtizedig, mint nálunk. A fejlett cseh gyáripar háborús kárai csekélyek voltak, bombázás, frontális hadműveletek alig voltak, a háború után UNRRA segélyt kaptak, nekünk meg jóvátételt kellett fizenti. A helycsere okait a következőkben látom: a) a magyar föld minősége, amely, hacsak nem olyan égbekiáltóan bűnös mezőgazdasági politikát folytatnak, mint a Rákosiféle ötszörös szorzószámok idejében, minden évben jelentős nyugati valutabevétellel gyarapítja a nemzeti jövedelmet. b) a csehek szívós passzív ellenállásáa 1968 óta, amely a lassított munkatempóban is megnyilvánul. • Altalanos POLITIKAI HELYZET A szovjet tömbben ma Magyarország a legliberálisabb és viszonylag még a leginkább elviselhető a diktatúra. Ezért mondják ma (a Kelet- Németország javára fennálló életszínvonalkülönbség ellenére) Magyarországot "még a legkülönb baraknak a szocialista táborban”. Érdemes megemlíteni, hogy az 1956 utáni években Lengyelországban sokkal liberálisabb volt az atmoszféra, mint nálunk, az 1956-ban adott engedményeket azonban fokozatosan megszűntették és ma már mögöttünk vannak. Mi lehet az oka ennek? A diktatúrák semmi mást nem respektálnak, csak az erőt. Az 1956-os "ellenforradalomra” még mindig emlékeznek Moszkvában és ezért igyekeznek lehetőleg nem ingerelni feleslegesen a magyar népet. Akiktől kevésbbé tartanak, azokat sokkal kiméletlenebbűl elnyomják. Ebből szempontból emlékeztet a helyzet a múlt századbeli Habsburg elnyomásra, amikor szintén az 1848—49-ben tanúsított katonai vitézségnek köszönhette végül is a magyarság azt, hogy minden más népnél nagyobb szabadságot tudott magának kicsikarni. Pesti Gábor FARKAS LÁSZLÓ: Tizenötödik október! Tizenöt éve már, akkor is ősz volt, S a fákról hullott, a sárga falevél, A pesti utcákon pedig, folyt a piros vér. Ifjú hősök kiömlött, drága vére, Új történelmet írt, föl a magas égre! Mint oly sokszor, dicső történelme során, Ismét megunta a porbasúlytó, rab igát, S igazságért Istenhez, meg a nagyvilághoz kiált. Fölkelt és harcolt a magyar, miként a fergeteg, S végül mégis elnyomta a vörös szörnyeteg! Járjuk a nagy világot, hosszában és széliében, S minden felé hullunk, mint az oldott kéve, Sok-sok százezernyi veszélynek kitéve. Az októberi, dicső hősök szent emléke mégis, Törhetetlenül ott él, mindannyiunk szívében! Spontán volt a felkelés, nem előre szervezett, Egy, nagy cél vezette az egész nemzetet, Ki, mindig hűen, Istent és Hazát szeretett! Szabaddá lenni, mint honfoglaló őseink, Ezért haltak meg októberi, ifjú hőseink. Őreájuk emlékezünk, ez Isten áldott, szent napon, Kiknek hősi lelkűk, a menyekben fent vagyon, S fényes csillagokként, mireánk leragyog. Összegyűjtjük a világnak, mind-megannyi virágát, Hogy azzal díszítsük a meghalt hősök, oltárát! Az elesett hősök kezéből kiesett a zászló, Szovjet csizma tapos rajta, a mindent gyalázó. Ki, igaz, hű barátként kelleti magát, S közben, folyton megszegi a saját szavát, Ez, itt a rend kérem, minket mindenki rettegjen és féljen! A feladat itt megannyi, Istent és Hazát tagadni, Hű barátot az Ávó-nak feladni, S ehhez csupán, magyarságod kell tagadni. És van, ki ez áruló programnak, hű kortese marad, De Te, csak maradj meg, igaz-hű magyarnak! Ébredj magyar, amíg nem késő, Mert, ez ébredés múltat s jövőt jelent. Fegyverbe hát, űzzük az ellent mindenek felett, Ki az ellen, azt kérded, megmondom hát. Az ellen, nem határainkon túl leselkedik reánk, Hanem alattomban és orvul, itt helyben öl meg, És ez az ellen nem más, mint maga a SZOVJET! %
