Szittyakürt, 1971 (10. évfolyam, 1-12. szám)
1971-10-01 / 10. szám
6. oldal «irmtcökt 1971. október hó “ANNAK LASSÚNK, AMIK VAGYUNK” A Központi Statisztikai Hivatal jelentése szerint 1971 első felében 1.646.000 külföldi járt Magyarországon. A legtöbben Csehszlovákiából, Jugoszláviából, Ausztriából és Nyugat-Németországból érkeztek — 1.074.000-en —, több mint félmillióan pedig átutaztak hazánkon. A statisztikai adatok szerint mindkét szám valamivel kevesebb, mint 1970-ben volt. A jelenlegi adatok viszont azt mutatják, hogy júliusban és augusztusban több mint kétmillió külföldi érkezett Magyarországra, illetve utazott át az országon. Július 24-én a rajkai határállomáson 39.400 külföldi érkezett, illetve távozott 8000 személygépkocsin és 52 autóbusszal. Röszke napi forgalma mintegy 15.000 külföldi, a hegyeshalmi átkelőhelyé pedig 7000. A napi forgalom megközelíti a 70.000 főt, ami viszont arra enged következtetni, hogy július, augusztus és szeptember hónapokban megközelítően összesen négymillió vendég járt az országban. Augusztus elején telt ház volt valamennyi szállodában. Minden ágy és pótágy foglalt volt, de kitették a "megtelt” táblát a balatoni és más kempingek is. A szállodások az első félévben 471.000 külföldi vendéget fogadtak, akik csaknem másfél millió vendégéjszakát töltöttek hazánkban, mintegy 10 százalékkal többet, mint az elmúlt év hasonló időszakában. A fentiekből úgy tűnik, hogy az idén is elérik odahaza a 6 milliós külföldi látogatói létszámot és jelentősen megnövekednek az idegenforgalomból származó bevételek is. Az elmúlt évben az idegenforgalomból származó állami bevételek 3 milliárd forintot tettek ki, ezen belül nyugati valutában 1.300 millió forintot — 43 millió dollárt. ♦ Szurdi István kommunista belkereskedelmi miniszter, az Országos Idegenforgalmi Tanács elnöke nemrégiben oda nyilatkozott (Népszava, 1971. augusztus 1.), hogy a nemzetközi idegenforgalomról "sokféle szélsőséges nézet kapott lábra” odahaza. Ezek közé tartozik például, hogy örüljenek a külföldi turisták, hogy Magyarországon vendégeskedhetnek, ahol olcsón, jól étkezhetnek, szórakozhatnak és pihenhetnek. "Mások úgy tüntetik fel, hogy idegenforgalmunk fő célkitűzése — mondja Szurdi — a bevétel, a deviza mohó hajszolása, és emiatt idegenforgalmi propagandánk giccs, az álromantika szolgálatában áll”. Mit is írt Bessenyei György a Népszavában “Annak lássunk, amik vagyunk" című cikkében? "Mikor a Váci utcában azt kérdezték tőlem, milyen országban lakunk, első pillanatra meghökkentem. De látva a valamikori Anna eszpresszó portálját, gondolkodóba estem. Azon ugyanis most ez áll: Night Club. Önmagában véve talán nem is lenne ez fontos. Még kevésbé kell attól félni, hogy nyelvünket felcseréljük az angollal. De arra sem kell gondolni, hogy ez a cikk — az egyébként kétségtelenül tapasztalható — úgynevezett ‘nyugatimádat’ ellen íródik. E sorok írójának ugyanis erről a feliratról nem Wales zöld dombjai, nem a Tower, s nem Shakespeare jut eszébe, hanem egészen más. Az a piros csizmás, bokorugró (mini?) szoknyás, pruszlikus hölgy, aki a fején búzakalász koszorúval, magát illegetve harsogott fültépő magyar nótákat egy balatonfüredi vendéglőben. Az angol felirat, s a külföldiek számára csinált műmagyarkodás egy tőről fakad. Mint ahogyan az egyik napilapunkban olvasható. A Coopturist nevű utazási irodának az agárdi Touring-hotel(') előtt minden este tárogató-party-t rendez, méghozzá kurucruhába öltöztetik a tárogatózó zenészeket. A tárogató-party y-nal. Hogy elegáns is legyen, meg magyar is". "Tárogató, bogrács, betyárromantika és angol feliratok. A régi, korteskedő világban úgy hívták ezt, hogy parasztfogás. Nem szíves vendéglátás ez — olvassuk Bessenyei cikkéből —, hanem szolgaszellem. S ráadásul a külföldiek közül — sajnos — igen sokan alig ismerik országunkat". ♦ A balatoni fejlesztés első lépcsőjének befejezése után — amikor már elültek a lelkendezés és az álmélkodás hullámai — hallani lehetett olyan aggodalmaskodó megállapításokat is, hogy “a Balaton már nem a miénk" és olyat is, hogy “a Balatonnál a magyar vendéget már nem veszik vendég-, sőt még emberszámba sem". Nem az antikommunista propaganda, hanem a Magyar Nemzet 1971. július 13. számában Baróti Géza állítása, hogy "e kétségtelenül szűkkeblű, rosszhiszeműen elnagyolt, a jobbik esetben csak féltékeny vagy sértődött megállapításokban volt némi igazság". A nagyszállók luxuslakosztályait szívesebben adták ki devizával fizető külföldieknek még Baróti szerint is mint a magyarnak, még ha akadt is, aki az árakat megfizette volna. "Legalább egy az egyhez arányban keressék fel a magyarok és a külföldiek hazánk legszebb tájait és üdülővidékeit, s még kívánatosabb — mondja Baróti —, hogy a magyar nyaralók, üdülők ellátásában, megbecsülésében, előzékeny kiszolgálásában is érvényesüljön az örvendetes egy az egyhez arány". TAJVAN SZUVERENITÁSÁNAK KÉRDÉSE Az Egyesült Államok és a Kínai Népköztársaság viszonylatában a népek közti diplomáciáról a kormányok közti diplomáciára való áttérés Szovjetunió és Japán mellett kétségtelenül legérzékenyebben az amerikai 7. flotta atompajzsa mögött berendezkedett tajvani csangkajsekista rezsimet érinti. Ezért kíséri a világsajtó fokozot figyelemmel Tajvan urainak reagálását és latolgatja a sokak szerint képtelennek tűnő Washington—Peking —Tajpej “együttélési háromszög” kialakításának esélyeit. Az elmúlt 22 év kínai politikai dokumentumai azt mutatják, hogy a Tajvannal kapcsolatos álláspont a kínai kommunisták egyik legváltozatlanabb és legkövetkezetesebb eleme. Eme álláspont röviden így foglalható öszsze: csak egy Kína létezik, az 1949. október 1-én megalakult Kínai Népköztársaság. Tajvan a köztársaság felségterülete és egyik tartománya. Mao Ce-tung szerint Kína felszabadítása még nem fejeződött be a tartomány amerikai megszállása miatt, és a Tajvan fölötti szuverenitás kérdése nem képezheti semmilyen nemzetközi megállapodás tárgyát, nemzetközi síkon csak a megszálló amerikai kivonulásának problémája merülhet fel. Semmi valószínűségét nem látni annak, hogy Kína vezetői revideálnák ezeket az alapelveket. Éppen ezért, amíg az Egyesült Államok nem szakít a “két Kína”, illetve “egy Kína, egy Tajvan” formulával, amíg nem ismeri el, hogy egyetlen kínai állam létezik: a Kínai Népköztársaság, addig — Csou En-laj szerint — Kína nem lát lehetőséget az Egyesült Államokkal való államközi kapcsolatainak nemzetközi jogi értelemben vett teljes normalizálására. Más kérdés az, hogy a huszonkét éve hirdetett alapelvek szabta határokon belül Kína vezetői készek-e a kompromisszumra? Edgar Snow kínai szakértő szerint Peking megelégszik azzal, hogy az Egyesült Államok leszögezi, hogy Tajvan Kína része és visszavonja onnan csapatait, és a sziget sorsának végleges rendezését pedig a 84 éves Csang Kaj-sek utáni időszakra halasztják. Az bizonyos, hogy Kína vezetői békés eszközökkel is megvalósíthatónak tartják Tajvan szuverenitásának kérdését. Valószínűnek látszik az a feltételezés, hogy az amerikai—kínai viszony rendezésénél a kínai vezetők nem zárkóznak el az autonomizálás gondolatától sem. Hiszen az autonómia a legcsekélyebb mértékben sem korlátozná a Kínai Népköztársaság Tajvan fölött gyakorlandó szuverenitását, mint ahogyan a Belső-Mongol Autonóm Terület, a Hszincsiangi Ujgur Autonóm Terület, a Kuangszi Csuang Autonóm Terület, a Tibeti Autonóm Terület és a Ninghszia Huj Autonóm Terület fölötti szuverenitáshoz sem fért soha kétség. Az autonómia gondolatának történetileg is van hagyománya Tajvanon. 1947-ben Tajvan népe a tartományi autonómia jelszavával indított mozgalmat az Egyesült Államok által már akkor szorgalmazott különválás ellen. Hogy az autonomizálás mint alternatíva fölmerült-e arról nem szólnak a publikált kínai dokumentumok. Érdemes azonban fölfigyelni arra, hogy a “nagy proletár kulturális forradalomig” létezett egy Tajvani Demokratikus Autonóm Liga nevű párt, melynek megszűnését, feloszlatását máig sem jelentették be Pekingben. A Wahington Post kompromisszumos megoldást tippel. Ezt három tényre alapozza. Felhívja a figyelmet arra, hogy Csou En-laj június 21-i nyilatkozatában leszögezte: a kapcsolatok normalizálása érdekében az Egyesült Államoknak nyilatkozatban kell kijelentenie, hogy Csang Kaj-sek rezsimjét nem tekinti többé Kína képviselőjének s vissza kell vonnia csapatait Tajvanról. Az Egyesült Államok elnökének pekingi látogatásáról szóló közös közleményben az szerepel, hogy “a felek keresni fogják a kapcsolatok normalizálásának útját”. Peking szempontjából pedig a normalizálás csak a tajvani probléma rendezésével képzelhető el. Ezzel kapcsolatban emlékeztet a Washington Post arra, hogy Nixon elnök, amikor Csang Kaj-sekhez intézett legutóbbi levelében megnyugtatta őt, hogy az Egyesült Államok “teljesíteni fogja Tajvannal szemben vállalt kötelezettségeit”, aligha véletlenül mulasztotta el, hogy említést tegyen a rezsim sziget feletti szuverenitásának megőrzéséről és az ottlévő amerikai csapatokról. Tajvan kérdésében az Egyesült Államoknak “mindössze” egy korábbi álláspontjához kellene viszatémie. Az Egyesült Államok ugyanis — mint a Kairói Nyilatkozat és a Potsdami Szerződés részese — annak idején elismerte a sziget viszatérését Kínához. Igaz, akkor még nem kiáltották ki a Kínai Népköztársaságot, de Truman egykori elnök 1950. január 5-én, tehát a kommunista Kínai Népköztársaság megalakulása után úgy nyilatkozott, hogy Tajvan Kína felségterülete, és elismertéi a sziget fölötti kínai szuverenitást. Az USA külügyminisztériumának egy 1950. február 9-i nyilatkozata szerint Tajvan Kína egyik tartománya. A Csang Kaj-sek rezsimje tudatában van annak, hogy a Kínai Népköztársaság erősödésével egyenes arányban Washington szemében csökken a “nemzeti” kormány értéke. A “kínai kontinens felszabadításának” jelszavával szemben Tajvanon is növekszenek a reálisan gondolkodó erők, melyek az autonóm formában való viszszatérés mellett foglalnak állást. Kínában pedig soha nem cáfolták azokat a híreket, hogy egy ilyen tajvani vezető számára mindig berendezve áll egy államelnökhelyettesi iroda a kínai parlamentben. Az ilyen fajta kínai rugalmasságra utalnak a Dalai Láma egykori közfunkciói, Li Cung-zsen egykori csangkajsekista alelnök emlékezetes hazatérése az Egyesült Államokból. Az amerikai—kínai viszony rendezésében az sem tekinthető véletlennek, hogy a kínai kommunita sajtó az utóbbi időben Mao Ce-tung gondolatainak gazdag háztárából egy 1945- ben, a kínai Kommunista Párt és a Kuomintang közötti tárgyalások előestéjén mondott véleményt emel ki és többször is idézi. Eszerint: “Miután ők realisták akarnak lenni, mi is azok leszünk. Ha nem sértjük meg azt az elvet, hogy a nép alapvető érdekei nem szenvednek kárt, megengedhető engedményeket tenni a béke és a demokrácia érdekében. A kapitalista és a kommunista országok végül is sok kérdést illetően kompromisszumot érnek el(?), mert ez hasznos, Egyszóval, a jövő fényes, de a mi utunk kanyargós”. • • Az Új Kína jelentése szerint Pekingben bezárt a magyar orvosi felszerelés- és műszerkiállítás. Csou Haamin külkereskedelmi miniszter baráti összejövetelen találkozott a kiállítás rendezőivel, akik megelégedetten nyugtázhatták, hogy a bemutatott cikkek iránt igen nagy volt az érdeklődés Kínában.
