Szittyakürt, 1969 (8. évfolyam, 1-11. szám)
1969-11-01 / 11. szám
1969. november hó SZITTYAKÜRT 7. oldal Mao alapjaiban fogta meg az országépités programját! Most, amikor a kínai—szovjet viszály már kikezdte azt a megmerevített "világrendet”, melyben Európa gúzsbakötve vonaglik, és remény van jobb jövő kialakulására, — még mindig megkísérti az embert az a lehetőség, hogy mi lesz ha kiderül, hogy az egész csak tűzijáték, s a két ázsiai óriás kibékül egymással?! Van-e lehetőség ilyen kibékülésre? Történelmi és politikai spekulációból nem kapunk rá elégséges választ. Nem pedig azért, mert lényegében a történelem is, a politika is államok közötti verseny, és a versenyben az erősebb győz. De hogy ki lesz az erősebb, azt viszont elsősorban gazdasági tényezők döntik el. Ezért is került a gazdasági verseny annyira nyíltan a világpolitika kirakatába. A tág kérdést tehát odáig lehet szűkíteni, hogy Kínának a nemzetgazdasági struktúrája nyugszik-e megbizhatóbb gazdasági alapokon, vagy pedig a Szovjet Tanácsköztársaságé? Mivel pedig mindkét állam “kommunista”, az alternatívát úgy is ki lehet fejezni, hogy a sárga kommunizmusnak, vagy a vörös kommunizmusnak van-e gyökeresebb gazdaságpolitikája. Nem pillanatnyilag hasznosabb, hanem: gyökeresebb. • MOSTOHA A TERMELÉSI TÉNYEZŐK LEGFONTOSABBIKA Valamit csak valamiből lehet előállítani. Ipari terméket tehát csak nyersanyagból. A nyersanyagot mindenképpen meg kell szerezni: vagy kifejteni a saját földből, vagy megvenni külföldről. A kitermelés is, és a vásárlás is, a saját tőkét emészti. Elvonja a ----használati és fogyasztási javak termelésétől, pedig pótolni csak piacra kész termékekből lehetne. A termékek azonban már magukban foglalják az előállításukba fektetett munkát, illetve annak bérét. A munka tehát függőségbe kerül az egyik termelési tényezővel, a nyersanyaggal. De a másiktól: a tőkétől is mindig függött. A munkának mostohább a sorsa mindkettőnél, egyszerűen mert lehet érte kevesebb bért fizetni. A munkabér-nyersanyag-tőke háromságában tehát mindig a munkabér az áldozat. Pedig épp az alacsony munkabér jelenti a szegénységet, annak minden politikai és hatalmi kihatásával együtt. , ,U Épp a kommunizmus trombitája szállt síkra azért, hogy a munkás, a munka és a munkabér ne legyen a gazdasági élet mostohája. Mégis az maradt! A tőkét nem tudta megnövelni azzal, hogy államosította, s nyersanyag nélkül sem tud termelni. Benneragadt a három tényező függőségének a kátyújában. Roppant alacsony munkabérrel dolgoztatja tehát a termelő munkásait, ugyanakkor azonban gazdasági világversenyt folytat. • A MUNKABÉRREL A LEGKÖNNYEBB POLITIKAI JÁTÉKOT ŰZNI A játék legkirívóbb példája a bérekkel és árakkal való menő ver ezés. Ezt a kapitalista kamuflázst követi a Szovjet is. Ha egy nemzetgazdaság azért termel, hogy árucikkeket dobhasson piacra, akkor szükségképp a piaci árak szabják meg az árucikk előállításába fektetett munkának a bérét. Egészen mindegy, hogy szabad-e az áralakulás, vagy pedig kötött. A munkabér mindig mostoha marad. A nemzetgazdálkodás feladata azonban nem árucikkeknek, hanem életjavaknak az előállítása. A kettő közt az a különbség, hogy az élet javaknak az árát a termelési költségük szabja meg, és legfeljebb a termelésnek a szükségszerű haszna emeli föl egy kevéssé. (És nem a profit — tetszés szerint.) A termelési költségnek pedig minél kevésbé változékony munkabért kell magában foglalnia. Lehetőleg olyan fix munkabért, melyből a munkás tisztességesen meg tud élni mindenkor. A kapitalizmus úgy kezdte, hogy azt a legalacsonyabb munkabért adta a munkásainak, amennyiért még kapott munkást. Rossz szisztéma volt. Aztán elkezdett "magasabb szinten” kalkulálni. Kalkulációinak valamenynyi fokozatát átvette a marxi kommunizmus is. • A KÜLÖNBÖZŐ BÉR RENDSZEREK MÉG MINDIG A FÉNYES HALADÁS ÁRNYÉKÁBAN LAPULNAK Ha a munkaadó órabér-rendszer szerint fizet, — a munkás ahogy’ lehet, úgy lopja a napot, s ezzel a gazdáját is. Jött a darabbér-rendszer, az akkord munka. A munkás megfeszítette az erejét, és sokat keresett vele. De csak addig, amíg a munkaadó le nem szállította a darabmunka díjazását. Ez minden ambícióját elvette a munkásnak. Már pedig az ambíció, a munkakedv, a teljesítés mindennél alapvetőbb tényezője a termelésnek. A piaci ártól függő termelési rendszerben, vagyis a profitgazdálkodásban azonban mi más növelhetné a munkakedvet és teljesítményt, mint a pénz? Bevezették hát a prémiumrendszert. Kapjon többet, aki többet termel a munkájával. Ez az elv helyes és szép, de az egyre jobban gépesedő termelésben már majdnem keresztülvihetetlen. Bonyolult, sőt igazságosan el nem végezhető számításokat igényel. Azonfelül a termel vények minőségének a rovására megy. Követte a futószalag rendszer. A termelés munkafolyamatát elemeire bontották, és a szalag lett korbács a munkás hátán. Az árucikk termelésének ez a legmodernebb formája, de a bérkérdést ez sem oldotta meg. • VAN KIÜT? — NINCS KIÚT? A probléma egyre jobban bonyolódik. A megkezdett úton jöhet akárhány bérrendszer, megoldás sohasem fogja követni. Az igények is nőnek a haladással. Több pénz, magasabb bér? — mit számít, ha egyre nagyobb a szükséglet, és egyre emelkednek az árak?! Ezen az úton semmi sincs, ami megakasztaná azt, hogy a probléma ne térjen vissza önmagához, és ne dagadjon minden fordulóban még nagyobbá. A profit-termelésből nincs kiút. A gazdasági törvények visszaütnek, ha életjavak termelése helyett árucikkek termelésére megy a spekuláció. Az árak és bérek függvényébe már Marx is belegabalyodott, pedig ő még csak teoretikusan spekulált velük. Szovjet-követői a gyakorlatban is belegabalyodtak. Ezért jöttek elő a koegzisztenciával, majd fokozatosan a magántőkés termeléshez simuló gazdasági mechanizmussaikkal. A kapitalizmus még bírja a gazdasági versenyt a megkezdett úton. A marxisták belőle próbálják életre injekciózni a kommunista gazdasági rendszerüket. De kiút még ebből a törekvésből sincs! Kiútra a gazdasági élet alkulásának sokkal korábbi korszakából kellene elkapni a —kiágazást. • A SÁRGA KOMMUNIZMUS ELKAPTA! A nemzeti életet bezárta saját területére. Nem volt nehéz: történelme és sajátos népi közössége segített benne Hajdani gazdagságát és erejét roppant néptömege biztosította, éspedig azzal a szegénységgel, mely igénytelenségével arányban is állt. Történelme majdnem hogy kikapcsolta Kínát a világversenyből. Önellátásával azonban csak addig húzhatta az életet, amíg a halálozási arányszáma kiegyenlítette a népszaporodás feszítő erejét. Modern iparának felépítéséhez nem profittermeléssel kezdett hozzá. Életjavak előállításába fogott, — árucikkek előállítása helyett. Saját nyersanyaga és saját tőkéje mellett önállóságot biztosított a harmadik termelési tényezőnek is: a munkának. Nem engedte, hogy a munkabér a tőke és a nyersanyag mostohája legyen, s a munkát ezektől függően kelljen díjazni. Roppant munkáshadai nem órárólórára több pénzt keresni akarnak, hanem tisztességesen megélni. Jobban is élnek apáiknál, pedig a néphalálozás normális szintre esett és a népesség megkétszereződött. Tisztességes élethez szükséges munkabér van belekalkulálva a kínai mezőgazdaság termelésének, és az ipar termelvényeinek a költségébe. Csak nyugati mintához viszonyítva mutat ez a tisztességes élet alacsony szintet, de a kínaiak saját hagyományaihoz, saját nemzeti életéhez és annak igényeihez viszonyítva nem alacsony, sőt sokkal magasabb, mint bármikor. Ennek az eredménynek végső alapja az, hogy mindenki megkapja az életszükséglethez mért munkabért. Egy nagy nemzeti erőfeszítés áldozatáért meg is elégszik vele. Tudja, hogy apáinak feleannyival kellett beérniük, de fiainak kétszerannyi jut majd. Maó "kommunista” gazdaságpolitikáj ából már ez a nemzedék megkapta a nyereséget, és a biztosítékot a következő nemzedék mégnagyobb nyereségére. ♦ ... Mintha Mao Ce-tung ott hallgatózott volna az Andrássy-út 60-nak, a hajdani Hűség Házának a nyitott ablaka alatt, amikor Szálasi Ferenc felelt a munkásmozgalom legégetőbb kérdésére. "Testvéreim — a Hungarizmus nem alacsonyabb vagy magasabb bért fog adni a munkásainak, és nem kevesesbb vagy több fizetést a tisztviselőinek —, hanem legalsó mérték szerint mindenkinek elegendőt a tisztességes élethez. És megnyitja a lehetőséget a legemelkedettebb életformához" És mintha Szálasinak azokat a fejtegetéseit is kihallgatta volna a kínai népvezér, melyekben a gazdasági fejlődés sokkal korábbi szakaszából kiágazó úton vázolta föl a hungarista nemzetgazdaság tervét. Ott találta meg a kiutat, ahol a profit gazdálkodás még nem fajtalanította a tőke mostoha függvényévé a munkát és bérezést. Maó azonban — bárhonnan vette is a gondolatot — annak alapján fölépítette Kína gyakorlati életét is. És Kína elmaradott országból nagyhatalom lett mára. Belül szilárd, — kifelé versenyképes. Nem a nyerészkedés világgazdasági pályáján, de abban, hogy nemzeti ereje szét tudja zúzni a vörös "világkommunizmus" egységét, és birodalma a siker minden kilátásával képes megtámadni annak fellegvárát, a Szovjetuniót. Kína gazdasági rendszere fiatal. Még nem kiforrott, de fejlődő. A második ipari forradalom technológiájának óriási költségét inkább óriási néptömegének munkabérére fordítja. Biztosítéka az, hogy kikerülte a nyugati “gazdasági szakértők" profitérdekű gazdasági rendszerének zsákutcáját, melyben hol egyik, hol a másik gazdasági tényező javára mindig a munkást — az Embert — szorítják hátra a munkabér bunkójával, hogy legalább pár évre mentesítsék a közösségi életet a válságoktól. ♦ Maónak a zsákutca kikerülése az érdeme, és Kínának ez a szerencséje. Ezzel lett nagyhatalommá. Ilyen kilátással pedig, amit nem utolsó sorban az alkalmazott gazdasági struktúrájának köszönhet, alig van meg a lehetősége annak, hogy kibéküljön Moszkvával. (—r—ó) FESZEGETIK EISENHOWER HUMANITÁSÁT A The American Mercury felelevenített egy nyílt levelet, amelyet még 1956-ban intézett a Right című folyóirat az akkori elnökhöz. A nyílt levél pontok szerint sorolja föl Eisenhower ballépéseit, főleg meg katona korából. Ezenkei a ballépésekkel teremtett az USA-haderő főparancsnoka olyan helyzetet, melynek nyolc éves elnöksége alatt már szívesen ellentmondott volna, de a hínárjából nem tudott kikecmeregni. Legérdekesebb a sorozatnak az a pontja, amely feltárja, hogy Eisenhower, amikor leváltották korábbi katonai posztjáról, önérzetében sértve, politikai kapcsolatokat keresett. így jutott Bemard Baruch közelébe, aki saját vallomása szerint is Rooswelt óta az USA tejhatalmú diktátora volt, mert az ő személyén keresztül éreztette hatalmát a zsidó nagytőke, kiváltképp a hitleri idők veszélyének ellensúlyozására. Eisenhowerrel, a megsértődött tábornokkal, meghitt barátságot kötött Baruch. Ő ajánlotta főparancsnoki kinevezésre is, de nemcsak katonai instrukciókkal látta el a háború zsidó-érdekű likvidálásához, hanem föltárta politikai elképzeléseit is, és célzást tett rá, hogy miként nyílhat meg a győztes hadvezér előtt az USA elnöki széke. ... Mily hihetetlen szálak szövik a történelem nagy, emberi ballépéseit! HALALRA ítélik DUBCSEKET? Tavaly nyáron csak verést kapott a szovjet elvtársaktól. Aztán puhitó-kúrára küldték, még előkelő tisztséget is betölttettek vele: csengethetett a parlament elnöki katedráján. Most hetedmagával együtt lemondott a diktatúra demokratikus tisztségéről. Szlovákiából az a hír szivárgott ki, hogy Prága nagy kirakat-perre készül, moszkvai rendezésben. A politikai ítélet pedig nem valami változatos a bolsi komédiák forgatókönyvében. Lubjanka..., tarkólövés..., Szibéria..., néha: kötél.
