Szittyakürt, 1971 (10. évfolyam, 1-12. szám)
1971-06-01 / 6. szám
1971. június hó ttITTVAKOkf 7. oldal VITAFÓRUM — VITAFÓRUM — VITAFÓRUM A Szittyakürt 1971 áprilisi számában “A turáni népek helyzete az orosz és kínai óriás árnyékában” Nyitrai József aláírásával egy téves állításokra alapított és minden bizonyítékot mellőző írás jelent meg. A cikk írója azzal kezdi, hogy a “szovjet forradalom kirobbanásakor Lenin, Trotzky stb. nem voltak Szentpéterváron’’. A valóság az, hogy az 1917 októberi forradalmat maga Lenin robbantotta ki, amikor egy elszánt matrózcsapat élén szétkergette a Dumát (a parlamentet) és kikiáltotta a bolseviki párt hatalomátvételét. Lenin a forradalom kirobbanásakor Szentpéterváron volt. Nyitrai József cikkében azt írja, hogy az októberi forradalom első választásának eredményeként 370 jobboldali forradalmár, 40 anarchista, 127 más pártbeli mellett csak 175 bolsevista jutott be az “országgyűlésbe” ezért már 1918 januárjában katonai erővel szétrobbantották ezt a “parlamentet”. Nem tudom honnan veszi az író azt a felfedezését, hogy a parlament októberi szétkergetését követő 1918 januárban ismét feltámadt ugyanaz a parlament — de tegyük fel, hogy itt merő sajtóhiba történt —, mindamellett abból, hogy ebben a bolsevisták kisebbséget alkottak, még nem következik az, hogy nem nekik volt igazuk, a többséggel szemben. Amióta a világ világ volt többségben mindig a szamarak voltak: ezt magam is, mint az 1939. máj. 10-re öszszehívott Országgyűlés tagja saját szomorú tapasztalataim alapján is megerősíthetem. Ezt felfedezte már 2500 évvel ezelőtt a híres hellén filozófus Plato is, aki az államról írt értekezésében arra az eredményre jut, hogy az állam vezetését legjobb lenne a szellemi elit kisebbségre bízni. Abban igaza van, hogy Moszkva a jómódú parasztság — a kulákok — ellen, akik nem voltak hajlandók földjeiket a kolhosznak, amint odahaza mondják a szövetkezetnek átadni, azok ellen vérlázító kegyetlenséggel járt el. Itt azonban nem az elvnek, hanem a szláv léleknek Rettenetes Iván óta megismétlődő megnyilatkozásáról van szó, amely szellemi meggyőzés helyett — csak úgy mint a szerelmet — a földreformot is erőszakkal csikarta ki. De amiként senki sem jutna arra a gondolatra, hogy a kombinált arató-cséplő gépeket kisbirtokon vesse be, nem lehet vitás, hogy a kisbirtokok felszámolása és az áttérés a nagy egységekre a mezőgazdaság gépesítésének szükségképeni következménye volt. Az azonban, hogy ennek a "tisztogatási” akciónak "több áldozata volt, mint az első és második világháborúnak együttvéve” tehát több mint 85 millió, helytelen adatközlés. * * * "A kínai kommunista mozgalmak egészen másképp fejlődtek” folytatja és ebben tökéletesen igaza van, de hozzá tehette volna: sokkal emberségesebben és népérdekűbben! Azzal az állítással szemben, hogy Mao Ce-tung és Csiang Kai-shek 1924-ben együtt végezték Moszkvában a partizán-főiskolát, az igazság az, hogy Sun Yat Sen, a polgári forradalmi Csina és a kuomintang (parlament) elnöke, Csiang Kai-sheket Moszkvába küldte a vörös hadsereg szervezetének tanulmányozására. Ez is egyike volt azon okoknak, amiért Stalin Csiangot pártolta Maoval szemben. Egyebekben Stalin ugyanannyira bután avatkozott bele a csinai forradalom ügyeibe, amint azt Magyarországgal szemben tette. Magyarországi recept szerint a csinai kommunisták nyakára a zsidó Borodint (azelőtt Grusenberget) küldötte, akivel Mao csakhamar élesen öszszeütközött. A Stalin, helyesebben a KOMINTERN utasításait szolgalelküen követő Borodin ellenezte Maonak — a később győzedelmesnek bizonyult taktikáját, aki a csinai forradalmat a parasztság és nem a városi munkásság megszervezésével kívánta győzelemre vinni; ezt Stalin ellenezte, mert ezt Marxból másként tanulta, aki a kommunizmus győzelmét az ipari munkásság forradalmasításától várta. Ennek a csinai viszonyokra erőltetése kész ostobaság volt, mert a kezdet kezdetén álló csinai gyáripar munkássága elenyésző volt Csina 90 százalékos paraszttömegeivel szemben. Borodin ennek ellenére Stalin utasítása szerint Csiang pártján állt és a városi kommunistáknak azt tanácsolta, hogy rejtsék el fegyvereiket és egyezzenek ki békésen Csianggal. Ennek eredménye volt, hogy amikor Csiang Sun Yat-sen halála után a Kuomintang feletti hatalmat átvette 1927. ápr. 12-én Shanghaiban termett s ott a meglepett és elérhető kommunistákat halomra gyilkoltatta. Fájdalom, nekünk nem volt Mao Tce-tungunk, aki Kun Béla zsidódiktaturája ellen a nemzeti ellenállást az elnyomott parasztság élén megszervezhette volna. Mao Stalinnal éles ellentétben küzdött egészen az 1949-i diadalmas pekingi bevonulásáig, ezt megelőzően Moszkvában sohasem volt. Erre semmi oka nem lehetett, mert a partizán taktika feltalálója Mao volt. Ezt nem kellett neki a moszkovitáktól megtanulnia, hanem fordítva ezt Stalinnak kellett Maotól, a guerillaharc művészétől megtanulnia. Az a párviadal, amelyet Mao Csiang ellen 28 éven át folytatott a csinai történelem hőskölteménye marad, ameddig csak a ‘‘Közép Birodalma” fennáll. Csiangnak korszerű fegyverei, drótnélküli hírátvitele, légi-erői, iskolázott vezérkari tisztjei, egészségügyi szolgálata pénze és élelme bőven volt. Mao vörös hadserege mindennek szűkében volt, sőt légi erői teljesen hiányoztak. Mégis Mao maradt Csiang túlerejével szemben a győztes. Ugyanez történik ma Vietnamban. Amikor Mao és Csiang között 1927- ben kenyértörésre került a sor, ez utóbbi 100.000 főnyi haderőt vonultatott Mao ellen fel. Mao kitért a támadás elől és ellenségét a Csingkang vadregényes hegyei közé csalta és ott megsemmisítette. Csiang, nem tudván ellenségét rejtekében megverni túlerejével 1930 év folyamán a “bekeríteni és megsemmisíteni” stratégiájához fordult, 1931 máj—jún. folyamán másodízben 200.000, harmadízben 300.000 katonát vetett be. Mao ezeket az ő lényegesen kisebb haderejével, amely 100.000 főnél sohasem volt több, egymásután megsemmisítőén verte meg. Mao minden ilyen győzelemből a zsákmányolt fegyverekkel és hadianyagokkal megerősödve került ki. A negyedik próbára Csiang negyedmillió még jobban felszerelt haderővel próbálkozott hasonlóan negatív eredménnyel. Végül minden erejét összeszedve közel 1 millió főnyi haderőt mozgósított a híres v. Seeckt német tábornok vezetése alatt. Seeckt német "alapossággal” járt el. Mao fészkét kettős erőd rendszerrel akarta blokálni és kiéheztetni. Ekkor határozta el magát Mao a híres "hosszú menetre”. Az ellenséges gyűrű legerősebb pontja ellen irányított színlelt támadással az odacsalt ellenség által elhagyott leggyöngébb pon ton törte át a gyűrűt. Az ezt követő, egy esztendei meneteléssel megtett mintegy 10.000 km. út olyan teljesítmény, amelyre csak csinai szívósság képes, ha ennél Körösi Csorna Sándornak "Erdélyországból” Bukaresten át 1820. január 1-i kezdettel — Sofia, Beyrut, Aleppo, Mosul Bagdad, Teherán, Bokkhara és Kabulon át — a Dardanellákon hajóval megtett útja kivételével — gyalog megtett útja nem lett volna még a csinálnál is "hosszabb menet". Ez után 1822. március 11-én ért az indiai Lahoreba. Itt a tudomány szerencséjére, de nemzeti ügyünk szerencsétlenségére az angol hatóságok könyvtárában felfedezett tibeti budhista irodalom iránti érdeklődésének hatása alatt, eredeti tervét mellőzve, nem Csina, hanem Tibetben folytatta útját, ahol hihetetlen nélkülözések között írta meg a nyugati világban teljesen ismeretlen legelső angol nyelvű tibeti szótárát és nyelvtanát. Második útján, mint ismeretes, sárgalázban 1842. ápr. 6-án halt meg és van eltemetve budhista szentként Dardsilingben. Maonak az említett hadicsellel sikerült saját haderejét az északiakkal egyesítenie, és a Yunnan barlangjaiba visszavonulnia. Mao 12 esztendőn át barlanglakóvá alakult át, és síma katonakabátba öltözve két kőre támasztott deszkán írta hadparancsait, védekezett írígyeinek rágalmai, Stalin intrikái ellen. Mao itt írta meg állambölcseleti tanulmányait és verseit is. * * * Olcsó propaganda az, amely az olvasót azzal akarja megborzasztani, hogy a csinai kommunista forradalomnak 30 millió áldozata volt: Mao 20 milliót ismert be. De vegyük a rosszabbat: ez a 30 millió emberáldozat Csina 26 esztendei polgárháborúja alatt a 700 milliós csinai nép 4.3 százaléka volt. Ezzel szemben Krisztus erkölcsi hagyatékán meghasonlott kereszténység 30 éves háborúja alatt a német nép 75 százaléka pusztult el! Kissé felvág Marshall, ha azt állítja, hogy ő egy tollvonással változtatta meg Csina politikáját azzal, hogy 1946-ban megszűntette a Csiangnak nyújtott fegyverszállítást és elrendelte, hogy ezt Maonak adják. Maonak erre már nem volt szüksége. Csiangot nem Marshall fegyverei, de Mao hű parasztjai győzték le, Csiang Japán kapitulációja és kivonulása után szinte ellenállás nélkül foglalta el Csina előzetesen a japánok által megszállt városait. Úgy látszott, hogy a játszmát végül is.ő nyeri meg. És ekkor, amikor Csina urának hitte magát kellett rádöbbennie, hogy a csinai parasztság foglya. Ezek egyszerűen blokálták a megszállt városokat. Oda élelem és hadianyag többé be nem jutott. Csiang éhező és nemzetáruló fővezérüket utáló katonái fegyverestől mentek át Maohoz, ahol boldogan cserélték fel dolláraikat rizsért. Azon állítása, hogy Mao terrorral szerezte meg a hatalmat tökéletesen ellenkezik minden komoly csinai utazó helyszíni megfigyelésével. Csak tájékozatlan hiheti, hogy Csina szabadságáért küzdő katonáit terrorral tudta volna kényszeríteni a legendás 26 esztendei szabadságharcra és a "hosszú menetre”. De, aki nem hisz nekem, az olvassa el a Kelet Népe 4. számának 2. oldalán a 27, 28 és 29 sorszámok alatt felsorolt forrásmunkákon kívül a svájci Prof. Matthias "China auf eigenen Wegen" (Csina a saját útján) vagy a kitűnő osztrák újságírónak Hugo Portischnak "So sah ich China” (így láttam Csinát) 27 folytatólagos cikkben közölt helyszíni megfigyeléseit, vagy Frank Thiess: "Paedoyer für Peking" (védőbeszéd Pekingért) főképpen Vincze Lajos élvezetes, rajzaival illusztrált művét: “Napkelet a Yangce partján”, aki a barátságos és becsületes csinai nép között járva beszámol arról, hogy Petőfi: János vitézét lefordították csinaira és ez a csinai ifjúság egyik legkedvesebb olvasmánya, mert mélységes szellemi rokonságot érez Petőfi és a saját csinai mesevilága között, sőt beszámol az egyik legtekintélyesebb csinai történészről, aki bebizonyította a magyar és a csinai nép rokonságát. Az említett Prof. Matthias beszámolt arról, hogy Sinkiang — Nyitrai szerint kiirtott — nyolcféle nemzetiségét a csinai kormány azzal a bölcs intézkedésével fűzte össze testvéri közösségbe, hogy Sinkiang főmuftiját tette meg kormányzónak, mert e vegyes nemzetiségű tartomány népét a közös izlam vallás fűzi össze. Matthias felemlíti, hogy Sinkaing velünk rokon lakossága tényleg sokat szenvedett Csiang soviniszta kormányától, de Mao népérdekű kormányzatával meg van elégedve. Helyesebb lett volna, ha a cikk írója nem az USA pártpolitikai forrásaiból, hanem eredeti csinai folyóiratokból pl. a “China reconstructs" gyönyörűen illusztrált leírásaiból példázódna, amelyeken megláthatná, hogy Csina “fajtánkat írtó terrora” Sinkiang homokpusztáin öntöző gazdaságok és virágzó erdősített területek létesítésében nyilatkozik meg, bizonnyal nem a Wall Street bankárjai, hanem a helyi lakosság örömére. A "Kínai kommunisták 1956. okt. 31-ig támogatták a magyar szabadságharcot, de ezen a napon Mao személyes táviratot küldött Hruscsovnak és ezen a napon járult hozzá a magyar szabadságharc leveréséhez” írja a cikk írója. Ezzel szemben a szigorú igazságot két ízben is megírtam a Kelet Népében- és ezt Váli "Rift and Revolt in Hungary”, valamint Páloczy-Horváth György "Mao, a kék hangyák ura” műveikben egyhangúan állítják, hogy a csinai államtanács nov. 1-én tartott rádiónyilatkozatában a lengyelek és magyarok követeléseit igazságosnak tartja. De az, hogy kit terhel a magyar szabadságharc vérbefojtása, ez csak legutóbb derült ki Hruscsov 639 oldalas emlékiratának a bostoni Little, Brown and Co. általi közzétételéből, amely 16 oldalt szentel e kérdésnek. "A rend helyreállítása Magyarországon" című fejezetében. (Folytatás a 8. oldalon) A csinai tájékozódáshoz ÍRTA: LITERÁTI VÁGÓ PÁL DR.
