Szittyakürt, 1970 (9. évfolyam, 1-11. szám)
1970-06-01 / 6-7. szám
1970. június—július hó SZITTYAKÜRT 3. oldal A MAGYAR SZABADSÁG HARCOSOK TRIANONI KONGRESSZUSÁNAK ZÁRÓNYILATKOZATA A Clevelandban (Ohio, USA.), 1970. május hó 29—31. napjaiban megtartott három napos Kongresszus a trianoni kérdés megfontolt és alapos vizsgálata nyomán határozottan kinyilvánította, hogy az eltelt félszázad kijózanító tapasztalatait számbavéve a trianoni békediktátumot teljes egészében el kell vetni s a Kárpátmedence népközösségi és történelmi valóságalapjaira támaszkodva, a térség állam- és társadalompolitikai felépítését radikálisan át kell rendezni. Ezen kijelentésbe foglalt követelményt megindokolják a kényszerbéke következményei: 1) A trianoni célkitűzések, politikai keretek és eszközök rövid öt évtized alatt csúfos kudarcot vallottak. A főcél, vagyis a népek szabad és békés együttélése a Kárpát-Duna-tájon soha meg nem valósulhatott. Eleve meghiúsította azt az utódállamok térségén-kívüli államszervező népeinek: a cseheknek, szerbeknek és románoknak féktelen nyelvi és kultúrális türelmetlensége, valamint politikai kiskaliberűsége. 2) A trianoni "rendezés" a Kárpátmedence térbeli, nyugati kultúrájú, történelmi népeit: a magyarságot, horvátságot és szlovákságot az utódállamok gyűrűjében és kereteiben elsorvadásra, elmúlásra ítélte. Mivel e népek nem hanyatló népek s a nekik szánt sorsba soha belenyugodni nem fognak, a trianoni status quo nem állandósítható és nem véglegesíthető e népek megmaradásáért folytatandó és végsőkig tartó ellenállásának figyelembevétele nélkül. A trianoni status quo-t fenntartani tehát annyit tesz, mint a térbeli magyarok, horvátok és szlovákok valamint a térségen kívüli csehek, szerbek és románok között a viszálykodást s az abból eredő politikai válságot állandósítani. A trianoni célkitűzések eszmei alapja a népek nagy korúsí tása volt. Elismerése annak, hogy minden nép elidegeníthetetlen joga, hogy önmagával és sorsával saját belátása szerint rendelkezzék. A "rendezés" idején a Kárpátmedencében, mint egységes országban különböző kultúrájú, de közös keresztény civilizációjú és közös történelmi múltú népek éltek. Jóvátehetetlen hiba volt, hogy a "rendező” hatalmak már kezdetben nem az együttélő népek viszonyát igyekeztek korszerűen szabályozni, hanem azok megkérdezése nélkül területi felszabdalást, országrombolást végeztek. A Kárpátmedence területi felszabdalásával az ott élő népek sorsa a célkitűzésektől messze sodródott. Mivel s történelmi népek soha elszigetelt településekben nem laktak, hanem országlakók voltak, az ország felszabdalása révén oktalanul, sőt esztelenül 4—5 különböző államba kerültek. Legelrettentőbb példa erre az egységes Kárpátmedence egységes magyarságának sorsa, mert a magyar nép a maga országában ma hatfelé tépetten él éspedig a három utódállamban, Ausztriában, a maradék-országban és horrible dictu — a Szovjetben. Népi önrendelkezési jogról ilyen körülmények között szólni sem lehet! A trianoni utódállamokban a népi szabadságjogok gyakorlati érvényre sohasem jutottak, a kultúrplurális társadalmak felett cseh, szerb és román sovinizmus zsarnokoskodik a mai napig. A kisebbségi politika elfogadott módszerei a zaklatás, kiutasítás, elhurcolás sőt a népirtás is. A népi önvédelem titkos mozgalmakban kénytelen tömörülni, de szabadságkiizdelmeik főbenjáró bűncselekményeknek minősülnek az utódállamokban. Ötven év politikai perei, kivégzései, sőt közönséges bérgyilkosságai kisérik a Kárpátmedence történelmi népeinek: a magyarságnak, horvátságnak és szlovákságnak a népszabadságért folytatott küzdelmeit. A legfigyelmeztetőbb reakció volt az utódállamok belső népi válságára a jugoszláv királygyilkosság, de a trianoni "rendezők" befogták füleiket s szemet húnytak fölötte, a népszövetség pedig megvédte Jugoszláviát. Látván a népek, hogy természetes igazságuk meghallgatásra nem talál, a történelmi pillanat elérkezésére vártak. Nem hiába, mert az el is érkezett s a Kárpátmedence történelmi népei éltek is vele. Történelmi tény az, hogy Magyarország részbeni integrálása, az önálló Horvátország és az önálló Szlovákia nem a hitleri Németország kreációi, hanem a magyar, horvát és szlovák nép szabadságvágyának, tettrekészségének, de mindenekelőtt az utódállamok szorító gyűrűjéből és kereteiből való menekvésének demonstrációi. Mert az említett politikai és területi formákat mind a három történelmi nép csak az akkori európai politika pillanatának megfelelően alakította ki, s végleges elrendezésnek egyikük sem tekintette. A népek közös sorsát a közös térség és közös történelem determinálja. A Kárpátmedence történelmi népei: a magyarok, horvátok és szlovákok nyugati kultúrájú népek. Az utódállamok államalkotó népei közül a szerbek és a románok térségen-kivűli s keleti kultúrájú népek. A térségen-kívűli csehek, bár kultúrájuk nyugati, pánszláv elirányozódásuk a keleti kultúrkörbe utalja őket. A trianoni "rendezés" összezagyválta a különböző kultúrkörbe tartozó népek életét, sorsát, hatalmi gátakat emelt a térdinamika belső működésébe, s ezzel elejét vette minden térbeli politikai kialakulásnak, másszóval a közössorsú népek társulásának. A térbeli politika hiánya társadalmi, gazdasági, de korunkban főleg technológiai pangást idéz elő, ez az oka annak, hogy a kárpátmedencei civilizáció építése egyrészt erősen lelassult, másrészt alárendelt helyzetbe jutott. Mert míg a népek megosztottan és külön-külön járszalag-politika útján nagyhatalmi pártfogókat keresnek érdekeik védelmére — még technológiai támogatás ellenére is — menthetetlenül gyarmatokká süllyednek. A Kárpátmedencének két gyarmatosító hatalmi variánsa Németország és a Szovjet. Míg a trianoni status quo áll, ez a térség mindig német, vagy orosz érdekterület lesz, melynek technológiai civilizációját az egyik, vagy a másik imperializmusa korlátozza. Nagy veszély rejlik azonban a Kárpátmedencére nézve a két hatalom történelmi viszonylatában is. A szétdarabolt Kárpátmedence és megosztott népei mindig csak a felvonulási út és oktalan áldozatok szerepét játszhatják az ősi ellenlábas erők között, míg egymás kezét újból meg nem foghatják. Az elmondottakhoz kiegészítésül leszögezi a Kongresszus azt a tényt, hogy a Kárpátmedence utolsó évezrede a nyugati kultúra és civilizáció történelme. Történelmi népei a civilizátor magyar nép vezetésével a térségbe plántálták minden értéket és vívmányt, melyet a nyugati szellemtudományok és természettudományok valaha produkáltak. A térség felszabdalásával trianon ezt a kultúr-remeket kilökte a nyugati kultúrkörből, hogy a keleti félbarbárság és vak miszticizmus áldozatának odavesse. Mi ez, ha nem a nyugati kultúra öncsonkítása? Az elhanyatlás sötét árnyát ezért veti trianon a Kárpátmedencére! Végül, de nem utolsó sorban kihangsúlyozza a Kongresszus, hogy a magyarságnak nincs szüksége önminősítésre. Elvégezte azt helyettünk trianon akkor, mikor a "rendezésnél” számításon kívül hagyott bennünket, mikor a kárpátmedencei egységes magyar néptesten keresztül-kasul mesterséges határokat vont, hogy végül hat különböző államban tengessük életünket. Elárúlván ezzel azt, hogy a magyar nép a maga egészében egyedül is biztosítéka az intéger Kárpátmedencének. A trianoni fiktiv "rendezés” kihagyhatta terveiből a magyarságot, mint népi tényezőt, de a centrálisán kárpátmedencei magyar nép ezzel mit sem vesztett térbeli jelentőségéből. Hogy a Kárpátmedence történelmi népei ismét egymásra találhassanak, integrálni kell annak trianonban szétdarabolt civilizációját és meg kell szervezni a népközösség lét- és biztonság-alapját: a kárpátmedencei térbeli országot s az országot megtartó térérdekű poütikát! Ez a hivatás pedig egy évezred tanúsága szerint a magyarságra vár, de trianon sem egyéb, mint kihívás erre a történelmi feladatra. Ötven évvel ezelőtt trianon ítélt a magyar nép felett s az igazságnak tudatában és megbántott önérzetében világgá kiáltotta: "Nem! Nem! Soha!” A szovjet rabságban szenvedő magyarság ma nem szólhat, az elszakított kisebbségi magyarok még kevésbbé, de talán nem is kell. Ötven év alatt kiváló jogi képviselőt nyertek: A TÖRTÉNELEM beszél helyettük! Cleveland, 1970. május 31. A Magyar Szabadságharcosok Trianoni Bizottsága Gyékényesi Gy. László elnök, Pápay Elemér főtitkár, Vasvári Zoltán, Véghely Tibor, Prof. P. Jobb Andor, Major Tibor mozgalmi vezetők NÉHÁNY AN A KONGRESSZUS FELSZÓLALÓT KÖZÜL Vitéz Arady Vígh Mihály, Major Tibor, Baránszky Tibor, Vasvári Zoltán, Benyó Dezső, dr. Fazakas Ferenc, vitéz Darabont Ferenc, vitéz Vittay Béla ezredes, Homonnay János. I
