Szittyakürt, 1971 (10. évfolyam, 1-12. szám)
1971-08-01 / 8. szám
1971, augusztus hó «IttVAköftt 3. oldal 56-OS ÖRÖKSÉGÜNKÉRT EZ IS NEMZETI SORSKÉRDÉSÜNK Amilyen spontán kifakadása volt a magyar népléleknek 1956. október 23-a, annyira gorombán intézte el ezt a utódló rezsim, és annyira agyoncicomázta, félremagyarázta ezeket a történelmi napokat az emigráció. Hogy a külföld szemében nagyjából csak “hősi felkelés” volt az egész, az számunkra nem érdekes, mert minden nép sorsának vonalán van egy pont, melyen kiég a biztosíték, robban az élet, ha túlfeszül. Nekünk ennek a túlfeszült állapotnak a tartalmát kell őriznünk, mert ebben mutatkozott meg az a népiélek, melynek szolgálata mindenkor elsősoros kötelessége minden politikának. Át kell élnünk gondolatban újra meg újra a kirobbanást, abban az eredetiségében, ahogyan az történelmi eseménnyé vált. Semmiesetre sem elegendő azonban ennek csupán a tizenegy éves bolseviki rémuralmat vetíteni a hátterébe (vagy ahogyan otthon nevezik: a személyi kultusz idejét), mert az ilyen kép negatív fölvételt mutatna. Azt domborítaná csak ki, amitől szabadulni akart a nemzet, és nem éreztetné, hogy mibe és hová akart szabadulni. Ez tehát elsikkasztása lenne a célnak, holott a cél volt a lényege is, a tartalma is a történteknek. így — az utódló rezsim manőverezik. Ezzel sikerült neki szellemileg is konszolidálnia a népi felkelést annak ellenére, hogy kormányzati princípiuma ugyanaz maradt, mint az elődjé-é volt. A háttért kétségtelenül korábbi időknek a kirobbanásra való rávetítése egészíti ki. Egyrészt azért, mert nemzetünk életében a két világháború között határozottan megfogamzott a korforduló, tehát akár jött az orosz, akár jött volna a német, vagy egyik se jött volna: népünk életszerkezete, országunk berendezkedése egész felépítményében megújult volna. Ennek igen éles előjelei beleégtek a magyar életbe. Nem annyira azokkal az intézkedésekkel, melyeket még a kormányzat is kinyögött mából (hogy azért minél inkább maradjon minden a régiben ...), — hanem azzal, hogy a nemzet társadalmi, gazdasági és politikai szervezkedése a magyar életszerkezet korszerű megújítására irányult, éspedig kifejezetten szocialista alapon. Világosan mutat ez arra, hogy a magyarság valamennyi társadalmi rétege nem csak álmodott új életrendet, hanem tisztában volt annak szerkezeti felépítésével, és azt eltökélten meg akarta valósítani, az igen erősen jelentkező gátló tényezők ellenére is! Az 56- os felkelést pedig ettől az időtől alig tizenkét esztendő választotta el, vagyis a szocialista megújulás élménye 1956 ban még igen aktív volt a néplélekben, megmozdulását tehát közvetlenül befolyásolta. Másrészről azért is ajánlatos az októberi felkelés hátterébe vetíteni ezeket a háború előtti éveket, mert csak az ilyen képből derül ki a hazugság, mely 1945. április 4-ét a "felszabadulás” jelzőjével illeti ugyanakkor, amikor ez a dátum a szovjetmegszállást, és azóta is idegen hatalom katonai jelenlétét jelenti ténylegesen. Aki precízen leméri a magyar életenergia lüktetésének gyorsulását ebben a kritikus tíz esztendőben, melynek telét békében, másik felét háborúban éltük át, ki tudja számítani azt, hogy magyarságunk, — ha nem szakad háború a nyakába — jóval 1945 előtt felszabadította volna már magát az avult életrendszerének minden nyűge alól. És arról sem szabad megfeledkezni, hogy Szálasi hungarista szocializmusának érvényrejutásával a kommunista ábránd és fertőzés irmagja is eltűnt volna az országból, ahogyan Mussolini szocializmusával Olaszországból eltűnt, és Hilterével Németországból. Az első két mozzanat elég bizonyság rá! • Az köztudomású, hogy röviddel Szálasi nyilvános fellépése után, sűrű tömegek hagyták faképnél a marxista irányzatú szociáldemokrata pártot, és találták meg világnézeti elhelyezkedésüket nemzeti vonalon, szocialista hitvallásuk megtartásával. Ez volt az első és igen jellemző, politikailag értékelhető mozzanat a magyar nép életében. A másikat, érthető igyekezettel, eltűntették a zavarosban, azóta nyomát sem lehet találni. De elő lehet majd még bányászni a síri süllyesztőből! Ha nem is lett foganatja, van elvi jelentősége, de legalábbis jól megvilágítja a dolgok akkori állását, és azt is, ahogyan a természetes népiélek reagál a politikai sakkhúzásokra, melyekből őt a lényeg érdekli: az egészségesebb népi lélegzés. 1944—45 telén Sopron—Kőhidán voltak lakat alatt a földalatti kommunista párt legvörösebb korifeusai. (Kivéve persze azokat, akik szovjetmegszállta területeken, félreeső tanyákon bújkáltak, vagy fedőneveken és fedőszervek védelme alatt szerte az országban mozgolódtak. No meg kivéve a sárgacsillag viselésére kötelezett "intellektüeleket".) A rácsmögöttiek képviselték a kommunista aknamunka vezérkarát, és igen ügyesen megszervezett összeköttetésben voltak a szabadon mozgó aktivistákkal. A "vezérkar” percek alatt értesült mindenről, ami az országban történt. "Döntései" is gyorsan eljutottak az aktivistákhoz a lakat mögül. Kijutott egy "valóban forradalmi” vörös határozat is: “Ha a hatalmat puccsszerűen átvett Szálasi-rezsim a tavaszi vetőmunkálatok előtt végrehajtja a programjában hirdetett földreformot, — vele szemben meg kell szűntetni az agitációt, és a reform végrehajtását, a kommunisták magyarországi pártja részéről minden eszközzel támogatni kell." Ezt a határozatot — mindkét oldal szemszögéből — százféleképp lehetne trancsírozni, nem hagyva figyelmen kívül azt a lehetőséget sem, hogy vörös részről csak taktikai fogás szülte. De nincs szükségünk szabványos politikai boncolgatásra. A földreform a XX. században olyan égető kérdéssé, annyira nemzeti létkérdéssé vált, hogy annak átérzése eloszlatja az ellentétet jobboldali és baloldali szakvélemény között. Az a jellemző ebben a “határozat”ban, hogy a magyar kommunisták a szélsőbaloldalon, nemzetközi pártjukhoz való lekötöttségük mellett is, olyan álláspontot foglaltak el, mint a szélsőjobbot képviselő nemzetiszocialisták, — s ez az álláspont nemcsak az akkori 60 százalékos többségű mezőgazdasági népréteget érintette kedvezően, hanem rajtuk keresztül is, általában is: az egész nemzetet. A parasztság és földmunkásság részére az egészséges földreform jelenti a szocializmust! A szocializmusnak, a korszerűen rendezett nemzeti társadalomnak a javára ez tehát már egyetlen néprétegből adódóan 60 százalékos többséget biztosít! Ha a "felszabadulás” után nem potyemkin-földosztogatást rendeztek volna, és azt nem követte volna az erőszakos kolhoszosítás meg államosítás, a magyar parasztság nem támogatta volna az 1956-os fölkelőket! Ne feledjük, hogy Veres Péter, a legmagvarabb paraszt-kommunista, 1945 májusában hivatalosan proklamált földreformját szerkezeti egészében a Nyilaskeresztes Párt tervezetéből gyűrte az iszákjába, amikor három hónapig ennek volt a tagja. Kommunista hitvallásai és sziporkázó tehetsége ellenére hamarosan süllyesztőbe is került, többek között azért, mert konokul ragaszkodott a földművelő szövetkezetek önkéntes alakításához, és ahhoz, hogy a juttatott föld termelő gépekkel fel legyen szerelve, amikor a kisparasztok birtokába kerül. Neveket említhetnénk a kétkezi munkásság soraiból, az írók, költők, értelmiségiek köréből. Érdemes viszszaemlékezni a politikus Sulyok Dezsőre, aki 45 előtt ádáz ellensége volt a nemzeti szocializmusnak, 47-ben pedig szinte teljesen nemzetiszocialista elvekkel és programokkal harcolt az ország szovjetizálása ellen, és háta mögött a kibontakozást még mindig váró nyilas tömegek álltak. Egyetlen betűnyi túlzás sincs abban az állításban, hogy nemzetünk túlnyomó többsége — élenjárók és hallgatagok — a magyar életszerkezetnek kifejezetten szocialista átállítására volt hangolódva abban a kritikus időben is, amikor a nagy fordu-A Hungária Szabadságharcos Mozgalom programjának jelentős pontja az észak-amerikai egyetemek ifjúságának felvilágosítása. Köztudomású, hogy a hivatalos mellett csak baloldali propagandaanyaggal árasztják el az egyetemeket. A Hungária Szabadságharcos Mozgalom központi vezetősége 1966- ban tervet dolgozott ki az organikus társadalom rendezésnek, az “új szocializmus”-nak a hirdetésére. Az Egyesült Államok területén prof. Jobb Andor, Kanadában pedig Szucsán Károly végzi a terv gyakorlati irányítását. Ezidén a montreáli Loyola egyetem Társadalmi és Történelmi tudományok fakultásán volt az első állolat, a kommunista országdúlás bekövetkezett. A vörös rémuralom bizonyára sokat tompított a magyar népiélek szocialista arculatán, mert a vörös-véres kommunizmus kiábrándulást vált ki. Viszont a nyílt terror hanyatlásával, és a megszokással újra felerősödött az. A negyedszázad alatt öntudatra ébredt nemzedékek pedig már valamiféle szocialista életrendszer javító kritikájával foglalkoznak csupán. A föld, a gyár, az utca népétől nem is szabad várni, hogy elvek és rendszerek között disztingváljon, amikor a megélhetéséért küzködik. Nem lehet elvárni, hogy szavakkal és érvekkel tagadja a nemzetközi "szocializmus”-t, amikor mindennapjain élheti a saját nemzeti életét. • Plakátbetűkkel írva kellene a szemünk előtt tartani, amikor nemzetünkre, jövőnkre gondolunk, hogy ne lehessen kismírolni az emlékezetünkből: nemzeti létének kereteiben szocializmust, szabad, magyar szocializmust akart népünk a háború előtt is már, alatta is, utána is, amikor rája szakasztották a bolsevista terrort, — és 56 október 23-án is! Egyik legnagyobb történelmi tettünk öröksége ez, és így igaz. Meg kell tartsuk az igazságát! Ahhoz pedig, hogy ezt a szocializmust a maga eszmei és gyakorlati igazában helyesen mérhessük fel, ki kell szakítani magunkat abból a zagyva szellemi légkörből, melyet a téma körül akár a vasfüggönyön túli, akár a nyugati sajtó teremt meg, és pumpál az agyvelőnkbe a "szocializmus”-ról. Mert becstelen porhintés az egész, — még tudományoskodó mezben is. A marxi kommunizmus, a lenini bolsevizmus lejárt. De nem is volt egyik sem, soha — szocializmus! (dr. Sz. L.) másunk. Véghely Tibor, a HSzM központi vezetőségi tagja az 1956-os Magyar Szabadságharc és Forradalom kitörésének okai címmel tartott bevezető előadást. Utána vetítésre került a "Revolt in Hungary” c. dokumentum-film. Nyitrai János, Szucsán Károly és Véghely Tibor vezetőségi tagok válaszoltak a feltett kérdésekre. Demeter Marika a Loyola egyetem hallgatója, példamutatóan látta el a rendezés munkáját. Az ősz folyamán többek között az Université de Montreal, a Laval (Quebec), a McGil (Montreal) és a Sherbrooke (Que.) egyetemeken tartandó előadások és vita-rendezvények szerepelnek a HSzM programjában. Demeter Mária rendező, Török József, Nyitrai János, Szucsán Károly és Véghely Tibor HSzM központi vezetőségi tagokkal az előadást követő vita után. Magyar szabadságharcosok az észak-amerikai egyetemeken
