Szittyakürt, 1971 (10. évfolyam, 1-12. szám)
1971-08-01 / 8. szám
8. oldal «ITTVAKÖftf 1971. augusztus hó Nyugat-Magyarország írta: Dr. Heckenast Dezső Az Osztrák—Magyar Monarchia felbomlása után Ausztria és Magyarország államközi kapcsolatainak az egyik sarkalatos problémája a nyugat-magyarországi végek hovatartozása volt. E határvidéket a honfoglalás óta a magyarság birtokolta és pár éves erőszakos bitorlás kivételével ezek a nyugat-magyarországi részek mindig a történelmi Magyarország birtokállományához tartoztak. Hovatartozása az osztrák—magyar birodalom keretein belül évszázadokon keresztül nem is tartozott a vitás kérdések közé, bár — a közfelfogástól eltérőleg — a nyugat-magyarországi kérdés nem újkeletű és nem is az első világháború szülötte, ha testet ténylegesen Trianonban öltött is. A történelmi Magyarországnak az a része, amelyet 1920-ban Burgenland néven Ausztriához csatoltak, sem földrajzi, sem történelmi, annál kevésbé közigazgatás-politikai fogalom: ugyanis ez a terület — Moson-, Sopron- és Vas-vármegyék nyugati részei — egyrészt olyan szervesen függ össze Dunántúl és a Kisalföld nyugati részeivel, hogy azoktól földrajzilag el sem választható; másrészt ez a terület ezeréves történelmünk során soha önálló közigazgatási vagy másfajta politikai egység nem volt. Ez a terület, mióta a magyarok a Kárpát medencében megjelentek, megszakítás nélkül Magyarország szerves része volt, sőt az eredeti határ nem is a Lajta-hegység volt, hanem a Lajta folyó, a köztük lévő területet Magyarország az 1328. évi brucki szerződéssel vesztette el. Tehát az osztrák propagandának az az állandóan hangoztatott állítása, hogy Burgenland többszázéves különélés és hűtlenség után visszatért az anyaországhoz, merőben ellenkezik az igazsággal és minden történelmi alapot nélkülöz. Ezért Ausztria, a párizs-kömyéki békék idején, amikor bejelentette a nyugat-magyarországi területekre való igényét (jóval többet követelt a mai Burgenlandnál), mindig gondosan elkerülte a történelmi jog kérdését s a néprajzi és gazdasági meggondolásokat hangsúlyozta. A néprajzi elv és azon keresztül idegen területek igénylése — nagyon is ingatag érvelés, mert hiszen az erőszakos betelepítés és kitelepítés fogalma és gyakorlata nem új keletű. Gondoljunk csak Észak-Irországra, ahol a lakosságcsere napjainkban bosszulja meg magát, vagy akár Kelet Németországra és Lengyelországra, amikor milliók áttelepítése után akarják megvonni az új politikai határt. A néprajzi elvekkel tehát úgy lehet játszani, ahogyan a hatalmon levők akarnak, ezt tulajdonjogi érvként elfogadni nem lehet. Erre a legjobb példa éppen Trianon, amikor ezeréves területeket ítéltek oda az utódállamoknak néprajzi meggondolások alapján. A magyarság vendégként befogadta az üldözött idegen népeket s azok a végén maguknak követelték azt a területet, ahol menedéket kaptak. Nyugat-Magyarország esetében az üldözött német protestánsok a magyar szabad királyi városokban (Sopron, Mosonmagyaróvár, Kőszeg, Kismarton, Ruszt, Felsőlövő) kaptak menedéket és Ausztria pár száz évvel később néprajzi alapon követelte ezeket a városokat és a környező területeket. Ezt az erkölcstelen eljárást nem menti semmiféle érv, különösen ha meggondoljuk azt, hogy egy szövetséges állam részéről történt, amelynek az érdekeiért mi magyarok csak kényszerűségből mentünk bele az első világháborúba, amin győzelem esetén sem lett volna semmi nyemivalónk. A történelmi jog és a néprajzi elv alkalmazásának az elvetése után nem marad más Ausztria számára, mint a gazdaság-politikai meggondolások. Ezen az egyetlen ponton igaza van Ausztriának: Nyugat-Magyarországra feltétlenül szüksége van ennek a mezőgazdaságban szegény hegyi országnak; Burgenland élelmezi a közel kétmilliós Bécset és környékét és legújabban pedig idegenforgalmi attrakcióként hasznosítják Burgenlandot pusztai romantikájával, gémeskútjaival és a Fertő nádasaival. Vájjon mit szólna azonban Ausztria (vagy az utódállamok bármelyike) ahhoz, hogy Magyarország azon a címen követelne tőlük területeket, mert szüksége van vasércre, olajra, sóra vagy hegyekre az idegenforgalom fokozása érdekében ... A Trianoni-békeszerződés aláírásakor Nyugat-Magyarország volt az egyetlen elszakításra ítélt terület, amely még Magyarország tényleges birtokában volt. Amikor a területek átadása időszerűvé vált, az osztrák csendőrség átlépte a történelmi magyar határt; a magyar szabadcsapatok azonban útjukat állták és fegyveres erővel akadályozták meg a nyugat-magyarországi területek birtokbavételét — úgyannyira, hogy Ausztria alkudozni kezdett a magyar kormánnyal és népszavazást kért. A Horthy—Bethlen—Gömbös trio azonban szűklátókörű caezaromániájában annyira kiélezte a királykérdést IV. Károly két visszatérésével kapcsolatban, hogy ez megbontotta a felkelők sorait és a fegyveres sikereket kihasználatlanul hagyva, a kormány kompromisszumot kötött a Velencei Egyezményben, s csak Sopron és környékére kért népszavazást, ami meg is történt teljes sikerrel a magyarok javára. A negyedszázados Horthy-uralom idején semmi sem történt Burgenland visszacsatolása ügyében, pedig több alkalommal is lett volna rá mód, különösen az Anschluss idején 1938- ban. Az orosz megszállás idején erősen tartotta magát a hír, hogy az osztrák államszerződésben szó lesz Burgenland hovatartozásáról is, de minden maradt a régiben. Erre az osztrákok, különösen a szélső nacionalista körök, élükön a Magyarországról kitelepített népi németekkel, erőteljes agitációba kezdtek újabb magyar területek átcsatolása érdekében. A legújabb hírek szerint azonban Burgenland lakossága hatalmas tömegekben telepszik az ország belseje felé, amit a kormány a nagybirtokkal és munkanélküliséggel indokol. Valóban tragikomikus helyzet az, hogy a Trianoni-békeszerződés 50. esztendejében a nyugat-magyarországi részek ma is a régi magyar birtokosok, a Batthyány-, az Erdődy-, az Esterházy és a Széchenyi-családok kezén vannak, akik maguk is szabadulni igyekeznek a birtokaiktól. Ugyanis a valóság az, hogy Burgenland lakossága és az osztrák kormány komolyan tart attól, hogy az orosz egy szép napon lerohanja ezt a területet és Magyarországhoz viszszacsatolja — nem a magyarok iránti szimpátiából, hanem uralmának nyugatabbra tolása érdekében. A jövőt illetőleg jóslásokba természetesen nem bocsátkozhatunk, de Nyugat-Magyarország sorsa aszerint alakulhat, hogy Ausztria hallgat-e ismét a vér szavára és csatlakozik Németországhoz, mint azt már két ízben is tette; vagy pedig jövendőjét ismét a dunai népekkel való közösségben (államszövetségben vagy szövetségi államban), de elsősorban a magyarral való együttműködésben képzeli el. Egyébként ez utóbbi a két ország földrajzi helyzetéből, politikai és gazdasági érdekazonosságból is következik. Mi magyarok a jövőben Az Amerikai Magyar Lövész Egyesület barátai és a szülők bizottsága közös felhívással foi dúltak a nemzeti magyarság tagjaihoz 1970 május hó végén. Anyagi segítséget kértek a lövész ifjúság táborozási helyének javítása és fejlesztése céljára. Igaz magyar szívvel nyugtázom a nemes célt megértő adakozó honfitársaim adományait. Vasvári Zoltán ADOMÁNYOZÓK NÉVJEGYZÉKE Havasy Imre, Cleveland $50.00 Dr. Waczek Ferenc, San Diego 10.00 Dr. Molnár Gyula, Portsmouth 5.00 Kernes Ernő, Philadelphia 3.00 Károlyi László, Passaic 10.00 Balogh Jánosné, Passaic 50.00 Dr. Kontz Zoltán, Athens 5.00 Csuka Vilmos, Monongehela 5.00 Márton László, Síinger 5.00 Vigh Gyula, Grand Rapids 10.00 Dr. Szendey András, Madison 5.00 Dr. Farkas László, Ithaca 5.00 Kalászy Ernő, Cleveland 5.00 S. E., Philadelphia 20.00 Dr. Végh Gyula, Aberdeen 20.00 Andróczi Ferenc, Buckhannon 5.00 Pattantyús Magda, Albany 10.00 Dr. Csorna Jenő, Hollis 10.00 is békességben akarunk élni Ausztriával és az osztrák néppel, de éppen ennek a békességnek és a barátságnak az érdekében rendeznünk kell a nyugat-magyarországi kérdést. Nyugat-Magyarország birtoklási jogáról nem mondhatunk le, ha pillanatnyilag meg is értjük az ottani magyar lakosságot, amelyik szívesebben él a szabad és semleges Ausztriában, mint az oroszoktól megszállt Magyarországon. Azonban Deák Ferenc szavaival élve "amit az erő és a hatalom elvesz, azt az idő és a kedvező szerencse ismét visszahozhatják, de miről a nemzet önmaga lemondott, annak visszaszerzése mindig nehéz és mindig kétséges!" Németh Zoltán, Cleveland 10.00 Dr. Duró Emma, Bronx 5.00 Krómer István, Watchung 20.00 v. B. B„ Pa. 10.00 Balogh László, Jamaica 10.00 Hankovszky Endre N., Tarrytown 10.00 Vass Gáspár, Washington 5.00 Mészöly Elemér, Philadelphia 10.00 St. George Bizt. Int., Perth Amboy 10.00 Varjú László, Glenwood 5.00 Csutorás László, West Orange 5.00 Enyedi Béla, Providence 3.00 Dr. Bagossy Péter, Joliet 5.00 N. N., New York 5.00 Andrássy Mihály, Seattle 2.00 Tarkőy József, Springfield 5.00 Fogarasi József, Milwaukee 5.00 Ludányi Pál, L. I. C. 10.00 Körmóczy István, Jersey City 5.00 M. H. B. K., Youngstown 10.00 Krilla János, Perth Amboy 10.00 Nagy János, New York 8.00 Bíró Viktor, Wallington 20.00 Ziegelhoffer Richard, Lincoln Park 10.00 Tőke György, Lincoln Park 10.00 Dr. Eab6 Imre, Youngstown 15.00 Lukács Ferenc, Bridgeport 10.00 Sztamusz László, Media 5.00 Cseh Imre, Blumfield 20.00 Összesen: $491.— A Jugoszláv Egyetemisták Szövetségének viharos konferenciájáról A Jugoszláv Egyetemisták Szövetségének IX. konferenciáján a horvát egyetemisák küldöttsége elutasította a szövetség új szervezeti szabályzatának elfogadását, s azt kívánta, hogy a jelenleg egységes egyetemista szervezet alakuljon át a köztársaságok és a tartományok egyetemista szövetségeinek egyesülésévé. A horvát egyetemista szervezetek arra az álláspontra jutottak, hogy miután a küldöttségük nem szavazott a jugoszláv ifjúsági szövetség új elnökének, a bosznia-hercegovinai Drágán Kalinicsnak a megválasztására, az új elnök döntései nem kötelező érvényűek a horvát egyetemisták számára. A kommunista pártsajtó "mértéktartó" hangú cikkben üdvözölte, hogy Jugoszlávia 5 tagköztársaságának és 2 autonóm tartományának küldöttsége elvetette a horvát delegáció álláspontját, "amelyet nem is lehetett elfogadni”. A pártsajtó kijelenti: Nem kétséges, hogy az egyetemista szervezeteknek is mindenekelőtt nemzeti határain belül kell betöltenie haladó társadalmi szerepét, de nem vitás az sem, ha csak ezt hangsúlyoznánk, s nem mutatnánk megértést az egész jugoszláv közösség különfélesége s egyszersmind közös érdekei iránt is, akkor az egyetemista szervezet forradalmi tevékenységének határai leszűkülnének, s a szervezet nem lehetne az, ami lenni szeretne. "Senkinek sem érdeke az egység megbontása, az elszakadás” — írja a pártsajtó. Szó van azonban arról, hogy a Horvát Egyetemisták Szövetsége esetleg kilép a jugoszláv Egyetemisták Szövetségéből. Lövész Mozgalom hírei: Az 1971-es lövész tábor kapui július 24-én 3 hétre megnyíltak. A pokonói hegyek között újra felcsendült a magyar beszéd és a dal, a szél pedig büszkén lengeti a Magyar Kir. Folyamőrség "Badacsony" nevű hajójának zászlaját, amelyet Böttykös Sándor főhajómester mentett ki, és adományozta a lövészeknek azzal, hogy a zászló vezesse haza őket diadalmasan. A megnyitásnál 65 főt számoltunk meg a zászló körül. Adja Isten, hogy mindig többen álljanak a zászló alá. A tábor végén majd részletes beszámolót adunk. A KERESZT ÉS KARD MOZGALOM HANGJA Kiadja a mozgalom központja XIII. évfolyam 8. szám — 1971. augusztus hó Levelezési cím: Kereszt és Kard Mozgalom c/o Vasvári Zoltán, 256 Dayton Ave., Clifton, N.J. 07011 Köszönetnyilvánítás
