Szittyakürt, 1971 (10. évfolyam, 1-12. szám)
1971-12-01 / 12. szám
4. oldal immicöEt 1971. december hó Olvasóink figyelmébe! Miért hallgat a rezsim? Badinyi Jós Ferenc professzor a Buenos Aires-i Jezsuita Egyetem Orientalista Tanszékének vezetője, a Nemzetközi Orientalista Kongresszus állandó tagja, kiváló őstörténész, magyar múltunk földerítésének és őstörténelmünknek lelkes kutatója az évtizedeken át végzett munkájának eredményeit most könyvben megírta és Kaldeától Ister Gamig címen kiadta. A könyv a sumir őstörténelmet foglalja magában, mely a magyar őstörténelem integrál része. 50 Jahre Bürgenland Es war ein Volksfi-ct ohnegleichen: Mehr als »welelnhalb Stunden zogen rund 8000 Burgenländer vor 43.000 Zuschauern durch Eisenstadt, um die fünfzigjährige Zugehörigkeit ihres Bundeslandes zur Republik Österreich zu feiern. Unter den Ehrengästen hatten sich Uundespräsident Jonas. Bundeskanzler Kreisky und eine Reihe weiterer Regicrungsmltglicder eingefunden (auf dem Bild Landeshauptmann Kery mit Vizekanzler Häuser sowie Landwirtschaftsminister Weihs). Die Burgenländer zeigten ihre schönen Volkstrachten, sic stellten die Geschichte des Landes dar und wiesen die Produkte vor. die ihr Arbeitsfleiß erzeugt. a területrablók! A pazarkiállítású könyv ára 7.— USA dollár. Megkapható magánál a szerzőnél. Címe: Professor Francisco Jos Badiny, C. C. 2815. C. C. Buenos Aires, Argentina. Vagy dr. Nádas Gyula, 1425 Grace Ave., Cleveland, Ohio 44107. USA címeken. Történelmi Magyarország elszakított nyugati végein a versaillesi békediktátum haszonélvezői “Burgenland” Ausztriához való “tartozandóságának” 50. évét ünnepelték. Egyben lelkes örömmel közöljük kedves olvasóinkkal, hogy az illusztris író 1972. február hó 3 és 4-én Clevelandban lesz és két olyan témáról tart előadást, melyek mindegyike a magyar őstörténelembe vág és melyek iránti érdeklődés a magyar ügyekkel foglalkozó, azok iránt érdeklődő emigráns magyarokban mindegyre fokozódik. 1. A babiloni hitélet elemei a magyar ősvallásban és a Fehér lóáldozat. 2. Az ötezeréves magyar nyelv, amit ma helytelenül “sumer”-nak neveznek. Kismartonban a trianoni zsákmányt őrző osztrákok népünnepélyén Jonas köztársasági elnök mindenekelőtt azt a tényt rögzítette, hogy ez az ünnepi öröm a “keleti szomszédnépnél ma már semmiféle keserűséget nem okoz”. “Burgenland — mondotta Jonas — egy veszekedési tárgyból már régen egy híddá változott Ausztria és Magyarország között.” A gyászosemlékű békediktátum 50. évfordulóján Amerika legnagyobb magyar kongresszusán az 1956-os Magyar Forradalom és Szabadságharc harcosai mondták ki a történelem ítéletét Clevelandban: Trianon Nem, Nem, Soha! Az előadás helyéről és időpontjáról idejekorán értesítés megy ki az érdeklődőkhöz. Egyébként mind a könyvre, mind pedig az előadásra még visszatérünk a Szittyakürt 1972. év januári számában. A szovjet rabságban szenvedő magyarság ma nem szólhat, az elszakított kisebbségi magyarok még kevésbbé. De miért hallgat a Kádár-rezsim? Lenin a versaillesi rendet imperialista, igazságtalan, rabló békének tekintette ! (Folytatás a 3. oldalról.) Ótestamentum “hittitáknak”, a perzsák kitteusoknak és kattusoknak, melyet a görögök "Scytha”-ra módosítottak. Azonban ÉL Istenük után nevezték őket Él Harcosainak, Elitáknak is, melyet a Biblia Izraelita néven őrzött meg. E nép azonban nem volt azonos a Juda népével, bár Dávid és Salamon alatt a két nép együtt élt, de Salamon halála után az izraeliták visszaszerezték függetlenségüket. Juda aspirációi sohasem szűntek meg Izrael bekebelezésére, ami Kr.e. 129 és 104-ben — a Rómával kötött szövetség után — bekövetkezett. Az Ótestamentum mai formájának, a Septuaguintnak írói már a Juda népére is alkalmazzák az Izrael Népe nevet, mely azonban mindmáig csak, mint a zsidó nép vallási neve terjedt el a köztudatban. De Krisztus idejében "Izra-Elita” alatt még nem a zsidókat, hanem "Él harcosait” vagyis a canaáni kitteusokat, a szkítákat értették. Jeruzsálemben is a lakosság nagyobb része izraelita, szkíta volt és a zsidók, csak mint kisebbség éltek ott, akiknek vezetői a polgári közigazgatással voltak megbízva. Jézus az ottani izraelitákat tanítani járt oda zsidó ruhába öltözve, mert a zsidók halálra keresték. (János 5:1—18.) A két nép különbözőségét és Krisztus nem zsidó voltát bizonyítja az "Irgalmas Szamaritánusról” szóló példabeszéd is és Jézusnak a samariai asszonnyal való beszélgetése is. Jézus idejében a zsidó nép már teljesen a Torah fajvédelmi törvényei szerint élt, de a "Törvény alatt élő” nem zsidók úgy bújtak ki alóla, ahogy lehétett, fizették a tizedet és egyébként élték a maguk életmódját és imádták a maguk Istenét ÉLI élő Istent. Minden emberben él egy jogos nemzeti öntudat, egy nemzeti hovatartózandósági érzés és ahogy egy zsidótól nem lehet megkívánni azt, hogy példázataiban ne a saját fajtáját dicsőítse, így Jézusnál is természetes volt, hogy példázatában az "örök élet” iránt érdeklődő "Törvénytudó” előtt egy szamaritánust említett, mint az irgalmasság mintaképét, nempedig egy zsidót. Más oka is volt erre. Ugyanis nem mondhatott olyat, ami ellenkezett volna a zsidók Törvényével, mely a Talmud magyarázata szerint az Erubin 64. a. és Aboda Z. 20. a. lapján előírja, hogy "... az ember egy nem zsidón ne könyörüljön”, míg a Pesachim 25. a. lapján az áll, hogy "Mindenkit lehet gyógyítani, kivéve a bálványimádókat, a fajtalanokat és a vérontókat”. Ezért kerülte el úgy a pap, mint a Levita az útfélen sebesülten fekvő szerencsétlent. Jézusnak másik samariai esete is azt mutatja, hogy ő vérszerint nem volt zsidó. Ugyanis a szamariai asszonytól vizet kért, amin az asszony igen elcsodálkozott mondván: “Hogy kérhetsz inni zsidó létedre éntőlem, aki szamariai asszony vagyok, mert a zsidók nem barátkoznak a samariaiakkal”. Jézus Jeruzsálemből jött, Galileába tartva Samarián keresztül. Jeruzsálemi tartózkodása alatt bizonyára zsidó divat szerinti öltözetet viselt, hogy nyugodtabban taníthasson, hiszen János Evangéliuma szerint éppen a farizeusok elől menekült. (János 4:1—3.) Azonban ha zsidó lett volna, nem kérhetett volna az asszonytól még vizet se, mert a zsidók az idegeneket és eszközeiket tisztátalanoknak tartották, amint az az Ótestamentumban és a Talmudban meg van írva, hogy “Háromszor mondják a rabbik, hogy a nem zsidó nő és férfi tisztátalan”. A samariaiak hovátartozandóságáról fontos adat a samariai asszony másik kijelentése is, hogy “... A mi atyáink ezen a hegyen imádkoztak”. Ugyanis már a legrégibb vallások szerint úgy hitte az emberiség, hogy az Isten lakóhelye az "Égben” van és aki magasabb helyen imádkozik, az közelebb van az Istenhez. Ezért jegyzik meg az egykorú krónikások, hogy a szimírok, szkíták a hegyeken és dombokon, vagy ha ilyen nem volt a közel, akkor az Isten által szabadon áttekinthető pusztában imádkoztak, vagy ha módjukban állt Ziggurátokat építettek (lépcsős piramisok). A samariai asszony pusztában és hegyen imádkozó atyái tehát szkithák voltak és nem zsidók. Ezekre vonatkozóan mondja Kahana rabbi a Talmudban, hogy "Szemtelen az, aki nyílt síkságon imádkozik és aki a bűneit felsorolja”. Krisztus "orcájának színe változása” is egy magas hegyen történt, amint az Máté 17:1, 2-ben meg van írva. Megkísértése is a hegyen való imádkozás közben történt (Máté 4; 1). Kedvenc imádkozó helye az Olajfák hegyén volt, stb. Ö is betartotta az ősök szokását. A hittudósok és történészek szerint az Üj Testamentum Evangéliumainak eredeti szövege nincs meg. A mai szöveg csak másolatok eredménye, mely nem mentes az akkori tendenciának megfelelő változtatásoktól, kihagyásoktól és betoldásoktól, melyek tele vannak ellentmondásokkal. így került bele a "Judeai Betlehem” is, mint Jézus születési helye csak azért, mert Dávid is ott született, amint J. W. Swain professzor írja "The Ancient World” című könyvének első kötete 210. oldalán. Bethlehem nevű helység Palesztina területén nem is egy volt. De azt, hogy a minden órára várandós Mária a galileai Názárettől a judeai Bethlehemig vezető — legalább 180 kilométeres hegyesvölgyes terepen kacskaringó — útat megtette volna egy állítólagos népszámlálás miatt, ma már minden értelmes ember kizártnak tartja. Ellenben minden kutatás oda vezet, hogy Jézus születési helye — ha Bethlehem volt — csakis a galileai Bethlehem lehetett, ahova szüleit származtatjuk, rokoni kötelékeit és egzisztenciális érdekeik kötötték, ahol a szkiták laktak, akiknek ősatyja volt Nimród, aki a Biblia szerint "... kezde hatalmassá lenni a Földön” és “az ő birodalmának kezdete volt Bábel, Erekh, Akkád és Kálnéh a Sineár földjén”. "E fölről ment aztán Assiriába és építé Ninivét, Rekhobóth városát és Kaláht és Résent Ninive között és Kaláh között”. (Mózes I. 10:8—12.) Vagyis Nimród építette Sinár (Sumér) legnagyobb részét, amit nemcsak a Biblia, hanem ma már az archeológiái és őstörténettudomány is bebizonyított. Azért írja Rawlinson és Sayce, Opperttel egyetértőleg, hogy "... a sumér nyelv ősseytha nyelv ..., mert... a legrégibb ékírásos szövegek Mezopotámiában seytha nyelven íródtak.” Ennek a nyelvnek egyik dialektusa volt az arami nyelv, Jézus anyanyelve. Ezen a nyelven küldte fohászát az Atyához, a susanita és canaánita szkita magyarok élő Istenéhez; “Éli, Éli lam-ma sabaktani” vagyis "Istenem, Istenem, nézz megszabadulni”, azaz "Segíts megszabadulni”. Ugyanis a régi magyar nyelvben, de Hazánk egyes részeiben még ma is a segítségnyújtást sokszor úgy fejezik ki, hogy "ránéztem”, "megnéztem” vagyis "segítettem”. Ez az "idiom” nem ismeretlen még az angol nyelvben sem. Mindezek után már határozottan kijelenthetjük, hogy Krisztus Urunk nem a zsidó Dávidnak volt leszármazottja, hanem a kushi-szkita Nimródnak, kinek népéből II. Sargon Kr.e. 710-ben több ezret telepített Galileába, az ottani rokon népek közé. A Talmud is azt írja Jézusról Jochanan ben Zakkaj rabbi által, hogy “... az istentelen Nimród fiának fia” volt. Mózes I. könyve 10:8 szerint “Khus nemzé Nimródot is ...” akiről pedig tudjuk, hogy nemcsak hatalmas vadász vala az Űr előtt, hanem a két szittya vitéznek, Hunornak és Magyarnak az atyja volt.
