Szittyakürt, 1969 (8. évfolyam, 1-11. szám)
1969-08-01 / 8. szám
A KÁRPÁTOKTUL LE AZ AL-DUNÁIG EGY BŐSZ ÜVÖLTÉS, EGY VAD ZIVATAR! SZÉTSZÓRT HAJÁVAL, VÉRES HOMLOKÁVAL ALL A VIHARBAN MAGA A MAGYAR. (PETŐFI) '41 «imAKŐM* VOL. VIII. ÉVF. — No. 8. SZ. A Hungária Szabadságharcos Mozgalom lapja 1969. AUGUSZTUS HÓ AHSzM (-sk-) Az idő szakaszos-ritmikus pergése majdnem köznappá szokta szinteleníteni az ünnepet is. Kiszívja belső tartalmának a fényét, s mint rivalda teszi színpadon: ünnepségek kulisszáira, hallelujás körmenetekre, pompázó formaságokra vetíti. Elgondolkoztató, hogy a magyar népiélek mégis menynyire élő emlékezetében tartja első királyának nagy ünnepét. A magyarság évről-évre a jelenbe varázsolja múltját, s a szentté avatást úgy ünnepli, mintha királyt koronázna magának minden augusztus húszadikán. A naptár piros betűje, az istentiszteletek templomi pompája századokon át, lépésről-lépésre, tartalmát rejtegető szimbólumként hozza elénk létünknek titkát, melyre — enélkül a szimbólum nélkül — talán eszünkbe se jutna föltenni a kérdést, ami észhez téríthet. Ennek az évnek augusztus húszadikája még több az eddigieknél: gránit határkő. Levett süveggel, különös templomi áhitattal kell megállnunk előtte, mert olyan távlattal esik össze, melyet az aggastyán messzelátó szeme sem érzékel, melynek átlátására a frissen pezsgő vér sem serkenti a képzelőerőt, s melyre emlékezni még a néplélek folytonosságával is kivételes ritkaság. Az 1969-es esztendő egy való évezredet zár le: az István királyunk születésétől eltelt időt. Föl kell hát nyissa a gondolkodó agyat, hogy látni és érteni tudjon: ezer éve született Valaki, aki megállította a magyart a közösségi élet keresgélésének cikcakkos ösvényein, s elindította sorsának széles országútján. Nemzeti himnuszunk szerint régóta balsors tép. De fakadhat-e más hang, mint imádkozó jajszó az olyan “balsors" ellen, melyben ezeréves létté vált az életünk? Mely alatt a végleges Hazában annyi zúzódás, töredezés és oly erős fajzás után sem tépődtünk széjjel? Ennek az István király születésével kezdődött évezrednek nem martalékává, hanem termésévé lettünk. Küzdöttünk az Életért, s — élünk! Adjon az Úristen, mi magunk pedig kicsi hangyák módján dolgozzunk meg nemzetünknek még egypár ilyen ezeréves létet! Mi többet kívánhat ennél népének az a fia, aki ma él, s szeretne önmagánál többért élni?! Önmagánál többért! — ahogyan István király jobbja mutatja. De nem csacska vitákért, meglódult okoskodásért, hogy "ha nem így lett volna, akkor amúgy jobb lett volna.” Hiszen nem egy-két tényezőből, nem néhány szálból szövődik egy nép sorsa, hanem átláthatatlanul sokból. És nincs olyan távcső, mely az ezerév előtti szövődményeket az orrunk elé közelítené, hogy komolyan mérlegelhetnénk részletek hasogatásával is azokat. A tudálékosság hevében nem vesszük csak észre, hogy öt centiméteres igazainkkal az ötven centiméteres igazságokat tapossuk, ha Szent István elporladt balkezéről szólunk csupán. Pedig ezekből a nagyobb igazságokból telt ki hetvenhárom évvel ezelőtt a honfoglalásunknak, most meg első királyunk születésének az évezrede. Történelmünknek ez a jelentősebb része. Ennek az évezrednek valósága szövi a jövendőt, és nem azok a lehetőségek, melyek ezer év előtt így vagy úgy fordulhattak volna. Aki harminc, ötven, vagy hetven átélt esztendejére tud egy percig koncentrálni, már érezheti, hogy mit jelent 1000 év! Aki pedig magyarnak érzi magát, és lélekben átöleli ma is élő tizenöt milliós magyar családját, az népének nemzeti létét ölelte meg. s pontosan ez a magyar lét Szent Istvánnak ezeresztendős hagyatéka! E ritka történelmi súlynak és kincsnek az értékelésénél nem számít az, hogy első királyunk 969-ben, vagy 975- ben született-e! A két eltérő kútforrás egyenrangú, és István királyunknak évezred távlatából visszanéző habitusán hajszálnyit sem igazit se egyik, se másik. Legkevesebb, amit a dátum króni-Húsz—harminc komolyabb összecsapást regisztrált a világsajtó a kínai—szovjet határon, amíg a kakaskodók megegyeztek abban, hogy puskacső helyett tárgyalóasztalra viszik az ügyet. Közben Kína nyomós történeti és diplomáciai adatokkal támasztotta alá a területi követeléseit, melyeknek egy része még a cári időkből áthozott tétel, csak eddig nem bajgatták. Kijelentette azonban, hogy Khabarovszkban csak a határforgalom rendezéséről hajlandó tárgyalni az oroszokkal. Alig ültek így asztalhoz, a kínaiak csakhamar fölkeltek, és faképnél hagyták szovjet partnereiket, mert a szó csak ráterelődött a területi felségjogokra. A csorbát a Szovjet kellett, hogy elkezdje kiköszörülni. A kínai kiküldöttek megígérték, hogy visszaülnek, de az incidens után még nyomatékosabban hangsúlyozták területi igényeiket. kás eltérésének jóvoltából tehetünk az, hogy nemcsak az idén, nem is majd csak 1975-ben, hanem a közbeesőkkel együtt hét teljes éven át intenzívebben emlékezünk rá! És lelkűnkből ennek a hét évnek minden napján különös hálaadást eresztünk ama "Égi Magyar Birodalom” felé, melyben Szent István szelleme uralkodik ma is, és ... mindörökké! Szóval az ütőkáryát nem adják ki a kezükből. ♦ A HATÁS MEG IS LÁTSZIK a Szovjet magatartásán. Gromikónak a Legfelsőbb Szovjet ülésén elmondott beszéde olyan lágy-meleg hangú volt, amilyen még nem hagyta el szovjetember száját. És ez már nemcsak taktikai csalétek. Komoly háttere az a szorongatott helyzet, amelybe szőröstül-bőröstül belecsöppent a vörös oroszlán. Elsősorban Kína felé hajlong mélyen. Felajánlotta, hogy vigyék tárgyalóasztalra minden létező és nemlétező vitás kérdéseiket. Mindet el lehet intézni háború nélkül. Így mondja* Az USA felé is nagyot hajolt. Árva szót sem mondott ki a szokásos szemrehányásaiból. Hajlandó azonnal megkezdeni a tárgyalásokat az atom-le(Foly tatás a 2. oldalon) ÁLLÁSFOGLALÁSA A Hungária Szabadságharcos Mozgalom a világ nyilvánossága előtt tiltakozik az ellen, ha a magyarságnak egyes személyei vagy csoportjai Trianonnal és Párizzsal szemben bármiféle módosítást kezdeményeznek a magyarság részéről, — mert ezeknek az egyoldalú békeparancsoknak a kötelékeit idegen hatalmak rakták ránk, tehát az ő kötelességük rólunk levenni, vagy módosításukat javasolni. Magyarok részéről történő módosító kezdeményezést úgy tekinthetnek a külhatalmak, mintha Trianont és Párizst, az igazság és nemzetközi jogszolgáltatás érvénye szerint valamikor is elismerte volna a magyar nemzetszemélyiség, és akkor csak ócska alkudozás léphet az igazságos meg helyes rendezés helyére. A HSzM e kérdésben a következők elvi alapján áll: A magyarság, mint nemzetszemélyiség — nem hivatott arra, hogy akár Trianonnal, akár Párizzsal kapcsolatban a maga részéről bármilyen módosító indítványt terjesszen világrendező nemzetközi intézmények, vagy nagyhatalmi szervek elé. Még kevésbé hivatottak, és semmiképp nem jogosultak erre személyek, vagy a magyarságnak egyes csoportosulásai, legyenek azok emigrációs szervezetek, vagy Rabmagyarországon működő álparlamentáris, kormányzati- és pártszervezetek. Trianon meg Párizs a Kárpátmedencének ezeréves történelmét törte szét, mindkettőt az országló magyar nemzetszemélyiség szuverén hozzájárulása nélkül hozták létre és léptették életbe. Velük szemben a magyarság a teljes elutasítás álláspontjára helyezkedett, és nem is hivatott más álláspontra helyezkedni, amíg róla döntenek — nélküle. A magyarság — Trianonnal és Párizzsal megkötözött helyzetében — egyetlen magatartásra jogosult és hivatott: ellenük tiltakozva várni és sürgetni, amíg ezeket a kötelékeket leveszik róla azok, akik rárakták. Tekintettel azonban arra, hogy az időközben lezajlott fél évszázados fejlődés a magyar nemzetszemélyiség állami életében Trianon és Párizs nélkül is hozott volna változásokat, a magyarság várakozással fogadhat módosító terveket vagy javaslatokat is, ha azokat külhatalmak kezdeményezik. Ilyenek fölött tárgyalásokba bocsájtkozhat, mint az ideiglenes müncheni és bécsi módosításokkal tette, annak a hangsúlyozásával, hogy döntésre egyedül a magyar nemzetszemélyiség alkotmányos és szabad szervei hivatottak és jogosultak. Ezeréves történelmünkből adódó alapvető elv, hogy a magyarság kezdeményezője nem lehet olyan békeparancsokon ejtendő módosításnak, amiket csak rája erőszakoltak, de szabad elhatározással soha el nem fogadott. Köszöntés a tudósoknak, akik megtervezték az odautazást, — és az űrrepülőknek, akik odatették az Ember lábanyomát a Holdra! PÁNIK FELÉ SODRÓDIK AZ IMPERIALISTA SZOVJETUNIÓ ! Ezer év éta, — ma— es mindörökké...
